A Milan elleni keret
A Milan elleni keret

Nehéz napok előtt áll a Juventus, hiszen előbb szombat este az AC Milan csapatát fogadva kell begyűjtenie a három bajnoki pontot, majd jövő kedden a Real Madrid látogat majd Torinóba a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonására. A Milan elleni mérkőzés legfőbb…

A PSG erőteljesen próbálkozik majd Alex Sandro ügyében
A PSG erőteljesen próbálkozik majd Alex Sandro ügyében

Brazil források szerint a Paris Saint-Germain rendkívül eltökélt Alex Sandro nyári leigazolása kapcsán, így a Juventusnak van mitől tartania. A francia klubot már többször hírbe hozták a balhátvéddel, azonban nem kizárólag csak őket, mert az érdeklődők sorát gyarapítja például a Real Madrid és a…

Allegri: "Most csak a holnap estére gondolhatunk"
Allegri: "Most csak a holnap estére gondolhatunk"

A Juventus az AC Milan elleni bajnoki mérkőzéssel tér vissza a válogatott szünetből, hogy azt követően hét közben a Real Madrid együttesét fogadja majd a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. "Chiellini jól van, s játszani fog holnap." - kezdte Massimiliano Allegri a Milan elleni…

Moggi: "Az Inter soha sem volt vetélytárs a Juventus számára"
Moggi: "Az Inter soha sem volt vetélytárs a Juventus számára"

A Juventus egykori igazgatója, Luciano Moggi elárulta, hogy miért "kedveli" az Inter együttesét, s szentelt néhány gondolatot a 2006-ban kirobbant Calciopoli-botránynak is.  Moggi mindössze egy nappal azt követően hallatott magáról, hogy megnyerte a bírósági ügyet, amely kimondta,…

Lippi: "Allegrinek nem szabad elhagynia a Juventust"
Lippi: "Allegrinek nem szabad elhagynia a Juventust"

A Juventus edzőlegendája, Marcello Lippi egykori csapatát látja a bajnoki verseny esélyesének, s azt tanácsolta Massimiliano Allegrinek, hogy hosszabb távon is Torinóban folytassa a munkát. "Mindent összevetve, azt kell mondanom, hogy a Juventust látom az esélyesnek, azonban minimális…

Barzagli: "Mindenki harcolni fog"
Barzagli: "Mindenki harcolni fog"

A Juventus védője, Andrea Barzagli barátnak nevezte a csapattól tavaly nyáron távozó és a Milanhoz szerződő Leonardo Bonuccit, ugyanakkor azt is elmondta, mindenki csatába indul szombat este. Bonucci távozása óta először tér vissza az Allianz Stadium gyepére, mellyel kapcsolatban Barzagli a…

Pirlo: "A Juventus újra motiválttá tett"
Pirlo: "A Juventus újra motiválttá tett"

A Juventus és Milan közelgő bajnoki összecsapása apropóján a mindkét csapatban megfordult Andrea Pirlo is elmondta a tapasztalatait. A két gárda szombaton 20:45-ös kezdéssel mérkőzik meg egymással. Miután az egykori olasz középpályás szerződését a Milan nem volt hajlandó meghosszabbítani, Pirlo új…

A Juventus eséllyel pályázik Martial szerződtetésére
A Juventus eséllyel pályázik Martial szerződtetésére

A Tuttosport mai száma arról számol be, hogy a Juventus nyáron jó esélyekkel pályázik majd a Manchester United ifjú támadója, Anthony Martial megszerzésére. A torinói székhelyű napilap úgy tudja, hogy az egyeztetések már kezdetüket is vették Martial ügyében, s a Juventusnál…

A Juventus bejelentkezhet Cancelóért
A Juventus bejelentkezhet Cancelóért

Az olasz sajtó értesülései szerint a Juventus bejelentkezhet a pillanatnyilag az Inter kötelékébe tartozó João Cancelóért, miután egyre kevésbé valószínű, hogy a milánói klub véglegesen is leigazolja a szélső védőjátékost. A Corriere di Torino állítása szerint az Inter aligha él majd 35 millió…

A PSG vinné Pjanićot
A PSG vinné Pjanićot

Olasz források szerint a Paris Saint-Germain megduplázná Miralem Pjanić fizetését, és talán a Juventus sem zárkózna el az átigazolástól megfelelő ajánlat esetén. A Corriere della Sera arról számolt be, hogy a PSG ötéves szerződést kínálna a bosnyák középpályásnak évi nettó 8 millió eurós bérrel,…

Raiola: „A United örülhet, hogy 100 millióért megkapta Pogbát”
Raiola: „A United örülhet, hogy 100 millióért megkapta Pogbát”

Paul Pogba minden hájjal megkent ügynöke nemrégiben ismét meglepő kijelentést tett, mivel véleménye szerint a United vezetői örülhetnek, hogy a megfelelő feltételeknek köszönhetően nem kellett kétszázmillió fontot fizessenek a fiatal francia középpályásért. Paul Pogba 2016 augusztusában tért vissza…

Középpályás mercato-pletykák
Középpályás mercato-pletykák

A hírek szerint a Juventus a nyáron kísérletet fog tenni a Lazio középpályása, Sergej Milinković-Savić megszerzésére. Az idén a bajnokságban két gólpasszt és kilenc gólt jegyző fiatal játékost számos európai klub figyeli, így például pénzügyi erőforrásokban korántsem szegény alakulatok, mint a…

Asamoah elfogadta az Inter ajánlatát
Asamoah elfogadta az Inter ajánlatát

A La Gazzetta dello Sport jelentése szerint lezárult Kwadwo Asamoah jövőjének kérdése, s a ghánai középpályás elfogadta az Inter ajánlatát, így nyártól Milánóban folytatja majd pályafutását. A 29 esztendős játékos a jelenlegi szezon során 20 alkalommal lépett pályára…

A United érdeklődik Douglas Costáért
A United érdeklődik Douglas Costáért

A Daily Mirror értesülései szerint a Manchester United szívesen leigazolná Douglas Costát a Juventustól 45 millió euróért, azonban a klub nem kíván megválni a brazil válogatottól. Az angol napilap szerint José Mourinho nagyon szívesen dolgozna együtt a brazil szélső támadóval. Douglas Costa a…

Khedira megsérült a német válogatottnál
Khedira megsérült a német válogatottnál

Tovább sűrűsödnek az AC Milan elleni rangadóra és a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőre készülődő Massimiliano Allegri gondjai, hiszen a tegnap lejátszott Németország-Spanyolország felkészülési válogatott mérkőzésen sérülést szenvedett a Juventus középpályása, Sami Khedira.  A Juventus…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3375) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9899) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4143) mercato (4134) nyilatkozat (7425) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása