Zanetti sajtótájékoztatója

"Hiszem, hogy meg tudjuk szerezni a második helyet; jól megy a játék, erősek vagyunk, és amíg van rá matematikai esély, nem értem, miért ne reménykedhetnénk abban, hogy elérhetjük. Persze egyáltalán nem biztos, hogy így is, lesz."

Cristiano Zanetti bízik abban, hogy a Juventus utolérheti a Romát. A középpályás a Lazio elleni mérkőzés előtt találkozott az újságírókkal, és saját, valamint a cspaat idényéről a következőket mondta:

Cristiano Zanetti

"Az, hogy nem szerepelünk egyetlen Kupában sem, és, hogy egész héten készülhetünk a bajnoki fordulóra, nagyon fontos. Persze jövőre már nem így lesz, teljes csapatra, minőségi játékosokra van szükségünk."

Minőségi játékos, mint Mohamed Sissoko, aki már januárban érkezett.

"Momo kétség kívül plusz erőt adott nekünk. Nagyszerű játékos, de szerintem a középpályánk érkezése előtt is jól szerepelt."

Persze Cristiano is a Juventus középpályájának meghatározó játékosa, aki kitűnően fogja össze társait, és remek teljesítményt nyújt hétről hétre.

"Hiszem, hogy meg tudjuk szerezni a második helyet; jól megy a játék, erősek vagyunk, és amíg van rá matematikai esély, nem értem, miért ne reménykedhetnénk abban, hogy elérhetjük. Persze egyáltalán nem biztos, hogy így is, lesz."

Cristiano Zanetti bízik abban, hogy a Juventus utolérheti a Romát. A középpályás a Lazio elleni mérkőzés előtt találkozott az újságírókkal, és saját, valamint a cspaat idényéről a következőket mondta:

Cristiano Zanetti

"Az, hogy nem szerepelünk egyetlen Kupában sem, és, hogy egész héten készülhetünk a bajnoki fordulóra, nagyon fontos. Persze jövőre már nem így lesz, teljes csapatra, minőségi játékosokra van szükségünk."

Minőségi játékos, mint Mohamed Sissoko, aki már januárban érkezett.

"Momo kétség kívül plusz erőt adott nekünk. Nagyszerű játékos, de szerintem a középpályánk érkezése előtt is jól szerepelt."

Persze Cristiano is a Juventus középpályájának meghatározó játékosa, aki kitűnően fogja össze társait, és remek teljesítményt nyújt hétről hétre.

"Mindig megpróbálom ötvözni a minőséget és a mennyiséget. Idén jól mentek az előreívelések, megpróbáltam ezt kihasználni. Nagyon sok múlik persze azon, hogy a csatárok hogyan mozognak, és hogyan adnak nekünk lehetőséget, hogy kiszolgáljuk őket."

A Lazio elleni idegenbeli mérkőzésen látszott igazán, milyen fontos Zanetti a Juventusnak; két tökéletes passzt adott Del Pierónak, aki két csodálatos gólt szerzett ezekből.

"Szerintem leginkább Alexet illeti a dícséret, mert igazából nem a kapu előtt adtam neki a passzt, hanem neki kellett három-négy érintéssel tovább vinni. Egy középpályás teljesítményét pozitívnak értékelik, ha egy passzából a csatár gólt szerez. Viszont ha kihagyja, a passzt magát senki sem tartja nagyra."

Mindentől eltekintve Cristiano szezonja minden szempontból teljesen pozitív, és ezt azzal lehetne leginkább díjazni, ha meghívót kapna a válogatottba. Zanetti azonban csak a Juventusra koncentrál.

"Jó játékosok vannak a válogatottban, és ez így teljesen rendben is van. Úgy igazságos, ha azok utaznak az Európa Bajnokságra, akik a kvalifikáció során is játszottak. Én a Juventusnál szeretnék jól teljesíteni, és ez önmagában is nagy feladat. De szerintem Del Piero utazni fog; nem szabadna, hogy bárkiben is kétségek lennének azután, amit a pályán művel."

Most már csak az a cél, hogy az idényt a lehető legelőkelőbb helyen fejezze be a csapat, és jövőre újra a legjobbak között legyen Európában is.

"Amikor ideérkeztem, a Juventus szinte verhetetlen volt, és most ugyanerre a szintre akarunk jutni. Remélem, ez két éven belül sikerül, mielőtt lejárna a szerződésem, máskülönben azért dolgoztam ennyit, hogy mások arassák le a babérokat. Hosszabbítok-e majd? Most még nincs itt az ideje, hogy ilyesmiről beszéljünk. A következő két évben jól kell teljesítenem, és ha akkor is használhatónak találnak, meg fog történni. Ha nem, akkor elbúcsúznak tőlem."

Az új és erős csapat alapjai már le vannak fektetve, és mindenkiben erős a vágy, hogy a megkezdett úton haladjon tovább.

"Idén talán a Roma játszotta a legszebb futballt, de az utolsó hónapokban szerintem óriásit fejlődtünk. Ki kellett hagynom néhány meccset, így volt lehetőségem megnézni néhány találkozónkat, például az Inter ellenit is... tényleg tökéletesek voltunk. Remélem, hogy a Lazio ellen is meg tudjuk ezt ismételni. Nagyszerű lenne győzni ellenük, mert matematikailag bebiztosítanánk a helyüket a Bajnokok Ligájába, és a harmadik helyünket is megerősítenénk."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr964642035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

McTomi (juvenpool) 2008.04.26. 11:11:32

Ezt hallgassátok: "Az UEFA Bajnokok Ligája 2008/2009-es szezonjában minden csapatnak négy saját nevelésű és további négy saját nemzetiségű játékost kell neveznie a 25 fős keretbe." Ha ez valóban érvénybelép, akkor szerintem DeCeglie,Marchisio,Giovinco mindenképp vissza lesz rendelve. Aminek nagyon örülök, de ez azért hátrányt is jelenthet, mert nem túl sok sajátnevelésű játékossal rendelkezik a csapat, de ha visszajönnek, akkor az már három, és már csak egy kell. Forza Juve!

RICh 2008.04.26. 11:27:11

ez eddig is igy volt asszem!

McTomi (juvenpool) 2008.04.26. 11:37:57

Ha megnézed az Inter-t, akkor rájösz, hogy nem így volt. Most olvastam, hogy leigazolták a 32éves Locatelli-t a Siena-tól, hogy tudjanak játszani a BL-ben.

Csabah 2008.04.26. 11:42:35

Hasonló volt , de nem 4-4 játékos! Nekünk nem lesz gond mert remélhetőleg mindenkit visszahívunk, és esetleg egy saját nevelésű kapus legyen a 4-ik! Amugy ezzel nem nekünk lesz gondunk, hanem egy dél amerikai csapatnak, amely itt indul nállunk Itáliában! Azt hiszem Inter vagy valami hasonló neve van!!:):) Hajrá Juventus!!

mmartin91 2008.04.26. 12:33:24

Jaja,sztem sem lesz nekünk ezzel semmi problémánk mert a 4 olasz játékos nyilván megvan,a 4 fiatal meg Giovinco,Marchisio és De Ceglie mellett sztem lehet akár ez a Novembre kapus is.Gondolom ő saját nevelésű játékos de ezt nem tom pontosan.

Shyr Kahn 2008.04.26. 12:53:02

Nocerino is saját nevelés és ha nem megy el, akkor már meg is van a 4.

Shyr Kahn 2008.04.26. 13:05:17

Sőt Palla-t is kifelejtettük, bár nem tudom mi a "fiatal" határvonala, azaz mettől nem fiatal már a játékos :) Szerintem ez a határ 21 és ebben az esetben gondban vagyunk, vagy 23 és ebben az esetben még Nocerino is belefér. Essabr egyébként simán lehetne a keret tagja és még 20 alatt van jócskán.

Ismeretlen_22017 2008.04.26. 14:36:29

Szegény Arsenal :)

Juvetto 2008.04.27. 01:36:57

Esetleg Lanzafame, Ekdal, vagy akár Mirante(azt hiszem ők mind itt nevelkedtek/Ekdal ugye még most is/, de sorry, ha tévednék!). Amúgy meg abszolút egyetértek ezzel a kritériummal! Ja, valószínűleg Mirante már nem fér bele a koránál fogva, vagy nemtom... FORZA JUVE!!!

2008.04.25. 20:45 |