Iaquinta a Chelsea célkeresztjében

A The Times szerint a Chelsea menedzsere, Carlo Ancelotti élénken érdeklődik a Juventus csatára, Vincenzo Iaquinta iránt.

A korábbi Udinese-játékos jelenleg felépülőben van az októberben összeszedett térdsérüléséből.

A 30 éves játékos a szezon elején a csatárok között, átlépve David Trezeguet-n és Amaurin, az első helyen állt Ferrara rotációjában, egészen a sérüléséig, és sokan úgy érzik, hogy az ő hiánya jelentős szerepet játszott a Juventus hullámzó teljesítményében.

Ancelotti elmondta, hogy figyeli Iaquinta kondícióját azért, hogy egyáltalán megéri-e a hónap vége előtt átigazolni a játékost.

A hírek szerint a Kékek egy 8 millió fontos ajánlattal kopogtatnának a Juve vezetőinek ajtaján, ami szükség esetén még emelkedhet is.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr74651768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csucsuuu 2010.01.07. 13:12:34

Kacsa! de simán ámen még 6 ér is :D

Ismeretlen_102194 2010.01.07. 13:20:01

ÉN ODA NEM ADNÁM! 8 misiért meg pláne nem! Egyre szomorúbbak ezek a pletyik,hírek! Bettega remélem nem hagyja kárba veszni az egyik legnagyobb értékünket! A vezetőséget egész egyszerűen nem értem, már ha ezt lehet annak nevezni???

Cseko 2010.01.07. 13:33:16

Én aztmondom ha kifizetnék érte a 8 millio fontot,akkor vigyék. Ő sem lesz már fiatalabb sajnos. Ideje lenne a helyére egy ifit beépíteni.

Ismeretlen_140492 2010.01.07. 13:33:40

hát én el nem adnám, ő jelenleg a legjobb csatárunk a sérülését leszámítva, majd esetleg nyáron, ha jön a helyére vki más, pl.: Pazzini vagy Rossi Szerintem előszöris Amaurit kéne eladni a csatárok közül....

Ismeretlen_22017 2010.01.07. 13:34:08

Sőt, adjuk oda 3 millióért a legjobb csatárunkat...

fmsteve 2010.01.07. 13:41:02

Beb*szna ha eladnák Jakit, aki mostanság a legeredményesebb csatárunk volt. A fogalmatlan Amauri eladása szóba se kerül aki 1 évig nem rúgott gólt. Remélem ez nem komoly, mert sírva fakadok...

tuatank 2010.01.07. 13:43:45

el ne engedjék már. különben meg mindani meg figyelni könnyű londonból, de az se biztos, hogy tényleg kell nekik

Juve... 2010.01.07. 13:47:54

jelenleg o a legjobb csatárunk most... (sajna sérult) 8 millioért semmikép nem engedném el max ha adnának érte olyan 15 millát nah akk elgondolkoznák rajta Én Amaurit probalnám meg eladni valakinek Forza Juve

Victor90 2010.01.07. 13:51:40

Iaquinta a legjobb csatárunk!Ha már valamelyik csatárunk-tól megkellene szabadulni, azt gondolom nem is kell leírnom nektek ki lenne az!Minnél hamarabb épülj fel Vincenzo,nagy szükségünk van rád!

Camo 2010.01.07. 14:03:44

Úgy tudom a Chelsea nem igazolhat új játékost másfél évig.

Ismeretlen_140492 2010.01.07. 14:04:41

csucsuuu: Trez valszeg most sérült le, Amauri mostanában ritka szarul játszik,Del Pieronak sincs meg a kellő formája meg már öreg és Ferrara amúgy sem nagyon játszatja, Iaquinta valszeg felépült tehást szerintem jelenleg ő a legjobb.....de persze mindenki véleménye más.....és nem akarok veszekedést kezdeni......te úgy látod mi meg így

Ismeretlen_128149 2010.01.07. 14:09:38

Iaquintát nem szabad eladni...isten mentsen ettől! Ha csatárt kell eladni, akkor Amaurit, de csak úgy ha egy Dzeko legalább jön a helyére...

laverda 2010.01.07. 14:15:26

Sehova...

pedronegro 2010.01.07. 14:21:44

Vicenzot most nem szabad elengedni pláne nem ennyiért! Amaurit már annál inkább, kérdés hogy kell-e majd valakinek, egy biztos ha eladjuk majd bukunk rajta. Bár ebben a helyzetben Amaurit se adnám el a sérülések miatt, majd nyáron, addig azért csak lő egy-két gólt és akkor jobb áron adhatjuk el! Tiagotól kellene már megszabadulni az ő itt léte már nagyon kínos szerintem mindenkinek, ezt tiago is biztos érzi és remélem van benne annyi hogy ne lógjon itt a juve nyakán!

Ismeretlen_128290 2010.01.07. 14:22:00

Egyébként az egészben az a legsajnálatosabb, hogy egy teljesen középszerű csatár sorsa a téma egy olyan klubnál, amit 10 éve mindenki irigyelt a játékospolitikája és a profizmusa miatt. Én is sajnáltam a calciopolit, de attól még nem kéne amatőrnek lenni, hogy egy évet a másodosztályban töltöttünk. Más csapatok is álltak már fel hasonló gödörből(lásd Milan), nekünk is sikerülhetne hozzáértő szakemberek közreműködésével. Nem Iaquintáról kéne már vitáznunk sok évvel a bundabotrány után, hanem hogy Dzekot vagy Agüerot igazoljuk inkább le. Már csak azért is, mert nem nagyon tudom elhinni, hogy egy ekkora klubnak nincs pénze normális játékosokra, főleg úgy, hogy egy egész állam(Líbia) elvi/anyagi támogatása is a miénk. Bocs, ha kicsit OFF voltam.

Cseko 2010.01.07. 14:34:36

Srácok...Iaquinta soha nemvolt világklasszis csatár, igaz mikor lesérül jó formában volt,de mi a biztosíték arra hogy bomba formában lesz amikor felépül? Amauri most szar,neki is volt jobb periódusa ahogy elmondható ugyanez Trez.-ről meg Del Piero-ról is. Én még mindig aztmondom hogy egy fiatal tehetségnek kéne helyet szorítani a csatársorban,had bizonyítson. 1-2 szezon mulva ha meg még mindig itt lesz Iaquinta 32 évesen akkor meg mindenki anyázza majd a vezetőséget hogy miért nem adtuk el anno az angoloknak,(ha van valóságalapja a hírnek)

Ismeretlen_143448 2010.01.07. 14:41:30

Én fiúk azt mondom, hogy ha tényleg kell Iaquinta a Chelsea-nek akkor engedjük el 8 milláért és kaparjunk össze pénzt inkább Chamakh-ra és próbáljuk elcsábitani hozzánk. Jobb is fiatalabb is. Én nagyon boldog lennék ha ő a mi csapatunkba játszana és szerintem ezzel ti is igy vagytok. Ha megadják Iaquintáért a 8-at had menjen. Fiatalitani kell és erősiteni. Chamakh lenne az ideális csatár.

billy Spleen 2010.01.07. 14:47:05

Mehet. Ide klasszisok kellenek most már. Szívesen odaadnám Iaqui-t ha Ancelotti megigéri, hogy ide engedi Aguerot :D:D.

Ismeretlen_117673 2010.01.07. 15:03:49

Iaquinta szerintem is a legjobb csatárunk ,de őt igazán sosem fogják elismerni. Van az a pénz amiért eladnám, de az az összeg köszönőviszonyban sincs a 8 millió fonttal. Forza Juve!

Tony 2010.01.07. 15:11:58

Jah ez kicsit túlzás ez a Jaki "őrület". Valószínüleg az életben nem került volna ide,ha nincs a botrány,akkor nem jött senki,hát jó volt.Ennyi.Soha nem lesz olyan klasszis mint pl Trez(aki 1ébként még mindig a legeredményesbb és még véletlenül sem Jaki).

juvem 2010.01.07. 15:49:15

én 16 milliónál is megfontolnám az az igazság szerintem jelenleg a legjobb csatárunk! nincs akkora neve nem a technikájáról híres de góllövésben ottvan nagyon! 8 millióért meg nem éri meg igaz h már 30 éves... max akkor ha lenne olyan helyettese mint Rossi,Agüero, Drogba vagy ilyesmi kaliberű játékos! FORZA JUVE

juventino03 2010.01.07. 15:52:20

Ne aggódjatok már annyira, hogy Jaki-t el fogják adni januárban, de nem is fognak venni egy csatárt se most. Trez az év végén elmegy az már sztm. 90% és helyette biztosan fognak venni egy csatárt, mert 3 olyan csatárral nem érünk el sokat főleg, ha Ama megint nem lesz formában. És még annyit, hogy mit akarunk pl. Dzekótól? 20-25 misibe kerül. Nyáron vettünk 50 misiért játékost 2-őt nyáron elmegy Trez abból se lessz bevátel, ha leszerződtessük Cacerest az is 12 misi lessz és szerintetek mennyi pénzt jönne be, ha eladnánk Molinaro-t, Tiago-t meg Poulsen-t? Hát kb. úgy 20 misi és még a védelemről nem is beszéltem szóval ne nagyon várjunk nagyigazolásokat, mret már 3 éve nem nyerünk semmit és nincs semmi ahonannd jönn is pénz!!!

tomsz 2010.01.07. 18:00:59

Azt adja a Chelsea-nak az úristen

ronny34 2010.01.07. 20:53:08

Én nem mondanám, hogy nem férne be egy csúcson lévő Juvéba, szerintem a különbség annyi, hogy 4-ik számú csatár lenne, Salas-hoz meg Di Vaio-hoz hasonlóan. A továbbfejlődéshez ezért lenne fontos megtartani, kiegészítő csatárnak jó lenne, és mellé kellene igazolni a távozó Trez és öregedő Alex helyére igazi klasszis csatárokat.

billy Spleen 2010.01.07. 21:11:43

igen ezt próbáltam én is leírni.

Ismeretlen_137164 2010.01.07. 21:36:24

igen erős lenne kérni 16 millert,mert nem ér annyit,de abban egyet értek,hogy elöbb kell eladni amaurit meg trezt,és iaquinta jó lenne 3. 4. csatárnak. de semmiképp sem 1. számunak forza juve

Scooter82 2010.01.08. 09:44:43

Ti ezt komolyan gondoljátok? Soha nem kellene egy ilyen kaliberű csatár a Chelsea-nek, Anelka és Drogba mellett elveszne, szerintem tudásban meg sem közelíti egyiket sem Jáki. Forza Juve.

fmsteve 2010.01.08. 10:05:57

Ők sem első számú csatárnak akarják gondolom, de nálunk Jaki a padról több gólt rúgott feleannyi idő alatt mint Amauri a kezdőből. Nagy hibának tartanám ennyiért eladni, főleg mert az egyik személyes kedvencem. Egyébként is ő rúgta a legtöbb gólt 2009-ben, harmadik számú csatárnak tökéletes nálunk, a tűz ami benne van mindig segített tavaly. Ha elkezd idén is játszani tuti így lesz, mert szeretne menni a VB-re. Forza Juve e Jaki!!

jst 2010.01.08. 15:10:26

Remélem nem megy. Kb ő az egyetlen csatárunk, akiben ég a tűz. Ha közel kerül egy védő hozzá, akkor nem az az első gondolata, hogy előadja a nagy halált.

2010.01.07. 12:55 |