Üdv újra a fedélzeten, Bettega!

Múlt heti kinevezése után először tartott sajtótájékoztatót a klub új igazgatóhelyettese, Roberto Bettega.

Bettega hosszú múlttal rendelkezik a Juventusnál: a klub ifi részlegénél nőtt fel, a '70-es, '80-as években a Juve sikeres játékosa lett, 1994 és 2007 között pedig igazgatóként dolgozott a Bianconerinél. Most pedig egy teljesen új fejezet kezdődik az életében.

Roberto Bettega és Jean-Claude Blanc

Bettegánál mindig a Juventus volt az első

"Keveset beszélek, inkább cselekedni szeretek. Nagyon fontos munka, és óriási felelősség vár most rám. A Juventusnál eltöltött hosszú karrierem alatt mindig is próbáltam a háttérben maradni. Számomra a klub a legfontosabb, és ez most sincs másképp."

A Juventus egy álom megtestesülése

"Mindig úgy gondoltam, hogy a Juve egy megvalósult álom. Amikor 2007-ben távoztam, más kluboknál is elhelyezkedhettem volna. De számomra csak a Juventus létezik, más nem. Ez a negyedik alkalom, hogy valamilyen posztot vállalok a Bianconerinél, de a kapcsolatunk igazából sohasem szakadt meg. Fontos pillanat ez számomra, és nagyon örülök, hogy a klub vezetői rám gondoltak. Minden tőlem telhetőt megteszek majd, és remélem, hogy ez elég lesz céljaink eléréséhez."

Csapatmunka

"Mindig is csapatjátékos voltam, és a futball erről szól. Ez kell a jó teljesítményhez, és a fejlődéshez. Az utolsó mérkőzéseken látott csapat nem az igazi Juventus volt, higgadtnak kell maradnunk, és visszatérnünk a két hónappal ezelőtti formánkhoz. Ehhez időre, és rengeteg segítségre van szükségünk. Most az a legfontosabb, hogy úrrá legyünk a problémáinkon, és újra menjen a játék."

A jövő

"Semmit sem akarok elfelejteni abból, ami korábban történt a munkám során. Még most is sokan játszanak itt, akik a pályán nyerték meg a két elvett bajnoki címet. Mindenesetre most már a jövővel szeretnék foglalkozni, nem a múlttal."

Ferrara támogatása

"Fontos, hogy a játékosok megértsék, közösek a céljaink. Ferrarának segítségre és támogatásra van szüksége. Mit mondtam neki? Megöleltük egymást, szavakra nem volt szükség."

Del Piero még mindig erősítést jelent?

"Tiszteletlenség lenne problémaként beszélni róla. Nagyon sokat adott, nagyon sokat ad, és még egy jó ideig nagyon sokat fog adni a Juventusnak."

Bettega és az Agnellik

"Nagyon jót tett John Ekann és Andrea Agnelli látogatása. Érezni lehetett a család szeretetét. Senki sem örök, de a család neve továbbra is él. Nagyon örülök, hogy együtt dolgozhattam Gianni Agnellivel, de utódai iránt is ugyanazt a szeretetet érzem."

A szurkolók

"Fontos, hogy visszaszerezzük a szurkolók bizalmát. Ők is a csapat részei, folyamatosan segíteniük és támogatniuk kell a játékosokat."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr774651737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_128760 2009.12.29. 12:14:41

Reméljük segít rendbe rakni a csapatot, de edzőt ő sem tud (és ezek szerint nem is akar) cserélni...

cd 2009.12.29. 16:10:35

Korrekt nyilatkozat!

2009.12.29. 10:55 |