Zidane: "Inkább elkerültem volna a Juventust"

zidane_zinedine_real_madrid_1.jpgA Juventus ellenfele a Real Madrid lesz a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, s a két csapat összecsapása fontos esemény a madridiak mestere, Zinédine Zidane számára, hiszen az egykori középpályás játékosként éveket töltött a zebracsíkos mezben.

"Öt évig játszottam a Juventusnál, így minden alkalommal, amikor szembe kerülök velük, az rengeteg érzelmet kelt bennem." - mondta a sorsolásról Zidane egy sajtótájékoztató alkalmával.

"Számos okból inkább elkerültem volna a Juventust, azonban amikor pályára lépünk ellenük, félreteszem az érzelmeket és az emlékeket, amelyek mindig a fejemben járnak, s a mérkőzésre összpontosítok majd.

A Juve éppen annyira erős, mint előző szezonban, nagyon versenyképes és rendkívül nehéz és kiegyensúlyozott párharcra számítok a két mérkőzés során. Azt mondnaám, hogy mindkét csapatnak ötven-ötven százalék esélye van a továbbjutásra."

Az előző kiírás fináléjában a két csapat már összemérhette erejét, s akkor egy kiegyensúlyozott első félidőt követően, Zidane irányításával a Real Madrid súlyos, 4:1-es vereséget mért a Juventusra, így lesz miért visszavágni a spanyol sztárcsapatnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4313748026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex8610 2018.03.17. 16:44:32

Udvarias nyilatkozat de Zizunak kellemes gondjai vannak minden posztra van 2ugyanolyan képességű játékosa

delpi0823 2018.03.17. 16:47:40

@Alex8610: Hat igen,nekunk meg Pjanicot nagyon nehez lesz potolni az elso meccsen.

Watakuki 2018.03.17. 17:28:11

@delpi0823: élmény lesz a Khedira - Matuidi - Sturaro tengelyt nézni... :D

fzoli990 (törölt) 2018.03.17. 17:46:10

Jó lenne ha Marchisio játszana egy nagyot Pjanic helyén

venember83 2018.03.17. 18:23:53

@delpi0823: Mivel védekezni fog a Juve az elso meccsen, hogy aztan csak a masodik meccsen doljon el a tovabbjutas, talan jobb is, hogy Pjanic pihenhet kicsit.

Nathas 2018.03.17. 20:16:27

Én is elkerültem volna a Realt.

Pavel1988 2018.03.17. 20:35:41

Szerintem Pjanic hiánya arra fogja kéztetni Aleegrit, hogy átálljon 4-2-3-1-re.
Matuidi-Khedira borítékolható. A védelem lesz a nagyobb kérdés, én inkább Barza papát kezdetném mintsem Ruganit. Benzemát azért meg lehet fogni...

epaska 2018.03.18. 00:15:29

@Pavel1988: :D A Realnál azért nem csak Benzema van...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása