Nedvěd: "Készen állunk a Real Madrid ellen"

nedved_pavel_taps_a_stadionban.jpgA Juventus nehéz ellenfelet kapott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, hiszen ismét a címvédővel, a tavalyi döntőn éppen a zebramezesek fölött győzelmet arató Real Madriddal mérkőzhet majd meg. A torinóiakat a klub alelnöke, Pavel Nedvěd képviselte a sorsoláson, s a cseh legenda nem tartja valószínűnek, hogy megismétlődne a cardiffi finálé lidércnyomásos 4:1-es végeredménye.

"Két jó mérkőzés lesz, s tudjuk, hogy a sorsolás legerősebb csapatával állunk majd szemben, azzal a csapattal, amely a legutóbbi két Bajnokok Ligáját nyerte." - értékelte a sorsolást Nedvěd a Premium Sport-nak nyilatkozva.

"Jó teljesítményt nyújtanak, jó benyomást tettek rám Párizsban, azonban az első mérkőzést Torinóban játsszuk, s nehéz feladat elé állítjuk majd őket. Nem gondolom, hogy a csapat annyira megszenved majd, mint Cardiffban, most minden elölről kezdődik. Nehéz lesz, mert van két eltiltott játékosunk is, de nulláról indulunk.

Pszichológiai szempontból jobban hozzá vannak szokva az egymérkőzéses, mint az oda-visszavágós párharcokhoz, s ezt láthattuk a döntő során Cardiffban. A két mérkőzés alatt sokkal több lehetőségünk lesz.

Jó időszakon megyünk keresztül, előzetesen az volt a célunk, hogy ebben a helyzetben legyünk a szezonnak ebben a szakaszában. Jól érezzük magunkat és minden fronton harcban vagyunk. Ebből a szempontból az a tény, hogy ők már kiszálltak a bajnoki versenyből, azt jelenti majd, hogy minden energiájukat a Bajnokok Ligájára összpontosítják majd, mi azonban készen állunk.

Dybala és Higuaín? Mindketten fontos játékosok, akik jó teljesítményt nyújtanak a Juventusnál. Dybaláról szólva csak megismételhetem: rajta áll, hogy történelmet írjon a Juventusnál, s ha akar, a világ labdarúgásában. Jó formában láttam az utóbbi időben, s jó munkát végez az edzéseken."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6613743426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alexGicamo 2018.03.16. 14:18:33

Enyhe célzás Paulonak, hogy maradjon ... :P

FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

ToTTy-Juve 2018.03.16. 20:03:56

Ki a két eltiltottunk: Chiello és Benatia? - húúha, a még együtt soha nem kezdett Rugani-Barza párossal állunk fel ellenük?

cd1 2018.03.16. 20:08:45

@ToTTy-Juve: Benatia, Pjanic sztem.

Apuleius 2018.03.16. 20:09:05

@ToTTy-Juve: Benatia és Pjanić lesz a két eltiltottunk a Real Madrid elleni első meccsen.

Barolo4 2018.03.17. 00:24:41

@Apuleius: Pjanic nagyon fog hiányozni. Félek, hogy a kp-n fog elmenni a dolog. Forza Juventus!

Juveing 2018.03.17. 09:13:03

Nyilván ismeritek a statisztikákat, meg ugye azok egyszer megszakadnak, de azért jó leírni, hogy az eddigi 4 oda-visszavágós párharcból (1996,2003,2005,2015) mindig mi jöttünk ki győztesen.
Meg ugye 1996-ot leszámítva mindig a Real számított esélyesebbnek, akárcsak most, de ez minket meg pont nem érdekel :-)
Nagyon bízom a csapatban!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása