Pepe: "Mentális szakadék van a Juventus és a Roma között"

pepe_simone_golorom.jpgA Juventus egykori játékosa, Simone Pepe, aki a zebramezes csapat öltözőjében és szurkolói körében is nagy népszerűségnek örvendett, új csapatával, a Chievóval az AS Roma ellen készülődik, s a mérkőzést megelőző nyilatkozatban szó esett a Juventusról is.

"Azzal a céllal lépünk pályára, hogy jó eredményt akarunk elérni." - nyilatkozta Pepe az Il Messaggero munkatársának. "Spalletti teljességgel megváltoztatta a Romát övező légkört. 

A Szczęsny-nek lőtt góllal újraindítottam a pályafutásomat. Ez szinte sorsszerű volt, habár a Roma szurkolói azt gondolhatták: »Nézzétek csak ezt a fickót, két éve nem is játszik, aztán idejön és betalál ellenünk.«.

Még mindig nagyon közeli kapcsolatban vagyok az egykori csapattársakkal a Juventusnál. Szoktunk chatelni, úgy, hogy mindannyian halljuk egymást. 

Tovább a bejegyzéshez »

2016.05.06. 13:00 |

Címkék: klub nyilatkozat játékosokról

A Juventus bejelentkezhet a Leicester City erősségéért

kante_n_golo.jpgAz európai labdarúgás legnagyobb szenzációját az előzetesen a Premier League kiesőjelöltjének tartott Leicester City bajnoki címe jelentette, s a Rókáknak most nem csak a pályán, de az átigazolási piacon is meg kell majd harcolniuk a legnagyobbakkal.

A Leicester sikereinek egyik fő letéteményese a francia középpályás, N’Golo Kanté volt, aki rendre nagyszerű teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet, s így nem meglepő, hogy több gazdag klub is szeretné szolgálatába állítani.

A The Sun állítása szerint a Juventus is harcba száll Kanté kegyeiért, s a jelenleginél lényegesen vaskosabb szerződéssel csábíthatja a francia játékost.

A Caen egykori erősségének kontraktusában 25 millió eurós kivásárlási árat rögzítettek, s szinte borítékolható, hogy a nyár folyamán több olyan klub is bejelentkezik majd, amely ezer örömmel hajlandó lesz az összeg kifizetésére.

Tovább a bejegyzéshez »

2016.05.06. 11:00 |

Címkék: pletyka mercato játékosokról

Sturaro ügynöke szerint senki sem érinthetetlen a Juventusnál

sturaro_stefano_csikosban_1.jpgStefano Sturaro ügynöke, Carlo Volpi a Calciomercato munkatársának nyilatkozva beszélt ügyfele beilleszkedéséről, jelenlegi helyzetéről és az érte érkező ajánlatokról.

"Tavaly Stefano újonc volt, ezért mindent megbocsátottak neki." - szólt a fiatal középpályásról Volpi. "Világos, hogy a jelenlegi helyzete egészen más, mint amilyen a Genoánál volt, amely ugyan egy tekintélyes klub, azonban ott kisebb a nyomás. 

Crystal Palace? Igen, ez igaz, valós érdeklődés volt a londoni klub részéről. Stefano többször is nagyon jó teljesítményt nyújtott a Bajnokok Ligájában, különösképpen idegenben, Angliában, s ez az oka, hogy célponttá vált számos klubjuk számára.

A Leicester is érdeklődött iránta, ahogyan néhány orosz klub és olasz közép- és élcsapat is. Amikor egy fiatal játékos jól teljesít a Juventusnál, érkeznek az ajánlatok, amelyek több játékidőt kínálnak. Abban az időszakban rendszeresen játszott a Juventusban, így az ajánlatok elutasításra kerültek.

Tovább a bejegyzéshez »

2016.05.06. 09:00 |

Címkék: klub nyilatkozat játékosokról

A Juventus menekülési útvonalat kínálhat a PSG védőjének

aurier_serge_psg.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint a Juventus nyáron menekülési útvonalat kínálhat a Paris Saint-Germain védőjátékosának, Serge Auriernek, akit 15 millió euro fejében költöztetnének Torinóba.

A védelem jobb oldalán bevethető elefántcsontparti-francia játékos előbb kölcsönszerződés keretében, a Toulouse együttesétől került a fővárosba, majd múlt nyáron a címvédő, élve opciós vételi jogával, 10 millió euróért véglegesen is megszerezte.

Aurier azt követően került perifériára, hogy erős jelzőkkel minősítette a csapat mesterét, Laurent Blanc-t, csapattársát, Ángel Di Maríát pedig nemes egyszerűséggel "bohócnak" nevezte, valamint kritikával illette a klubot, amiért kiváltságos státuszt biztosít Zlatan Ibrahimovićnak.

A párizsi klub a tartalékcsapathoz száműzte Auriert, aki így mindösszesen húsz bajnoki mérkőzésen szerepelhetett a PSG-nél, s ezalatt két góllal és két gólpasszal járult hozzá a bajnoki címhez, a Juventus pedig most egy kedvező ajánlattal mozdíthatja elő a válást.

Tovább a bejegyzéshez »

2016.05.05. 20:00 |

Címkék: pletyka mercato játékosokról

A Lazio Berardit kérné Bigliáért a Juventustól

biglia_lucas_lazio.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint a Lazio a pillanatnyilag még a Sassuolo együttesénél szereplő Domenico Berradit kéri a Juventustól, amennyiben a torinóiak valóban szeretnék leigazolni Lucas Bigliát.

A Lazio 30 esztendős argentin középpályását az elmúlt hetek során több klubbal, köztük a Juventusszal és az Interrel is hírbe hozták. A Sky Sport Italia úgy tudja, hogy a Juventus készen áll arra, hogy határozott lépést tegyen az ügyben, azonban a Lazio elnöke, Claudio Lotito 20 millió euróra tartja játékosát.

A hírforrás szerint ugyanakkor a Lazio hajlandónak mutatkozik a magas vételár mérséklésére, amennyiben két évre szóló kölcsönszerződéssel megszerezhetné Berardit, aki szinte borítékolhatóan utolsó szezonját tölti a Sassuolónál.

Tovább a bejegyzéshez »

2016.05.05. 18:00 |

Címkék: pletyka mercato játékosokról

Morata madridi átszállással távozhat a Chelsea-hez

morata_alvaro_uvoltes.jpgA Real Madrid készen áll arra, hogy a nyári átigazolási időszak alatt, élve opciós visszavásárlási jogával, visszarendelje Spanyolországba egykori játékosát, Álvaro Moratát, majd rögtön tovább is adja a Chelsea-nek.

A Premier League vergődő címvédője jelentős átalakulás elé néz, hiszen az idő előtt kitett José Mourinho helyét ideiglenesen átvevő Guus Hiddinket a Juventus egykori mestere, Antonio Conte váltja a londoni kékek kispadján, s borítékolható, hogy szédületes bevásárlás és jelentős elvándorlás várható a Stamford Bridge-en. 

A Chelsea Moratával erősítené meg a támadórészleget, ahonnan szinte bizonyosan távozik Ramael Falcao, valamint Loïc Rémy és Diego Costa jövője is kérdésesnek tűnik.

Tovább a bejegyzéshez »

2016.05.05. 16:00 |

Címkék: pletyka mercato játékosokról

Cavani tisztázza a jövőt a PSG-vel

cavani_edinson_psg_2.jpgA Tuttosport értesülései szerint Edinson Cavani hamarosan tárgyalóasztalhoz ül a Paris Saint-Germain igazgatóival, s a megbeszélés témája az uruguayi támadó jövője lesz majd. 

A korábban a Napoli együttesében is megforduló játékost hosszú hónapok óta folyamatosan hírbe hozzák a Juventusszal, s az olasz sajtó úgy véli, hogy ő lehet a klub elsődleges célpontja, amennyiben személyi változás történik a zebracsíkos támadórészlegben.

A Juventus képviselői a közelmúltban két alkalommal is találkoztak Cavani ügynökével, aki arról biztosította a torinói küldöttséget, a támadó készen áll a klubváltásra.

Az ügyben fontos szerep juthat Álvaro Moratának, hiszen egyelőre úgy tűnik, a Real Madrid élni szándékozik a felek közötti megállapodás záradékában rögzített opciós visszavásárlási jogával, s 30 millió euróért visszarendelhetik Spanyolországba a válogatott játékost.

Tovább a bejegyzéshez »

2016.05.05. 14:00 |

Címkék: pletyka mercato játékosokról

Lemina: „BL-t akarok nyerni a Juventusszal”

lemina_mario.jpgA Juventus nemrégiben bejelentette, hogy megvásárolta a Marseille csapatától Mario Lemina játékjogát, élt a kölcsönszerződésben meghatározott opciós jogával, a gaboni középpályás pedig készen áll arra, hogy szintet lépjen csapatánál.

Ugyan csak kilenc bajnokin játszott a futballista, a huszonkét éves játékos a kevés játéklehetőség ellenére meggyőzte a vezetőket arról, hogy érdemes kifizetni érte közel félmillió híján tízmillió eurót, most pedig sikerre éhesen várja a folytatást.

„Az álmom az, hogy a Bajnokok Ligáját megnyerjem a Juventus csapatával.” - mondta a fiatal francia a Sky Sport Italia számára adott riportban.

„Tavaly közel járt a Juventus hozzá, idén pedig a legjobb csapatok egyikével mérkőztünk meg a Bayern München révén. Csupán egy kis szerencse hiányzik, amelyre minden csapatnak szüksége van a BL-meccsek során.”

Tovább a bejegyzéshez »

2016.05.05. 12:00 |

Címkék: nyilatkozat Bajnokok Ligája játékosokról

Marotta: "A Juventus egy szinten van a legnagyobb klubokkal"

marotta_beppe_1.jpgA Juventus igazgatója, Beppe Marotta elismerte, a Manchester City korábban érdeklődött Paul Pogba iránt, azonban a torinói klub udvariasan elutasította az angolok közeledését.

"Igaz, a Manchester City tavaly érdeklődött nálunk Pogba iránt. Mi udvariasan azt válaszoltuk, hogy nem eladó, s az ügy itt le is zárult. Nem tagadom, hogy számos ajánlata van, ahogyan Paulo Dybalának is, hiszen mindketten tehetségesek és nagyon fiatalok. Ugyanakkor erősen ragaszkodunk hozzájuk, s nem eladóak. Pogba huszonhárom éves, és még sokáig folytathatja nálunk."

Szó esett a Juventus terveiről is a csapat nyári megerősítését illetően.

"Meg kell próbálnunk létrehozni a fiatalság és a tapasztalat elegyét, lehetőleg megtartva az olasz gyökereket. Képesek vagyunk fejlődni, de meg kell találnunk azokat az elérhető játékosokat, akik illeszkednek hozzánk.

Tovább a bejegyzéshez »

2016.05.05. 09:00 |

Címkék: klub nyilatkozat vezetőség játékosokról

Pogba: "A Juventus jobb játékossá tett"

Pogba Paul_gólöröm_2.jpgA Juventus legkeresettebb játékosa Paul Pogba kifejtette, hogy a mióta Torinóba igazolt, sokkal jobb játékossá vált.

A francia válogatott játékos 2012-ben ingyen csatlakozott az Öreg Hölgy keretéhez a Manchester Unitedet elhagyva, és az évek folyamán a legtöbbre értékelt játékosok egyikévé vált.

"Így igaz, nagyon sokat fejlődtem az elmúlt években." - idézi Pogba szavait az UEFA honlapja.

"Ez azért történhetett, mert nagy játékosokkal vagyok körülvéve, akik alázatosak, illetve olyanokkal is akik keményen dolgoznak, s így persze te magad is keményen dolgozol.

Tovább a bejegyzéshez »

2016.05.04. 18:00 |

Címkék: nyilatkozat játékosokról

A Leicester vinné Zazát

zaza_simone_golorom_2_1.jpgA Leicester City feltételezhető érdeklődése nyomán a Juventus vezetősége tárgyalásra készül Simone Zaza ügynökével a játékos jövője tekintetében.

Az olasz válogatott futballista idén viszonylag kevés játéklehetőséghez jutott az Öreg Hölgy mezében, és több forrás szerint ez a helyzet egyre inkább zavarja.

A Sport Mediaset arról számolt be, hogy a Juventus igazgatója, Giuseppe Marotta már egyeztetett Simone Zaza képviselőjével, és a felek megpróbálják tisztázni a támadó jövője kapcsán felmerülő kérdéseket.

A Premier League küzdelmeit tündérmeseszerűen megnyerő Claudio Ranieri csapata, a Leicester City egyes beszámolók szerint nagyon érdeklődik a támadó iránt, és egy ajánlat továbbítását fontolgatja az olasz médiaforrás szerint.

Tovább a bejegyzéshez »

2016.05.04. 16:00 |

Címkék: pletyka mercato játékosokról

A Juventus bejelentkezik Bernardo Silváért

bernardo_silva_golorom.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint a Juventus kísérletet tesz az AS Monaco középpályásának, Bernardo Silvának a megszerzésére, s a vasárnap esedékes, Olympique Lyon elleni bajnoki találkozó alkalmával kapcsolatba is lépnek a hercegség csapatának igazgatóival.

A 21 esztendős portugál játékost már korábban is hírbe hozták a Juventusszal, azonban a Tuttosport szerint a torinói klub most határozott lépésre készül az ügyben.

A Juventus már most hétvégén felveszi a kapcsolatot az illetékes személyekkel, s a játékos ügyeit az a Jorge Mendes igazgatja, aki André Gomes kapcsán egyébként is szinte napi kapcsolatban van a torinóiakkal. A Juventus januárban már ajánlatot tett Bernardo Silváért, azonban az akkori, 25 millió euro körüli ajánlat elutasításra került.

Tovább a bejegyzéshez »

2016.05.04. 14:00 |

Címkék: pletyka mercato játékosokról

A Juventus határidőt szabott Pogbának

pogba_paul_mutogat.jpgA La Gazzetta dello Sport mai száma szerint a Juventus határidőt szabott Paul Pogbának, miközben a klub 25 millió eurót ajánlhat a Real Madridnak Álvaro Morata játékjogáért.

A Juventus bevallott célja, hogy jövőre nem csupán a zsinórban elért hatodik bajnoki címet gyűjti be, de két évtizedes várakozás után, szeretne visszaülni az európai labdarúgás trónjára is.

Ennek érdekében, a klub igazgatói szeretnék Torinóban tartani a csapat kulcsjátékosait, s készek új, magasabb fizetést biztosító szerződést kínálni a francia középpályásnak, azonban gyors döntést várnak az ügyben.

Amennyiben Pogba inkább más csapat mezében szeretne további trófeákat gyűjteni, úgy az elkövetkező 15-20 nap során közölnie kell a döntését a Juventus vezetésével.

Tovább a bejegyzéshez »

2016.05.04. 12:00 |

Címkék: pletyka mercato játékosokról

A Juventus két játékosról is tárgyalna a Valenciával

gomes_andre_fut.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint a Juventus és a Valencia igazgatói hamarosan tárgyalóasztalhoz ülnek majd egymással, s a témát a torinóiak legfőbb kiszemeltje, André Gomes, valamint a spanyol klub védőjátékosa, Shkodran Mustafi szolgáltatja majd.

A portugál középpályás a Juventus nyári építkezéséről szóló pletykák főszereplőjévé lépett elő, miközben úgy tűnik, hogy a korábban a Sampdoriát is megjárt Mustafi neve is felkerült a zebramezesek kívánságlistájára. 

A Tuttosport tudni véli, hogy a felek hamarosan tárgyalásokba bocsátkoznak, a Juventus 25-30 millió eurót kínál majd Gomesért, s közben ajánlatot tehetnek az albán származású, német válogatott védőért is.

Tovább a bejegyzéshez »

2016.05.04. 09:30 |

Címkék: pletyka mercato játékosokról

Rugani: „Agresszivitást vár tőlem az edző”

rugani_daniele_1.jpgDaniele Rugani a legutóbbi interjúban arról beszélt, hogy Massimiliano Allegri nagyobb agresszivitást vár el tőle a pályán, illetve biztosította a szurkolókat arról, hogy a lehető legtovább a csapatnál kíván maradni.

Az Empolitól érkezett középhátvéd idén tizenhat bajnokin szerepelhetett a csapatban.

„Ahhoz, hogy a Juventus keretében maradjon az ember, mindig nagyobb határozottságot kell mutatnia, időnként kockázatot kell vállalni szerelési kísérletekkel, amelyek sárga lapot eredményeznek.” - idézi a huszonegy éves védő szavait a Tuttosport.

„A tréner sokszor mondta nekem, hogy legyen agresszívebb, de ne durva.

Tovább a bejegyzéshez »

2016.05.03. 13:00 |

Címkék: bajnokság nyilatkozat játékosokról