Del Piero hasonló búcsúztatást remél Gigi számára

del_piero_alessandro_bucsu.jpgA Juventus legendája, Alessandro Del Piero nemrégiben arról beszélt, hogy reméli, a közönség hasonlóképpen fog elköszönni Gigi Buffontól, ahogyan tőle búcsúztak.

A bianconero együttes gólrekordere és legtöbbször pályára lépő futballistája az Atalanta elleni meccsen búcsúzott a szurkolóktól még 2012-ben,

A lecserélését követően Pinturicchio leült a padra, de a stadionba látogató szurkolók szűnni nem akaró tapsvihara és éneke arra késztette, hogy tiszteletkört tegyen, miközben a háttérben folyt a bajnoki mérkőzés.

Gigi Buffon várhatóan a holnapi sajtótájékoztatón jelenti be a visszavonulását, így pedig a Verona elleni torinói mérkőzés lehet a játékos utolsó meccse a Juventus mezében.

„Csodálatos lenne, ha Gigit is úgy köszöntené a teljes stadion, ahogyan tette azt az én esetemben, amikor körbesétáltam a pálya mellett.” - idézi a legenda szavait a calciomercato.com.

„Nem vitát generáló gesztusnak szántam, bár egyesek próbálták annak értelmezni, egyszerűen őszintén köszönetet kívántam mondani azoknak az embereknek, akik szerettek engem, és akiket én is szerettem.

Professzionális tekintetben azok az évek voltak az életem legszebb évei.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3613963792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex8610 2018.05.16. 12:35:15

Hát elegánsabb lett volna ha Alex is maga jelenthette volna be anno hogy visszavonul nem pedig Agnelli valamikor ősszel.Mindentol eltekintve 1 évet meg maradhatott volna Capitano utolsó szezonjában meg játszhatott volna a BLben. Buffon is hatalmas űrt hagy majd maga után bele se merek gondolni

2018.05.16. 14:17:09

@Alex8610: Nem volt ilyen opció, mivel nem akart visszavonulni és nem is vonult. Folytatta ő a játékot ugye, csak máshol, mivel itt nem hosszabbítottak vele. Akkor az a pletyka járta, hogy Conte nem szán neki szerepet a következő évben.

Il Principino 2018.05.16. 14:46:35

@Dr. Grant: elég szomorú,ha Conte így gondolta, és hogy utána látva milyen bohócok Bendtner,Borriello félék játszottak 5.számú támadóként simán elfért volna Alex is legalább még egy szezonra!

DelPiero2 2018.05.16. 14:47:45

Azért is disznóság volt, mert pl. azon a meccsen is gólt lőtt, és amellett a bajnokságban is fontos gólokat lőtt, pl. inter ellen is. Lehet hogy Conte nem csípte mert irigykedett rá, mikor csapattársak voltak?

Il Principino 2018.05.16. 14:56:09

@DelPiero2: lehet nem lett volna akkora tekintélye az öltözőben...

pedronegroo 2018.05.16. 15:07:43

@DelPiero2: Szerintem a vezetőséggel nem tudott megállapodni a további folytatásról.
Én nem emlékszek egy olyan nyilatkozatra se Conte se Del Piero részéről amiből bármi utalhatott volna egy esetleges kettőjük közötti ellentétről, nem rég Alex nyilatkozott Conte-ről hogy azt szeretné ha visszatérne a válogatott élére meg méltatta érdemeit. De emlékszem hogy Conte is csak dicsérte Alexot annak idején hogy bármit kér tőle hogy álljon be a meccs végén pár percre vagy csak a padról segítse a csapatot azt zokszó nélkül megtette.

Csabuso84 2018.05.16. 16:20:31

@DelPiero2: Így van! Nagyon fontos gólokat lőtt a tavaszi szezonban ötöt! Azok a gólok, m int ma már tudjuk kellettek a bajnoki címhez! Ja és a cserepadról vágta azt az 5 gólt! És nem a Catanianak, hanem az Internek, Lazionak stb. Igen az utolsó fordulóban az Atalantának is! Abba sem vagyok biztos, hogy 5. csatárnak kellett volna! Persze nem kezdőként oké, de a 60.-70. perctől sokat segítehetett volna, mint ahogy segített is azzal az 5 találatával!

Alex8610 2018.05.16. 16:44:46

@Dr. Grant: Azt tudom hogy nem akart de ha már egyszer kijelentettek Neki hogy ez az utolsó szezonja azt jó lett volna ha Ő jelenti be
@pedronegroo: Azt írták hogy még a fizetés csokkentesbe is belement de lehet nem akart meg 1-2evet csak a padon lenni ezért inkább elment de az biztos hogy nem csak az utolsó évében de mindig alárendelte magát a Juventusnak.Nekem ahogy írtam az fájt inkább hogy nem játszhatott többet a BLben pedig jól jött volna a rutinja meg a jelenléte főleg annak fényében hogy milyen csatarok jöttek hozzánk abban az időben.

DelPiero2 2018.05.16. 16:47:49

@pedronegroo: Igen, dicsérgették egymást. De pl. amikor DelPiero-t lecserélték az utolsó meccsen, akkor Conte nem ölelte, nem simizte, pedig kicsit jobb kapcsolat esetén ez megtörtént, pl. Allegri is megsimizte Dybala-t mostanában. Szóval Conte távolról udvarias volt. Pl. Capello míg az edző volt, nagyon óvatosan nyilatkozott Alex és Capello egymásról, pedig Capello szerintem bunkó volt Alexal. Gyakran padoztatta, (Rómánál Tottit is ) hogy megmutassa hogy ki ő. Ugyanakkor csak jóval később merte Alex kimondani, ha marad Capello, lehet hogy abbahagyta volna. Szóval távoli óvatos tisztelet volt, de nekem nem úgy tűnt mint mély megbecsülés Conte részéről. Ha ez lett volna, akkor harcol érte, hogy maradjon, mert padról még évekig játszhatott volna Alex.

venember83 2018.05.16. 16:54:30

@DelPiero2: s az olyan jó lett volna Alexnek, ha még pár évig padozik? Nem hiszem. Annál nagyobb és fontosabb játékos ő.

DelPiero2 2018.05.16. 16:58:23

nyilván a padozás annak függvénye hogy mit nyújt. Ennek függvényében kezdőnek is tehette volna, és onnan cseréli le, ha elfárad. Az akkori BL teljesítményünk nem indokolta, hogy "nélküle is megy".
Alexet meg tartom annyira intelligensnek, hogy ha sorozatban nem megy Neki a játék, akkor nem követeli be magát a kezdőbe. Igazán én nem emlékszem olyanra hogy sérülés utáni formába lendülési időszakon kívül volt-e olyan, hogy nagyon nem ment Neki sorozatban.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása