Khedira: „Torinóban maradok”

khedira_sami_emre_cannal_pacsizik.jpgSami Khedira rendkívül fontosnak ítélte Emre Can megszerzését, illetve biztosította a szurkolókat arról, hogy nyáron nem fogja elhagyni Torinót.

Emre Cant a minap jelentette be a Juventus, a válogatottban szereplő német középpályás pedig izgatottan beszélt az egykori liverpooli játékos megszerzéséről.

„Ő rendkívül fontos igazolás, jól ismerem őt, és nagyon örülök, hogy csatlakozott hozzánk.” - idézi a német válogatott szavait a La Gazzetta dello Sport.

„Miért használom az többes szám első személyt? Mert minden bizonnyal a Juventusnál maradok, egyáltalán nincs szándékom távozni. Nagyon jól érzem magam a Juventusnál.”

Sami Khedira az elmúlt évben a Juventus alapembere volt, hiszen huszonhat bajnoki meccsen lépett pályára, kilenc gólt szerzett, illetve két gólpasszt osztott ki, a BL-ben nyolc meccs alatt pedig három gólpasszt jegyzett.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9614064463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pedronegroo 2018.06.22. 11:04:30

Miért menne? Ennél jobb helye hol lenne?? Amúgy is gondolom rásegített a Can üzletre így Marotta hálául majd hosszabbít a szerződésén.

Cannavaro 2018.06.22. 11:09:35

Az idei év, legrosszabb híre!!!!!!!!! Garantálja, a jövő szezonban is, a sz.r focit! A következő, 3 havi fizetésem adom annak, aki valahogy meg győzi a távozásról! KOMOLYAN!!!

Nathas 2018.06.22. 11:15:44

Egyszer fent, egyszer lent (Can-Khedira), szokásos mercato :)

pedronegroo 2018.06.22. 11:24:20

@juve1986: Ez burkoltan bűntettre való felbujtás! :) Elég nagy darab ez a Khedira így én nem vállalom a melót! :))) Ha meg hívni kell a haverokat a "meggyőzéshez" úgy meg már kevés lenne az a 3 havi fizu! :)

Juvetto 2018.06.22. 11:28:11

Verdammte Scheiße!!!

pedronegroo 2018.06.22. 11:39:49

@Juvetto: Csak hűséges már az is baj :) inkább ideje volna hogy mindenki megtanulja rendesen a nevét: سامي خضيرة

2018.06.22. 11:57:45

Hurrá!!!! Ja, nem...

Leram7 2018.06.22. 12:18:27

Szerintem ez egy jó hír.

De az lenne a legjobb hír, ha érkezne olyan játékos, hogy Khedira csak pados legyen.

Reméljük Pjanic nem távozik, ő nagy érvágás lenne.

Pjanic, Can, Matuidi / Golovin / Bernardeschi egész jó kp lehet.

Cannavaro 2018.06.22. 12:25:02

@pedronegroo: Nem tettlegességre akartam buzdítani, csak egy jó pszichológust keresnék, aki tud hatni, valami hipnózissal, vagy nem tudom.. :D

Cannavaro 2018.06.22. 12:26:07

@Leram7: Allegrinél nincs olyan forgatókönyv, ahol Khedira pados... Hamarabb lenne Pjanic!! ;)

pedronegroo 2018.06.22. 12:28:34

@juve1986: Okés, akkor szólok a haveroknak hogy nincs meló :) egyik se az a pszichológus típus :)))

venember83 2018.06.22. 12:29:01

@juve1986: szerintem a középpályás-felhozataltól is függ a dolog, nem csípem Allegri taktikáját, de még pár játékos érkezése esetén már kb. két sort felállíthat középpályásokból, így váltogathatják egymást, mint a hokisok, csak éppen nem meccsen belül, hanem egyik meccsről a másikra, és nem biztos, hogy minden esetben Khedira részét képezi mindegyik variációnak.

Juvetto 2018.06.22. 12:42:01

@pedronegroo: Az mondjuk speciel nem, viszont már lecserélhetné ezt az "öreglányt" valami másikra, annak aztán felőlem akár örök hűséget is fogadhat. :)
(Emberileg továbbra is becsülöm Samit, ám mégis fel kéne nyitni a szemét, hogy ez így igazából szinte csak Neki jó... :D )

babo0410 2018.06.22. 12:47:57

Szerintem meg, ha lesz jobb opció a kp stabilitására, mint Khedira, akkor nem ő fog kezdeni. Amikor nem játszott, a kp láthatóan gyengébb volt. Neki játszania kell jelenleg. Ha esetleg Can is megadja azt a stabilitást, amit Khedira, majd Khedira padozhat. Pláne egy Golovin, Can, Pjanic sor mögött.

2018.06.22. 12:52:57

"Nagyon jól érzem magam a Juventusnál." - Ez csoda? Én is jól érezném magam olyan munkahelyen, ahol a pénz extra és másokhoz képest semmit sem kell csinálni, hibázni sem tudok, mert ülök a cukros pikszisben, miközben rózsaszín szemüvegen keresztül néznek. Miért távozna, ha nem küldik?

2018.06.22. 12:54:44

@Juvetto: Csatlakozom. Bár nem tudom, nem kell egy "r" a végére? A sz@r nem hímnemű? :-D

2018.06.22. 12:59:06

@pedronegroo: eeeeeeeeeehhhhhhhhhhh.......

Rikoo 2018.06.22. 13:07:59

Vicc ez az egész. Totál leépült, haszontalan játékos lett. Közelében nincs annak a hajtós Khedirának aki a Real Madridnál volt, mikor Mourinho volt az edző.
Már a saját népe is rászállt a brutál gyenge teljesítménye után.
Semmi keresnivalója a keretben, még a Juventus szurkolók is kifütyülték, bár az igaz, hogy a vezetőség magasról lesz@rja mit akarnak a szurkolók és mit nem..

Fabio83 2018.06.22. 13:18:42

Sírni támad kedvem, ha eszembe jut, hogy ő a mi középpályánk alfája és omegája.

Quentin_KR 2018.06.22. 13:40:14

@Rikoo: "saját népe is rászállt..." Szerintem ez nincs így. A törököknek semmi baja Khedirával :P

jeneiPALI 2018.06.22. 13:59:31

Hát én roszul vagyok ha meglátom alig vártam hogy tiplizzen innen erre mivan hosszabbit , na elvegyok keseredve de nagyon , nemigaz hogy nem veszik észre egy nagy sz@r , vb n is kiröhögték a németek is. nekunk ez kell?alibista berber:D

Lamiamo 2018.06.22. 17:30:34

@Quentin_KR: tunéz az istenadta, nem török. Az egyik interjújaban megkerdezték, hogy miért nem énekli a német himnuszt, amire annyit válaszolt, hogy mért tunéz vagyok bmeg. Persze nem ezekkel a szavakkal, de azért sokat elárul a személyiségéről, hogy a kvázi hazája himnuszát nem képes elénekelni, mikor azokban a színekben lett világbajnok.

alexGicamo 2018.06.22. 18:52:26

Maradhat . Labdaszedőnek . De csak abban az esetben, ha hajlandó lemondani a fizetése egy részéről ... :P

Tibi Sebestyén 2018.06.22. 18:53:31

A kurva anyját mindenkinek aki tehet róla hogy ez a gyökér itt van és játszik! Sok millió szurkoló szórakozását rontják el hétröl- hétre!

Montero 2018.06.22. 22:27:21

Addig nem is nezek meccset amig ez a pocs jatszik. Mindig megnezem a kezdot es ha latom,h ott iztelenkedik mar kapcsolom is el!!!!!!!! Nem birom elviselni!!!!!!!!!!

Cannavaro 2018.06.23. 14:10:33

@venember83: Örülök, hogy vannak még Magyarországon, optimista emberek! Én nem hiszem, hogy van az a variáció! Ha 1 kp lesz a pályán, az Khedira lesz, ez nem kérdés!

Rikoo 2018.06.23. 14:24:52

@juve1986: Optimistának kell lenni, máskülönben nincs értelme az életnek..

Cannavaro 2018.06.23. 14:59:02

Ha nem lennék az, már a Tv-t is eladtam volna... :D De van az szint, amikor már nem tudok az lenni! A mercato végén dől el, hogy váltok e Digi-ről, UPC re a spíler tv miatt! Ha nem lesz olyan játékos, aki miatt kicsit is bizakodó lehetnék, hogy nem kell minden meccsen, emberhátrányban indulnunk Sami Allegri miatt, akkor lépek csak! Khedira-hoz, jó lesz a stream is! Egyenlőre ez esetben sem tudok elég optimista lenni, hogy máris lépjek az ügyben!

FAF 2018.06.25. 18:53:55

Allegri nem volt még ikrekkel :DDD

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása