A United érdeklődik Douglas Costáért

douglas_costa_mutogat.jpgA Daily Mirror értesülései szerint a Manchester United szívesen leigazolná Douglas Costát a Juventustól 45 millió euróért, azonban a klub nem kíván megválni a brazil válogatottól.

Az angol napilap szerint José Mourinho nagyon szívesen dolgozna együtt a brazil szélső támadóval.

Douglas Costa a nyáron csatlakozott a Bayern München együttesétől 6 millió eurós kölcsön keretében, azonban a torinói vezetőség már egyértelművé tette, hogy élni fog a 40 millió eurós opcióval, hogy végleg magához kösse a játékost.

A huszonhét éves játékos igencsak jó benyomást kelt a Juventusnál, harmincöt meccsen lépett már pályára idén, és a kölcsönzött dinamikán kívül a csapatot segítette három góllal és hét gólpasszal.

A bianconero csapat egyáltalán nem kíván megválni a játékostól, főleg mivel a háromfős támadósor jobb vagy bal oldalán is bevethető.

Douglas Costa a Grêmio együttesétől Donyeckbe költözött, ahol öt évet töltött, majd a Bayern Münchenhez szerződött 30 millió eurós átigazolás keretében, a 2015-16-os szezonban pedig a Bayern Münchent a bajnokságban és a BL-ben összesen 6 góllal és 18 gólpasszal segítette, viszont a 2016-17-es szezonban már sokkal visszafogottabb szerepet kapott, ami a teljesítményén is meglátszott.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4113776228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Drughi Di Bianconeri 2018.03.24. 13:48:37

Amennyire szkeptikus, sőt inkább negatív voltam vele kapcsolatbab nyáron, annyira meglepett pozitívan.
Persze, igazam volt, 10 gól + assistig SEM fog jutni, mert nem egy világklasszis játékos,aki extra hatékony és higgadt lenne, DE:

A BLben ő az egyetlen játékosunk, aki képes extrát nyújtani ( najò, a csirkék ellen Higany is az volt) , európai tempóban és dinamikával focizni.
Az már csak mellékes,hogy szórakoztató és szép dolgokat csinál,amiért érdemes focit nézni, na meg 3szor ennyi assist lenne a neve mellett,ha a társak is tudnának ilyen gyorsan , agilisen játszani vagy reagálni a key passzaira.

Továbbá már szvsz. be is illeszkedett, vagy félévig teljesen testidegen volt , ergo tartsuk meg.
A Serie A továbbra sem az ő terepe, de nekünk nem is oda kell egy ilyen játékos, hanem a BLre.
Jobbat nála úgysem tudunk venni, ebben az arkategoriaban meg lassan hasonlót sem.

patrik1112 2018.03.24. 13:59:06

Megvesszuk 6+40 millioert, majd tovabbadjuk 45ert. Daily Mirror...

m.martin91 2018.03.24. 13:59:42

@Drughi Di Bianconeri: Csatlakozom. Az őszi teljesítménye alapján egy bukott igazolásnak tűnt, aztán megváltoztak a dolgok, és a Bajnokok Ligájában valóban meghatározó játékos, tulajdonképpen ő volt az egyedüli, aki Tottenham szintű, modern futballt tudott játszani.

Rikoo 2018.03.24. 14:01:39

@Drughi Di Bianconeri: Egyetértek. Igaz én nyáron örültem neki, de lehetne hatékonyabb is. Én azt mondtam 10 gól + 10 assziszt felett zár majd, szóval eléggé túlbecsültem.
Igaz Mandzukicnak kiosztott eddig 10 gólpasszt, csak a horvát 0 gólt lőtt ebből.:D

MaRcika 2018.03.24. 14:05:55

Inkább Dybalát adjuk el mint őt azt mondom.
Indokok:
1 Dybalaért sokkal többet kérhetünk, Costaert ki fog fizetni 60m fölött?
2 Costa a támadásaink kihagyhatatlan tagja lehetne a sebességével dinamikájával(lásd spurs ellen...)

MaRcika 2018.03.24. 14:07:07

@MaRcika: bár egyiküket se adnám el...

Rikoo 2018.03.24. 14:07:29

@MaRcika: De akkor ki fog gólt lőni? :)

Apuleius 2018.03.24. 14:52:01

A MU-nak legelőször egy edzőt kellene keresnie az egyre szánalmasabb bohócuk helyére.

venember83 2018.03.24. 15:12:00

@Apuleius: azzal Woodwardék is beismernék, hogy alkalmatlanok a feladatra. Szóval még marad Mou.

Apuleius 2018.03.24. 15:14:12

@venember83: "azzal Woodwardék is beismernék, hogy alkalmatlanok a feladatra. Szóval még marad Mou."

Fene tudja, talán inkább fordítva van, s azzal ismerik be alkalmatlanságukat, ha hagyják Műringyó pusztítását.

MaRcika 2018.03.24. 15:48:56

@Rikoo: ink egyiket se adnám el
Még Asamoaht se:)

Rikoo 2018.03.24. 15:53:11

@MaRcika: Asamoaht ingyen elengedi majd a vezetőség. Nagy üzlet.:D

JuventusFanatikus 2018.03.24. 15:55:05

Nehezen indult, de engem a Tottenham elleni meccsen teljesen meggyőzött.

MaRcika 2018.03.24. 17:20:40

@Rikoo: :(
Egyik kedvencem...

jeneiPALI 2018.03.24. 17:48:11

Nálam ö a legjobb igazolás dinamikus gyors technikás , sajnos nincsenek társai a támadásoknál vagy is vannak de azok átlagba kihagyják a sok helyzetet ,bl kompatibilis játékos imádom!!

2018.03.24. 17:51:20

@MaRcika: @Rikoo: Már rég nem Marottáék döntésén múlik Asamoah sorsa, ez már korábban el lett kúrva sajnos. :-(

2018.03.24. 17:53:38

Ja, és a cikkhez: minek a MU-nak minőségi játékos? Maradjanak a "drágán veszünk használhatatlant" elvnél. Ez passzol hozzájuk. Úgysem kell semmi eredményt felmutatniuk, hogy a világ leggazdagabb klubja legyenek, a bohóckodás is elég hozzá.

Rikoo 2018.03.24. 18:11:41

@Dr. Grant: Miért ne rajtuk múlna?

Fabio83 2018.03.24. 18:52:54

Kivételes adottságai vannak és még szorgalmas is. Óriási értéknek tartom. Amennyiben sikerülne javítani a hatékonyságán, a világ szűk elitjébe tartozhatna.

ForzaJuve12 2018.03.24. 18:57:45

@Rikoo: Csak a tény kedvéért a Sporting elleni hazai meccsen Mandzukic a 12 másodperce pályán lévő Costa passzából szerezte a győztes gólt:)
www.youtube.com/watch?v=xpfaaJGODTE

Rikoo 2018.03.24. 19:01:00

@ForzaJuve12: Elnézést, ezek szerint volt egy kivétel.:D

2018.03.25. 01:05:07

@Rikoo: Azért, mert egy lejáró szerződésű játékos sorsa már nem a klub kezében van. Lehet azt mondani persze, hogy amúgy sem, de ez nem teljesen igaz. Meg azt is lehet mondani, hogy még hosszabbíthat, de ilyenkor már nem ez a realitás. Akkor múlott ez Marottáékon, amikor legalább 1 évvel a szerződés lejárta előtt nem csikarták ki, hogy hosszabbítson.

Rikoo 2018.03.25. 01:23:26

@Dr. Grant: Ez hülyeség. Alapból soha nem fontosabb egy játékos, mint a klub.
Asamoah egyébként is 30 éves lesz idén, jól keres, 6 éve a klubnál van, a szurkolók szeretik őt és játszik is aránylag rendszeresen.
Ha kapna egy hosszabbítási ajánlatot, megkockáztatom elfogadná. Az más kérdés, hogy láthatóan nem számol vele a vezetőség.

2018.03.25. 07:25:52

@Rikoo: Látom, meg sem értetted teljesen, amit írtam. Azt hiszem már nem először és így sikerült VALAMIT "lehülyeségezned". Fontosságról, pénzről, szurkolói szeretetről semmi szót nem ejtettem, csak azt a valószínűséget boncolgattam, hogy Asamoah sorsa már valószínűleg eldőlt, amibe a vezetőség már semmit nem tehet.
Sejtettem, hogy valamikor el fog érkezni ez a pillanat is, mikor végleg elmegy a kedvem ettől a blogtól az ilyenek miatt.
Sajnálom @Apuleius:, veled és több másik adminnal és kommentelő társsal évekig jó beszélgetéseket, korrekt vitákat tudtunk folytatni, Lassus és Kambuc óta. De nekem ez már sok, hogy képességbeli problémákból származó lehülyézésbe már viszonylag frissen bevett adminok is részt vesznek, akik 3-4 éve még sehol sem voltak.
Próbáltam korrekten búcsút mondani, sorry, hogy jelen keretek között ez szinte lehetetlen volt.

Thug6Life 2018.03.25. 09:47:59

@Dr. Grant: iagazd van.én is ritkán írok ide mert azonnal kioktatnak a fiatal srácok akik sokat olvasnak four four two-t...Mandzukic győztes gólja neki csak ,,kivétel" ...és röhög...mintha többet ért volna egy olympiakosznak vagy atalantának lőtt 3. gól.

babo0410 2018.03.25. 10:33:30

Igen, eladjuk Dybalát, Costát, Sánchezt, és még Allegri is megy, ja és Marchisio is, meg talán Rugani. Hogyne!

Apuleius 2018.03.25. 10:57:54

@Dr. Grant: Nem örülök annak, amit írsz, őszintén remélem, hogy csak a pillanatnyi felindultság szólt belőled, s ez nem végleges döntés részedről. Vannak ilyen pillanatok, velem is sokszor előfordult már, hogy ezért vagy azért elment a kedvem az egésztől, s egyelőre még itt vagyok. Többek között azért, mert a sok negatív vagy nehezen tolerálható hang mellett Hozzád hasonló higgadt és szimpatikus törzsolvasók is kommentelnek és leírják a véleményüket. Ráadásul azt gondolom, hogy Rikoo kollégát még erős elhatározással sem tudnám problémásnak nevezni, inkább egyszerűen csak egy szerencsétlen szóhasználatról van szó, ami mögött nincsen igazi sértő szándék, csak Nálad éppen most és éppen ebben a formában rossz helyre ment. Nagyon remélem, hogy nem valós az elhatározás, amit írsz, hiszen most is fontos meccsek, izgalmakban és idegeskedésben gazdag mercato következik, s hiányoznának a hozzászólásaid, hiányozna a jelenléted.

pott70 2018.03.25. 12:25:02

@Dr. Grant: Doktor!Olvasd át légyszíves Apu írását még egyszer!Nagyon jól megfogalmazta a lényeget(Látszik,hogy már Karthagónál is ügyvédkedett..:DDD)!Nem is nagyon lehet mit hozzátenni,fogadd meg kérlek tanácsait!

@Apuleius: UFF!

NagyonJuve 2018.03.25. 12:44:00

@Dr. Grant: @Rikoo: alapjában véve mind a kettőtöknek igaza van csak elbeszéltek egymás mellett. Rokon az tuti hogy egy lejáró szerződésű játékosnak nem sok esély van a hosszabbításra ez nem hülyeség. Doki de az okokat is meg kell vizsgálni. Általában a játékos más kihívást keres vagy több pénzt. Asamoah esetében viszont a vezetőség nem számolt vele. Megkockáztatnám ha kínálnának neki egy új szerződést elfogadná. Azt nem értem miért nem kínáltak neki már előbb. Szerintem még így is sok csapatba simán beférne! Nagy luxus ilyen játékost elfecsérelni!

NagyonJuve 2018.03.25. 12:44:30

@Dr. Grant: @Rikoo: alapjában véve mind a kettőtöknek igaza van csak elbeszéltek egymás mellett. Rokon az tuti hogy egy lejáró szerződésű játékosnak nem sok esély van a hosszabbításra ez nem hülyeség. Doki de az okokat is meg kell vizsgálni. Általában a játékos más kihívást keres vagy több pénzt. Asamoah esetében viszont a vezetőség nem számolt vele. Megkockáztatnám ha kínálnának neki egy új szerződést elfogadná. Azt nem értem miért nem kínáltak neki már előbb. Szerintem még így is sok csapatba simán beférne! Nagy luxus ilyen játékost elfecsérelni!

2018.03.25. 13:17:03

@Apuleius: Én sem örülök, hogy így alakult. Nem tagadom, hogy kicsit a felindultság mondatta velem, bár hozzáteszem, hogy nem az első eset, hogy bizonyos dolgok miatt kedvemet vesztem, tehát nem mondhatom, hogy a semmiből jött. Eddig rövidebb-hosszabb idő után mindig túl tudtam lépni rajta, úgyhogy eddig még én is itt voltam. Őszintén jól esik, amit írsz, még ha nem is teljesen igaz, hogy én mindig 100%-ig higgadt tudtam maradni. Mivel nyilván vannak problémák a klub életében, ahogy mindannyiunkéban is. Ezzel együtt hadd jegyezzem meg, hogy nem haragszom @Rikoo: kollégára, csak kicsit belefáradtam, hogy a legtöbb esetben a szolgáltató/admin/vállalkozó/főnökség.......részéről azzal a bizonyos magas lóval találja magát szemben az ember (véletlenül sem Rólad beszélek és tisztelet a többi kivételnek is). Kicsit a jelenünk részévé vált ez a "barikád melyik oldala" jelleg, de akkor különösen kellemetlen, ha ok nélkül, tévedésből, vagy nem megértésből adódik hozzá a probléma. Nem akarok primadonnát sem játszani. Köszönöm írásod, rád való tekintettel ígérem, át fogom gondolni még egyszer ezt a döntést.

2018.03.25. 13:23:19

@pott70: @NagyonJuve: Amit Apuleius kolléga írt, azzal 100%-ig egyetértek, mint előző írásomból olvashattátok is, de ott kicsit arra is rátértem, hogy mi volt a probléma, ami nem igazán az egymás mellett elbeszélés. (Ami amúgy néha előforduló normális jelenség)

Rikoo 2018.03.25. 15:43:29

@Dr. Grant: Nem igazán értem mi a probléma. Írtam egy szubjektív véleményt, tudtommal ez a jog neked is jár. Te is nyugodtan írhatod az én kommenteimre, hogy ez hülyeség.
A hülye szó még csak nem is káromkodás.

Rikoo 2018.03.25. 15:48:37

@Thug6Life: Éjjel-nappal 4-4-2-t olvasok, sajnálom hogy Téged ez zavar. Abból diplomáztam.
Az érdekesség még ebben a kommentben, hogy Mandzukic lőtt is egy 3. gólt az Atalantának ami ráadásul kifejezetten fontos lett volna, mert 1-3 lett volna a meccs állása, de szerintem jogtalanul elvette a spori és kiegyenlítettek a bergamóiak.
Számomra óriási csalódás a horvát játéka és Bernardeschi és Douglas Costa is fényévekkel többet tesz hozzá a játékhoz.

babo0410 2018.03.25. 18:50:48

@Rivendell: Szerintem az Sandro akart lenni. :D Lényeg, hogy maximum Sandro mehet, mert vele valamiért nem sikerül hosszabbítani, vagy nem is akarnak, és olyan játékos, akinek a morálja leromlik, nem fogunk erőltetni. Már idén is gyengébben teljesít önmagához képest. De ha ő menne, akkor szerintem a helyére nem Spinazzola fog jönni.

2018.03.25. 20:48:03

@Rikoo: Persze, jár. Nem akarok ezen az eseten tovább lovagolni, ehhez csak annyit tudok hozzátenni, hogy felénk nem divat "lehülyeségezni" azt, amit a másik mond, vagy ír. Amit lehülyeségeztél, olyat meg én nem is írtam, vagy gondoltam előtte.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása