Benatia: „Le kell ülnünk beszélgetni a vezetőkkel”

benatia_medhi_golorom_1.jpgMedhi Benatia nemrégiben arról beszélt, hogy nagyon boldog a Juventusnál, azonban 31 évesen elkerülhetetlen, hogy feltegyen magának néhány kérdést.

A középhátvéd neve többször felmerült a Marseille kapcsán a nyáron, lassan pedig megkezdheti a nyaralását, miután Marokkó lényegében kiesett az oroszországi világbajnokság csoportkörében.

„A jövőm tekintetében annyit mondhatok, hogy egy nyaralás vár rám, kapok egy kis pihenőt, amely során időt tölthetek a családommal.

Meglátjuk, hogy a jövő mit hoz, nagyon boldog vagyok a Juventusnál, ahol hihetetlen srácok alkotják a keretet, és nagyon örülök, hogy ennek részét képezhetem.

Még két évig érvényes szerződéssel rendelkezek, de azt is szeretném tudni, hogy mik a Juventus tervei. Bárhogy is legyen, nem kívánok gondokat okozni.

Senki nem kért fel a távozásra, de 31 évesen néhány kérdés felmerülése elkerülhetetlen. Ha maradok, akkor boldogan teszem, a családom jól érzi magát Torinóban.

Mint minden évben, a Juventus célja jó futballisták beszerzése, akikkel nyerhet úgy Olaszországban, mint Európában. Mindenkivel jó kapcsolatot ápolok, így az igazgatókkal, az elnökkel és a mesterrel.

Mindeddig a világbajnokságra koncentráltam, de ezt követően leülünk tárgyalni az igazgatókkal, és eldöntjük, hogy mi a legjobb megoldás a jövőre nézve.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8914062419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pedronegroo 2018.06.21. 13:02:39

@Rivendell: Korrekt, de akkor miről akarnak beszélgetni??? Maradjunk annyiban hogy eddig ami Tuti hogy Chiello meg Barzapapa marad ja meg DS (tehát az öregek meg a selejt) ami azért nem túl sok egy nagy csapatnál! :) Valami itt rohadtul bűzlik...

Rivendell 2018.06.21. 13:04:17

@pedronegroo: gondolom az érdekli őt,hogy eladó vagy sem,illetve ha nem számolnak vele sok mérkőzésen,akkor engedjék meg neki a keresgélést és ha menni kell,milyen ár körül gondolták.

m.martin91 2018.06.21. 13:16:39

Profi nyilatkozat. Valószínűleg távozni fog. Mondjuk a Marseille-be érdemes eligazolnia. Nem fog helyette jobb játékos érkezni a Juventushoz.

pedronegroo 2018.06.21. 13:17:33

@Rivendell: Azt nem fogják megmondani neki hogy mennyit fog jövőre játszani azt mindig az edző dönti el a vezetőség erre nem fog garanciát vállalni. Benatia-nak van még két év a szerződéséből szerintem esetleg ennek meghosszabbításáról lehet a szó vagy egyszerűen csak távozni szeretne személyes okokból csak ezt ritkán szokták nagy dobra verni.

pedronegroo 2018.06.21. 13:21:55

@m.martin91: És szerinted miért akarna lelécelni van valami info? Az meg teljesen igaz hogy jobbat a helyére nehezen fogunk találni így véleményem szerint a megtartását kellene preferálni +1 év szerződéshosszabbítással! De akkor egyre biztosabb hogy Rugani vagy Benatia távozni fog.

venember83 2018.06.21. 13:23:15

@m.martin91: nem is kell. Érkezik Caldara, plusz ott van Rugani. Ott van még Chiello és vészmegoldásnak Barza.

m.martin91 2018.06.21. 13:28:38

@pedronegroo: A Marseille a nevelőklubja, van pénz, stabil kezdő lenne, a védelem irányítója, mint a válogatottban. Miért ne igazolna oda?

@venember83: Ez semmi. Pont egy sztárjátékos hiányzik ezek mellé.

2018.06.21. 13:33:03

Csak menjen el,ennyi a kérésem! Menjen el innen,mindegy hova,csak innen el...az se volna baj,ha Khedirát elvinné magával,de nincsenek illúzióim...

pedronegroo 2018.06.21. 13:40:10

@m.martin91: Mert még csak 31 éves szóval fiatal ahhoz hogy levezessen... A francia első négy is automatikusan indul a BL-ben? Mert akkor ez meg plusz hogy nevelőklubja+van pénz akkor elég lehet motivációnak, de ezzel Marottaék megint pofán rúgják magukat, ennyire inkompetensek hogy nem látják hogy Benatia-nál nehezen fognak tudni jobbat szerezni? Vagy Boateng-re ők látnak esélyt? Mert olyan hogy Rugani-Caldaar védő páros szerintem tuti nem lesz Allegrinél!

venember83 2018.06.21. 13:59:02

@m.martin91: és a meccseket eldöntő hibákat vétő Benatia lenne az a játékos? Kétlem. Szóval vele sincs semmivel sem beljebb a Juve.

pedronegroo 2018.06.21. 14:10:02

@venember83: Hibázgat de még ezzel együtt is a serie a legjobb védője volt a szezonban. Vagy mondj nála jobbat az olasz bajnokságból.

m.martin91 2018.06.21. 14:11:15

@venember83: Dehogy. Én sztárjátékosról beszéltem. Mondjuk nehéz ilyet találni. Az a négyes, amit te felvázoltál, az nudli. Azzal még a bajnokságot se nyernénk meg.

Rikoo 2018.06.21. 14:12:14

@pedronegroo: Manolas, Miranda, Skriniar, Koulibaly(?), De Vrij(?), Cheillini(?)

pedronegroo 2018.06.21. 14:31:34

@Rikoo: Ennél azért több komolyságot! :) A szlovák srácot adom de a többiek biztos hogy nem jobbak max hasonló szint, De Vrij?? Kapott vagy 50 gólt a Lazio védelme ez úgyis gáz hogy tudjuk hogy alapvetően a támadójátékra koncentráltak.

m.martin91 2018.06.21. 14:34:50

@Rikoo: Ebből a felsorolásból is jól látszik, hol tart minőségileg a Serie A.

venember83 2018.06.21. 14:37:28

@pedronegroo: van egy, aki nemrég még tán a Juventusnál is futballozott... A fenének sem jut eszembe a neve sajnos, mellette pedig ott vannak a Rikoo kolléga által megnevezettek, Skriniar pl. kifejezetten szimpatikus figura annak ellenére, hogy milyen mezt visel.

Rikoo 2018.06.21. 14:37:53

@pedronegroo: Hát Benatia sem volt egy oszlop az biztos.
A BL-ben borzasztóan gyengén játszott az éppen aktuális társával együtt.
Ha jövőre is kezdő lesz felesleges hiú ábrándokat kergetni a Bajnokok Ligájában.

Lehet Caldarát be kellene dobni a mélyvízbe én úgy gondolom.
Franciák ellen látszott, hogy modern középhátvéd. Gyors, erős, stabil és jól tud támadni, technikailag korrekt.
Gyengéje, viszont a helyezkedés és a koncentráció, ezek viszont fejleszthetőek.

Thug6Life 2018.06.21. 14:40:17

Koulibalyn csak a bajnokság ment el.De vrijen a BL helyezés.Manolast, mikor pletykáltak róla velünk kapcsolatban mindenki szidta...most meg Benatiánál jobb?a sinteresek egy szint rájuk nem cserélném el mert emberi hulladékok.Chiello pedig mindnél jobb turbánban :)

Thug6Life 2018.06.21. 14:42:36

szóval töltse ki a szerződését a két olasz titán meg szorítsa ki ha tudja.

pedronegroo 2018.06.21. 14:45:43

@Rikoo: Én most a serie a-ról beszélek ott pár hibáját leszámítva nagyon jól tette a dolgát, Chiello-val párban nincs náluk jobb a bajnokságban nagy ostobaság volna elengedni. A BL-ben egyéb más bajaink vannak amikért Benatia a legkevésbé felelős, a BL felejtős számunkra nem realitás hanem csak egy lutri ha a gép úgy adja szépen menetelünk egyébként meg nincs keresni valónk ezzel a játékkal ami a bajnokság megnyerésére van kitalálva az a BL-el nem kompatibilis.

Rikoo 2018.06.21. 14:46:35

@m.martin91: Világviszonylatban sincsenek sokkal jobbak ezen a poszton. Ramos kiemelkedik és ennyi.
@Thug6Life: Hát én Benatiát bárkire elcserélném, csak a játéklehetőséget ne vegye el a fiatalabbaktól.
Amennyire örültem mikor jött a Bayerntől, akkora csalódás most így utólag.
Mandzukic detto, de ő legalább a komoly meccseken a bizonyított és bátran játszott, minőségi teljesítményt nyújtott.

Rikoo 2018.06.21. 14:50:29

@pedronegroo: Serie A-ban Rugani sem volt semmivel rosszabb. Ennyi erővel ő is játszhatna a bajnokságban, a szurkolók is sokkal jobban örülnének egy fiatal olasznak, mint egy 30 feletti külföldinek.
Mindenesetre én bízok Caldarában is, ő képes csúszi-mászni, ha épp úgy adódik, Ruganiban ez nincs benne, igaz ő a magas labdákat, beadásokat kimelkedően hatástalanítja.

m.martin91 2018.06.21. 14:51:02

@Rikoo: Épp ezért nincs értelme lecserélni Benatiát, hacsak nem ő akar távozni. Nem tudunk jobbat igazolni, a jelenlegiek meg olyanok, amilyenek. Egyik sem képvisel minőséget. Az öregek már nem, a fiatalok meg még nem, és Isten tudja, fognak-e. Ruganiról olyan, mintha már lemondott volna a vezetőség, Caldara meg még nem játszott semmit a Juventusban. Ez így kurva kevés minőségileg.

pedronegroo 2018.06.21. 14:58:24

@Rikoo: Én támogatom a fiatalokat Allegri nem játszatja őket így nekem ez az opció fel se merül.

Rikoo 2018.06.21. 15:00:49

@m.martin91: @pedronegroo: Szerintem várjuk ki a végét. Lehet nagyon komoly változások lesznek itt nyáron.

NagyonJuve 2018.06.21. 17:20:40

@Thug6Life: azért de vrejen nem ment el a bl mert épp hogy miatta van bl! :)

NagyonJuve 2018.06.21. 17:22:40

Ott van skriniar helyzete 1 szezon alatt mennyit fejlődött. Mi honnan tudjuk hogy caldara vagy épp rugani ha stabilan játszana nem e lenne az egyik legjobb

Tibi Sebestyén 2018.06.21. 19:21:32

Szerintem ha elengedik az azt jelenti hogy számolnak Hovedessel. Amikor játszott szerintem nem volt rossz. Bízzunk benne hogy tudják a vezetők mit csinálnak. A tavajinál csak jobb szezonja lehet!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása