Allegri: „Örülnék, ha nem kapnánk itthon gólt”

allegri_massimiliano_bl_sajto.jpgMassimiliano Allegri szerint a Juventus nagyobb önbizalommal rendelkezik a Bajnokok Ligájában, azonban a Tottenham elleni kezdőcsapatról sok mindent nem árult el.

„Nyilvánvalóan örülnék, ha nem kapnánk gólt, és végül nulla kapott góllal zárulna a meccs. Holnap nagyon kiegyensúlyozott találkozóra számítok, 50-50%-ra ítélem meg az esélyeket, ezért nagyon koncentrálnunk kell, és nagyon óvatosnak kell lennünk.

Úgy kell játszanunk, hogy ne emeljük ki az ellenfelünk minőségét és jellemzőit. A fejünket és a technikánkat kell használnunk, mivel egy fizikailag erős csapattal nézünk szembe.

Tehát nagyon óvatosnak kell lennünk labdabirtoklás során, ha pedig tovább akarunk jutni, akkor a visszavágón, Londonban is nagyon jól kell játszanunk.

A klub sokat fejlődött, illetve a csapat sokat fejlődött különösen európai önbizalom tekintetében, hiszen fontos eredményeket és célkitűzéseket sikerül megvalósítani. Kétszer döntőbe jutottunk három év alatt, és ez nagyon fontos.

Mindig azt mondom, hogy csak a Real Madrid teljesített jobban az elmúlt években, mint a Juventus a Bajnokok Ligáján belül. Ezek az összehasonlítások, amelyek során magunkat a Barcelonához, a Bayern Münchenhez és további kiváló európai csapatokhoz hasonlítjuk, rendkívül alapvető a Juventus számára.

Ez nem olyan folyamat, amely idén véget érne, mivel, ahogy azt mindig kiemeltem, a Juventus célja, hogy folyamatosan eljusson eddig a szakaszig, hiszen itt már olyan párosítások vannak, mint a Real Madrid és Paris Saint-Germain elleni, a Juventus és a Tottenham közötti párharc, és ezek közül két csapat búcsúzni fog.

Szóval nagyon fontos eljutni ezen szakaszig, aztán talán a negyeddöntőig, az elődöntőig vagy éppen a döntőig, de az önbizalmunk egyértelműen nagyobb lett.

Holnap kiváló meccset kell játszanunk taktikai tekintetben, ellenkező esetben, ha csak a fizikai jellemzők köszönnek vissza, akkor sokat szenvedhetünk. Keményen kell dolgoznunk taktikai szempontból, és azt kell erőltetnünk, amellyel nehézségei adódnak az ellenfélnek.”

Blaise Matuidi nem játszhat a keddi BL-meccsen, ezért arról kérdezték a mestert, hogy ki fogja helyettesíteni a francia középpályást.

„Természetesen valaki be fog állni helyette, hiszen tizenegy játékosból kell állnia a csapatnak, egy más jellemzőkkel rendelkező játékost fogok választani. Természetesen olyan meccset próbálunk majd játszani, ami megfelel a játékosoknak és az általuk elérhető képességeknek és jellemzőknek.

Tudjuk, hogy 180 perc áll előttünk, ismerjük a Tottenham gyengeségeit és erősségeit. Használnunk kell a fejünket, és rendkívüli tartással kell játszanunk, mivel tudjuk, hogy lesznek bizonyos nehézségeink, hiszen a négy támadójuk nagyszerű minőséget képvisel, és kiválóan ki tudják használni a beadásokat, szóval ezt figyelembe kell vennünk.

Claudio Marchisio meggyőző teljesítményt nyújtott, ahogy Rodrigo Bentancur is nagyon meggyőző volt. Emellett Stefano Sturaro is képes Blaise Matuidi szerepkörében játszani, és talán ő hasonlít leginkább játékstílusban Blaise Matuidi jellemzőire.

Ha nem tudjuk pótolni, akkor más felállást alkalmazunk, vagy legfeljebb más jellemzőkkel rendelkező játékosokkal töltjük fel a csapatot, sok minden múlik a játékosokon.

Majd meglátjuk, hogyan ébredek holnap, szóval lényegében az ébresztőórán múlik a dolog. Ne gondolják, hogy nem fogok jól aludni az éjszaka, mert ma éjszaka pihenni fogok.”

A párharc előtt többször összehasonlították a két csapat sztárcsatárát, így a mestert is megkérdezték arról, hogy véleménye szerint Harry Kane vagy Gonzalo Higuaín a jobb futballista.

„Micsoda kérdés! Természetesen Gonzalo Higuaín.” - válaszolta nevetve a mester. „Azonban Harry Kane is valóban első osztályú futballista, rendkívül erős és nagyon jó játékos.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4713660824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Direct_01 2018.02.13. 05:10:53

2-0 2-1 ide,Londonban pedig 0-0 vagy 1-1!Az olasz foci taktika mindenek felett.Forza Juve

GGábr81 2018.02.13. 06:51:31

Huhuuuuu. Apa kezdődik a para. Eddig 3 meccset láttam tőlük. De azokon nagyon jók voltak. Bármi lehet. De könnyű nem lesz az biztos. Én abban bíztam, hogy az angol bajnokságban mostanra elfáradnak. Ez nem nagyon jött be.

Nathas 2018.02.13. 08:58:30

@Direct_01: Szerintem nem rúgunk 2 gólt, én egy 1-0-t látatlanban aláírnék.

@GGábr81: Én is azt hittem, hogy jobban kifulladnak, meglepődtem a teljesítményükön. Ezzel együtt azért blama lenne, ha nem jutnánk tovább.

Direct_01 2018.02.13. 09:16:19

@Nathas: Tovább kell jutni!!!Angliában Spurs "szimpatizáns" vagyok,nekem tetszik amit játszanak de ki kell ejteni őket.

2018.02.13. 09:28:46

Nagyrészt egyetértek vele. 1 dologban nem, amit most nem is hoztam volna szóba, ha nem hozza elő. Nem csak a margit teljesített jobban az elmúlt 3 évben a BL-ben, hanem bármelyik csapat, amelyik megnyerte. Tehát a barkasz, mindegy. Hiába gyűjtöttünk esetleg összesítésben 5-10 millió euróval többet, vagy jutottunk tovább 1-2 körrel hozzájuk képest bármelyik évben, a BL-győzelem, az BL-győzelem. Nem kellene állandóan beszélnie erről. Annyiszor szóba hozza, mintha ő sem hinné el, amit mond és saját magát is győzködnie kellene. Mindegy, lapozzunk...
Bízom benne, hogy eltalálja a taktikát a mai meccsen, sok múlik rajta. Egy Tottenham ellen azért (akármilyen jók is idén) tovább kellene jutni. Nem az ő lebecsülésük miatt, hanem, mert mi vagyunk a Juventus. Másodlagos, hogy meg is tettem mixen. Amúgy nagyon szimpatikusan, tisztelettel nyilatkozott a Tottenham edzője. Nem lesz könnyű...

Sztovicska 2018.02.13. 09:34:56

Az esélyünk megvan rá hogy ne kapjunk itthon gólt főleg figyelembevéve azt hogy november 5-én kaptunk utoljára gólt Torinóban (juve-benevento 2-1). Én arra tippelek hogy 2-0 lesz

Tomy81 2018.02.13. 09:41:29

Rohadt jó csapat a Spurs, de mi simán búcsúztatjuk majd őket.

Knob 2018.02.13. 09:58:54

Nagyon várom már a ma esti meccset és megnéztem a várható felállásokat, bár csak a Tottenham elleni érdekelt, mert a sajátot azt tudom, vagyis néhány posztot biztosra veszek. A lehetséges belső védő páros esetében az egyik 187 a másik 189 cm magas, így nagyon remélem, hogy nem az lesz az első 30 percben (ahogyan idén már nagyon sokszor), hogy Douglas Costa folyamatosan adja majd be a labdákat a rosszabbik lábával (jobb), Mario Mandžukić-nak, mert azt hiszem ebből nem nagyon lesz semmi...most sem. Na ne értsétek félre, mert Mario Mandžukić jól fejel, vagyis magas, így el tudja fejelni a labdát, de a jelenlegi formáját (vagy hozzáállását) tekintetbe véve + Costa bal lábas + rohadt magasak a Suprs védők...nem bízom ennek az eredményességében.

És komolyan mondnom, én lennék a legboldogabb ha tévednék és ma este 22:35-kor tapsolhatnék Mario Mandžukić mesterhármasának!

babo0410 2018.02.13. 10:34:37

Izgulok, nem vagyok most. Sajna élőben nem látom a meccset. De meg fogom nézni, az eredményt meg nem akarom látni előtte. Viszont most van az a helyzet, mikor nem tennék pénzt a győzelmünkre. Nyerni KELL, és ha a Barca ellen tudtunk nyerni tavaly, akkor idén a Spurs ne legyen gond. A védekezés jó volt az utóbbi időben. Szerintem nyerünk, de ez most nem olyan biztos, mintha a Napoli ellen játszanánk pl. egy bajnokin, vagy tavaly volt a Porto ellen. És ott se volt könnyű dolgunk.

Barolo4 2018.02.13. 10:35:05

@Dr. Grant: Ebben most nem értek egyet veled. Nyilván szuper jó dolog megnyerni egy bl-t, de szerintem egy csapat erősségét jobban mutatja az, hogy ha folyamatosan ott van, mint ha egyszer megnyeri, de előtte utána nincs ott az élmezőnyben. A nap végén igazából mindig csak az adott 'esti' meccsnek tud örülni vagy nem örülni az ember. Erre jó példa az inter aki nem is olyan régen mindent megnyert, de nem hiszem, hogy a szurkolói ne cserélnének akár csak egy Róma vagy Nápoly eredményeivel, akik bár gyakorlatilag soha sem nyernek a végelszámolásnál semmit, de folyamatosan ott vannak és a szurkolóik hétről-hétre örülnek a győzelmeiknek. Szóval én itt inkább a mester véleményét osztom. Remélem ma nyerünk, bár a Khedira-Sturaro párostól elégé parázok. Forza Juventus!

babo0410 2018.02.13. 10:44:19

Nem vagyok most teljesen nyugodt akart lenni az első mondat. :D

mrdel 2018.02.13. 10:55:05

Nagy húzásra számítok este. !!!
Khedira lő két gólt és 2-0 lesz! :D

Harig 2018.02.13. 10:57:26

Nagyon félek tőle,hogy Sturaro fog kezdeni Matuidi helyett és nem Marchisio!

Jamal Jamal 2018.02.13. 11:03:10

@Knob: Tudsz Te szépen is nyilatkozni, ha akarsz :)

CsakÚjváros 2018.02.13. 11:11:49

Egy jó olaszos 1-0 nak is örülnék...nem azért mert a Tottenhamtől annyira félnék,de hát csak olasz a csapat :D

JuventusFanatikus 2018.02.13. 11:31:21

Én valahogy nem félek tőlük, persze nem becsülöm le őket. Az ilyen meccseken rendre a legjobb teljesítményeket láthatjuk kedvenceinktől. Bízok benne, hogy Marchisio és Bernardeschi is kezd. Kanetől pedig nem kell félni, Giorgio bácsi majd megneveli. 2-0-ra tippelnék.

Spider81 2018.02.13. 11:51:31

@JuventusFanatikus: Bennem van a para rendesen...
Remelem nem Chiello fog ismet ivelgetni majd elore, hanem szepen felhozzuk a labdakat es Pjanic majd kiosztogatja oket akar a ket szelre akar kulcspasszot adva Higanynak.
Kane-tol tartok, mint a tuztol...az ember a semmibol is kepes golt rugni es Chiello-nak nagyon oda kell figyelnie!
Nem beszelt senki Eriksenrol, Alirol meg Sonrol...kombinativ es gyors tamado jatekra kepesek es jelent pillanatban van olyan eros ez a 3-as Kane-nel kiegeszulve mint a mi tamado trionk + Pjanic a kozeppalyarol.
Varom,hogy a Mester huz valami varatlant es nem Sturaro kezdeset ertem ezalatt, ami megvaltoztathatja a meccset. Benatncur fog kezdeni szerintem es racafol majd minden fanyalgora es elorukkol egy klasszis teljesitmennyel. Amennyiben Pjanic is hozza a formajat, ugy behuzzuk ezt a meccset.
Tippem 1-0 vagy 0-0 es semikepp sem szabad golt kapni!

pedronegroo 2018.02.13. 11:56:27

Én már nagyon várom a meccset, felvagyok spanolva így semmit nem tudok mondani! :)

Tom40 2018.02.13. 12:21:51

@Spider81:
Ugyan úgy látjuk a dolgokat. Az a támadó szekció iszonyat erős. Igazi meglepetés csapat az Angol, bár a játékosok egyéni képessége alapján még sem... de még is :-)
Ebben a szezonban jól megy nekik és szerinten ezt Torinóban is meg fogják mutatni... van erősebb csapat a Tottenhamnél, de számomra az övék a sötét ló szerepe... nagyon kiváncsi vagyok, hogy mit tudunk, fogunk kezdeni velük. Egy biztos, ezek futni fognak mint a mérgezett egér, és nekünk kell majd a labdát bírtokolni, hogy ne a labdával futkossanak. Nem lesz ez egyszerü menet, de hiszem, hogy azért előjön majd a rutin és azért a némi tudásbeli fölény... persze ha van... bízom benne :-)

epaska 2018.02.13. 12:22:39

@pedronegroo: Én is tűkön ülök egész nap! Remélem este nem kell szidnom árkot-bokrot! :)
Faterom nagy Spurs szimpatizáns "Modric óta". Együtt nézzük a meccset és remélem én fogom őt cukkolni nem pedig ő engem.

Spider81 2018.02.13. 12:30:04

@Tom40: Ami biztos,hogy a vedelmunk erosebb mint az ovuke!Ezert is gonodolom azt,hogy nem kapunk golt. Hatul az angolok azert igencsak sebezhetoek es ha Costa es/vagy Higany lenduletbol elindul akkor at is megy azon a vedelmen!
Nem szabad ivelgetni es minel tobb pontrugast kell kieroszakolnunk a 16-os kornyeken es akkor johet Pjanic.
Ott kell tartanunk a bogyot az O terfeluk 25-30 meteren es presszingelni kell.
Eronletbe nem tudjuk oket lenyomni,de Allegri taktikaban siman felulmulhatja Pochettino-t, aki nagyon szimpatikus es jo edzo,de tapasztalat teren nem merheto Allegri-hez, plusz a Spurs kispadja sem tunik tul acelosnak!
Allegri nagyon tudja,hogy kell felporgetni 1-1 idoszakot a meccsen es mikor kell csokkenteni a nyomast az ellenfelen.
A cserepadrol Lucas meg Lamela nem tema es Lori-t meg akarmennyire is tisztelem es szeeretm,de Chiello megeszi reggelire...ezesetben vacsorara! :D

Tom40 2018.02.13. 12:41:43

@Spider81:
Igen... azt gondolom én is, hogy a védelmük nem olyan erős mint a miénk / ha csak nem a szezon eleji formát hozzák a srácok, de szerencsére az már csak rossz emlék /, és azért a gyors, ficánkoló Costának lesz lehetősége, Higany meg egy nagyon erős és teknikás játékos. Az is biztos, hogy ezek a támadók nem ugyan azok mint a Bologna, vagy a Fiorentina támadói, így egészen más koncentrációra és játékra lesz szükség... / nem lekicsinylően írtam a megjegyzésem /... az az igazság, hogy lehet méregetni, mérlegre tenni melyik játékos, miben jó, vagy jobb mint a másik, de pillanatnyi forma, vagy akár egy szerencsés, vagy éppen szerencsétlen mozdulat is megpecsételheti egyik, vagy másik csapat sorsát az adott mérkőzésen.. Dybalának azért örültem volna...

.Bulldeo 2018.02.13. 12:44:42

@Spider81: én is Bentancurnak örülnék a kezdőben + Pjanic és Khedira.

Szerintem Lichti (és Barza) kiesésével Allegri nem kockáztat, és meghagyja Sturarót DS alternatívájának. Remélem legalábbis. Marchisio meg lehetne egy jó csere. Bentancurnak nagyobb a munkabírása, de Il Principino a meccs végső harmadában sokkal hasznosabb tud lenni.

Elől én Bernát látnám szívesebben a kezdőben, mint Costát, főleg, ha mélyebben lesz a védekezésünk, akkor az ő távoli lövéseivel lehet számolni. Meg ő eddig nem sokat tett hozzá csereként. Az utóbbi meccseken azt is igazolta, hogy Higuainnal elég jól megértik egymást. A brazil viszont az egész játékunkat meg tudja változtatni a második félidőben, ami nagy fegyvertény.

pedronegroo 2018.02.13. 12:53:21

@epaska: Akkor hajrá, nyomd le a fatert! :)

Leram7 2018.02.13. 13:16:13

Én azt gondolom a Spurs talán jobb formában lévő játékosokkal rendelkezik elől és talán a kp-juk stabilabb, de hátul sebezhetőek.

Kane, Ali, Erikssen, Son 4-estől bőven van félnivaló.

Nálunk gond lehet egy Sturaro vagy Bentancur csapatba kerülése és a jobbhátvéd posztunk is gyenge. Higuain köztudottan nem BL menő, de talán most megmutatja, mert más rajta kívül nem nagyon tud gólt lőni.

Paris Hamilton 2018.02.13. 13:38:52

Ma raktam egy góltotót, s raktam magunkra is. 1 vagy 2-0-ra kell nyernünk. Úgy hogy remélem tényleg kapott gól nélkül hozzuk le a meccset és rúgunk egyet valahogy.

ejhaa 2018.02.13. 14:07:40

Rettenet kavarás megy a kezdőnk körül, várható volt, hogy Allegri az utolsó pillanatig hazudozik...Micsoda pánik van mindenkin, kezdődhetne már fasz*m

Szili072 2018.02.13. 14:11:01

Igaza van a mesternek,ne kapjunk gólt!Idegenben úgyis rúgunk egyet és 1-1 után tovább megyünk.Tördelni kell a játékukat,hogy ne gyorsuljanak fel.Szerintem a fior elleni taktika várható,de ne legyen igazam és lehengerlő focival nyerjünk 3-0 ra.

2018.02.13. 14:18:43

@Barolo4: ez tény, de a vagylagosság tárgya (hogy melyik jobb) nem az volt, hogy megnyerjük, amúgy meg nem vagyunk ott az élmezőnyben, vagy pedig legtöbbször a döntő "környékén" vagyunk (mint ahogy én sem ezt írtam), hanem amit Allegri nyilatkozott, mert ott a Barca fölé IS helyezett minket. Olyan csapatok elé, akik mindig az élmezőnyben vannak. Rosszul értelmezted, amit írtam, vagy amit Allegri mondott. :-P Sebaj, nyerjünk ma, legalább 2-0-ra, más nem számít. :-) (2-1 már kicsit necces lenne)

MdewC 2018.02.13. 14:33:40

@JuventusFanatikus: ugyan ezt érzem/gondolom, az eredményt nem tudnám megtippelni, de annyira nem vagyok beszarva.

epaska 2018.02.13. 14:35:41

4-2-3-1 elképzelhető ma este!

Rikoo 2018.02.13. 14:41:00

4-2-3-1-et gyakoroltatott Allegri ma.
Douglas Costa lehet középen és neki kell visszasegítenie a középpályán Pjanicnak és Khedirának.
Mandzukic és Bernardeschi a két szélen, Higuaín a csatár.
GIGI előtt a De Sciglio-Benatia-Chiello-Alex Sandro négyes lesz.
Bernardeschi kezdetésével gyakorlatilag az összes puskaport ellövi Allegri a támadósort illetően. Ha probléma adódik akkor csak a játékosok variálásával tud változtatni.
@Leram7: Son helyett egy extra középpályást rakhat fel Pochettino Wanyama személyében.

MdewC 2018.02.13. 14:57:24

@Rikoo: Dybala lesz nevezve?

The king of alibis 2018.02.13. 15:12:12

@Rikoo: hülyeség lenne pont ma elővenni a 4-2-3-1-et
Kell a 3 tagú középpálya, mert a Spurs középpályája erős, és stabil

.Bulldeo 2018.02.13. 15:17:37

@Rikoo: @The king of alibis: szerintem ezt B-tervnek gyakorolják, ha csődöt mondana a 4-3-3.

Rikoo 2018.02.13. 15:19:15

@The king of alibis: A védelme meg gyenge.
Trippier, D. Sanchez, Davies..
A legjobb védőjük kihagyja az első meccset.

Rikoo 2018.02.13. 15:20:14

@.Bulldeo: Már mindenhol ezt írják kezdőnek.

m.martin91 2018.02.13. 15:35:16

@Rikoo: Azért Davinson Sánchez egy elég tehetséges játékos. Akárhogyan is, egy Spurs nem jelenthet problémát. Ha igen, akkor nincs miről beszélni. Ebből a szempontból is érdekes találkozó lesz.

Tomy81 2018.02.13. 15:35:22

@Rikoo: Az idézőjeles legjobb védőjük már a Real meccs óta nem játszik..
Hol írnak kezdőket viszonylag megbízhatóan?

Lulc 2018.02.13. 15:38:03

@Rikoo: Ez még így rendben is lenne szerintem.. Bár Mandzukic gyengébb szélső, de annál jobb labdatártási és vedekezési munkája miatt talán jobb lenne ha ő lenne középen, Costa meg az ő helyén.

2018.02.13. 15:47:00

@Rikoo: Costa fog besegíteni VÉDEKEZÉSBEN Khedirának és Pjanicnak?

Nathas 2018.02.13. 15:47:13

@Rikoo: Mondjuk DC-t középre nem annyira értem, szerintem ott pont nem tudja annyira kihasználni a gyorsaságát.

Rikoo 2018.02.13. 15:49:34

@m.martin91: Tehetséges játékos ez tény, de BL szinten rutintalan és a Tottenham kapott góljainak többségében benne van.
@Tomy81: Sky Italia, Goalitalia.
@Lulc: Érdekes lenne, de szerintem pont az a célja Allegrinek, hogy legyen egy mozgékony játékos középen, mint amit a Fiorentina ellen is próbált.
Douglas Costa mélyebbről is képes felhozni a labdát egyénileg.

Tom40 2018.02.13. 15:50:54

@Lulc:
Ha ilyen felállásban játszanánk, ez nem rossz meglátás... szerintem sem. Jól fedezi a labdát és nem is veszne el a méretével... sokszor igy is csak szabálytalanul tudják szerelni... kiváncsi lennék mit nyújtana ott... érdekes elgondolás

Rikoo 2018.02.13. 15:53:10

@Dr. Grant: Szerintem fejlődött védekezésben, de nyilván nem olyan stílusban, mint Matuidi vagy akár Sturaro.
De szerintem csak a területvédekezésben lesz feladata.
Labdabirtoklásban, viszont fontos, hogy nagyon jó és megbízható technikailag és robbanékony.
@Nathas: Most más képességeit kell megmutatnia.

2018.02.13. 16:09:43

@Rikoo: ha az a célja ezzel, amire gondolok, szerintem Dybalát nem tudja helyettesíteni Costával. Viszont ha labdabirtoklási fölényt akarunk kiharcolni, talán beválhat, de ha túl sokat kell védekezni és főleg sokszor kell a lendületből érkezőket megállítani, abból baj lehet.

Rikoo 2018.02.13. 16:13:16

@Dr. Grant: Dybala sem tud védekezni.

Zombijuve 2018.02.13. 16:20:09

Buffon-DS-BENATIA-CHIE-ALEX-KHED-PJAN-MANDZS(MARCI)--COSTA(BENTAN)--BERNA-HIG. Talán jó lenne Costa középen Higanyék mögött akkor tslán támadóbb felfogásban játszanánk, ha pedig Bentancur akkor biztonságit.

2018.02.13. 16:22:11

@Rikoo: tényleg nem igazán, de a védekezés kapcsán én most inkább kezdőcsapatban gondolkodtam, nem a 2 játékos közti különbségben. Elfelejtettem odaírni, hogy most...
Most nem lesz mögötte kőkemény középpályás, csak "egy" Khedira és a művész Pjanic. Talán még Sturaro, csak ő meg nehogy kiállíttassa magát az ütemtelen megoldásaival. Meg szerintem Costa "szervezőképessége" sehol sincs Dybaláéhoz képest. Jó játékos, de másban jó.

Rikoo 2018.02.13. 16:26:04

@Dr. Grant: A művész Pjanic szerzi a legtöbb labdát a csapatból.
Másban jó, viszont most nagyon jól jöhetnek ezek a képességei.
Nem mellesleg Bernardeschivel együtt tudnak kontrázni ami nagyon fontos id lehet, ha úgy alakul a mérkőzés.
Labdabirtoklásban kb. ugyanannyit lesz majd a labda a csapatoknál.

pedronegroo 2018.02.13. 16:46:01

@Rikoo: Ha már labdaszerzés, ne legyenek illúzióink, ilyen típusú játékosunk nincs!

Az meg van, hogy hétvégén mit művelt Vidal? Schalke ellen statjaiban a tackles mellett ez a szám áll: 14!!! OMG!

Rivendell 2018.02.13. 16:52:41

És mellé rúgott gól sem ártana,vagy 2

Rocky80 2018.02.13. 16:57:51

Ma este egyértelműen kiderül majd hogy melyik a jobb csapat a párharcból, éppen ezért magabiztos 2 vagy 3 nullát várok hazai pályán.
"A versenylónak a derbi napján kell nagyot futnia" - ezt a mondást érzem a legközelebbinek a mai nap kapcsán; bizonyítani fogjuk hogy a végső esélyesek közé tartozunk, még így, tartalékos csapattal is.
Minden tiszteletem a Tottenham-é, de nem vagyunk egy szinten és ezt igazolni is fogjuk. :-)

Douglas Costa középen pedig egészen remek ötlet, ezek a védők nem fogják tudni tartani, éppen ezért rengeteg szabadrúgást várok középről. Ha pedig Pjanic vagy Berna odaáll, akkor gatya van...

Abszolút pozitív érzéseim vannak. Mindenkinek jó szurkolást!

Drotkoszoru 2018.02.13. 17:43:52

Szerintem jó ötlet a 4-2-3-1, Costával középen. Ugyanez fogalmazódott meg bennem is, mikor Matuidi kidőlt. Örülnék neki, ha valóban ezzel a kezdővel állnánk ki, inkább minthogy Sturaro szerencsétlenkedését kelljen nézni. Ha 4-3-3-al kezdünk, akkor meg remélem, hogy Marchisio kezd, esetleg Bentancur Sturaro helyett.

Cannavaro 2018.02.13. 17:45:25

Hát akkor 0-0... és egy 30-70 es labdabirtoklás!! ;)
NE LEGYEN IAGAZAM!!!! Forza Juve!

2018.02.13. 17:52:29

@Rikoo: Persze, hogy ő szerzi. Nincs Vidal, Matuidi csak néha van, Marchisio nem teljesen egészséges (amúgy is mellőzőtt), Sturaro csak visszafelé fejlődött, Khedira nem tudja, hova bújjon, ha szerelnie kellene. A többiek támadók, vagy védők. De még egy girhes Pogba sincs. ;-)

Rikoo 2018.02.13. 18:28:54

@pedronegroo: Nincs, de mikor Khedira, Pjanic és Matuidi együtt tudják ezt kompenzálni.
Nagyon stabil volt a csapat az elmúlt hetekben, hónapokban.
Egyébként úgy néz ki jövőre lesz ilyen játékos a csapatban.
Vidal egy ÁLLAT!:D

venember83 2018.02.13. 18:33:49

@pedronegroo: s mindezt törött lábbal érte el, vagy mi az annyira meglepő ebben az értékben? :)

6utbolcse 2018.02.13. 19:15:51

@venember83: bemásolom a választ :D a középpályásaink az utolsó 4 bajnokin összesen szereltek 10 alkalommal.

venember83 2018.02.13. 19:24:11

@6utbolcse: ebben sincs semmi meglepő, sajnálom.

2018.02.13. 20:23:10

@6utbolcse: Na, ez a szégyen. Az egész középpályássorunk nem ér "1 Vidal-t" védekezés terén. :-P

6utbolcse 2018.02.14. 00:05:00

@Dr. Grant: Sajnos láthattuk ma a bl-ben,milyen ha nincs legalább egy Vidalhoz hasonló labdaszerző játékosunk.Átjöttek rajtunk mint kés a vajon,ráadásul sokkal technikásabban játszottak,amit már a Real ellen is megtapasztaltunk,annak sem lett jó vége.

2018.02.14. 02:10:30

@6utbolcse: éreztem a bajt, mikor Matuidi megsérült. Ő sem váltja meg a világot, de talán egy Matuidi - Pjanic - Marchisio középpályával kicsit stabilabbak lettünk volna. Itt borítékolható volt, hogy nem lesz elég a "passzsáv-zárás".

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása