Cannavaro: "Új év, jó eredmények"

A Juventus világbajnok védője szerint a csapatnak 2010-ben majd jobban megy a játék.

Cannavaro összefogásra szólított fel, mert szerinte így a 2010-es esztendő sokkal eredményesebb lesz.

A Bianconeri 1999 óta legrosszabb formáját mutatja, legutóbb éppen a sereghajtó Catania gárdájától kaptak ki 2:1-re. A vereség csak még jobban felbőszítette az amúgy is elégedetlen szurkolókat, viszont a vezetőség továbbra is kiáll Ciro Ferrara mellett, legalábbis a hivatalos kommunikáció ezt tükrözi.

Cannavaro is érzi a klub körüli zűrzavart, és megoldást keres.

"Az elmúlt hónap eredményei nagyon soványak. Többet kell dolgoznunk, és a pályán is többet kell nyújtanunk." - nyilatkozta az aranylabdás játékos Nápolyban, egy jótékonysági rendezvényen.

"Nem hinném, hogy egyik pillanatról a másikra mindent elfelejtettünk volna. Szükségünk van a sérült játékosok visszatérésére, és egy kis szerencse sem ártana, mivel látszólag mindig rögtön az első akcióból gólt kapunk."

Egy új év, egy új lehetőség, és talán fellángolnak a Scudetto-álmok parazsai is.

"Bízunk benne, hogy az új év jobb eredményeket hoz számunkra." - zárta mondandóját Cannavaro.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr374651702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alessandro 2009.12.21. 17:59:52

Most mindenki elmondja ugyanazt a vezetők és játékosok részéről, de ezzel csak inkább felidegesítik a szurkolókat, Canna is a szerencsére illetve sérülésekre hivatkozik, már akár át is vehetné Ferrara helyét az edzői poszton, rosszabb talán ő sem lenne és legalább nem kéne attól félni hogy róla kapjuk a gólokat. Remélem Cannavaroval együtt több idősebb játékostól is megszabadul végre a klub, mert így nem lehet hosszú távra tervezni.

Ismeretlen_135928 2009.12.21. 18:25:53

Ez a rizsa már másfél hónapja megy, hogy majd a következő meccsen stb..., de ez csak rizsa, hamarad Ferrara akkor lőttek az idményünknek, mert, ha a köv. meccsen Ferrara azedző és kikapunk és az Inter nyer akkor már 12 pont lessz a hátrányunk és sztm. ez már behozhatatlan lenne. A vezetőség meg Ferrara is azt mondta h beépitik a fiatalokat. Látszik, Giovinco a padon ül, Tiago a kezdőben..... Egy Cacerest sikerült csak beépitenie a csapatba. Jah meg a fiatal csapat. Basszu igen fiatal csapatot csináltak hoztak két ,,kiégett'' védőt Cannavarot (36 éves), Grosso (32 éves) és, ha hiányzik Chiellini akk meg Legro (3X éves) a legfiatalabb a középpályánk ami egyelőre semmit sem ér úgy ahogy az egész csapat kivétel Buffon, Chiellini.....

Ismeretlen_128149 2009.12.21. 18:34:17

Sérülések ide-oda...Cannavarot nem szidom, mert ő harcolt és sokat megtett a csapatért...nem mai gyerek, nem várhatjuk el hogy 90percen keresztül hibátlan legyen, főleg ha hiányzik a párja aki a világ legjobb védője(szerintem)...Továbbá az hogy sok a sérült...Tiagonak a tudása és a neve alapján nem szabadna akkroa gyökérnek lennie, mint amekkora...Ferrara nem a legjobb edző, kétségtelen hogy egyszer még lehet az, de nem most! Diego tipikus irányító, és ha azt akarjuk hogy jól játszon, akkor Giovinco és Salihami/Camo kell a két szélen, + egy védekezőközéppályás..olyan gyémánt alakzat féle felállás:)

Pikka 2009.12.21. 18:34:25

Igaza van Alessandro-nak,de azért kellenek az idős játékosok mint pl. Canna v. Alex. Én el tudnám képzelni azt, hogy Trez elöl Alex és Diego két technikás és jól passzoló játékos mögötte akik ki tudnák szolgálni jó labdákkal. Mert az Amauri Trez mögöttük Diego így gyenge. És Giovico is elkélne a csapatba.

Del Piero 70 2009.12.21. 19:23:42

Szidtuk Ranierit,köztűk sajnos én is és a Rómával szépen csendben gyűjtögetik a pontokat.Már mőgőttünk állnak a tabellán és nem éppen egy acélos csapattal.Amikor ő volt az edző akkor nekünk sem volt acélos csapatunk,mégis kisebb botlásért kirúgták.Szerintem meg többet kellene játszatni Alexet és Giot,de nem 15-20 percet, mert az édes kevés,ha egyéltalán becsréli őket Ferrára.Talán lesz valami változás az új évben.Talán.

jonny 2009.12.21. 19:26:48

Lehet hogy Canna jobb eddzö lenne Nekem nem jön be Gio játéka mer sztem az elözetesekkel szemben nem vmi nagy cselgép a srác megtolja hosszan a labdát aztán fut utánna sokszor a védök hamarabb érnek oda.Néha tényleg huz egy két szépet de átlagos nem ö kell a Juvéba. Sztem a testfelépitése is nagy hátránya.

Tony 2009.12.21. 21:18:07

Ezt a szöveget tényleg elmondta már mindenki. Én is azok véleményét osztom akik szerint a két "tégla"csatár helyett 1 kellene(Trez) és Diego mellet Gio v. Piero játsszon sokkal többet!

Tony 2009.12.21. 21:19:54

Azt hiszem a statikusságot ilyen "mozgékonyabb" emberekkel lehet megtörni akik megjátszák a labdát a FÖLDÖN !

2009.12.21. 16:51 |