Dybala padoztatása büntetés lenne?

dybala_paulo_csere_inter_ellen.jpgA calciomercato.com értesülései szerint a Serie A nagyágyújánál, a Juventusnál játszó Paulo Dybala padoztatása az argentin futballista ügynöke által folytatott tárgyalások következménye.

Paulo Dybala idén mindössze 12 alkalommal volt kezdő a Juventus csapatánál, legutóbb december elsején szerepelt a kezdőcsapatban, akkor a Juventusnak a Napolit sikerült legyőznie 1-0-ra.

Mindazonáltal a Roma ellen például csak a padon kapott helyet a lengyel felmenőkkel rendelkező támadó, illetve az Inter ellen csereként állt be Sami Khedira helyére a gól nélkül végződő meccsen.

A legfrissebb pletykák szerint Paulo Dybala háttérbe szorulása nem az erőnlétével vagy a teljesítményével kapcsolatos, hanem sokkal inkább az ügynökének a tevékenységéhez, aki felvette a kapcsolatot a Paris Saint-Germain képviselőivel.

Mindezen események következményeként Massimiliano Allegri csalódott a játékosban, és ezért padoztatja.

Giuseppe Marotta számára is tisztában van Paulo Dybala ügynökének és testvérének a tevékenységével, és a PSG-vel folytatott párbeszéd nyomán igencsak dühös úgy a játékosra, mint az érdekképviselőre.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9913529975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

west30 2017.12.28. 17:47:30

Oszinten en ennek orulnek ha igaz lenne,jo lenne mar leallni ezzel a minden jatekosnak nyaljuk a segget es azt csinalhatnak amit akarnak felfogassal.

Jozef26 2017.12.28. 17:50:49

Az elején szerintem egyszerűen csak pihentetni akarta, habár a formája sem volt túl fényes. Amire szerintem senki sem számított, hogy annyira bejött az új rendszer (a sorozatos kapott gól nélküli meccsek is ezt igazolják), hogy nem volt értelme változtatni.

Glivenko 2017.12.28. 18:20:15

Értem én, hogy valakit "büntetnek", de ezzel magunkat is büntetjük. Lehet, hogy méghisztisebb lesz, amitől formaingadozás, kevesebb játékperc, majd végül pártízmilliós áresés is előfordulhat.

Juventino86 2017.12.28. 18:27:52

@Jozef26: Szerintem is ez történhetett. Persze nem tudjuk, mi zajlik a háttérben. Az eredmények egyértelműen a 4-3-3-at igazolják, és sajnos ebben a rendszerben nincs igazán posztja.

Gaben Smith 2017.12.28. 18:50:31

Sztem Dybala tehetséges ugyan de nincs stabilitása úgy érzem sokszor csak hátrányára van a csapatnak sztem nélküle stabilabb és jobb a csapat sose lesz klasszis ahhoz mentálisan kevés

Ámok 2017.12.28. 19:07:44

@west30: @Gaben Smith: Adom! +1

Én azért bónuszként megbüntetném 1 milla Euro-ra!

cd1 2017.12.28. 19:09:38

Ha igaz nem bannam ha menne. Sztem soha nem is lesz vilagklasszis. Tipikus örök tehetseg 30 evesen is.

The king of alibis 2017.12.28. 19:18:23

Nem elengedni kell, hanem köré építeni a csapatot. Ha ennyire nincs posztja a 4-3-3-ban, csak egy kis módosítás kellene, s simán lenne. Allegri visszatérhetne a kedvenc felállására (4-3-1-2) ebben egyedül Cuadradonak nem lenne hely, de viszont őt szívesen megnézném a jobbvédő posztján.

-------------Buffon(Csöcsny)-------
Cuadrado---Benatia---Chiellini--Sandro
-----MArci-------Pjanic-------Matuidi----
-------------Bernardeschi(Costa)----------
-----------Higany---------Dybala-------

Ebben a felállásban szerintem újra lubickolni tudna mint az 1. Juvés évében.

4D 2017.12.28. 19:33:21

@The king of alibis: +1 csak azt nem értem miért hagytad ki a kezdőből Khedirát :p

The king of alibis 2017.12.28. 19:44:12

Remélem Allegri nem mond le a legpiacképesebb és legjobb játékosunkról, s már keresi a megfelelőt taktikát, ami mindenkinek jó (csapatnak, Dybalának).

The king of alibis 2017.12.28. 19:45:05

@4D: amekkora világklasszis, már eladtam a Barcának.

babo0410 2017.12.28. 20:36:45

Én azért jobban örülnék, ha nem padozna, hanem végre valamilyen formában bekerülne a kezdőbe. Én nagyon kedvelem. De az ügynökét le kéne állítani végre. Jó lenne, ha Marottáék kemények lennének, és jeleznék az ügynöknek, hogy Dybala nagyon fontos a Juventusnak, nem hajlandóak elengedni.
Mert szerintem Dybala az első olyan játékosunk Marotta óta, akit igazán fontosnak találnak a csapat szempontjából. Valahogy az az érzésem, hogy sem Pogbát, sem Vidalt, sem Bonut, pláne nem Tévezt (helyette jött Dybala ugye), nem érezték pótolhatatlannak.
De Dybala esetében azt vélem (legalább a pletykákból kiindulva) felfedezni, hogy ő nagyon fontos a vezetőségnek is. Szerintem ő lesz az a játékos, akihez nagyon fognak ragaszkodni.

Watakuki 2017.12.28. 20:41:01

@babo0410: Pogbát, Vidalt azóta sem sikerült pótolni :D

Jozef26 2017.12.28. 21:01:54

@Juventino86: Nem lennék Allegri helyében. Nem tudom meddig engedik neki, hogy egy tízest padoztasson... arról nem is beszélve, hogy ez nem túl jó üzenet a csapat többi tagjára nézve sem. Biztos van rajta némi nyomás.

Rikoo 2017.12.28. 21:17:36

@Jozef26: Szerintem Allegri nagyon jól kezeli a helyzetet és jól irányítja a keretet. A fiatalok beépítése nem megy a legjobban, de szerintem csak türelmesnek kell lennünk, előbb vagy utóbb biztosan beépíti őket a csapatba.
Mondjuk a rutinos játékosok tökéletesek az eredménycentrikus felfogásához, szóval azért érthetők a döntései.
Érdekesség, hogy a Bologna elleni sima győzelem alkalmával 5 különböző felállást gyakorolt a csapat támadásépítésben.
Volt olyan mikor 2-3-5-ben támadott a csapat, de leginkább a 3-3-4 volt a népszerű.

babo0410 2017.12.28. 22:08:36

@Watakuki: Pogba és Vidal nélkül játszottunk BL döntőt, nyertünk bajnokságot, kupát, tehát valóban nem pótoltuk őket. :D

CsakÚjváros 2017.12.28. 22:17:40

Jól csinálja Allegri a kis gyereket vissza kell fogni,jó játékos(lehet). Mikor volt hisztis pl Piero?? Amíg a tesóra hallgat a pénz miatt nem lesz belőle senki....ne így legyen!

Khedira 2017.12.28. 23:40:20

Olvastam a hozzászólásokat az előző 4 cikk alatt is. És már fogalmam sincs kinek van igaza, kit mennyiért kéne/nemkéne eladni. Ki mennyire lesz jó/nem lesz jó stb. Én várom, hogy mi sül ki ebből mert nem tudom, mi miért van. Az tuti, hogy valami változni fog, de hogy mi? Dybala hosszú távon nem fog padozni. Vagy visszakerül a csapatba és dobjuk a 433at, vagy valóban távozik. Ha távozik akkor mennyiért? Bonu után minden elképzelhető.
Egy dolgot várok még nagyon, hogy kiderül. Miután bevásároltunk kreatív művészekből elmentűnk a cél futball irányába, ez marad így vagy csak a decemberi eröltetett menet miatt volt így? A jövő mindent eldönt majd, kiderül mi lesz. Bízok Dybala visszatérésében, remélem nálunk teljesíti be a róla szóló jóslatokat. Ebben csak bízom, de nem vagyok biztos. Se a maradásában, se abban, hogy lesz belőle top3.

Juventino86 2017.12.28. 23:46:16

@Jozef26: Talàn egy 4-3-1-2 kitörési pont lehet. Cuad pedig menne jobbvédőbe. Sokan írták már, van is benne igazság.

Rikoo 2017.12.28. 23:54:31

@Juventino86: Várhatod Cuadradot védőnek, de ez nem fog megtörténni.

Juventino86 2017.12.29. 00:07:37

@Rikoo: Megtörténhet, még maga Allegri is nyilatkozta az egyik meccs előtt, hogy nem kizárt. Én kipróbálnám ott egy kevésbé nehéz meccsen, érdekes lehetőségnek látom, bár tudom, ebben nem értünk egyet.

Rikoo 2017.12.29. 00:15:31

@Juventino86: Többször nyilatkozta már, de egyszer sem rakta oda eddig.
Még Sturaro is előbb játszott ott, mint ő.

rockitbaby 2017.12.29. 07:57:43

@babo0410: Az a baj, hogy ha tényleg büntetés a padoztatása, akkor annak pont nem az az üzenete, hogy ő több, mint fontos nekünk, hanem az, hogy egy játékos sincs a klub felett. Ez persze valahol érthető, sőt támogatom is. Azonban az utóbbi években az ilyen allűrökből egyre több van, amit mi rendre nem jól kezelünk.

Nem várom, de nagyon kíváncsi vagyok Allegri mikor unja meg, hogy folyamatosan, minden évben szinte a nulláról kell kezdenie mindent. Ugyanis a megfelelő edző személye kiemelkedően fontos a mai fociban. Lásd Inter. Nem elég a jó keret.

babo0410 2017.12.29. 09:44:33

@rockitbaby: Én valahogy nem érzem, hogy a nulláról kéne kezdenie. Pláne idén nyáron a védelemből elment Bonucci, meg Alves, mert állítólag ő mondta, hogy menjenek. Ezen kívül meg a játékrendszeréhez kapott embereket. Arról már csakis ő maga tehet, hogy nem adott folyamatos lehetőséget Ruganinak pl. és a védelem folyton teljesen más összetételben állt fel. Szerintem idén egyáltalán nem a nulláról kellett kezdenie, csak magának köszönheti, hogy nem tudta időben megtalálni a védelem megfelelő összetételét.
Én pl. sokkal több esélyt adtam volna Ruganinak. De Benatia is csak 3 meccset kapott a szezon elején.
Ja és ha a Khedira Pjanic páros a 4-2-3-1-hez nem volt elég stabil védekezésben, akkor őket se kellett volna erőltetni. Ott volt Matuidi, Betancur, Sturaro, de még Asamoaht is kipróbálhatta volna a két tagú kp egyikeként ha már.
Szerintem pont idén nem kellett volna a nulláról indulni, csak éppen valamiért nem adott kellő lehetőséget az újaknak, vagy Benatiának, esetleg Ruganinak.

vágóistván 2017.12.29. 10:03:44

@babo0410: allegrinek ebben az évben is új csapatot kellett építeni,nem értem miért állítod az ellenkezőjét.először is,több poszton is új játékosokat kellett szerepeltetni,vagy újragondolni a szerepüket a pályán.érkezett 5-6 ember,akik közül többen is az alapcsapathoz tartoznak(mautidi,costa).az hogy neked innen egyszerűnek tűnik nem jeletni azt hogy csak magának köszönheti.sztem allegri a legnagyobb erősségünk mert évente képes megújulni.

rockitbaby 2017.12.29. 16:07:27

@babo0410: Bonucci játéka a taktikánkhoz alapvetően kulcsfontosságú volt. Ezt megfejeltük Alves távozásával, akit Lichti egyetlen párhuzamos univerzumban sem lenne képes pótolni. Mintahogy se Benatia, se Rugani nem képes azt hozni játékban, mint amit Bonu. De most legalább olyan taktikát választott szezon közben a mester, amihez kb megvagyunk darabra. És nem mellesleg nem tette gyakorlatilag hasztalanná a nyári igazolásainkat.

Hiána nem változott a felállás a szezon elején, a játékunkat teljesen át kellett alakítani. Megint. Fel kellett építeni a védelmet és a középpályát, mert annyi gólt kaptunk csak a szezon első negyedében, mint általában egy teljes szezonban. És még így is voltak olyan homály meccsek, mint a Samp elleni. Annyira nem kellett előlről kezdeni semmit sem ebben a szezonban, hogy még most sincs kész a játékunk, nincs meg A felállás és amíg ezek nem is lesznek meg, olyat ne is várjunk, hogy formaidőzítés - lévén nincs mihez.

Ámok 2017.12.29. 17:51:42

@rockitbaby: Így van! Rühelltem Alvest, de ő + Bonucci kiesése hatalmas veszteség.

MeGmOnDtaM 2017.12.29. 19:55:41

Állítólag holnap Dybala trequartista lesz :) Mandzu-Higany mögött!
"It’s reported Max Allegri tried out a 4-3-1-2 formation in training with Paulo Dybala as a trequartista behind strikers Mario Mandzukic and Gonzalo Higuain."

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása