Tüzijáték lesz a Juventus - Modena meccsen

Hétközi győzelmükből visszatérve a Bianconerik és a Kanárik szombat délután az Olimpicoban találkoznak.

A szombat délutáni összecsapás igen érdekesnek ígérkezik. A bajnoskág negyedik napján két igen feltüzelt csapat találkozik majd. A kedd esti, Crotone elleni találkozóra a Juventus már teljesen alkalmazkodott a Serie B követelményeihez. A csapat annyira erős, hogy Monsieur Deschamps nyugodtan pihentethette fáradt, vagy sérült játékosait, de a pályára lépők is igen meggyőző teljesítményt mutattak. A védelem alig engedte át a támadókat, és az egész csapat javulást mutatott mind fizikailag, mind taktikailag.

Ezek a dolgok nyugalomra adnak okot a Bianconerinél, de a Modenanak sem kell idegeskednie, hiszen 2-0 arányban győzedelmeskedtek a Genoa ellen. A ligúrok elleni győzelem központi alakja Fernando Sforzini volt, aki Colacone helyén játszott. Először ő maga szerzett egy gólt, majd Pinardit szolgálta ki egy átadással, biztosítva ezzel a Kanárik győzelmét.

Első két meccsükön csak egy pontot szereztek ugyan, de úgy tűnik, az edző Zoratto megtalálta a megdolást, és a Genoa ellen alkalmazott 4-3-3 formáció igen megfelelő a hatékony védekezés és támadás szempontjából.

A Modena nem lesz elájulva a Juventustól. Ez a meccs kitűnő lehetőség a Bianconeri számára, hogy megmutassák, jó úton haladnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr124639878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

2006.09.20. 16:29 |