Trezeguet-nek maradnia kellett

David Trezeguet, a Juventus francia válogatott labdarúgója a L'Equipe című sportlapnak azt mondta, kényszer hatására nem igazolt el a másodosztályba száműzött torinói együttestől.

"Az edző és a klubvezetők is kijelentették, hogy maradnom kell. Nem volt más választásom" - mondta kissé panaszosan a 28 éves csatár. "Nehéz volt megemészteni a helyzetet, mert hét éve minden szezonban a Bajnokok Ligájában, a legrangosabb trófeáért küzdhettem."

A gólerős támadó az interjúval hosszú hallgatásnak vetett véget, ugyanis a németországi világbajnokság döntője óta nem nyilatkozott a sajtónak, miután az ő elhibázott büntetőjével kapott ki a francia válogatott az olasz nemzeti együttestől.

"Miért bujkáltam? Egyszerűen azért, mert nagyon rossz élmény volt számomra a vb. Mindenki az elrontott tizenegyesemről kérdezett, de még ennél is sokkal nehezebb volt feldolgoznom, hogy szinte egyáltalán nem játszottam a tornán"- kesergett Trezeguet, aki a döntőben is csupán a hosszabbításban léphetett pályára.

A francia nemzeti együttesben 66 mérkőzésen 32 gólt szerzett játékos bevallotta, a vb után komolyan fontolóra vette, hogy lemondja a válogatottságot, ám végül nem tett így. A gárda első két - megnyert - Európa-bajnoki selejtezőjén sérülés miatt nem szerepelt.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr914639847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

2006.09.15. 19:14 |