Chiellini: "Mindent beleadtunk"

Giorgio Chiellini egyértelműen a Parma elleni mérkőzés legjobbja volt. Sérüléséből visszatérve egyszerűen legyőzhetetlen volt. A mérkőzés után a védő igen lelkesen nyilatkozott:

Giorgio Chiellini

"A csapat nagyszerűen működött. Az első félidőben kicsit bénultak voltunk, de aztán mindent beleadtunk. A héten meggyőztünk magunkat, hogy bárkit legyőzhetünk, és így is lett: és persze ez még csak a kezdet. Vasárnap nagy meccs vár ránk."

Trezeguet kiválása után Chiellini lett a csapatkapitány:

"Ez már máskor is előfordult. Szerintem ma mindannyian csapatkapitányok voltunk. Szerencsénk volt a második gólnál, de megérdemeltük a győzelmet."

Amikor arról kérdezték, hogy a csapat Ferraráért győzött-e, Chiellini ígí válaszolt:

"Ferrarát kiáltották ki bűnbaknak, de mindannyian felelősek vagyunk. Vissza akarunk térni, a szünet ebben sokat segített, és ez már ma is látszott. Sikerült győznünk, de a legfontosabb, hogy újra egységesek és elszántak vagyunk. Most pedig jöhet a Milan."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr404651765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_128149 2010.01.06. 20:36:25

Lehet utálni fognak páran, de ez a nyilatkozat csak arról szól hogy Ferrara semmiről nem tehet...a szerencse meg nem tudás kérdése...visszatérve az edzőre ma is megmutatta, hogy nem sok köze van a szakmához...ez a 4-4-1-1es felállás nem jött be, a cserék vacakok voltak, Diego semmit nem csinált szinte és Gio és Alex a padon nézte végig...Forza Juve

Juveen 2010.01.06. 20:47:51

Ha mindenki úgy beleadott volna mindent mint ciello,akkor rúgtunk volna egy 6-ost...Ő az akit nem szabad elengedni.

adam0123 2010.01.06. 20:52:07

Nem Chiello! ma cs te adtál bele mindent, a többiek cs ott voltak a pályán... egyébként hatalmas grat neked ember, verhetetlen voltál a mai napon is, és persze átjátszhatatlan :)

Tony 2010.01.06. 22:40:33

De,hogy télleg mit tud ez az ember!!! Gyakorlatilag 1 meccsen a védelem mind a 4 pontján játszik és megoldja szinte a másik 3 pancser helyett az egész védekezést! Zseniális! Ő nagyon kilóg ebből a csapatból.

phuturo 2010.01.07. 11:29:43

"Most pedig jöhet a Milan." jönni is fog és nem leszünk utána túl vidámak érzésem szerint...

Sziszi 2010.01.07. 13:06:07

Hát ha ez volt a minden, akkor elég rossz úton vagyunk..:S

cd 2010.01.07. 14:47:54

Aktuális kedvencem most a Juveból, de Chiello melyik meccset nézted? :)

2010.01.06. 20:30 |