Marotta: "A szövetségi elnöki poszt egy álom"
marotta_beppe_sajto_reszvenyesek.jpgA Juventus igazgatója, Beppe Marotta tagadta, hogy elhagyná a klubot azért, hogy az Olasz Labdarúgó Szövetség elnöki posztját töltse be, még akkor sem, ha a tisztség számára egy "álom".
Az elmúlt napokban ugyanis egyre erősebb pletykák röppentek fel, hogy Marotta komolyan gondolkodik azon, hogy jelölteti magát a Szövetség elnöki posztjára, miután az eddigi jelöltek nem kaptak elegendő támogatást.
"Nem gondolnám, hogy utazásom a Juventusszal már a végéhez ért volna." - kezdte az igazgató a Mediaset Premium mikrofonjai előtt.
"A Szövetség elnökének lenni egy megvalósult álom lenne számomra, de ez nem egy rövid-középtávú kérdés.
Andrea Agnelli elnök úr tisztel engem, s Pavel Nedvěddel valamint Fabio Paraticivel karöltve egy olyan erős klubmodellt hoztunk létre, mely referenciapontként szolgál a futballban.

Az elnöki poszt egy olyan álom, mely egy későbbi időpontban akár meg is valósulhat.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4013740642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leram7 2018.03.15. 13:05:00

Sokan bírálják, de én nagyon kedvelem Marottát. Moggi után láttunk pár kóklert, akik Amaurikat és Felipe Melokat vettek...

Lehet nem tud eladni, lehet nem gengszter, mint Luciano, de nagyon jó csapatot épített, én remélem nagyon sokáig még marad.

alexGicamo 2018.03.15. 13:28:02

@Leram7: Van igazság abban ,amit gondolsz ... és igazából sokan sokat szidjuk őt, de nem igazán tudom, kit látnék a helyén szívesebben .

Nathas 2018.03.15. 14:36:49

Beépített ember a szövetségben, nem is rossz...

Drughi Di Bianconeri 2018.03.15. 14:57:49

Én nem ekézem már lépten-nyomon Marottát, igazából kiváló gazdasági szakember, hiszen a 0-ról, koldos-sorsról csak Európa TOP-10es csapatot épített a kollégáival és (leginkább) a kiváló edzőknek köszönhetően.
DE!
Úgy érzem, vele a mostaninál nem tudunk feljebb lépni, mert _talán_ nincs meg benne az a -jó értelemben vett- "mocskosság és simlisség",mint Moggiban, így a liga legjobbjait sem tudjuk mindig megszerezni,pedig ez lenne a Juve-style.
Külföldi igazolásokról nem is beszélek, mert azok ritkán válnak be/sikerülnek.
Természetesen Beppének is megvan kötve a keze, Agnelli és Elkann nem halmozzák el több száz millióval nyaranta, hogy megerősítse a keretet, de azt gondolom,hogy Marotta sok pénzzel sem tudna A-vonalas,TOP játékosokat meggyőzni a Juveba igazolásról.

Jó lenne tudni,hogy Nedved és Paratici előléptetése megfelelne e, ért e bármelyikük is a gazdasági ügyekhez (még ha annyira nem is,mint Marotta), mert akkor házon belül megoldható az utódlás.

Az pedig pláne remek lenne,ha végre lenne egy emberünk a szövetségben, méghozzá a legmagasabb szinten !

alexGicamo 2018.03.15. 16:15:37

@Drughi Di Bianconeri: Úgy van ! Ez a legnagyobb baj vele szerintem is , hogy hiányzik belőle a tökösség és a dörzsöltség !

sleepy8 2018.03.15. 16:27:40

@Drughi Di Bianconeri: Azért csak így félve megkerdezem, hova akarsz feljebb lépni? Ennél, ahol most tart a csapat, konkrétan nincs feljebb. Vagy tán Beppe hibája, hogy az egesz szezonon át falként működő védelem, kap négyet egy félidő alatt a Realtol?

Folyamatosan nyerünk mindent itthon évek óta, 3 év alatt jatszottunk 2 BL döntőt. Hova feljebb? (Persze, nem lenne rossz nyerni is :D)

Az meg hogy nem tudna hozni játékosokat ha lenne pénz? A mai világban ezt komolyan gondolod? A jatekosok nagy részét akar Te vagy Én is meggyőznénk hogy ide igazoljon, ha ki van nekik téve a nagy pénz.

Drughi Di Bianconeri 2018.03.15. 17:19:14

@sleepy8:
Aha, tehát nem lehet továbbfejlődni, ez a csúcs,amit egy futballklub elérhet ?
A csúcs az,hogy 2 döntőben kap a világklasszis védelem 7 gólt ?
Csúcs az,hogy minden év nyarán szinte rettegni kell,hogy melyik kulcsjátékos megy el áron alul és/vagy pótlás nélkül ?
Csúcs az,hogy De Sciglio - Lichtsteiner az alternatívák RB poszton ?
Csúcs az,hogy khedira stabil kezdő ?
Csúcs az,hogy sturaro kerettag ?

Azt gondolom,hogy MINDIG lehet tanulni,fejlődni, sosem lehet az ember (vagy egy futball-klub és annak vezetése, s játékosai) elégedett magával.

Rengeteget fejlődött a klub,mióta ez a vezetőség van - ezt nem vitatom, de igenis : van feljebb.
Immár mondhatni stabil BL 8 résztvevő vagyunk, a következő lépcsőfokot kellene (persze,ha van rá szándék) megugrani: stabil BL- 4 részvétel és az elkövetkezendő 3 évben egy győzelem is kijárna már a legrangosabb klubfutball-sorozatban a 736. Scudetto mellé.
Van feljebb: a Real,Barca,Bayern szintjén.

A BL-döntő nagy dolog,pláne úgy,hogy mindkétszer meglepetés volt,hogy bejutottunk és volt közte pár epikus,hősies továbbjutás, de a történelem a GYŐZTEST jegyzi meg, nem a vesztest - hacsak nem az örök,megdönghetetlen BL-ezüst rekord a cél :D

Természetesen egyetlen szezon sem kezdődhet úgy,hogy "a BL-döntő és a győzelem a cél", ezen a szinten maximum a Real Madrid és a Barca van,előbbi idén IS a sorozat egyik,ha nem a legnagyobb esélyese , előtte meg zsinórban nyertek 2 BL-t,amennyit a Juventus,fennállása óta összesen.
Legyen tehát szvsz. az a cél,hogy még némi erősítéssel (és a kulcsjátékosok maradásával VAGY megfelelő pótlásával) realitás legyen a stabil BL-elődöntő, onnan már csak karnyújtás az,hogy meg is nyerjük a döntőt :)

"Az meg hogy nem tudna hozni játékosokat ha lenne pénz? A mai világban ezt komolyan gondolod? A jatekosok nagy részét akar Te vagy Én is meggyőznénk hogy ide igazoljon, ha ki van nekik téve a nagy pénz."
Ezzel nem értek egyet, igenis szükség van egy dörzsölt, manipulatív vagy csak szimplán meggyőző szakemberre/managerre ahhoz,hogy X játékos áthelyezze székhelyét X klubba.
A leggazdagabb klubok között nincs, vagy minimális az eltérés az átlag fizetések között, így tehát itt jön képbe a manager/edző/sportigazgató személye és tehetsége.
Az sem véletlen,hogy amikor egy általunk figyelt játékosért nagyobb érdeklődés alakul ki, akkor egyszerűen Marotta kiszáll - akkor is,hogy ha minden anyagi fedezetünk adott lenne a játékos szerződtetésére/fenntartására.
Szerzett már meg előlünk playert az AS Roma meg a sinter is, nem csak tőlünk gazdagabb klubok.

Sztovicska 2018.03.15. 20:54:53

Szerintem az elmúlt évek alatt nagyon erős csapatot raktak össze többek közt az ő segítségével. Egy valami hiányzik belőle hogy ne a lepattanókat és az olyan játékosokat hozza el akinek már nem maradt más esélye hanem képes legyen nagy Ászokért is versenybe szállni És ne akkor amikor már elmúltak 30

Tom40 2018.03.15. 22:02:51

@Drughi Di Bianconeri:
Érdekes és jó meglátás amit gondolsz, viszont az a baj, hogy az elképzelések, gondolatok, hogy ez lehet, nem elegek... az igazság az, hogy amíg nem tudja senki biztosan, h ez van is, nem csak lehetséges, minden pusztán csak feltételezés... nem gondolom, illetve nem tudhatom, hogy nem lenne e elég dörzsölt, ha azt mondanák neki, hogy itt van ecsém ennyi és ennyi kess, erősitsd meg a csapatot... egy gazdasági modellt követnek, ami ugyebár elfogadásra került. Na már most, ha így van, teljesen logikus az is, h vagy kap x összeget amiből költhet, vagy adva van x összeg amiböl költhet. Ez is persze csak feltételezés, ahogy minden más. A lényeg a nagyjábol pozitív mérleg úgy, h ebben az eladás és a vétel is gondolom benne kell legyen... ehhez jön minden egyéb... ilyen, olyan költségek. Én azt nem hiszem, h nem tudja ki, mennyire jó játékos, és nyilván nem nyilatkozhatja azt a saját jatékosairól, hogy ez nagyon rotty playa... gondolom ilyen tapasztalattal tudja jól ki lenne jó, más kérdés, hogy nincs sem PSG, sem M.City kasszánk, h elképzelhetetlen összegeket költsünk játékosokra, fizetésekre. A másik ami még szintén elgondolkoztató, hogy ha én / mostanában sokan sajnos a jatékosok közül /, pénzt akarok keresni, lehetsz Te olyan dörzsölt, h megrázod aki csak elmegy melletted, nem fogok oda menni, ahol annyit kínálsz, amemnyit enged az üzleti modell amit az elnökség elfogadott... ergo ha bele gebed sem tud, adhat többet... a serie A már nem olyan erős gazdaságilag mint anno, és szerintem ez rettenetes hatrány. Pont a közelmúltban volt, h valaki ugyebár inkább elment kínába játszani, mert fél évet nem akart várni, h ide jöhessen, oszt olyan szerződést toltak elé, amivel a ligában egyetlen csapat sem tud versenyezni... talán adna több kesst egy-egy playának, de valoszinüleg erre nincs felhatalmazása. Hiába okos, dörzsölt és csibész...

sleepy8 2018.03.16. 12:31:20

@Drughi Di Bianconeri: Most te olyan dolgokat hozol fel többségben, amik lényegtelenek. Kit érdekel Khedira vagy Sturaro, amig jönnek az eredmények?

Vagy peldaul Vidalon kívül ki ment áron alul? Bonucci, aki azóta egy egyeneset nem rúgott a labdaba?

"van feljebb: a Real,Barca,Bayern szintjén." :D Már most ez a szintunk, tehát ahogy mondtam, nincs feljebb. Nekem például a tavalyi BL döntő kicsit se volt meglepetés, sőt biztos voltam benne hogy meg is nyerjük.

Az meg hogy elmennek a kulcsajatekosok... hát egyet mondj aki nem a pénz miatt ment el, hanem szakmai előrelepes miatt. Ez így lesz még sokáig, akinek a pénz a fontos, nem sokáig lesz a mi játékosunk. Nem is kár értük egyébként.

Drughi Di Bianconeri 2018.03.16. 13:34:05

@sleepy8:
"...Már most ez a szintunk..."

Nyertünk 1-2-3 BL-t az utóbbi években, vagy valamiről lemaradtam ? :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9899) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4144) mercato (4134) nyilatkozat (7425) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása