Tavecchio: "Csődbe mennénk, ha engednénk a Juventus keresetének"

tavecchio_carlo_1.jpgAz Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) elnöke, Carlo Tavecchio a Tuttsoportnak adott interjú alkalmával szót ejtett a szövetség és a Juventus között zajló jogi csatározásokról, s elárulta, amennyiben elfogadnák a torinói klub keresetét, úgy az csődöt hozna az itáliai labdarúgást igazgató szervezetre.

A legfelsőbb bíróság a napokban több vádpontban is felmentette a Juventus egykori igazgatóit, Luciano Moggit és Antonio Giraudót, míg a klub polgári peres eljárás során próbál elégtételt venni, s a Calciopoli-botrány okozta károk miatt 443 millió eurós keresettel állt elő, valamint visszaköveteli az elvett bajnoki címeket is.

"Mindig nagy tisztelettel és szeretettel viszonyultam Torinóhoz." - nyilatkozta Tavecchio a Tuttosportnak. "Torino az a hely, ahol a szövetség született. Az Internek szurkoltam, s ugyan nem buzdítom őket többé, de tudják mindig is gyengéd érzelmek fűztek Torinóhoz, a történelmük és a hagyományaik miatt. Ráadásul én voltam azon kevés Inter-szurkolók egyike, aki nem tiltakozott, mikor a Juve győzött. 

Tovább a bejegyzéshez »

2015.03.31. 17:00 |

Címkék: klub nyilatkozat

Allegri és Marchisio hosszabbíthat a Juventusszal

allegri_massimiliano.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint Massimliano Allegri, valamint a klub saját nevelésű játékosa, Claudio Marchisio egyaránt új szerződést kaphat majd a szezon lezárultát követően a Juventusnál. 

Az AC Milan egykori mesterét nyáron igen erős kétkedéssel fogadták Torinóban, azonban vezetésével a csapat már tizennégy pont előnyt halmozott fel az olasz pontvadászatban, s bejutott a Bajnokok Ligája legjobb nyolc együttese közé, ahonnan nem tűnik lehetetlen feladatnak továbblépni az elődöntőbe sem.

A Juventus vezetősége egyhangú elégedettséggel értékeli a szezon eddigi szakaszát, valamint az Antonio Contét váltó szakember munkáját, ezért a SportMediaset állítása szerint a torinóiak szeretnék egy szezonnal meghosszabbítani Allegri jelenlegi szerződését.

Tovább a bejegyzéshez »

2015.03.31. 15:00 |

Címkék: klub pletyka játékosokról

Zamparini: "A Juventusnak igyekeznie kell, ha Dybalát akarja"

dybala_paulo_golorom_feherben.jpgA Palermo elnöke, Maurizio Zamparini megerősítette, hogy tárgyal a Juventusszal az ifjú argentin támadó, Paulo Dybala ügyében, azonban azt is kihangsúlyozta, hogy a torinóiaknak sietniük kell, ha le szeretnék igazolni az ifjú argentint.

"Konkrét ajánlatokat kaptam Dybaláért." - nyilatkozta Zamparini az újságírók kérdésére válaszolva. "Két klub is 30 millió eurót ajánlott nekem, azonban elmondtam, hogy 40 millió eurót akarok. Még Vázqezre és Dybalára együtt is kaptam ajánlatot.

A Juventus? Igen, megszerezhetik. Kapcsolatban állok Marottával, tudom, hogy érdeklődnek, azonban igyekezniük kell, más csapatok is a nyomában járnak.

Húsvét után találkozni fogok Dybala ügynökével, aki keményen dolgozik a srác jövőjén. Marad-e Olaszországban? Jelen pillanatban ötven-ötven százalék az esély. 

Tovább a bejegyzéshez »

2015.03.31. 13:00 |

Címkék: nyilatkozat játékosokról

Berardi iránt külföldi klubok érdeklődnek

Berardi Domenico.jpgA hírek szerint a Juventus és Sassuolo közös tulajdonában lévő Domenico Berardi iránt már korántsem csak olasz klubok mutatnak érdeklődést, hanem külföldi egyesületek is.

A fiatal csatár eddig 24 gólt szerzett 54 Serie A mérkőzésen, és az Öreg Hölgy vásárlási opcióval rendelkezik a maradék ötven százalékos játékjogra tizenötmillió euróért, ezt az opciót pedig a nyáron érvényesítheti.

Ugyanakkor a Calciomercato beszámolója szerint a csatár több opció közül választhat, hiszen több neves külföldi egyesület is szívesen látná, így a Schalke 04, a Wolfsburg és az Arsenal, amely klub a támadóra Joel Campbell alternatívájaként tekint.

Tovább a bejegyzéshez »

2015.03.31. 10:00 |

Címkék: hírek játékosokról

Dunga: "Netónak nem szabad a Juventushoz igazolnia"

dunga.jpgA brazil válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya, Dunga óva intette honfitársát, a Fiorentina hálóőrét attól, hogy a Juventushoz igazoljon. Neto szerződése nyáron lejár a toszkán együttesnél, így szabadon igazolhatóvá válik, s a pletykák többszörösen hírbe hozták a zebramezes klubbal.

"Neto hatalmas akaraterőről tett tanúbizonyságot, hogy visszaverekedte magát a csapatba, a szerződésével kapcsolatos ellentétek után." - nyilatkozta Dunga a La Gazzetta dello Sportnak. "A jó játékosok mindig jól reagálnak."

A Juvéhoz igazol-e? Egy fiatal kapus részéről nem volna túl jó ötlet versenyre kelni Buffonnal. Nem tudom elképzelni, hogy Gigi a kispadon üljön, Neto pedig elfoglalja a helyét. 

Tovább a bejegyzéshez »

2015.03.30. 14:00 |

Címkék: klub nyilatkozat játékosokról

Az FC Barcelona hazacsábítaná Llorentét

llorente_fernando_golorom_2.jpgA spanyol sajtó értesülései szerint az FC Barcelona komolyan érdeklődik a Juventus támadója, Fernando Llorente iránt. A katalánok szeretnék tovább színezni taktikai repertoárjukat, s egy Llorentéhez hasonló, magas csatárral erősítenék keretüket, aki képes lehet feltörni a betömörülő védelmeket.

Az FC Barcelona új sportigazgatója, Ariedo Braida jó kapcsolatokat ápol a torinóiakkal, az elmúlt hónapokban Paul Pogba ügyében is felvette már a kapcsolatot, s a közeljövőben bejelentkezhet az Athletic Bilbao egykori játékosáért is.

Llorente, aki kiváló barátságban van a katalán csapat számos játékosával, az egyre jobb formába lendülő Álvaro Morata remeklése nyomán a kispadra szorult a Juventusnál, így előfordulhat, hogy szívesen visszatérne hazájába.

Tovább a bejegyzéshez »

2015.03.30. 12:08 |

Címkék: pletyka mercato játékosokról

Marotta eredményeinek kijár a tisztelet

marotta_beppe.jpgUgye nem ismeretlen az eset, hogy vannak emberek, akik hiába érnek el eredményeket, így sem kapják meg az őket megillető megbecsülést?

Pontosan ebben a helyzetben találja magát Beppe Marotta. Mielőtt az igazgató átvette a Juventus irányítását, a klub mélyponton volt, tetemes adósággal. Most a Bianconeri jó úton halad a sorozatban negyedik scudettója felé, és reális esély mutatkozik a Bajnokok Ligája elődöntőbe jutásra.

Azt se felejtsük el, hogy a Juve újra a világ 10 legnagyobb bevételű klubja között van, miközben a többi olasz csapat anyagi gondokkal küzd. A pályán és azon kívül elért figyelemre méltó sikerek kovácsai között mégsem a Sampdoria egykori sportvezetője kapja az elismerést.

Conte jogosan kapott rengeteg dicséretet azért, hogy első évében már ismét sikerre vezette a több éve hullámvölgyben lévő csapatot. Azonban a tréner szerződtetéséért sem Giuseppe Marottát illette az elismerés, hiszen a hírek szerint Andrea Agnelli választása volt az edző, valamint sokan megfeledkeznek arról, hogy az első bajnoki címet szerző Conte csapat jelentős részét Marotta hozta a klubhoz, így például Arturo Vidalt (akivel kapcsolatban Antonio Conte a kinevezésekor elismerte, hogy számára ismeretlen játékos), Stephan Lichtsteinert és Mirko Vučinić-et is. A csapat két kulcsjátékosa, Barzagli és Matri már a Juventushoz igazolt, mielőtt Contét kinevezték volna.

Tovább a bejegyzéshez »

2015.03.29. 14:09 |

Címkék: hírek klub mercato

A Juventusnak Oscar vagy Witsel kell

witsel_alex.jpgA hírek szerint a Juventus a nyáron két játékos megszerzésére is kísérletet kíván tenni, az egyik a Chelsea csapatát erősítő brazil Oscar, míg a másik a szentpétervári Zenit belga középpályása, Axel Witsel.

Amennyiben az Öreg Hölgy túljut a Monaco csapatán, így bekerülve a Bajnokok Ligája elődöntőjébe, az jelentős bevételt eredményezne, illetve nemzetközi presztízs tekintetében is sokat jelentene ez a klubnak.

A Tuttosport szombati kiadása arról számolt be, hogy a Juventus a Chelsea brazil játékmestere, Oscar felé fordulna, és ez ügyben már megfigyelőket is küldött a csütörtöki, Franciaország és Brazília közötti barátságos mérkőzésre.

A huszonhároméves brazil középpályás megszerzése egyáltalán nem tűnik könnyű diónak, még ha a játékos több játékidőre is vágyik, mint amit José Mourinho jelenleg biztosít számára.

Tovább a bejegyzéshez »

2015.03.29. 10:00 |

Címkék: pletyka játékosokról

Carli: "Rugani készen áll."

rugani_daniele.jpgMarcello Carli, az Empoli sportigazgatója szerint Daniele Rugani a bemutatkozó szezonja után készen áll a Juventus jelentette kihívásra.

A fiatal védő alapembere Maurizio Sarri védelmének, mely a bajnokságban mindössze 30 gólt kapott 28 meccsen, ennél többször kapitulált a Napoli, az Inter vagy éppen a Milan hátsó alakzata.

A 20 éves játékos a következő idényt már a Juventusban kezdi, s jelenlegi vezetője állítja, ez a lépés nem elhamarkodott.

"Rugani megüti-e a Juventus szintjét?"- kérdezték Carlitól a Sky interjú során. "Azt hiszem, készen áll feljebb lépni, szakmailag megérett erre a megmérettetésre. Ha meggondolná magát, örömmel tartanánk meg őt."

Tovább a bejegyzéshez »

2015.03.28. 16:30 |

Címkék: hírek nyilatkozat játékosokról

Elkann-Conte nyilatkozatháború, válságstáb a válogatottnál

elkann-conte.jpgAz olasz válogatott Bulgária ellen vendégszerepel, s az Európa-bajnoki mérkőzésre készülő kerettől három játékosnak is távoznia kellett sérülés miatt. A leghevesebb indulatokat a Juventus középpályásának, Claudio Marchisiónak az esete váltotta ki, hiszen a válogatott orvosi stábja keresztszalag-szakadást diagnosztizált, ami legalább fél éves kényszerpihenőre kényszerítette volna a játékost. Marchisiót azóta a Juventus orvosai is megvizsgálták, s szerencsére nem találták nyomát a súlyos sérülésnek, így nagy kő esett le a szívekről Torinóban.

A sérülés híre bombaként robbant Torinóban, s paprikás hangulatot keltett a Bajnokok Ligája negyeddöntőre készülő klub szurkolóinak és elöljáróinak körében. A nyáron a Juventustól távozó szövetségi kapitány, Antonio Conte halálos fenyegetéseket kapott, s az eseményt, a szurkolókhoz hasonlóan, az Exor elnöke, John Elkann sem hagyta szó nélkül:

Tovább a bejegyzéshez »

2015.03.28. 14:30 |

Címkék: klub válogatott nyilatkozat

Pénzügyi jelentés

Sokakat érdekelt és kértétek, hogy írjunk a pénzügyi jelentésekről és a gazdasági háttérről. Bianconeri kolléga megtette ezt a szívességet és a 2014. szeptemberi jelentést ültette át érthető, magyar formátumba. Itt van hát, mélyedjetek bele a gazdasági világba! Köszönjük, Bianconero!

Euro logo.jpgPénzügyi jelentés 2014. szeptember 30-án:

A következő jelentést bírálták, ellenőrizték, és jóváhagyták:
Andrea Agnelli - elnök
Giuseppe Marotta - sportigazgató
Aldo Mazzia - gazdasági igazgató
Pavel Nedved, Enrico Vellano - Igazgató
Valamint különböző gazdasági szervezetek elnökei, megbízottai.

A Juventus csapata a nyári átigazolási szezonban 47,1 millió €-t költött el (szigorúan bónuszokkal és egyéb járulékos költségekkel együtt értendő), valamint 27 millió € (a klub hivatalos kimutatása Immobile el-, illetve Isla és egyéb játékosok kölcsönbe adását, már nem jelöli, ellenben velem) bevételt könyvelhetett el játékos eladásokból. Ez azt jelenti, hogy a Juventus a nyári átigazolási időszakot 20,1 millió € veszteséggel zárta.

Tovább a bejegyzéshez »

2015.03.28. 10:30 |

Címkék: klub kitekintő

Marchisio keresztszalag-szakadást szenvedett a válogatott edzésén - FRISSÍTVE

Marchisio Claudio_2.jpgA Juventus középpályása, Claudio Marchisio sérülés miatt kihagyja az olasz nemzeti csapat soron következő Európa-bajnoki selejtezőjét, amelyen az azúrkék válogatott a bolgár fővárosban vendégszerepel majd. A játékos, Alessandro Florenzihez és Manuel Pasqualoz hasonlóan, nem vehet részt a szófiai találkozón, s a Juventus középpályásának sérüléséről szóló hírek aggasztóak.

A Tuttosport közlése szerint a 29 esztendős középpályás a válogatott edzésén, Covercianóban szenvedett sérülést, s a nemzeti csapat orvosi stábja tart tőle, hogy Marchisio hosszabb pihenőre kényszerülhet.

A RAI értesülései szerint Marchisio keresztszalag-sérülést szenvedett, így a Juventusnak hosszabb távon is nélkülöznie kell majd saját nevelésű játékosát, ami különösen érzékenyen érintheti az AS Monaco elleni Bajnokok Ligája negyeddöntőre készülő zebramezes együttest, azt követően, hogy Paul Pogba legkorábban május elején lehet ismét bevethető. 

Tovább a bejegyzéshez »

2015.03.27. 14:30 |

Címkék: hírek játékosokról

Vidal: „Nincs semmi baj a térdemmel”

A Juventus középpályása legutóbbi interjújában beismerte, hogy bosszantják a térde állapotát firtató pletykák, és kijelentette, hogy 100 százalékos egészségnek örvend.

Vidal Arturo_feher valogatott mezben.jpgA chilei válogatott a tavalyi szezon végét kihagyta térdműtétjét követően, és az idei szezon elején beismerte, hogy a kihagyást követően nem egyszerű ugyanazt a szintet elérni, amelyet a beavatkozás előtt mutatott.

Ugyanakkor a chilei RadioCoperativa számára adott riportban a futballista határozottan kijelentette, hogy most már ismét képes legjobb formájában játszani.

„Zavar, hogy az emberek továbbra is a térdemről beszélnek.” - mondta a Juventus meghatározó középpályása a rádióműsorban.

Tovább a bejegyzéshez »

2015.03.27. 10:00 |

Címkék: hírek nyilatkozat játékosokról

Zamparini: „Nem kellenek játékosok Dybaláért”

dybala_paulo_golorom.jpgA Palermo elnöke, Maurizio Zamparini negyvenmillió eurót kér Paulo Dybala játékjogáért, és egyúttal figyelmeztette a Juventust is, hogy nem tart igényt semmilyen játékosra az argentin futballistáért cserébe.

A támadót többször szóba hozták az olasz rekordbajnokkal, ráadásul állítólag a játékos is inkább a biztonságra szavazva nem szívesen váltana bajnokságot, valamint a hírek szerint az Öreg Hölgy huszonötmillió eurót adna az argentin csatárért, illetve pár játékost is bevonna az üzletbe.

Ugyanakkor az akár egy idényen belül is számos edzőt elfogyasztó elnök le kívánta hűteni a kedélyeket, mondván, hogy harmincötmilliós külföldi ajánlatokat is elutasított, és állítólag az Arsenal is érdeklődik a támadó iránt.

„Nem tartunk igényt játékosokra az átigazolás keretében, csak pénz jöhet szóba.” - mondta Maurizio Zamparini a Radio Kiss Kiss Napoli műsorának.

Tovább a bejegyzéshez »

2015.03.26. 15:32 |

Címkék: hírek nyilatkozat játékosokról

Buffon: „Megfelelő mentalitással bárkit legyőzhetünk”

Buffon Gigi_sajtótájékoztató.jpgAz olasz válogatott veretlen, mióta kiesett a 2014-es világbajnokság csoportkörében, így talán kijelenthető, hogy a csapat hatékonyan állította helyre önbizalmát, és a válogatott tapasztalt hálóőre, Gianluigi Buffon szerint a helyzet stabilizálásáért nem kis mértékben Antonio Contét illeti az elismerés.

Az olasz válogatottat komoly sokként érte a Costa Rica és Uruguay elleni vereség eredményeként bekövetkező kiesés, majd Cesare Prandelli lemondását követően itt volt az ideje megfelelő személyt kinevezni az új korszakhoz. Ebben a helyzetben jelölte ki a szövetség a Juventusnál három bajnoki címet begyűjtő, ám nyáron meglepő hirtelenséggel távozó Antonio Contét.

„Az edző érkezése óta megpróbálta meglátása szerint átformálni a csapatot, úgy a pályán való elhelyezkedés taktikai tekintetében, mint felfogás szintjén, hogy a válogatott rendkívül komolyan vegye a munkát, illetve többek között az edzések és az edzőtermi erősítések is módosultak.” - olvashatók az UEFA.com oldalon Gigi Buffon szavai, aki a Bulgária elleni szombati mérkőzésen 147. alkalommal öltheti magára a tengerkék mezt.

Tovább a bejegyzéshez »

2015.03.26. 13:00 |

Címkék: válogatott nyilatkozat meccsek EB