Buffon: "Mindörökké hálás leszek a Juventusnak"

buffon_gigi_bucsu.jpgNehéz nap köszöntött a Juventus szurkolóira, hiszen a klub elnöke, valamint Gigi Buffon ma közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy az élő legenda szombaton, a Hellas Verona elleni bajnoki mérkőzésen viseli majd utoljára a csapat mezét.

"Gigi mindvégig velünk volt ezen a hosszú, hullámvasúton tett utazás során. Amikor 2006-ban a Pokolba szálltunk, velünk maradt, s kivette a részét abból, hogy visszatértünk a Paradicsomba. Mindörökké hálásak leszünk a hűségéért." - vezette fel a bejelentést a Juventus elnöke, Andrea Agnelli. 

"Most annyit tudhatunk, hogy a következő szezonban Wojciech Szczęsny védi majd a kapunkat, ahogyan azt Buffon és megannyi bajnok tette előtte.

Gigi tudja, hogy a teljes támogatásomat élvezi a jövőben. Azt kívánom neki, hogy élvezze ki a szombati napot az Allianz Stadiumban. Csak egy hatalmas nagy köszönetet szeretnék mondani Giginek mindazért, amit itt tett."

Agnelli után maga a klasszis, Gigi Buffon vette át a szót.

"Ez egy érzelmekkel teli nap számomra, s egy kivételes és csodálatos utazás végén állok most itt, amit számos olyan emberrel is megoszthattam, aki számára nagyon fontos voltam. Hogy az irántam tanúsított bizalmukat és szeretetüket viszonozzam, mindig próbáltam tudásom legjavát nyújtani.

A szombati lesz az utolsó mérkőzésem a Juventusnál, s az, hogy két trófeával, mellettem az elnökkel és a teljes zebramezes világgal zárhatom le ezt az utazást, igazán különleges lesz. Büszke vagyok arra, hogy mindeddig a képességeim legjava szerint játszottam, olyan teljesítményt nyújtva, amely hozzám és a klubhoz is illő. Higgadt és boldog lelkiállapotban hozom meg ezt a döntést, ami nem magától értetődő egy sportoló számára.

Ha negyven évesen ilyen erősnek érezhetem magam, az a Juventusnak és az itteni mentalitásnak köszönhető. A sajátomat a klub filozófiája köré építettem, s ennek megfelelően fogom folytatni az életemet, mert ezt az egyetlen olyan utat ismerem, ami az eredményekhez vezet.

Egészen tizenöt nappal ezelőttig biztos és nyilvánvaló volt, hogy befejezem a játékot. Most azonban kaptam néhány ajánlatot és izgalmas kihívást a pályáról és azon kívülről is. A legizgalmasabb ajánlat a pályán kívüli karrieremre vonatkozóan az elnöktől érkezett. Jövő héten, néhány gondolkodással töltött nap után meggondolhatom magam, s követhetem a legjobb ösztöneimet.

Amennyiben a pályafutásom a pályán kívül folytatódik, el kell végeznem néhány kurzust, hogy felmérjem, melyik úton haladjak, s milyen szerepet tölthetek be. Ha azonban úgy döntök, hogy inkább a pályán folytatom a karrieremet, attól függ, hogy megvan-e még bennem a megfelelő lelkesedés és erő. Ez olyan dolog, amit hosszan és alaposan át kell gondolnom. Nem szeretném az alacsonyabb osztályokban játszva végezni.

Az is megfordult a fejemben, hogy egy ideig a labdarúgáson kívül keresek elfoglaltságot magamnak. Ezek nehéz hónapok voltak számomra, de áprilisra ismét elégedett és boldog lettem. Végtére is egy hat hónapos pihenő hasznomra válna. 

Büszke vagyok arra, hogy ilyen sok ajánlatot kaptam a jövőmmel kapcsolatosan, de a személyiségemhez tartozik, hogy maximális eltökéltséggel vetem bele magam a következő feladatba. Néhány hónapja eljött az ideje, hogy odébbálljak a nemzeti csapattól, s az álláspontom nem változott ebben a tekintetben. Megerősíthetem, hogy nem kívánok többet szerepelni a válogatottnál. Ráadásul jó pár fiatal kapus van, akiknek tapasztalatra van szükségük ahhoz, hogy fejlődhessenek.

A Juventus egy család számomra, amelynek megtiszteltetés, hogy a tagja lehettem. A klub dicsőséges jövőre készül. Ha egy nap segíthetem az ügyet, a Juventus előnyt élvez majd számomra. Meggyőződésem, hogy a klubnak a jövőt kell terveznie, s olyasvalakiként aki sok évet töltött játékosként és jó párat csapatkapitányként, én vagyok az első, aki felismeri ezt. 

Wojciech Szczęsny személyében a Juventus egy kiváló kapussal rendelkezik, aki ráadásul még tizenhárom évvel fiatalabb is nálam. Erős lenne azt gondolni, hogy szombattal egy győztes ciklus zárul majd le, mert nem így lesz. A klub sikerességének legfőbb záloga az Agnelli család.

Nagyon kevés tanácsot adhatnék Giorgio Chiellininek, hiszen már látott mindent. Hosszú éveken keresztül megosztottuk egymással a Juventus öltözőjét, s minden értékkel rendelkezik, amit a Juventus csapatkapitányi tisztsége megkövetel. A legjobbakat kívánom neki.

Mindörökké hálás leszek a Juventusnak." - zárta érzelmes búcsúját a Juventus egyik legnagyobb legendája. 

"Legendák léteznek. A Juventus Museum trófeáinak nagyjából harminc százalékán ott a neved, Gigi. Hatalmas tapsot érdemelsz." - vette vissza a szót néhány záró gondolat erejéig Andrea Agnelli, majd a sajtó képviselőivel közösen, állva tapsolta meg a távozó Buffont.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9413966806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nathas 2018.05.17. 20:13:59

A szezon elején, highadt fejjel azt mondtam, hogy a csúcson kell abbahagynia, ennek ellenére nehéz tudomásul venni a távozását, amikor komolyra fordul a dolog. Azt hiszem rajta kívül már csak 1 ilyen karakter maradt a labdarúgásban, ami egészen rettenetes hír a futball szerelmeseinek.

JuventusFanatikus 2018.05.17. 20:27:09

Óriasi ember! Ezt nem lehet elészer elmondani. Mi is nagyon hálásak lehetünk. Örülök, hogy láthattam minden idők legnagyobb kapusát játszani. Hatalmas veszteség minden szempontból. Imádlak GIGI!

jeneiPALI 2018.05.17. 20:47:25

SIROK ilyen játékosunk rajta kivül csak egy volt Delpiero , de már Buffon se lesz még Chilello aki legendának hivható meg Marci is az lehet ha marad persze nem apadon, csúcson kell abbahagyni ebbe igaza van!!

MdewC 2018.05.17. 21:20:33

Eljött ez a nap is.

Fino Alla Fine!

GIGI

Alex8610 2018.05.17. 21:59:31

Meg most sem akarom elhinni a gyomrom osszeugrik ha csak arra gondolok hogy jövőre nem lesz.Nehez lesz ezt a szombati meccset nézni.Amugy nem látom indokoltnak hogy befejezte 1-2ev meg sinam van benne ezen a szinten leszarom hogy hány éves nem látni rajta hogy fáradt lenne vagy nem lenne benne több tűz.Meg mindig képes lenne vezernek lenni.

Alex8610 2018.05.17. 22:07:05

Amúgy nagyon fontos lenne a személye a továbbiakban is a csapatnal szóval remélem itt marad majd vagy kis pihenő után visszajon.Kesobbiekben edzőnek is eltudnam képzelni tekintélye meglenne az biztos meg a győzni akarás is megvan benne

Type-R 2018.05.17. 22:09:01

Nagy arcul csapás lenne, ha máshol folytatná. Az beárazná a vezetőséget és megkérdőjelezne néhány sziklaszilárdnak hitt normát a klubon belül.

2018.05.17. 23:00:32

@Type-R: Ahogy Del Piero-val is elbántak, semmi sem lehetetlen...

Type-R 2018.05.17. 23:07:34

@MGB75: Az a mai napig fáj, feltéve, ha úgy történt, ahogy gondoljuk.

Barolo4 2018.05.17. 23:54:06

Fantasztikus ember, méltó lezárás, szokásos nagyon korrekt nyilatkozat. Köszönjük annak, aki ilyen részletesen lefordította nekünk!
@Type-R: Én ezt a storyt azért máshogy látom mint Alexét. Itt nem hiszem, hogy a vezetőség nem vállalna még vele be egy évet, ha nagyon akarná (ráadásul Alexnél pont az elnök mondta be a búcsút még év közben), de ez most egy jó kiszállási idő.
Persze lehet azt gondolni, hogy mi lenne ha még bírna egy évet és elhoznánk a bl serleget stb, de ennek azért nagyon kicsi lenne az esélye, a sérülésnek vagy esetleges forma romlásnak, kudarcnak, jóval nagyobb. Nehéz ezt elfogadni, de szerintem jó döntést hozott és ha még el is megy esetleg valahova levezetni, a Juventustól jó formában, szuper sztárként búcsúzik, ami azért igen ritka még ilyen szinten is.
Hölgyeim és Uraim.... a világ legjobb kapusát láthattuk 17 éven keresztül. Viszlát legenda, nagyon hálásak vagyunk neked, és soha sem felejtünk el.
Forza Juventus!

2018.05.18. 01:14:31

@Type-R: +1 A mai napig, nekem is.

2018.05.18. 01:16:36

Azt gondoltam, hogy pocsék érzés lesz ez a nap. De arra nem gondoltam, hogy van még hova fokozni. Pedig az a gondolat, hogy látom még játszani egy ilyen PSG-féle izében, az bőven fokozza.

babo0410 2018.05.18. 03:18:56

Ha már Del Piero megint felmerül, akkor javaslom elolvasni a könyvét. Pontosan leírja benne, hogy ő volt türelmetlen, ő nem viselte el, hogy padozik. A vezetőség +1 évet szerintem simán hosszabbított volna vele, ha belemegy abba, hogy 36 évesen már csak keveset fog játszani. Nem vállalta el.
Conte meg is adta neki az ünneplésre az utolsó meccset, meg beáldozta a búcsújára a kupát. Sajnos a 10. kupa nem lett meg akkor, pedig az lett volna Del Piero búcsúajándéka.

Alex8610 2018.05.18. 05:35:48

@babo0410: Értem én hogy mindig véded a vezetoseget de azért na...Amúgy régen olvastam már de ilyenre nem emlékszem hogy ő balhezott volna azért mert nem kap elég lehetőséget az utolsó évében is padrol allt be sokszor mégis példásan alázatosan viselkedett és sok fontos gólt szerzett ami kellett a scudettohoz.A váratlan bejelentés a vezetőség részerol meg ahogy ezt az egészet kezelték az méltatlan egy olyan legendahoz amilyen soha nem lesz meg egy a Juventus történelmében.
Az meg mi hogy bealdozta a bucsujara Conte a kupát? Most komolyan azt akarod ezzel mondani hogy Alexen ment el a kupa? Akkor sem szolhatott volna rá senki semmit ha lefekszik egy napozoagyra a felpalyanal és onnan nézi végig a meccset. Azért ennyire túlzásokba ne essünk

Tom40 2018.05.18. 07:40:40

@Type-R: Pont ezen gondolkoztam... ha máshol folytatja az azt jelenti, hogy nem innen vonul vissza... márpedig ha nem innen vonul vissza, akkor akár lehet valami turpi a dologban.... vagy rosszul ötletelek? Persze nyilván ez olyan, h eldönti mit tesz, elfogad e esetleg más ajánlatot és marad a pályán, vagy pihen egyet és valami más, akár csapat közeli lehetőséget választ. No de ha elfogad ajánlatot az azt is jelenti, h akár itt is maradhatott volna, valamiért azonban még is elhagyja a csapatot. Nem vagyok egy összeesküvés elmélet gyártó, de mikor meghallottam, h lehet máshova megy, ez is eszembe jutott mint lehetőség...

Apuleius 2018.05.18. 07:50:34

Ha Buffon eligazol egy másik nagy klubhoz, akkor a stadiont be lehet vetni búzával vagy kukoricával, s mindenki mehet dolgára.

venember83 2018.05.18. 08:03:45

@Apuleius: azért kár volt megépíteni. Semmiképpen sem nézne jól ki a klub szempontjából, az tény.

Rikoo 2018.05.18. 08:10:22

@Apuleius: @venember83: SZÉGYEN lesz, ha ez megtörténik majd, a vezetőség ezt már nem tudja majd kimagyarázni. Így is sokszor szembe mennek a szurkolókkal.

Type-R 2018.05.18. 09:40:08

@babo0410: csatlakozom Alex8610-hez: bár már régen olvastam, nem emlékszem, hogy ilyet írt volna ADP.
A kupadöntőt meg kinevezni búcsúmeccsnek, ráadásul nem is Torinóban, mondvacsinált dolognak tűnik. Akkor már inkább az utolsó hazai, az Atalanta elleni volt az, bár egy ekkora legenda megérdemelt volna egy, a Neville-éhez hasonlo gálát. Akárhogy is csűrjük-csavarjuk méltatlan volt a búcsú és az eddigi infók alapján ez a vezetőség sara.

2018.05.18. 09:40:37

@babo0410: @Alex8610: Ha a "Játsszunk még!" című könyvéről van szó, ott nem is írt ilyet. Kicsit kevered az információkat Babo, amik le vannak benne írva. Arról beszélt Alex, hogy egyik játékos sem szeret padozni, mert megvan bennük a versenyszellem, de nem tudják utálni a csapattársukat sem, meg az edzőt sem, ha mégis a padon ülnek. Arról is ír, hogy fiatal korában sokkal forrófejűbb volt, de megfontoltabb lett. Ha Contéval esetleg nem voltak annyira jóban (én is ezt gondolom, bár lehet, hogy csak spekuláció), ez lehetséges, de biztosan nem nyíltan történik. Nyíltan diplomatikusak a másikkal, a sajtó biztosan kiszagolta volna, ha nem. Annyi történhetett, hogy Conte már nem számított rá, ami önmagában is borzasztóan hangzik, szükségtelen plusz dolgokat keresni hozzá. Főleg, mivel tudjuk, kik játszottak akkor itt csatárt. Meg nem is vallana egy 37 éves Capitanora, hogy nekimenne a vezetőségnek reklamálva a több játékért...ráadásul Agnelli nem a szezon végén jelentette be, hogy nem kap új szerződést.

2018.05.18. 09:47:34

@Type-R: +1 Pontosan így látom én is, ahogy írtad, ezt akkoriban írtam én is és azóta is így gondolom:
"Akárhogy is csűrjük-csavarjuk méltatlan volt a búcsú és az eddigi infók alapján ez a vezetőség sara."
Nagyon nagyon kevés klubnak van ekkora legendája, aki ennyi gólt szerez, aki ráadásul még a legnagyobb bajban sem hagyta el. A legkevesebb lett volna, ha szerveznek neki egy búcsúmeccset...

2018.05.18. 09:48:28

@babo0410: Meg egy ekkora legendának, mint Alex, ne nevezgessünk ki már meccseket búcsúmeccsnek, komolytalan...

2018.05.18. 09:51:48

@Apuleius: Akkor legyen búza. A lisztből lehet pizzát sütni, vagy tésztát készíteni.

babo0410 2018.05.18. 11:19:44

@Dr. Grant: @Alex8610: A könyvben leírja, hogy az utolsó évben sokkal többet foglalkozott magával, mint a csapattal.
Szerény véleményem az, hogy Del Piero is maradhatott volna még, ha elfogadja, hogy már nem ő lesz a főszereplő, sőt neki a háttérben fontosabb feladatai lettek volna. De ő, ahogy a könyvében is fogalmazott, nehezen türte a mellőzöttséget.
És biztosra veszem, hogy Del Piero nem lett elzavarva, ő akart távozni. Közös megegyezés volt.
Csak sajnos az a gond, hogy sokkal egyszerűbb a vezetőséget kritizálni, mint belátni, hogy a legendák is csak emberek, és nem mindig döntenek tökéketesen, néha ők is a saját érdekeiket tartják fontosabbnak.
És én pl. teljesen el tudtam fogadni, hogy Alex még játszani szeretett volna, ezért elment levezetni. Persze sajnáltam, hogy nem innen vonul vissza, de el tudtam fogadni a döntését. Anno egy interjúban meg is említette, hogy szívesen próbálta volna ki magát külföldön is.

2018.05.18. 13:09:25

@babo0410: a vakhit sem segít a tisztánlátásban.

alexGicamo 2018.05.18. 21:04:41

Rémálmaimban se forduljon elő,hogy őt másik klub mezében lássam védeni ! Számomra ez az opció elképzelhetetlen !
Remélem, hogy tőlünk vonul vissza ! Szerintem, ennek egyszerűen így kellene lennie. Pihen egy sort, amíg végiggondolja a jövőjét, s aztán egy hozzá méltó, fontos pozícióba visszatér szeretett klubunk vezetőségébe .Így minden a helyére kerülne... Számomra .

FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása