Marchisio közelít az MLS-hez?

marchiisio_claudio_nyilatkozat.jpgJelen körülmények között egyre valószínűbbnek tűnik, hogy Claudio Marchisio hamarosan távozni fog a Juventus csapatától. A Torino elleni mérkőzésen ismét bebizonyosodott, hogy Massimiliano Allegri már nem tekinti őt a csapat egyik legfontosabb játékosának, és igencsak ritkán küldi pályára a játékost.

A harminckét éves futballista nem képezte a kezdő csapat részét a Torino elleni idegenben játszott derbin, Massimiliano Allegri inkább Stefano Sturarónak szavazott bizalmat.

A torinói herceg felesége, Roberta Sinopoli, természetesen korántsem fogadta derűsen a súlyos sérülések nyomán visszatérő férjének a mellőzését, dühének pedig az Instagram felületén adott hangot: „A tolerancia egészen a kölcsönös tisztelet vonaláig terjed, ám átlépve azt átalakul.”

Claudio és Roberta nyilvánvalóan rosszul érintett az ügyek alakulásában, hiszen Claudio Marchisio a csapat alapemberéből peremember lett, így nem zárható ki, hogy az Öreg Hölgy és a torinói herceg kapcsolata ideiglenesen véget érhet.

A középpályás nemrégiben arról beszélt, hogy más olasz csapat mezét semmiképpen sem öltené magára, így a legvalószínűbb opció az MLS-be szrződés lehet a nyári átigazolási időszakban vagy még akár azelőtt.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2613682276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leram7 2018.02.19. 16:05:31

Hát látva Khedirát sok meccsen, én sem értem miért kap ilyen kevés szerepet.

Knob 2018.02.19. 16:14:35

Ez egy újabb szégyen! Most nyugodtan le lehet hurrogni, de félre kell tenni a klub iránti szeretetet, ha olyan játékosokról van szó, mint Claudio Marchisio vagy Alessandro Del Piero volt. Alessandro Del Piero-tól is igen aljasan váltak el, vagy inkább zavarták el. Most pedig ezt újra képesek megtenni, úgy, hogy erre a középpályára bőven beleférne, még akár 2 évig is. Tudom, hogy sérült volt, de sem Blaise Matuidi sem pedig Sami Khedira nem ér fel hozzá főleg technikai értelemben. Mind a ketten gyakorlatilag össze-vissza szaladgálnak, Blaise Matuidi pedig az elmúlt 3 meccsén képtelen volt lekezelni a guruló labdákat.

Remélem nem sértettem meg senkit, igyekeztem visszafogni magam.

Rikoo 2018.02.19. 16:17:03

Szánalmas, hogy Khedira és még Sturaro(!!!) is megelőzi a rangsorban.
Képtelen labdát birtokolni a csapat, ha ilyen középpályások játszanak.
Khedirával felesleges is foglalkozni, annyira lassú, hogy esélye sincs játékban lenni.
Sturaro még addig se jut, hogy megjátsza valakinek a labdát, mert már a labdaátvétel sem megy.

jeneiPALI 2018.02.19. 16:21:05

@Knob: Matuidi sérült volt , de igazadvan a khedirás részel egyet értek ,senki nem érti meg hogy miért ö a favorit Allegrinél ha valaki tudja irja meg miért kezd akármilyen szarul is teljesit khedira, és egy saját nevelésü játékos meg kiszorul a csapatbol föleg ugy hogy se khedira se sturáro nem jobb nála sött sokkal rosszabb érthetetlen számomra sajnálom Marcit !ha elakar menni megértem bár nem neki kéne volna két tippem khedira és sturáro személyéjébe ök mehetnének már anyáron!

Génmanipuláltházikecske 2018.02.19. 16:24:06

Ha megy az MLS-be leírta magát a vezetőség.

Zoltan Hervay 2018.02.19. 16:30:36

Allegrit kène inkàb amerikàba küldeni ès hozni egy olyan edzot aki tamado focit fog jatszatni

Knob 2018.02.19. 16:31:08

@jeneiPALI: Igen tudom, de én nem azt írtam, hogy az elmúlt 3 meccsen, hanem az elmúlt 3 meccsÉn. Mikor játszott is borzalmas volt, nagyon is.

Ádám.84 2018.02.19. 16:33:23

@Rikoo: tényleg elképesztő. Ráadásul azt sem lehet mondani, hogy Marchisio rosszul játszana, az utóbbi meccsein kifejezetten jó volt, egyszerűen nem értem Allegri mit nem lát ezen, ha meg fizikálisan erősebb embert szeretne arra a két posztra, akkor igazán játszhatna Marci Pjanic helyén.

Forza Juve !!! 2018.02.19. 16:43:55

De nagy divat lett, hogy a focista feleségek az instán keresztül szólogatnak be az edzőknek.
Természetesen imádom Marcit és szerintem is sokkal több játéklehetőséget érdemelne. Khedira érinthetetlensége mindannyiunk számára rejtély, Sturaro városi derbin való kezdetése meg még viccnek is rossz...
Azért én még beszerzek egy Marchisios hazai mezt :)

epaska 2018.02.19. 16:44:29

Nem szép dolog ez a vezetőségtől meg Allegritől még akkor sem, ha a folyamatos sérülések ellenére nem hadrafogható.

Rikoo 2018.02.19. 16:45:55

@Ádám.84: Na, ez meg a másik. Pjanic sem villog egyáltalán ebben a szezonban és Allegri még az ő tehermentesítésére sem használja Marcit. Az, hogy a középpálya tragikusan gyenge abban Allegrinek is szerepe van. Igaz a védekezést 4-3-3-ban brutálisan jól összerakta.
Lassan olyan számokat fog hozni a csapat, mint a legendás Milan védekezése.

venember83 2018.02.19. 16:55:14

Oké, hogy Bonut lehet szidni, árulózni, eladta magát sok pénzért az AC Milannak, de azért furcsa, hogy lassan nem maradnak olyan játékosok, akik megtestesítik a Juve szellemiségét és gerincét, akik meghatározó egyéniségek voltak és maradhatnának. Gigi lelépése és Barza visszavonulása/folyamatos háttérbe szorulása után már csak Chiellini marad. Reménykedjünk Bernardeschiben...

JuventusFanatikus 2018.02.19. 17:11:06

Ha ez így lesz,nagyon nehezen fogom megbocsájtani a vezetőségnek és főleg Allegrinek. Még ha arról lenne szó, hogy jobb játékosok vannak a posztján és azért mellőzik az más tészta, de, hogy Khedira játszik helyette 0 teljesítménnyel az már botrány. Sturaroról meg ne is beszéljünk. Utána néztem és Khedirának a Serie A-ban 6!!! darab szerelése van.
A csapaton belül a szerelések:

Sandro 33
Mandžukić 32
Matuidi 30
Lichtsteiner 25
Pjanić 21
Cuadrado 21
Chiellini 18
Benatia 17
Asamoah 16
De Sciglio 15
Barzagli 15
Dybala 14
Bentancur 14
Douglas Costa 13
Higuaín 13
Sturaro 10
Bernardeschi 8
Khedira 6
Rugani 6
Marchisio 6

Összehasonlításképp a Serie A - ban a legtöbb szerelése Torreirának van, szám szerint 73.
Mandragora 64
Barella 64
Cristante 45
Sergej 43
Pellegrini 22

A statisztikák a SofaScore nevezetű oldalról származnak.

Tibi Sebestyén 2018.02.19. 17:25:59

Ez nagyon elkeserítő! Nem csak az ő esetével vanakk hatalmas problémáim! Szerintem Allegrit kéne oda küldeni ahonnan egykor kibújt! A tunéziai szerelmével együtt! Feláll a szőr a hátamon mikor a nézhetetlen meccseink után azt nyilatkozza elégedett és jól játszottunk! Szerintem hatalmasak a prodlémák! Az elmúlt években egy vagyont költöttünk támadókra, ő meg játszatja ezt a védekező valamit mikor a védelem a leggyengébb egység. Higuain a félpáján kergeti alabdát és azt várja tőle hogy megtartsa a rápaszolt labdát, ami szemmel láthatóan nem megy neki! Dibalának még most sem találta meg az igazi posztját! Sturaro Kedira kettős annyit sem ér mint Marchisio lábujjairol levágot körmök! Bentankurt is többet kéne játszatni, Ruganit pedig szintén Marchisio sorstásának érzem! Persze az 1-0s meccseken nehéz becserélni a fiatalokat mert ők még hibázgatnak és ez olyankor nem fér bele! Azért kéne a támadó focit játszatni hogy egy esetleges nagyob vezeténé játzhassanak ők is! A másik nagy prodléma pedig hogy ezt az alibi focit játszuk ami ugyan spórolós az energiával csak erőnléte nincs tőle a játékosoknak. És heti két meccsel olyan durva erőnléti edzéseket nem tud tartani! És múlt kedden ez is közrejátszot.... Nincs erő és dinamika! Szóval szerintem a MISZTERNEK nyulcipő! Ti hogy látjátok?

2018.02.19. 17:32:25

Őszintén szólva, ha vki találna vmi frankó kis elemzést Khedira játékáról, hogy miért annyira kirobbanthatatlan tagja a kezdő kp-nknak, azt nagyon szívesen venném. Fut fel, alá, szerelni abszolút nem látom, a passzai alibik hátrafele. Egyszerűen a sérülésekre sem foghatjuk mindig h csak amiatt kezd.

Viszont, abban egyetérthetünk, hogy HATALMAS, ISMÉTLEM HATALMAS szégyen, hogy még Sturaro is előbb van a rangsorban, mint Marchisio, aki jobb játékos Khediránál is. Szerencsétlen Bentancur évét is elbasszuk, mert ez elbaszás semmi egyéb, csak ül a padon és játékidő nélkül nem fejlődik.

2018.02.19. 17:52:03

Ez csak találgatás. A kevés játéklehetőségen kívül semmi alapja. Az, meg hogy Marchisio felesége kritikát fogalmazott meg, joga van hozzá, ráadásul igaza is van. Ettől még Claudio Juventino és az is marad.

@venember83: Nem biztos, hogy minden olasz alkalmas arra, hogy megtestesítse a Juve szellemiségét. Bonucci nem volt alkalmas. Marchisio, Buffon és Chiello alkalmasak rá. Lesznek újak, akik alkalmasak lesznek rá, de nem minden olasz. Rugani, Bernardeschi, Caldara hármasból valaki(k) biztosan.

2018.02.19. 17:53:16

@hellan: Ha ismeri valaki Allegri lányát személyesen, esetleg általa megtudnánk, egyébként biztosan nem...

Mitya10 2018.02.19. 17:53:41

Én mióta itt van Allegri nem kedvelem de mostmár egyenesen rühellem. Ez + a fityfasz egoista nyilatkozatai. Nem rossz edző mert itt mindenki tudja h jó de ennyi ökör húzàst mint amit ő csinál már kezd több lenni a soknàl. Fa.zomért sírt tavaly szélsőkèrt is ha ugyanaz a balfax deffenzív fost akarja. Khedirával + Sturaroval együtt mehetnènek az MLS be.

KennethJames 2018.02.19. 17:54:29

Csak annyit tennék hozzá, hogy a sokat dícsért Berna is a padon rohadt volna az elmúlt időszakban ha nincs Cuadrado(és Dybala) sérülése ez kétségtelen. És igaz Bentancurnak meg el kéne mennie kölcsönbe amíg ez a szerelemduó itt van a juvéban. Neki még az a szerencséje sincs hogy mindenki kiesik előle mert még Stuáni is előrébb való. ÉRTELMEZHETETLEN

pott70 2018.02.19. 18:06:20

Elmondtatok mindent az ügyről,mindössze annyit tennék hozzá,magam részéről,hogy konkrétan megáll az eszem.Felfoghatatlan!Pfuuuuu...

venember83 2018.02.19. 18:13:59

@Dr. Grant: csak arra próbáltam reflektálni, hogy eltűnt az olasz gerinc. Akit marasztalni lehetett volna, azt elűzték/elűzik.

2018.02.19. 18:19:50

@venember83: Még azért nem tűnt el teljesen. Talán mire Buffon, Chiello és Barzagli visszavonulnak, arra jön a következő generáció. Viszont Del Piero elküldésén én is nehezen tettem túl magam (sikerült egyáltalán?) és az is nagyon nem tetszik nekem sem, ahogy Marchisioval bánnak.

babo0410 2018.02.19. 18:25:29

@Knob: Alex már elmagyarázta a könyvében, hogy senki se zavarta őt el, és ő is hibás volt azért, mert eljött. Nem akart ott maradni padozni, de visszavonulni se még.
Marchisio ügye is érdekes egyébként. Nem játszik, mert jelenleg nincs rendben erőnlétileg. Allegri már elmondta egy interjújában, ami itt is fenn van, hogy Marchisiora nagyon nagy szüksége lenne. Szerintem nagyon nem akar kockáztatni Allegri, és csak ha 100%-os, akkor fogja bevetni. Mert egyszer már sajnos bedobta túl korán Allegri, akkor ki is dőlt megint. Most nem lenne jó, ha újra kidőlne.
A felesége meg szerintem akármit is gondol, ne szóljon bele. Ne a feleség irányítson már, mint Icardiéknál.
Én hiszem azt, hogy Marci hamarosan újra ott lesz a kezdőben.

Ádám.84 2018.02.19. 18:27:39

@hellan: erre a kérdésre a választ rajtunk kívül focirajongók milliói sem tudják, és nem csak Juve szurkolók.

@Rikoo: pedig ha a fizikumával van gondja, akkor ott még játszhatna és a bosnyák sem léphet az összes meccsen pályára.

Ádám.84 2018.02.19. 18:28:54

@babo0410: Marchisio 100%-os és az utóbbi két meccsén teljesen jól tolta, gólpasszt is adott Higunak, mit kéne még tennie??

Watakuki 2018.02.19. 18:59:24

@JuventusFanatikus: Mandragora jöhetne, hátha Khedira elég idős lesz már a padoztatáshoz jövőre :DD

JuventusFanatikus 2018.02.19. 19:05:08

@Watakuki: Én is nagyon szívesen látnám viszont. Jó lenne a védelem elé a 3 tagú középpályán. Persze ha bizonyít nálunk is.

Juvegaspy 2018.02.19. 19:20:30

Nem kell azert ennyire beparazni.
Ez az mls pletyka total kiakasztott mindenkit a blogon (engem is)
Tehat gondoljunk bele h az olaszok mit erezhetnek... Ha komolyra fordul a dolog lesz itt traszparens, tuntetes meg minden Marci mellett..ezt pedig a vezetoseg tuti nem akarja szal lehet h Marotta lassan rakerdez Allegrinel h mi ez a Khedira szerelem

Rikoo 2018.02.19. 19:26:58

Amúgy Khedirát még fütyülni se tudja a közönség annyira nincs játékban.:D

asvééd 2018.02.19. 20:10:26

Sorry de eléggé madárcsontú szegény, azért ilyen sokat sérült is. Egy dolog hogy szereti és elkötelezett a klub iránt a másik hogy mennyit tesz hozzá így egy idényben az eredményhez. Én nem tudom mikor láttam utoljára úgy játszani ahogy itt sokan mondják, viszont Del Piero rengeteg meccsére emlékszem amikor vezére volt a brigádnak! :)

asvééd 2018.02.19. 20:17:47

Még egy gondolat. Amikor Alex elment Én - és szerintem sokan közületek - azt vártam hogy átveszi a helyét és ha nemis olyan magasságokban de szárnyalni fogunk Vele mert vezéregyéniségnek gondoltam. Nos, ez véleményem szerint nem jött össze...
Ennyi.

babo0410 2018.02.19. 20:21:47

@Ádám.84: A teljesen jól toltát nem nevezném annak. Nem játszott rosszul, de látszott rajta, hogy még fizikálisan nagyon nincs rendben. Majd ha Allegri úgy látja, újra esélyt fog kapni. Allegri látja Marchisiot minden edzésen.

preczol 2018.02.19. 20:33:40

@asvééd:
Ott azért közrejátszott a sérülése, ami után már közel sem tudta azt nyújtani, mint amit vártak tőle. Pedig piszok jó kis kp volt, valamint igazi Juventino. Ezért szereti még mindig mindenki. Pjanic helyett játszhatna néha-néha, az a poszt feküdne is neki, fénykorában sok gólt lőtt és készített elő.

nutellás marhapörkölt tejjel 2018.02.19. 20:51:34

mindig is túlértékelt játékosnak tartottam, elég csak a rengeteg sérülésére vagy a hullámzó játékára gondolni. persze, egy igazi juventino meg a 'ccsalád része de mint játékosként évek óta nem érezném a hiányát, a juventus túlnőtt a képességein. a bajnokságban is csomószór eltűnt a pályán, hát még a bl-ben hogy kiütközött néha a tudáskülünbség.
de ez csak az én véleményem, tudom a többség imádja a srácot meg azt is értem, hogy sokszor indokolatlanul volt mellőzve

asvééd 2018.02.19. 21:02:40

@preczol: Nem vitatom, de jelenleg Pjanic - tól fényévekre van szegény, és az - figyelembe véve aelvárásokat- sajnos ebben a Juventusban kevés... Nutellás marhapörivel értek egyet.

peti78 2018.02.19. 21:07:41

@babo0410: én meg a meccseken khedirát

GGábr81 2018.02.19. 21:10:53

Akkor elmehetnek a jó büdös pics..a. Ennyit tudnék elmondani az ügyben.
Még azt, hogy hajlandó lennék lemondani a 7 bajnoki címről is, ha Marcit láthatnám cserében. Félek eredmény így sem lesz túl sok, és nézhetem Khedirát. Fasza

mrdel 2018.02.19. 21:51:24

Pont az a baj, amit előttem írtak.
Csomó támadó, szélső stb. került a csapathoz. Velük támadófocit lehetne játszani. Nem egy ilyen védekező fost. A játékunk a rossz. Emlékezetes meccsről az idei szezonból nem is emlékszem, ha csak arra nem, hogy kibbekeltük Nápolyban az 1-0-át.
Idehozták a SERIE A legjobb csatárát, higuaint és beállunk vele védekezni...

Ádám.84 2018.02.19. 21:52:12

@peti78: ez kurv@ jó :D

@babo0410: "Allegri látja Marchisiot minden edzésen." Ennél nagyobb közhelyet nem is mondhatnál. Egyébként nem csak nekünk tűnt fel Khedira nulla teljesítménye.

Khedira’s game by numbers vs. Torino:

Tackles: 0
Interceptions: 0
Clearances: 0
Key Passes: 0
Shots: 0
Dribbles: 0
Blocked Shots: 0
Aerials Won: 0
Accurate Crosses: 0/1
30 Passes (PA%: 97%)

mrdel 2018.02.19. 21:57:56

Támadófocihoz alakították ki az idei keretet (Higany, Dybala, Mandzukic, D. Costa, Barnandeschi, Cuadrado) - csak erről a mesternek el felejtettek szólni, hogy ezt kellen játszani.
Ehhez a játék felfogáshoz, ami most megy kb. két Vidal kellene a szélső khelyett és hatékonyan működne...

DelPiero2 2018.02.19. 22:17:41

Kéne jelezni a vezetőségnek, hogy a magyar szurkolói csoport tüntet Marci mellőzése ellen! Írjuk meg, hogy nem akarjuk, hogy Marci is DelPiero sorsára jusson!

GGábr81 2018.02.19. 22:31:08

@JuventusFanatikus: Az oké, hogy megnézted a szerelések számát. Akkor azt is biztos láttad, hogy mely mutatók tekintetében a legjobb a Juve és melyekben gyenge. A szerelés tekintetében pont a tök utolsó a csapat, de ennek ellenére a kapott gólok nélküli meccsek számában az elsők vagyunk. Szerelést fossa, szarja le Allegri, nem ennek köszönhetően hozzuk nullára a meccseket.
Nekünk lehet elképzelésünk arról, hogy hogyan kéne Khedirának játszania és milyen statisztikai mutatókat kéne hoznia. De azt csak Allegri tudja, hogy mit kér tőle és lehet, hogy annak maradéktalant megfelel. Nem tudom ugyan, hogy ez mi, de ha nem így volna, akkor nem tudom mi a magyarázata annak, hogy folyton kezd.
Lehet, az a feladata, hogy elbújik, az ellenfél meg őt keresi.

m.martin91 2018.02.19. 22:45:57

Nem igazán kívánok belefolyni a Marchisiót érintő vitába, de egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy a 3,5 milliót kereső Marchisiót, sérülékenyen, bármelyik MLS csapat szívesen átvenné hasonló fizetéssel. A kiemelt bérezésű játékosok általában elég jól keresnek Amerikában, de ezek elsősorban nagy nevű, egykori világsztárok, vagy pedig "jó" korban lévő játékosok, akik bár nem világklasszisok, de húzóemberei lehetnek a csapatuknak. Marchisio egyik kategóriába sem sorolható különböző okok miatt, így én nem vennék mérget rá, hogy különösképpen nagy esély volna az MLS-be történő igazolásra.

Spider81 2018.02.20. 06:38:05

@GGábr81: +1
Szeretem Marci jatekat, de masik oldalrol bizom Allegri tudasaban. Valami oka van akkan,hogy nem jatszik es nehogy mar mi tobb ezer kilometerre Torinotol mondjuk meg a frankot?!
Nem latunk a szinfalak moge es a csapat,a klub, Allegri es Marci is tudja,hogy miert nem jatszik.
Khedira meg olyan mint a Bermuda haromszog es a Yeti rejtelye....senki nem fogja egyhamar megoldani
Nem szoktam szidni a nemetet,de nehany meccsen kritikan aluli teljesitmenyt nyujt!Szerintem benne vana szerzodeseben,hogy minden meccsen kezdetni kell es nem lecserelheto a 70. percig kulonben 1 millio eurot kell neki fizetni!
Jovore ha tenyleg jon Can es Fabinho is akkor Pjanic-csal karoltve atom kozeppalya lesz!

2018.02.20. 10:16:29

@Spider81: Aha, a padon. :-D Allegri Khedirában bízik.

asvééd 2018.02.20. 19:14:23

@m.martin91: Mondjuk én már A Del Piero-Marchisio párhuzamot is túlzásnak tartom... De tiszteletben tartom mások véleményét. :)

2018.02.20. 20:23:33

@asvééd: Annak kapcsán, hogy melyikük mennyit tett a klubért, talán túlzás az összehasonlítás. Viszont Marchisio saját nevelésű játékos, aki mindig hűséges volt és beletette a Juvéba azt, amije volt. Pechjére nem tehetett annyit, amennyit Alex, de megtette volna, ha tudja. Szerencsére még emlékszem olyanra, mikor komoly teljesítményt rakott le az asztalra, ami köszönőviszonyban sem volt a mostani Khediráéval.

asvééd 2018.02.20. 21:47:08

@Dr. Grant: Értem de véleményem szerint Őt elég erős túlzás összehasonlítani Alex-el... Ahogy Gattuso mondta Pirlohoz képest mint szart a nutellával. Csak szeretném ha sokan megértenék azt is hogy Alex, Nedved, és társaikhoz képest Ő nagyon messze van mindenben, be sem férne abba a Juventusba. Ahogy mmartin is írta rengeteg pénzt visz de már sajnos nem hoz semmit hiszen a padon ül, és bármennyire is rossz de ez kemény üzlet, sajna akkor jöjjön helyette más, aki lehetőséget kap és bizonyíthat.

Rikoo 2018.02.20. 22:12:50

@asvééd: Ennyi erővel a keret 90%-át el lehetne küldeni.

2018.02.20. 22:16:55

@asvééd: Tippre el sem olvastad a kommmentem. Mindegy, mert lényegileg nem sok különbség volt, talán csak annyi, hogy én igyekeztem nem bántóan fogalmazni Marchisio irányába. Kemény világ, a pénz diktál, így igaz, de azért valahol meg kellene húzni a határt, mert ha nincs meghúzva, akkor eljutunk az olyan balf@szokig, akik egy kórház nyereségességét vizsgálgatják, meg a bezárhatóságát, ha 1000 helyett csak 650 ember használja. Másrészt nem is szabadna, hogy ilyesmi felmerüljön egészen addig, amíg nem Marchisio a Juventus leggyengébb középpályása. Mert hogy most MÉG nem az, az holtbiztos. Akkor érdemes visszatérni a kegyetlen üzleti dolgokra.
Az utolsó mondatodra még reagálnék: a logikai egyértelműség, amit írsz és az elvi jó következtetés, hogy ha jön valaki, akkor majd bizonyíthat, Allegri alatt teljesen helyzet és életidegen. És ez nem csak Marchisiora igaz. Van bőven esély rá, ahogy akárki jön, ugyanúgy padozni fog.

Il Principino 2018.02.21. 19:16:57

Szégyen,hogy egy Khedirát előnyben részesítünk!!!

Tibi Sebestyén 2018.02.22. 04:43:21

Lehet itt csűrni csavarni a dolgokat de ha az idén nem nyerünk bl-t vagy bajnokságot (amire minden esélyünk megvan) akkor úgyis megy allegri! És én örülnék is neki! Jó edzőnek tartom, de itt az ideje váltani. Az ő elképzeléseihez nem passzol a keret! Támadó focit lehetne jót játszani ezzel a csapattal védekezőt viszont nem! A védekező focihoz jó védők és védekezni tudó középpályások kellenek akik nálunk nincsenek! Ja és szerintem nem azért kapunk kevés gólt mert olyan jó és szervezett a véelem hanem azért mert minden meccsen 80percet védekezünk 10 emberrel!

tom85 2018.02.22. 08:04:00

@asvééd: nem értem miért gondolod,hogy neked el kell magyarázni bárkinek,hogy állnak a dolgok, pláne nem azt, hogy kellene gondolkodni bizonyos esetekben.megfogalmaztad a véleményed,valakinek az abszolút baromság,mint neked másé. De ezt nem feltétlen kell közölni egymással.

asvééd 2018.02.24. 20:29:54

@tom85: Akkor ne járj ilyen oldalakra, mert ennek ez a lényege! Én leírtam hogy tiszteletben tartm más véleményét, de nehogy már Tőled kérjek engedélyt hogy leírhassam azt amit mások is! Ellenben senki nem kért meg rá hogy játszd itt az önkéntes rendőrt! A kommentelés és a kúltúrált formában történő vita ha ennyire sensitve-é tesz akkor kérlek ugord át a kommentjeimet. Köszőnöm.

asvééd 2018.02.24. 20:31:03

@Rikoo: Szia! Akkor ennyi erővel felesleges bajnoki címekről meg BL-ről beszélni. :)

Rikoo 2018.02.24. 20:47:15

@asvééd: Nem értem az összefüggést.

Rikoo 2018.02.24. 22:11:30

@asvééd: Kifejthetnéd mire gondoltál.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása