Marotta: "Golovin több, mint csak egy lehetőség"

marotta_beppe_mikrofonnal_1.jpgA Juventus ügyvezető igazgatója, Giuseppe Marotta kommentálta a CSZKA Moszkva tehetséges középpályásával, Aleksandr Golovinnal kapcsolatos pletykákat, s azt is elárulta, hogy a korábban szinte biztos érkezőnek tűnő Matteo Darmian ügyében messze a megoldás.

Az orosz válogatott ifjú játékosát az elmúlt napok során hozták hírbe a Juventusszal, s az olasz sajtó már azt kezdte elemezni, hogy Golovin érkezése vajon előrevetíti-e Miralem Pjanić esetleges távozását, hiszen a bosnyák játékmestert hírbe hozták az FC Barcelonával is.

"Golovin? Ez több, mint csak egy lehetőség. Nem kaptunk ajánlatokat Pjanićért." - zárta rövidre a témát Marotta a Corriere dello Sport munkatársának nyilatkozva.

A Juventus egyik első és talán legkönnyebben elérhető célpontjának a Manchester United csapatától minden bizonnyal távozó Matteo Darmian tűnt a szezon lezárultát követő napokban, azonban a felek nem tudtak közös nevezőre jutni a vételár tekintetében, s így könnyen elképzelhető, hogy a torinóiak más irányokban kutatnak tovább.

"Darmian? Még messze járunk." - adott rövid és velős helyzetjelentést az olasz válogatott védőjéről Marotta.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7914045258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rikoo 2018.06.13. 12:59:16

Tehát érkezni fog Golovin Marchisio helyett.
Szánalmas...

Leram7 2018.06.13. 13:03:55

@Rikoo: Vagy éppen Sturaro helyett.

Emre Can, Pjanic, Khedira / Golovin / Matuidi elég jó lehet.

NagyonJuve 2018.06.13. 13:05:33

Inkább jöjjön golovin mit dembele nem is kérdés.

Rikoo 2018.06.13. 13:06:30

@Leram7: Gondolom Sturaro helyett Emre Can jön majd. Ugyanaz a poszt.

m.martin91 2018.06.13. 13:10:01

Golovin érkezik. Valamiért jó megérzéseim vannak vele kapcsolatban.

pedronegroo 2018.06.13. 13:10:39

Golovin nem túl fiatal kicsit a Juventushoz?? Mert amúgy nem kérdés van benne potenciál de én nagyon sajnálnám ha egy újabb fiatal karrier vérezne el nálunk...

Mr. Ocean 2018.06.13. 13:13:33

@m.martin91: Remélem tényleg jók a megérzéseid. Gondolom senkinek nem kell bemutatni M. Krasic nevét, mint az új Nedved ráadásul pont a CSKA-ból.:)

patrik1112 2018.06.13. 13:15:07

Lesz kit figyelni a holnapi nyito meccsen. Viszont jo lenne gyorsan lezarni, mert egy esetleges jo vb meg felverheti az arat.

Rikoo 2018.06.13. 13:16:30

@Mr. Ocean: Nekem is ő ugrott be elsőnek illetve Pjaca. Hasonló összegért érkezett, hasonló korban.

2018.06.13. 13:17:53

És ki ez a Golovin? Mit tett le az asztalra? Vele előrébb lennénk? Ilyen játékosokkal törünk bl címre? Én mindig fázok az ilyen nevenincs, tehetségesnek tartott játékosoktól. Egyáltalán mi a célunk az ilyenekkel? Megvesszük, továbbpasszoljuk, vagy elposhad a cserepadon? Bl-t talán csak fotelből látott a tv-ben... Sztem ilyen játékosokkal nem leszünk előrébb...

Pavel1988 2018.06.13. 13:18:02

Golovin nagyon nagy tehetség, én örülnék neki.
Baromi jól füleli le az átadásokat, jól szerel, gyors és jók a távoli lövései. Ha nincs pénzünk Kovacicra vagy SMS-re akkor véleményem szerint a legjobb 3. opciót kaparintjuk meg vele. A VB előtt jó lett volna elhozni és nem alkudozni, egy jó szereplés nagyon fel fogja strófolni az árát, egy rossz szereplés pedig az ég világon semmin sem fog változtatni.

Bunci88 2018.06.13. 13:19:02

A videói alapján, ügyes kis játékos. Jól cselez, jól passzol, szívós, sokat fut, labdával is gyors.... ,,majd meglátjuk a VB-n, hogy mit tud"

Rikoo 2018.06.13. 13:19:50

@MGB75: 13 BL meccsen játszott már.

m.martin91 2018.06.13. 13:20:33

@Mr. Ocean: Hát igen, szerencsétlen Krasic eléggé egydimenziós játékos volt, ellenben Golovin tényleg modern játékosnak tűnik. Ki kell majd elemezni a játékát a vébén. Hátránya, hogy értelemszerűen EU-n kívüli játékos.

el.Flaco 2018.06.13. 13:22:49

@m.martin91: Ugyanezt érzem, remélem érkezik az orosz és megkapja a lehetőséget. Bentancurt pedig kölcsönadnám. Can - Pjanic - Golovin nálam rendben lenne + ugye ott van még Khedira és Matuidi is. Darmian remélem sem most, sem később nem lesz a Juventus játékosa.

Mr. Ocean 2018.06.13. 13:23:46

@m.martin91: Attól félek csak ha ne adj isten az oroszok mennek egy nagy kört akkor a CSKA ne verje föl mégjobban az árát. Vagy Marotta már rég zsebre vágta a bizniszt. De azt kétlem.

@Rikoo: Amennyiben érkezne remélem nem Betancur társa lesz a padon.

Apuleius 2018.06.13. 13:24:13

@MGB75: Az elmúlt két kiírás során gyakorlatilag végigjátszotta a CSZKA Moszkva szinte összes BL-meccsét.

m.martin91 2018.06.13. 13:26:07

@Mr. Ocean: Valószínűleg Marotta próbál velük egyezkedni, hogy szóban megállapodjanak egy bizonyos összegben, mielőtt a VB-n felmehetne az ára. Gondolom, ő is számolt ezzel a lehetőséggel.

2018.06.13. 13:27:12

@Rikoo: Végülis lényegtelen, de én 6 bl meccset olvasok 537 prccel.

jeneiPALI 2018.06.13. 13:28:11

Golovin jó lenne támogatnám!!láttam pár mecsét!

Rikoo 2018.06.13. 13:31:55

@MGB75: Az előző szezonban is játszott hatot, illetve két éve még egy meccsen beállt csereként.

2018.06.13. 13:32:03

@Apuleius: Én meg azt mondom, h nem ilyenekre kell elbaszni a pénzt. Ő megint lutri lenne. Megvesszük, aztán betoljuk szept 1-én a középpályára és májusban levesszük? Peeersze. Amilyen Allegri, nem sok vizet zavarna...

pedronegroo 2018.06.13. 13:34:09

@MGB75: Az orosz liga egyik legjobb játékosa de tudni kell hogy az ottani top10-ben benne van egy Cristico 31 évesen vagy egy Luiz Adriano aki a Milánban olyan szépem leszerepelt :)

Golovin a CSZKA mind a 6 BL csoportmeccsét végigjátszotta majd az EL-ben is.

2018.06.13. 13:35:36

@m.martin91: Szóbeli egyezséget hagyjuk is, szépen előszerződésre a játékos árát.

2018.06.13. 13:35:47

@Rikoo: Én itt néztem: www.whoscored.com/Players/244560/Show/Aleksandr-Golovin
De mint írtam, tök mindegy. Ha komoly tényezők akarunk lenni a bl-ben, nem ilyen játékosokkal leszümk azok. Az ilyenek max tartaléknak valók, vagy h tovább passzoljuk vmelyik fiókcsapatunknak. Én egyáltalán nem pártotlom az ilyenek leigazolását. Na, nem mintha ez vkit is érdekelne. :)

Apuleius 2018.06.13. 13:38:17

@MGB75: Az a baj, hogy egyikünk sincs igazán tisztában Golovin képességeivel és minőségével, így nagyon nehéz megítélni ezt az egészet. A mai árak mellett 25 millió nem olyan sok pénz egy játékosért, jó lenne látni, hogy ki mellé, ki helyett érkezhet a középpályára. Én alapvetően azt feltételezem, hogy Marottáék felmérték Golovint, s egyelőre nem mernék még véleményt alkotni róla.

2018.06.13. 13:39:10

@pedronegroo: Az orosz ligát hol jegyzik? Sehol... Kb sz@rok rá, h ott mennyit játszott.
Mindenesetre remélem, komolyabb nevek (is) fognak jönni, akikkel tudja az ember, hányadán áll. Mert az eddig feldobott, velünk szóbakerült játékosoktól egyáltalán nem vagyok elájulva. Bár még messze a nyár vége.

2018.06.13. 13:41:49

@Apuleius: Igen, ez a baj, h nem tudni, mi a céljuk Marottáéknak az ilyen bizniszekkel? Lehet, h kiegészítő embernek jó lenne, aztán lassan be tudna épülni stabilan a kp-ra, de ezek csak mnind feltételezések. Mindenesetre ők biztos többet láttak belőle, mint én. :) Idáig vhogy eszembe sem jutott, h a YT-on rákeressek, mivel tegnap még azt sem tudtam, h létezik. :)

vizi8 2018.06.13. 13:46:01

NEm tudom miért adnák el vagy kölcsön Bentancur gyereket, amikor ősz folyamán ő kezdett (Pjanic sérülésénél) többször egymás után, volt fazon a csapatnak és jól megértették egymást Matuidivel. Én semmikép nem adnám még kölcsön sem. Sokkal több lehetőség kéne neki.

pedronegroo 2018.06.13. 13:47:57

@MGB75: ??? Tényeket írtam és mellé megjegyeztem hogy ott mármint az orosz ligában egy Cristico meg egy Luiz Adriano is top játékosnak számít de akkor ezek szerint ez a megjegyzés nem esett le neked. Na mindegy, annyit akart jelenteni hogy nincs túl magasan ott a léc, serie a-ban bukott játékosok az orosz ligában még simán befutnak egy jobb karriert.

Apuleius 2018.06.13. 13:49:29

@MGB75: Kár volna tagadni, néhány nappal ezelőttig a létezéséről sem tudtam, de egyelőre a képletet nem látom, hogy pontosan hova, kinek a helyére érkezhet. A középpályán nagy mozgások lesznek, Sturaro, Marchisio és Khedira is távozhat, eddig Emre Can tűnik biztos érkezőnek (én mondjuk tőle sem várok megváltást). Mondjuk nagyon jó lenne, ha nem Golovintól kellene a megoldást várnunk, s valami azonnali garanciát jelentő középpályás mellé és nem helyett érkezne.

Rikoo 2018.06.13. 13:51:36

@MGB75: Igen, ez az idei szezonja.

2018.06.13. 13:52:44

@Apuleius: Hát, ha a Sturaro-Cerri-Mandragora trióért valahogy be tudnánk húzni 40-45 misit, akkor reális lehetne Cancelo és Golovin mellett még egy ember érkezése belső kp-ra (+Can), de emellett még egy szélső védő kell ugye.

Rikoo 2018.06.13. 14:00:07

@hellan: Abból az összegből érkeznek majd hasonló fiatalok. Pl. Favilli 8 millióért.

Tibi Sebestyén 2018.06.13. 14:04:01

Hát szerintem nem ő fogja a középpályánkat kirántani a szarbol! Egyenlőre legalábbis nem! Ha jönne is csak Khedira mögött rohadna a padon. Allegri csak kinyírja a fiatal tehetségeket. Úgy jár mint Bentancur. Tegyük fel hogy Can már a miénk, tudván hogy ingyen jött, azért én még egy jó középpályást várnék a vezérektöl! Ha nem is M.Savicot! De talán egy Kovacic reális lehet! Főleg ha mondjuk Khedirát meg Sturarot piacra dobjuk!

sleepy8 2018.06.13. 14:09:23

@MGB75: Ennyi erővel Dybalat se kellett volna leigazolni.

pedronegroo 2018.06.13. 14:13:02

@Tibi Sebestyén: Az orosz inkább Matuidi posztján játszik.

Juvetto 2018.06.13. 14:34:05

@sleepy8: PUKK! Szinte még most is a fülembe cseng... :D

NagyonJuve 2018.06.13. 16:39:25

@Mr. Ocean: @Rikoo: akkor azért nem csak krasic bukott meg hanem az egész csapat! Ne feledjük diegot akkor világklasszis név volt! Amúgy krasic nem volt egy rossz játékos és szerintem be is vállt volna csak hát rossz időben rossz helyen.

HiemannMoc 2018.06.13. 17:02:19

@NagyonJuve: lehet de az, hogy utána merre játszott és milyen szezonjai voltak is sokat mondó

Rikoo 2018.06.13. 17:59:04

@NagyonJuve: Krasic egész karrierjére ránézve, nem gondolnám, hogy valaha is Juventus szintű játékos lett volna.

Cannavaro 2018.06.13. 18:35:21

Videók alapján nagyon jó kis Kp! Én támogatom, de persze ehhez megint csak Allegri változása kell, amire sok esélyt nem látok... :/ Bentancur-t érzem benne is, pedig talán Ő, egy többre érdemes játékos!

Juveboy92 2018.06.13. 22:04:42

Egyébként Pjanicnak konkrétan nincs cseréje, ha ő lemegy a pályáról onnantól meghalt a középpályán a kreativitás, szóval Pjanic cseréjének egyenlőre tökéletes, aztán meg több is kisülhet belőle... Modric cseréje se egy De Bruyne Realba, hanem Kovacic aki azért nem egy világklasszis

Nathas 2018.06.13. 22:36:09

Nem veszem komolyan ezt a Golovin-szálat, nem érzem komolyabb játékosnak, mint Bentancurt. Marcit elengedjük, őt meg hozzuk? Egyszerűen értelmetlennek tartom.

Del Pybala 2018.06.13. 22:54:59

@Nathas: kb 3x olyan jó játékos, mint betancur

Del Pybala 2018.06.13. 22:55:48

@Del Pybala: betancur max befektetésnek volt jó, hiába szimpatikus a srác

Nathas 2018.06.13. 23:42:53

@Del Pybala: tartalmas válasz. Melyik meccsein láttad kitűnni a tömegből?

Del Pybala 2018.06.14. 00:02:50

@Nathas: Csak videon. Szeretem Betancurt. Tetszik, ahogy küzd, de se teknikája se tehetsége. Közepes. Tény, hogy az oroszt csak videón láttam, de nekem tetszik.

Rikoo 2018.06.14. 00:07:08

@Del Pybala: Hát azért ez nagyon erős túlzás. Láthattuk a Real Madrid elleni hazai meccsen, hogy képes játszani a legmagasabb szinten is.

Del Pybala 2018.06.14. 00:17:28

@Rikoo: Tényleg csipem a játékát és őt magát is. De messze kevés sajnos. De csak szerintem. Sok éve van még hátra, hogy rámcáfoljon.

2018.06.14. 08:33:22

@Rikoo: Pontosan. Én lepődtem meg a legjobban, hogy fejben milyen összeszedett volt fiatalon, 0 rutinnal a Real ellen. Helytállt. Csak a rutin hiánya okozott neki némi problémát, ami miatt néha alulmaradt néhány párharcban. De ég és föld volt Khedirához képest.

2018.06.14. 08:34:01

Amúgy mit gondoltok erről a Golovinról. Én sem tudok róla szinte semmit...

2018.06.14. 08:34:49

Bocsi, kérdés akart lenni...

Nathas 2018.06.14. 09:24:14

@Del Pybala: az, hogy se "teknikája", se tehetsége, az elég erős. Megnézted a Golovin-skills videót és ebből rögtön megállapítod, hogy 3x jobb, mint Bentancur? Ezexerint jobb szemed van hozzá, mint nekem, mert én ilyet nem mernék kijelenteni.

NagyonJuve 2018.06.15. 22:09:09

@Rikoo: A számok téged igazolnak de akkor is több volt krasicban. Túl nagy visszaesés következett be nála. Ahol a juve után játszott mindegyik csapattol jobb a cska és ott ő volt a legjobb. Meg a juveban is húzó ember volt. Bár akkoriban rosszul álltunk. Emlékszem a man utd ellen is fél pályát vezette a labdát és úgy lőtt gólt. A képessége megvolt hozzá csak szerintem lelkileg nem bírta a nyomást. Dybalára is rosszul hatott hogy messivel hasonlítgatták és jócskán meg is látszott a formáján. Őt sikerült visszahúzni krasic ot meg nedveddel hasonlítgatták és nem volt aki visszahúzza mert az egész csapar szar volt. Ezért írtam hogy lehet egy másik csapatban bevált volna.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3372) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9897) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4140) mercato (4134) nyilatkozat (7423) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása