Marotta: "Versenyképes keretet építettünk"

marotta_giuseppe_gesztikulal.jpgA Juventus ügyvezető igazgatója, Giuseppe Marotta úgy látja, a nyáron kialakított keret alkalmas arra, hogy a csapat versenyképes legyen mindhárom fronton, s a beszélgetés során szó esett a legfőbb hazai vetélytárs Napoli mesteréről, Maurizio Sarriról is. 

"Úgy gondolom, hogy ez egy nagy sportszakmai versengés, s ami engem illet, nagy csodálója vagyok Sarrinak." - mondta a Juventus legfőbb riválisáról Marotta az RMC Sport munkatársának nyilatkozva.

"A Napoli nem csupán jó játékot nyújt, de statisztikai tekintetben a legtöbb pontot gyűjtötték a klub történelmében. Nagy csata lesz, a top európai bajnokságok közül az olasz az egyetlen, amely még nem dőlt el, s ez igazolja, hogy sokszor nem megfelelően beszélünk róla.

Minden erőfeszítés pszichológiai és fizikai áldozatot, valamint jelentős energiaráfordítást igényel, de valami igazán fontosnak vagyunk a részesei. Meghatározónak lenni a Bajnokok Ligájában, vagy Olasz Kupa-döntőt játszani még több motivációt adhat.

Mind minőség, mind mennyiség tekintetében versenyképes keretet építettünk. Allegri forgathatja a játékosokat, ahogyan azt megfelelőnek látja."

Marottát arról is megkérdezték, hogy el tudja-e képzelni a Napoli mesterét, Maurizio Sarrit a zebramezesek kispadján, ha Allegri egyszer távozik Torinóból. 

"Úgy gondolom, hogy Sarri az évek során igazolta képességeit, a legjobb edzők egyike. Mindenkinek megvannak a maga jellemvonásai, amelyeknek alkalmazkodniuk kell a környezethez.

Amikor edzőt választ az ember, más tényezőket is figyelembe kell vennie, de Sarri volt a legcsodálatosabb meglepetés az olasz és az európai edzők között.

Úgy gondolom, hogy ez a legfontosabb szempont, azután rajta áll, hogy marad-e a Napolinál, ezeket a döntéseket neki kell meghoznia."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9013754280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jeneiPALI 2018.03.20. 11:21:51

Hát azért ez a keret lehetne erössebb is a l be nem mi vagyunk a favoritok ugye?sött bravur lenne ha kövi körbe tudnánk jutni azért nem álja meg ahelyét amit mond!

Jack Bauer 24 2018.03.20. 12:04:16

Vannak sérültjeink, de ettől függetlenül nincs egy minőségi cserepadunk.
Sarri, mint Juve edző? Én tartanék tőle. Egyfajta focit tudnak játszani. De ha azt megfojtja a másik csapat, akkor nincs B vagy C opciója.

Rikoo 2018.03.20. 12:44:01

Az a probléma, hogy ezt még komolyan is gondolja.
Az átlagéletkor 30 felett van, ez teljesen normális.
Jah és hány világklasszis játékos van a keretben? Egy sincs? Versenyképes keret?
A Serie A-ban tényleg az, ezt elismerem.

epaska 2018.03.20. 13:18:06

Annyira versenyképesek vagyunk...komolyan! Szégyen amit egyes csapatok ellen produkálunk futball terén! A Serie A 1. 10 csapata simán a kapu elé nyom minket bármikor és nyomozzuk a labdát. Szenvedés minden meccsünk. Sebességben pedig szvsz top20ban sem vagyunk ott. Chiellini-Barzagli-Lichtsteiner-Buffon-Marchisio-Khedira-Mandzukic-Higuaín mind korosak és lassúak a top focihoz. DS-Sturaro szinten aluli játékosok Khedirával karöltve. Benatia-Rugani pedig nem képesek stabilan jól teljesíteni. Ha a 4-2-3-1et nézzük, tavaly ugye az volt, meg a nyáron is erre rendezkedtünk be, 1 támadóval van több a keretben, mivel Pjaca out, Costa-Berna in. Ráadásul állandóan sérült mindenki, most a változatosság kedvéért Chiellini.
Ami a kp-n folyik az is gyalázat az MVPP-hez képest. Tartok tőle, hogy igaza lesz Mourinhonak...

Il Principino 2018.03.20. 13:43:53

Köszönjük Beppe..
El is árultad magad ezzel,pont az a baj,hogy te azt gondolod versenyképes a keret,ezért ülsz a babérjaidon!
Emre Can is bemutat majd nekünk,kíváncsi lennék milyen szerződéssel álltál elő nála..
A játékos akarata,versenyképes keret...Ez mind te vagy!!!
Nyilván nem adhatunk csillagászati fizetést mindenkinek,de legjobbjainkat nem ártana megbecsülni,máskülönben neked is nehezebb dolgod lesz pótolni őket ha koccolnak innen!
Dybala is idő kérdése csak és Sandro is,Pjanic talán marad,de többi kulcsjátékos 30 vagy afeletti sajnos,az eredménykényszer miatt meg nehéz a fiatalokat beépíteni.
Nyáron sok dolgod lesz Beppe,remélem tudod!!!

Tom40 2018.03.20. 15:00:26

Olvasva többször is amit ír... valahogy sehol nem említi, h megnyerni a BL-t, csak meghatarozónak lenni benne... az, hogy meghatározó egy csapat egy sorozatban, vajon kinél, mit jelent? Mert ha ez a márciusban legyünk még versenyben minden fronton duma ezt jelenti, végül is igaza van... kár, hogy ezt a szurkolók nem így gondolják. Én egy szurkolóval kérdeztetném meg, akit nem lehet ilyen kitérőkkel megzavarni és felteszi a kínosabb kérdéseket... persze ha azt mondanám, h a Tottenham ellen is kb olyan volt a 2 meccs, mint egy top és egy kiscsapat meccse, sajnos nem a mi javunkra, biztos azzal vágna vissza, hogy a focit eredményre és nem a szépségre játszák... vagy labdabirtoklásra, kapuralövésre... ez is tény ok. Nem is tudom, hogy mivel lehetne a szemeiket kinyitni, hogy végre lássanak is valamit. Tartok tőle, hogy semmivel. Ha veszítenénk is jönne, hogy de hát a Reál, a Barca és a Bayern.... szóval a magyarázat mindig meg van... önmagát, a csapatot mosva és bizonygatva a lehetőségeit egy-egy csapatnak... ez a nagy büdös valóság. Ha mindehol ott vagyunk, jó a keret... ha kiesünk komolyabb bevételü csapat ellen, akkor a lehetőségeink korlátozottabbak / bár ezzel számomra már el is ismerte, h nem versenyképes a keret /, ha kisebb bevételü csapat ellen esünk ki, akkor nem lehet minden évben BL döntőt játszani és ott a kupa a bajnokság. Mindig lesz magyarázat és soha nem fogjuk azt olvasni, h " gyerekek... botrányos sokszor a játékunk, karcsi a középpályánk és egyszerüen nem jó az egész úgy, ahogy van." Kisiklások mindig vannak, nem lehet állandóan nyerni. Ezt én is aláírom, sportoltam jó magam is és tudom, hogy nagyon sok dolog beüthet akár... de sokszor van, h azt mondom egy meccs alatt, hogy nekünk kellene így játszani, nem egy Atalantának, egy Spalnak vagy Genoának...

2018.03.20. 15:41:03

Akár közepes, akár jó, akár tökéletes a keret (az utóbbi biztosan nem), ez a sok öndicséret nagyon gáz...

Csak Csucsu 2018.03.20. 15:51:10

Sírni azt tudtok.. Bezzeg a Matri, Borriello csatárduónk az ott volt a toppon. Egy klasszis játékosunk sincs...szégyen, hogy juventinoknak mondjátok magatok. Buffon? Chiellini? Pjanic? Dybala? Higuain?!
És akármilyen meccset eldöntő játékosnak tartom: Cuadrado,Marchisio,Alex Sandro,Douglas Costa...6 éve Lichtsteiner és Tanár úr..ha jól jött ki a lépés akkor ők bárkivel felveszik a harcot. Kíváncsi vagyok hol lesztek majd, ha ezek a játékosok nem lesznek mert irreális, hogy mindig a csúcson leszünk. De ebben is van pozitívum, ha szar lesz a csapat végre normális emberekkel lehet majd szót váltani. Nem pedig eszetlenül fröcsögni és a hibát keresni mert te megmondtad!!!
30 év feletti átlagéletkor azt elbírod olvasni...akkor vedd le 3 ikonunk életkorát Buffon, Barzagli, Lichtsteiner akik már szinte amúgyis epizodista játékosok és nézd meg újra... Ez még mindig20+ ember. Marchisio is már a 33 at tapossa lassan de ő is perem ember mondjuk.

peti78 2018.03.20. 16:45:14

@Csak Csucsu: meg lehet fogalmazni sokfele modon de a lenyeg hogy a kedves beppe sose volt juve szint

preczol 2018.03.20. 17:03:18

@peti78:
Írj már légyszíves 5 olyan igazgatót, aki a mai világban jobb nála! És légyszíves magyarázd is meg.

.Bulldeo 2018.03.20. 17:10:57

Lássuk be, a Juventusnak tudna lenni erős kezdője a keret alapján, a mostani kezdő 11-ben a visszahúzó elemek (Khedira, Mandzukic) pedig elférnének a bővebb keretben. Az, hogy nem a legerősebb kezdőt játszatja Allegri, és nem aknázza ki a lehetőségeket, nem Marotta hibája.

Rikoo 2018.03.20. 17:14:42

@.Bulldeo: Egy bizonyos szintig erősnek számít a Juventus kerete az biztos.

Sandro Corleone 2018.03.20. 18:24:46

@Csak Csucsu:
maximálisan igazad van, itt többségében...nem is tudom megfogalmazni.
szóval nevetséges emberek vannak!

Sandro Corleone 2018.03.20. 18:26:28

@Tom40:
vazzeg mikor estünk ki legutóbb valahonnan?
te hol élsz??
mit szeretnél??
szarul játszunk, de mindig nyerünk...

peti78 2018.03.20. 19:23:20

@preczol: nem ismerem a többi klubban folyó igazgatói munkát ilyen mélységben mint nálunk igy nem tudnék biztosra mondani egy nevet sem. Azt eredményekből meg ebben a témában szerintem nem szabad egyértelmű következtetést levonni. Marottaval a legnagyobb gondom a konvepció nélküliség és a hiányposztok rossz menedzselése bár ez is nézőpont kérdése

peti78 2018.03.20. 19:27:55

@Sandro Corleone: legyen hited szerint barátom

Il Principino 2018.03.20. 19:52:12

Egy dologban őszinte az öreg!A bl tényleg csak álom :)
Egyedül Allegrit sajnálom,hogy évről évre ki kell találnia vmit,hogy "versenyképes"legyen a keret!Amikor A,majd B opció helyett van D vagy E az nem éppen Marrotta érdeme,hogy versenyben vagyunk még márciusban minden sorozatban,hanem Allegrié!
Ha ő lelép,akkor feldughatja magának a "versenyképes" keretét Khedirástul együtt!
Egy minden poszton erős kezdőt nem képes összeverbuválni az öreg,mindig csak foltozgat..
Korábban a csatárposzt volt gyenge,most a kp sztem,a védelem még úgy ahogy elfogadható,így nem lehet szintet lépni sajnos!
Ez játékban is megmutatkozik már idén,kész csoda amit Allegri művel,Conte a nyomába sem ér soha,de ez csak az én véleményem.Megkockáztatom Contéval egy döntőt sem vívtunk volna..

preczol 2018.03.20. 19:52:48

@peti78:
Csak azért kérdeztem tőled, mert itt sokan szidják Marottát és Allegrit, de jobb opciót senki sem ír.
Hiányposztunk azért nincs, csak még nincs teljesen befótozva a lyukak. Tavaly elment a brazil bohóc (aki a legjobb szélsővédő, pótolhatatlan), meg Bonu. Őt sem sajnálom, az elmúlt időkben többet ártott a csapatnak. Ha a szezonját nézzük, még jól is adtuk el. Emberileg számomra egy 0, elmegy a Milanba (a gyereke miatt még elfogadható) majd ő egyből a csk. Ruggani, Benatia pótolni fogja, igaz még most hibázgatnak, de Bonu első két szezonja botrányos volt nálunk. DS jó lesz, soha nem lesz olyan mint a brazil majom, de egy Zambrotta szintet simán hozni fog.
Aki most szidja a vezetőségünket, nem volt még Juve szurkoló, mikor Amauri szintű játékosaink, és Del Neri szintű edzőink voltak. Na akkor volt igazán koncepciómentes a vezetőség.

peti78 2018.03.20. 19:56:47

@Il Principino: igazad van de az első scudetto meg egyedül conte érdeme volt

peti78 2018.03.20. 20:03:58

@preczol: teljesen igazad van a del neri korszak a teljes sötétség ideje volt, de attol hogy volt rosszabb is nem jelenti azt hogy most tökéletes marotta olasz szinten kiemelkedik de bl szinten középszer

peti78 2018.03.20. 20:07:10

@preczol: marottanak 1 dolgot köszönök meg nagyon TEVEZT imádtam minden pillanatot amit zebrában töltött

Il Principino 2018.03.20. 20:23:55

@peti78: Én speciel Tevez és Pogba miatt vártam a Juve meccseket akkoriban :)
Most vhogy nincs olyan ember a keretben aki ilyen hatással lenne rám,még Dybala vagy Costa néha néha csinál pengés dolgokat :)

Tom40 2018.03.20. 20:47:58

@Sandro Corleone:
Kicsit finomabban Maestro!! ;-)
Ha valaki nem a véleményeden van, már puposkodsz? Fölösleges ember... az, hogy nyerünk egy dolog és senki nem vitatja, illetve nem támadom az eredményeket... a mutatott játékról beszélek ember... érted vazzeg? Ember... ahogy te is irtad, szarul játszunk... értelmezz ha olvasol vazzeg ember...

peti78 2018.03.20. 20:50:57

@Il Principino: az ilyen játékosok miatt lesz. Valaki szurkoló és. Igy nő a klub marketing értéke

peti78 2018.03.20. 20:57:16

@preczol: nem biztos de ha jól. Emlékszem. Marotta együtt. Erkezett delnerivel a sampból bár az volt az elsö éve és tul sokat nem. Tudott hozzátenni 1 nyár alatt

Rikoo 2018.03.20. 21:02:47

@preczol: Del Nerit Marotta hozta.

.Bulldeo 2018.03.20. 21:32:04

@peti78: objektíven nézve teljesen érthető, hogy Marotta és Del Neri egy csomagban érkezett annó, hiszen együtt érték el a Samppal a 4. helyet.

peti78 2018.03.20. 21:51:24

@.Bulldeo: az akkor egy nagyon jól. Működő. Samp volt de delneri nem vált be nálunk de ezt előre senki se láthatta, én. Is örültem mikor jött. Aztán. Megbántam, marotta még. Sokáig elfogadhatóan dolgozott, de most már szerintem nagy neki ez a kabát

.Bulldeo 2018.03.20. 22:11:16

@peti78: erősen kérdéses, hogy ebben a szerkezetben tudna-e valaki úgy dolgozni klubigazgatóként, amivel mindenki elégedett lenne. Marotta annyi pénzt költ, amennyit kap. Ha olajsejk lenne a tulaj, költhetne sokkal többet - de azt senki nem szeretné.

Amúgy meg Allegri elképzeléseihez próbál játékosokat szerezni. Hibáztathatjuk Marottát, hogy "nem pótolta Vidalt", miközben meggyőződésem, hogy Allegri nem is szeretne ilyen Vidal jellegű játékosokat. Allegri baromi nagy fizut ki tudott magának talpalni, biztos vagyok benne, hogy a játékosok megszerzésében is nagy szava van. Az elmúlt évekhez képest azért nem érződik a dinamikus fejlődés, mert vannak nem túl minőségi kedvencek, akik a fejlődés útjában állnak.

Harmadrészt az a trend, hogy Allegrinél vannak ilyen bérletesek, és hogy irracionális módon ki lehet kerülni a kezdőből, nem túl jó tárgyalási alap a mercato idején.
Goretzka tudja, hogy ha odarakja magát a Bayernnél, akkor fontos játékos lehet. Nálunk ez nem korántsem ilyen egyszerű.

preczol 2018.03.20. 22:30:01

@peti78:
Ja ők együtt jöttek, nem Marotta igazolta. Lehet volna nála jobb, de senki nem tud mondani egyet sem. Azért az beláthatjátok ti is, hogy arab és orosz pénz nélkül elég nehéz minden posztra sztárt igazolni.
Abban is van igazatok, hogy ezek a játékosok tudnának jobb focit is játszani, de ezzel a játékkal is mi lőttük a legtöbbet, és mi kaptuk a legkevesebbet. Ez viszont Allegrit igazolja, ahogy az elmúlt évek eredményei is, beleértve a Milánnal elért sikereit is.

ToTTy-Juve 2018.03.21. 13:31:31

@Rikoo: Egyetértek veled, viszont nálam azért Buffon, Chiellini, Costa (csak Ő alul értékelt, de bármelyik "óriásba" beférne) világklasszis játékosok. És Pipita valamint Pjanic is posztjukon a világ egyik legjobbjai. Szóval én így látom, de egyébként értem amit mondani akarsz, csak szerintem vagy túl szigorú vagy a sajátjainkhoz, vagy egy "örök elégedetlen" ember :)

Rikoo 2018.03.21. 13:45:13

@ToTTy-Juve: Örök elégedetlen én sosem voltam.
Próbálok mindenkit védeni, de Marottát már nem bírom.
Valljuk be Buffon már nem tartozik ebbe a csoportba, Chiellini sem megbízható már 100%-ig, őt se sorolnám oda. Ha rendszeresen hozná a londoni utolsó 30 percet akkor ő is a legmagasabb kategóriába tartozna.
Douglas Costa meg soha nem is tartozott oda.
Pjanic egy kiváló játékos, de akik a legközelebb állnak ehhez a csoporthoz az a HD vagyis Higuaín és Dybala.
Aztán mindenki döntse el maga, hogy ők világklasszis játékosok vagy sem.

2018.03.21. 23:17:37

Egyébként szerintem a keret nem volna olyan rossz,vannak fiatal tehetségek a csapatban,de Allegri senkiben se bízik. Vannak klasszis támadóink,egyéni villanásokkal hozzuk a meccseket,amivel önmagában nem volna baj,de az,hogy nem tudunk és nem is akarunk labdát tartani,lassú és ötlettelen a támadásépítés. Pjanicot én nagyon bírom,meg vagyok róla győződve,hogy más mentalitású csapatban is fel tudná venni a ritmust,ahogyan Dybala,Higuain és Costa is. Attól,hogy a keretben van sok rutinos öreg róka,többnyire olyanok,akikre lehet támaszkodni,nem rájuk és az ő sebességükre kéne egy BL-esélyes csapatot építeni. Chiellini,Barzagli,Marchisio,Buffon mind klublegendák,akiknek kijár a tisztelet,most is lehet rájuk számítani,ez nagyon lényeges szempont. Az abszolúte nem Marotta hibája,hogy Allegri mennyire nem meri a fiatal játékosokat használni,így viszont elkallódnak és valóban mehetünk a levesbe ahogy az Inter a triplázás után,csak mi még attól is sajnos túl messze vagyunk.

Sandro Corleone 2018.03.22. 08:20:10

@Tom40: jól megválaszoltad a kérdéseket....
ülj le, egyes!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása