Jean-Claude Blanc nem figyel a kétkedőkre

A Juventus elnöke szerint nem kell figyelni a csapatot támadó véleményekre.

Jean-Claude Blanc azt tanácsolta a játékosoknak, hogy a téli szünetet követő eredményes visszatérés érdekében ne tulajdonítsanak túl nagy jelentőséget a kritikus hangoknak.

A Bianconeri igencsak rossz formát mutat mostanság, sorra veszti a meccseket, így a szezon eleji célkitűzések is vagy megsemmisültek, vagy veszélybe kerültek. Ciro Ferrara és néhány játékos is komoly kereszttűzbe került, de Blanc most mégis kiáll mellettük.

"Nem szabad figyelni a kétkedőkre, hanem el kell hallgattatnunk őket." - nyilatkozta Blanc a Le Monde számára.

"Nincs igazán sok barátom az olasz sajtóban. Az újságírókat irritálja, hogy egy francia van a Juventus élén."

Blanc beszélt a stadionépítésről is.

"Ebben az elsők vagyunk Olaszországban. Ez a project bevételt termel majd, melynek segítségével gazdaságilag önellátóak lehetünk. Meglátjuk, hogy a többiek képesek lesznek-e erre."

Érdekes élt ad az előző nyilatkozat első felének Luciano Moggi megszólalása. A valamikori átigazolási guru szintén felmenti Ciro Ferrarát a kritikák alól, és másvalaki(k)re hárítja a felelősséget.

"Nem tudom, mi a baj a Juventusnál. Nyilvánvalóan nem Ferrara hibája, hiszen olyan játékosokkal van körülvéve, akik nem felelnek meg a klub színvonalának."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr924651729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

laverda 2009.12.26. 20:26:26

"Az újságírókat irritálja, hogy egy francia van a Juventus élén." Nemcsak az újságírókat...

süci 2009.12.26. 20:27:17

Ez az ember nagyobb hülye mint gondoltam A negatív kritikákból nem kér, pozitív meg nincs, mert minden úgy szar ahogy van. Attól, hogy valamiről nem veszünk tudomást, még létezik. Ezeket az eredménytelenségeket nem lehet csak úgy elfelejteni, hogy becsukjuk a szemünket, és csiribá' volt, nincs. Ha meg nem Ferrara hibája, akkor meg minek az ultimátum? Ha meg ratyik a játékosok, akkor mi a megoldás? Hát nem az, hogy pinágó kergesse a labdát a kezdőben. Komolyan mondom, néha elképedek hogy mifélék vannak vezető pozícióban.

Ismeretlen_128149 2009.12.26. 20:29:42

Ez a Ferrara olyan játékosokkal van körülvéve akik nem felelnek meg a klub színvonalának ez nevetséges! Zebina, Molinaro és a rossz formája miatt Tiago az aki nem felel meg! Még midngi itt vannak a régi és az új sztárok...Engem az nem irritál, hogy francia, csak az hogy egy balfasz...

babo410 2009.12.26. 21:04:59

Ez bolond? Nem veszi észre, hogy nem az a baj, hogy nem francia? Hanem az, hogy arra vár hogy jön a csoda! Azt mondja, hogy nem kell januárban senki, nem akarja (legalább is nem hallani) eladni Tiagot, Molinarot, Zebinát, és akármilyen jó formában is van, Poulsent. Ők nem idevalók! És nem veszi észre, hogy Tiago, ha pályára lép, az garantáltan egy gól az ellenfélnek! És Ferraraval nem lenne gond, ha végre nem a saját játékát erőltetné a csapatra, hanem azt játszatna, amit tudnak! De amíg ilyenek vezetik a klubot nem lesz változás! És az, hogy nem megfelelő játékosok vannak a klubnál, csak részben igaz, mert van pár jó játékosunk!

Victor90 2009.12.26. 21:13:14

Hát Igen?Kikre gondolhatott ugyan?Molinaro,Zebina, nem nagyon játszik,talán Melo-ra?Diego-ra? Mert ők rendszeresen játszanak.Hülye barom állat vagy Blanc!Ilyen Tiago-kat kellene elzavarni aki 2-3 hónapba játszik 1-2 meccset,akkor is add 1 gólpasszt Hamsik barátunk-nak,meg összehozz 1 olyan tizit,amit még a vak is látna!Ezeket a játékosokat kellene elzavarni,igazolni 1-2 játékost,és 1 komoly edzőt,és nem lenne itt semmi probléma!

Dana 2009.12.26. 21:17:35

Vezetősségi hiba is! Ez egyértelmű! Sok reményt fűzök Beteggához:) sory ha rosszul írtam:) Ferrara-t meg visszahelyezném utnán pótlás edzőnek, mert ott jó volt! Nem tudjuk mennyi euro van a háznál de nem úgy tűnik mintha bőség szagú lenne :( Januárra nem várok senkit mert az hiú ábránd lenne. Ezt persze el lehet hinni nekik: hogy senki nem jön :( Szebb jövőt Forza Juve!

Ismeretlen_114321 2009.12.26. 23:30:09

egy-két embernek üzenem, akik itt olvasás előttpattognak, legyenek szívesek megnézni a vastagbetűs előtti 3 sort is, ugyanis az utolsót nem Blanc, hanem Moggi nyilatkozta.

Tony 2009.12.27. 02:12:04

Háát az btos,hogy nem csak az újságírókat irritálja... És ha a mélyen tisztelt Blanc Úr és Ferrara Úr(ebben az összetételben) képes lesz elhallgattatni a kétkedőket akkor megeszem a kalapomat,de legalábbis elnézést kérek. Majmok!

Gio20 2009.12.27. 09:43:37

Nem tudja mi a baj. Hát mindjárt fel lógatom magam. Akkor húzz el innen haza.Mit keres ez itt

Ismeretlen_53881 2009.12.27. 10:50:38

Basszus, olvassátok már el rendesen.

Ismeretlen_102246 2009.12.27. 11:39:11

Blanc szerintem tökösen kiállt az elhatározása mellett, ami szerintem szimaptikus dolog. Gigli egy tesze-tosza embernek tűnt és bár Ő is kiállt dolgokmellett, de közel sem ilyen határozottan és ez nekem tetszik. A baj az, hogy nem biztos (sőt valószínű), hogy a jó utat választotta Blanc, de ez majd bizonyossá válik két mérkőzés múlva. Moggi pedig egy pöcs, aki még látatlanban is beleszól a klub ügyeibe. Eddig mindig azt kifogásolta, hogy a vezetőség nem védi meg az edzőjét... most is az edzőt védi látatlanban. Ez nem meglepő. Mint ahogyan korábbi nyilatkozatai alapján az sem, hogy a játékosokat kritizálja. Valószínűnek tartom, hogy nem Diego-ra és Melo-ra gondolt... de akár még az is elképzelhető.

Ismeretlen_114321 2009.12.27. 12:19:55

szerintem Moggi politikája pont az, hogy mindenben ellent mondjon. simán elhiszem, hogy Diegóra és Melóra gondolt, mivel őket nem ő szerezte, így nyilván csak rossz igazolások lehetnek. ezzel, hogy mindig ellentmond, megfelelő figyelmet kerít magának, és a szurkolók egy része meg el is hiszi, hogy igaza van. bár az említett két játékos közül semelyik sem úgy teljesít, ahogy azt elvárták tőlük, ez nem a vezetőség hibája. ők igazoltak két jó játékost elég sok pénzért, akik jól játszottak előző klubjuknál, itt nem megy nekik, ahogy a csapat 96%-nak sem. ez nem az ő hibájuk, hanem a körülményeké. persze mondhatja Moggi, hogy ha még itt lenne, Ronaldo is Juve játékos lenne, de talán mindenki utálná a nagy pofája miatt, és korántsem biztos, hogy egy ilyen hullámvölgyben, ami most van, ilyen nyomás alatt épp ő mentené meg a csapatot és egyedüliként jól játszana. tisztelem Moggit, sokat tett a klubért, de saját magának ásta a vermet (és sajnos a csapatnak), a legjobb lenne, ha most befogná a pofáját.

Ismeretlen_102194 2009.12.27. 19:48:58

Ezt az embert én már most kizártam a Juventus-életemből!!!! "Nem szabad figyelni a kétkedőkre, hanem el kell hallgattatnunk őket." - Ilyet hogy merészel mondani??????Nevetséges?!Inkább szánalmas.... Majd ha megcsappan a nézőszám akkor nyalizhat cska nemtom kinek?

2009.12.26. 19:40 |