Allegri: „Kaptunk figyelmeztetéseket az elmúlt meccseken”

allegri_massimiliano_magyaraz_2.jpgMassimiliano Allegri szerint csapata figyelmen kívül hagyta az elmúlt meccseken jelentkező figyelmeztetéseket, és ezt ki is használta a Lazio, amely 2015 augusztusa óta tartó veretlenségi sorozatot szakított meg a Juventus otthonában. Az Öreg Hölgy ötvennyolcadik meccse volt ez saját otthonában, ebből ötvenet megnyert, hetet döntetlenre hozott, egyet pedig szombaton elveszített 2-1-re.

„Megvoltak a figyelmeztetések a Torino, a Sassuolo és az Atalanta ellen. Jelentkeznek ezek a koncentrációs mélypontok, és ezekért nagy árat fizetünk.” - értékelt a mester a Mediaset Premium számára.

„A bergamói és mai meccsen öt pontot veszítettünk, és továbbra sem tudatosult bennünk, hogy a bajnoki cím megnyeréséért minden egyes nap harcolni kell. Ez kemény munka. Egyesek kicsit fáradtak voltak, mások apróbb sérülésekkel küzdöttek, de ezek nem kifogások, mivel öt pontot veszítettünk.

Szerdán a Sporting ellen fontos meccsünk lesz a Bajnokok Ligájában, és kötelező a győzelem.

Egy nagyon jól szervezett Lazio volt ma az ellenfél, amely veszélyes volt a kontratámadásoknál. Elég csalódott voltam, amiért túlságosan könnyedén veszítettünk labdákat. A szereléseknél túl puhányok voltunk, különben a Lazio nem is nagyon jutott el a térfelünkig az első félidőben.

Vannak pillanatok, amelyek eldöntenek egy meccset. Ha elhullajt az ember egy pontot itt, egy pontot ott, akkor nem fogja megnyerni a bajnoki címet.

Douglas Costa csinált jó dolgokat, illetve hibázott is, de jobban teljesített, mint az elmúlt alkalmak során.”

Paulo Dybala meglepetésre csak a padon kezdett, ahogy Alex Sandro is, de aztán beállását követően kapufát talált a lövése, tizenegyesét pedig védte Thomas Strakosha.

„Amikor csütörtök este visszatért Paulo Dybala, nem érezte túl jól magát, és csak egy edzésen vehetett részt. Rodrigo Bentancur pénteken érkezett meg, és nem is edzett velünk egyszer sem. Egyesek későn értek vissza Dél-Amerikából, és néhány sérülés is becsúszott, szóval ezzel kellett szembenéznünk.

Mondtam Paulónak, hogy nyugodjon meg, és ne idegeskedjen, mert vannak ilyen időszakok is egy karrierben. Újra fel kell fedeznie a határozottságát, és azonnal vissza kell térnie a helyes útra.

Amint mindig mondtam, a VAR-rendszer híve vagyok, de szeretném, ha a játékmenetet kevesebb megszakítás érné.”

A Napoli a fővárosban győzni tudott, és így már öt pontra szakította le a Juventust.

„Kár, hogy pontokat veszítettünk, de talán jobb, hogy ez most történt.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5212980860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

delpiero26 2017.10.15. 11:50:17

Sturaro becserélését nagyon nem értettem....full vak a pali sajnos...

TYUKI 2017.10.15. 12:07:40

Be kell rugni a helyzeteket! Ennyit nem lehet hibázni! Pl Higuain! Ajtó ablak bele a kapusba na meg a tizi? Hihetetlen...!

Sztovicska 2017.10.15. 12:20:17

Komolyan felháborító hogy Higuain többször rontja el az ajtóablak helyzeteket mint amennyiszer belövi. És még olyan vélemények voltak év elején hogy nem hozzák eleget helyzetbe. Nagyon hiányzik egy Trezeguet kaliber a csapatba

Ámok 2017.10.15. 12:50:11

Legalább mindenki látja, hogy milyen szutyok csatár Higany!!!! Marotta fizetéséből vonnám le az árát, feltéve ha nem rúgnám ki azonnal!!!!

babo0410 2017.10.15. 13:32:36

@Ámok: Komolyan te ezt élvezed? Ekkora baromságokat összehordani! Bezzeg az előző szezonban, mikor 35 gólt lőtt Higany, és sokszor húzta ki a csapatot a bajból, jó volt? Higu nagyon jó csatár. Mindenki lehet rossz passzban. Majd belejön és akkor majd ontja a gólokat.

Ámok 2017.10.15. 13:43:27

@babo0410: Én nem te vagyok, hogy hetente változtassam a véleményemet!!! Higany tavaly is szar volt az árához képest!!!!

jeneiPALI 2017.10.15. 14:06:19

Allegri is érdekesen rakta ösze a csapatot 4.3.3 irányitó nélkül egy fos khedirával, majd lecseréli Costát Bernardeshire nekik kezdeni kellett volna Mandzó középre Costa bal Brna jobb higany pad, oda való multkoris ugy volt jó mikor csereként ált be, Sturáro behozatal azis egy vicc , ahogy Barza kezdöbe jelölése aki lassu is öreg is egy félidöt bir kb Rugániba nem bizik, a kezdöt variálja álandóan sose szoknak osze igyhátul, bizunk alegjobbakba ettöl csak jobb lehet Higi 10 /9 szer ezeket berugta anapolyba itt mi van vele? érdekes

The king of alibis 2017.10.15. 14:07:16

Kaptunk bizony, s jól látszik hogy nem tanultál belőlük, Mester!

2017.10.15. 14:12:45

"Szerdán a Sporting ellen fontos meccsünk lesz a Bajnokok Ligájában, és kötelező a győzelem." - Nagyon remélem, hogy ennek érdekében nézett így ki a kezdő.
„Kár, hogy pontokat veszítettünk, de talán jobb, hogy ez most történt.” - Ez így van.
"...a bajnoki cím megnyeréséért minden egyes nap harcolni kell. Ez kemény munka." - Hajaj. De rád is még nagyon sok munka vár, hogy ebből a keretből jó csapat legyen, kedves Max. Tavaly, tavalyelőtt is sikerült, idén is kell neki.

@Ámok: nézd meg a világ 6-7 legjobbnak tartott befejező csatárát, melyek között Higu is ott van. Gólok/helyzetek. Meg fogsz lepődni. Ha már magáról a játékosról (karrierről) beszélünk.
A lényeg: ha bármelyik másikat veszed alapul és az ő meccseit nézed egymás után, nem nagyon lesz más az eredmény, sőt.
Az egy másik dolog, hogy Higuain most tényleg kicsit rossz passzban van. Még ülnie kellett volna a padon pár meccset. De az nem igaz, hogy befejező csatárnak nem jó. Ez azt jelenti, hogy ki kell szolgálni. Akkor nem kellene a kezdőbe tenni, ha előre lehet tudni, hogy kontrákra fogunk játszani. Viszont a Napoli is bajban lesz a betömörülő csapatok ellen előbb-utóbb a 20 kg-os csatáraival.

Drughi Di Bianconeri 2017.10.15. 14:34:14

2 rangadónk volt eddig a szezonban, mindkettőt elvesztettük, mindkét meccsen volt számos hiba/elcsúszás vmeik védőtől, tegnap Chiellini is remekelt ebben...
Nem tudom ennek mentális vagy fizikális okai lehetnek, de ezt rendbe kell tenni sürgősen,mert még a BL csoportban is összejöheg egy 3. hely, az 5 pont különbség még nem vészes, de kezd aggasztó lenni a csapat formája/játéka.

Tegnap Maxi felteszem részben a hiányzók, részben a Lazio masszív középpályás sorát ellensúlyozandó rakott fel 4-3-3at , ahol a széleken próbáltunk volna támadást erőltetni, nem túl meggyőző sikerrel...
Na meg SMS egymaga többet ért tegnap IS,mint a komplett középpályánnk, ezt egy Can nem tudja.

Inzaghi másodszor simázta le Allegrit,a számomra nem is az eredmény fájó, hisz' Higuain vagy Dybala hozhatta volna Xre , akár győzelemre a meccset, de végig a Lazio irányított,az ő szájízük szerint alakult a meccs tempója,ritmusa.

A cserék semmit nem tettek hozzá, Dybalanak volt 1 szép lövése -kapufa, Bernardeschi meg egyszer jól szerzett labdát,meg volt 1 key passa, de ez iszonyat kevés, tőlük várja az ember a focit, az ötletet, nem a nagy semmit.
Az helyzet,hogy egyetlen fazonszabász van a teljes keretben,Pjanic.

Bentancur egy uru Nagy Ádám(egyelőre?), amikor előre passzolt azt mind elrontotta.

A kereten már nincs mit változtatni, ez van, Allegri meg a végtelenségig megbízik az öregekben, ha meg egy fiatal hibázik, akkor hónapokig nem játszik...
Amit tegnap(!) Chiello-Barza alkottak, azt hozná Lang-Guzmics is...

Maxnak valamit sürgősen,drasztikusan változtatni kell,mert nem lesz jó vége, OK tudom, h tavasszal kell jónak lenni, általában sikerül is ez, de most, önmagában nem tudom mitől lesz majd jobb így,hogy óriási hiányosságok vannak a keretben és egyes játékosok mentális,fizikális formájában.

Reméljük,hogy a Sporting ellen már egy másik csapat lép pályára !

Dellar Zsolt 2017.10.15. 14:50:16

@Drughi Di Bianconeri: Lang és Guzmics:D:D:D Még a magyar válogatottba is kevesek,egy lapon emlegetni az olasz válogatott védőivel, a nap poénja,ezen jót nevettem:D:) Meg Bentancur, mint Nagy Ádi.El kellene pár ilyen Nagy Ádám a magyar keretbe, fordított esetbe Uruguay-ban megnézném Nagy kapna-e behívót,nemhogy a kezdő csapatukba kerülne.Páran szálljanak már vissza a földre,8 forduló alatt volt egy zakó,még ha otthon is,azért ennyire alázni a csapatot,mint ahogy páran teszik,ahhoz csak gratulálni tudok:) Forza Juve

Rikoo 2017.10.15. 15:09:30

@Drughi Di Bianconeri: Mondjuk, ha az elmúlt éveket nézzük akkor a játék még kevésbé kilátástalanabb, mint ősszel szokott lenni.
A 6-1-1 is teljesen korrekt 8 meccs után, igaz a rangadók most jönnek igazán és nem biztos, hogy lesz rá lehetőség, hogy a komolyabb meccseken a BL-re tartalékolhasson Allegri, mint ahogy az elmúlt években tette.

Ami a védelmet illeti lehetséges, hogy a lengyelt is többet kellene védetni, ha komolyan számol vele a vezetőség. Ennél még Neto is több lehetőséget kapott.
Alex Sandro tavaszra szerintem formába lendül majd Chiellinivel együtt.
Barzagli dinamikája nagyon megkopott, szerintem ezért is van az, hogy megforgatják, lemarad stb.
Benatia nálam nem opció, nem is számolok vele.
Ruganit, viszont el kellene kezdeni játszatni, mert gyakorlatilag ha azokat a meccseket nézzük amit ebben a szezonban játszott még ő volt a legjobb eddig a 4 belsővédő közül.
Jobbvédőbe nem tudom mit lehet várni. Érkezhet-e valaki januárban vagy Lichti-De Sciglio-Sturaro(?)-Höwedes(?) játszanak majd ott a jövőben.
Nagyon kiváncsi vagyok a német milyen lesz, mert a képességei alapján nagy erőssége lehet a csapatnak, de egyelőre még elképzelni sem lehet mi várható tőle.

Alapból én most egyáltalán nem érzem, hogy ez a keret annyira összeálljon, hogy tényező lehessen a Juventus a BL-ben tavasszal.
Viszont, mint többször is mondtam, ha a vezetőségnek sikerül kihasználni az átigazolási piac nyújtotta lehetőségeket akkor egy olyan generáció állhat össze ami évekig esélyes lehet a győzelemre Allegrivel. Ha vele sem sikerül BL-t nyerni akkor szerintem inkább edző nélkül induljon a csapat, mert teljesen mind1.
Vagy inkább ne is induljon a Juventus a BL-ben.

Egyébként amit folyamatosan mondd Allegri, hogy fokozza a csapat a tempót és ne hagyja abba a játékot 20-30 perc játék után vagy egy félidő után szerintem pont az idősebb játékosok miatt nem megvalósítható.
Szerintem Buffon-Barzagli-Lichti-Chiello és Marci is egy teljesen más fociban nevelkedtek, nőttek fel és alapból ők is irányítják a játékot nagyrészt a pályán.
Kiváncsi lennék, hogyan játszana a legfiatalabban felállítható csapat jelenleg a Juventusnál.

Drughi Di Bianconeri 2017.10.15. 15:14:31

@Dellar Zsolt:
Gratulálok a szövegértési képességedhez, csodálom,anno hogy mentél át 4.osztályba.

Direkt írtam,hogy a tegnapi(!) teljesítményük,nem a teljes karrierjük.Tegnap olyan hibákat vétettek, amiket magyar válogatott védőktől szokhattunk meg - nyilván volt némi költői túlzás a mondandómban.

Nagy Ádámot én kifejezetten kedveldm, szóval ez nem is pejoratív volt, de sem ő, sem Bentancur nem csinál semmit előrefelé, az oldalpassz - hátrapassz kombó már nagyon jól megy, de ebben még fejlődhet,amúgy mindkettő.

Te meg összevonod az én normális hangvételű kommentemet a "marotta,allegri stb. Takarodj"-ozók kommentjével, kéretik nem ide címezni az ilyen re-postokat :)

ÉN teljesen földreszállt, normális kommentet , nem pedig értelmetlen fröcsögést írtam.

Minden jót!

2017.10.15. 15:23:21

@Rikoo: érdekes lenne. Pl. ha mondjuk Spinazzola és Caldara is itt lenne már.
Szczęsny - Sandro, Rugani, Caldara, Spinazzola - Bentancur, Pjanic, Matuidi - Bernardeschi, Kean, Dybala
Itt csak Matuidi lenne a "kakukktojás".
Én arra tippelnék, hogy nagyon hullámzó lenne. Néha nagyon nagy, néha borzalmas eredmények jönnének ki belőle.

Rikoo 2017.10.15. 15:30:24

@Dr. Grant: Én semmiképpen nem akarok 3 belső kp-s játékot.
4-2-3-1 kellene, hogy maradjon hosszútávon is csak tökéletesíteni kellene ezt a felállást.

.Bulldeo 2017.10.15. 15:55:26

@Rikoo: az utolsó bekezdéssel nagyon egyetértek.
Amúgy amellett, hogy szerintem is a 4-2-3-1et kellene alapból játszani, a 3 belső középpályással felálló csapat is tudna működni, csak éppen kell hozzá egy Pjanic, és nem kell hozzá Khedira.

Rikoo 2017.10.15. 15:59:00

@.Bulldeo: Mikor 3 belső középpályás volt és Pjanic is játszott, konkrétan értékelhetetlen mecccsei voltak a csapatnak és Pjanic is nagyon gyenge volt.
Ez a box-to-box poszt fekszik neki nagyon.

.Bulldeo 2017.10.15. 16:05:27

@Rikoo: szerintem nem játszottunk olyan sokat az utóbbi időben 3 belső középpályással, hogy abból ilyen következtetéseket lehessen levonni. Allegri "őrült gondolata" óta ez inkább csak kényszerhelyzetben került elő.

Rikoo 2017.10.15. 16:07:42

@.Bulldeo: Az előző szezonra gondoltam.

2017.10.15. 16:15:41

@Rikoo: persze, csak a "fiatal csapat" kedvéért ilyen összeállítás jött ki, a 4-2-3-1 az nem.
Más: egy támadó szellemű csapat ellen bajok is lehetnek, ha mondjuk Pjanic-Matuidi páros és előtte 4 támadó (és nincs még egy védekező szellemű középpályás). Mondom ezt úgy, hogy az idei meccseink közül egyedül ott volt jó játék (ÉS JÓ EREDMÉNY), ahol 4-2-3-1 volt Pjaniccal és Dybalával a fedélzeten, emiatt én is ezt támogatnám, amit Te említettél. Pjanic tudású passzoló játékos nélkül viszont szerintem esélytelen a 4-2-3-1, hiába szeretnénk. De úgy néz ki, hogy Dybala + Pjanic nélkül semmilyen felállás nem működik jelenleg.

.Bulldeo 2017.10.15. 16:19:31

@Rikoo: szerintem Pjanic játékára nagyon nagy hatással tud az lenni, ha van mellette egy mindenhová odaérő Matuidi, meg egy magabiztos, jól passzoló Bentancur. Tavaly Khedira helyett kellett neki védekezni, ami baromi nagy pazarlás, de az idei érkezők mellett játszhatná a saját játékát, miközben a fent említett játékosok technikailag is képzettek ahhoz, hogy részt tudjanak vállalni egy kreatívabb játékban.

Ha tudatosan lenne felrakva egy 4-3-3/4-3-2-1, nem kényszerhelyzetből, szerintem nem lenne az rossz. Pjanic, Matuidi + Bentancur/Marchisio, illetve elől egy támadóhármas Higuain nélkül.

Rikoo 2017.10.15. 16:20:59

@Dr. Grant: Alapból én 3-4 új igazolással számolok akik fiatalok a következő szezontól.
Szerintem jó lehetőségek vannak a Juventus keretében, de azért erősíteni is kell és az ingyen igazolható játékosok nagyon jó lehetőségek.
Illetve én nagyon örülnék Pellegri leigazolásának, remélhetőleg már télen.

Rikoo 2017.10.15. 16:26:47

@.Bulldeo: Nem fogsz meggyőzni, én támogatom a 4-2-3-1-t, de tökéletesíteni kell a rendszert.
Ami nekem tetszett még az a 4-3-1-2 volt, az feküdne a csapatnak most is szerintem.

Rikoo 2017.10.15. 16:28:24

@Rikoo: Illetve annyit változtatnék ezen, hogy a mostani csapatnak kevésbé lenne jó ötlet ez a rendszer, de a jövőben lehetne erre építeni.

ToTTy-Juve 2017.10.15. 18:48:05

@delpiero26: és szerinted Sztyui becserélésén ment el ameccs, vagy onnantól kezdve esélytelenek lettünk az egyenlítésre?
@TYUKI: +1
@Ámok: Kárt Higut savazni. Most nem megy neki, de a tegnapi meccsen Mandzu is nulla volt, ahogy Dybala, Berna és Costa is. Te csak 90 misis cimkét látsz a pályán, de tegnap pl. a 150 misis "cédula" is kihagyta.
@jeneiPALI: Jogos észrevétel. Én is ezen gondolkodtam, de DrGrant megadta a választ (vagyis az a legelképzelhetőbb) :)

Tegnap sajnos kifelé pattant az, ami máskor befelé szokott. Ismét sok az új játékos és sajnos Bonu hiánya is érződik, mint ahogy Marcié és Pjanicé. Nem állt még össze ez a csapat. Talán megint össze kellene őket zárni egy hétre egy szállodában, hogy haza se mehessenek aztán meg el kellene őket megint vinni egy közös Jeep-túrára, kb. mint tavalyelőtt :D

MdewC 2017.10.15. 20:49:26

Nincs akarás a csapatban —> túl körülményesek vagyunk, plusz Higu fos, plusz a védelem se állt össze, nagy a baj.

Motiváció nélkül nem fog menni.

En7ex 2017.10.15. 22:57:51

Ha giroud hozhato jovore kell mert higu 0 az meg hogy 50 millaert megvettuk bernat a padra az vicc inkabb jott volna keita 19 ert ... barzat mar reg elkene felejteni ahogy khedirat is szornyen keves egy ifistaval tobbet ernenk mert o legalabb magyon akarna

Rikoo 2017.10.15. 23:04:51

@En7ex: Azért az átigazolási összegek nem ezek a számok voltak.

Ámok 2017.10.16. 00:21:41

@En7ex: Higanyt el kell cserélni Torgellére és probléma megoldva....
Marotta zsenialítását tükrözi hogy inkább kölcsönveszi Costát, minthogy megvettük volna Keitát....

Szabolcs Borbély 2017.10.16. 09:28:10

@Ámok: Ja Keita jól nyomja a Monaconál, még csapatba sem kerül :D

Nathas 2017.10.16. 09:54:20

Nem is értem Allegrit. Amikor megkapja a keretet a 4-2-3-1-re, akkor elkezd 4-3-3-at játszatni. Ez a gerontofíliája is baromi fura (bár az nem újkeletű dolog). Meg kell újulnia neki is, ez a csapat - a gyengeségeivel együtt is - ennél bőven többet tud, mint amit mutat magából. Az sem lenne hátrányos, ha az alapfelállás kijelölése után látnánk valamiféle standard kezdőt, mert nálam valahogy nem az a rotáció, hogy mindig más formában és más játékosokkal rakom fel a csapatot.
Barzagli öreg, ezen nincs mit szépíteni, de Rugani szerintem Allegrinél sosem lesz alapember. Kíváncsi leszek Höwedes mikor játszik először.
Bentancurba egyesek szerintem túl sokat belelátnak, lehet egy jó kis játékos belőle, de egyelőre egy jó csere, semmi több.
A csapatpszichológusnak minden esetre van mit rendbe tennie, több játékoson is látszik, hogy nagyon maga alatt van.

venember83 2017.10.16. 12:42:52

@Nathas: Montellát mindenhol kritizálják, hogy nincs alapfelfogás, nincs alapcsapat. A Juventusnál is marha kevés az alapember. Pedig ha egy Napoli képes 14 emberrel végignyomni egy szezont, akkor talán nagyon-nagyon el kellene gondolkodni. Rendben, hogy kellenek opciók, de azok opciók legyenek, és ne folyamatosan felforgatva játsszon már a Juve!

Trefe 2017.10.16. 12:57:43

Mintha ilyen érzelmes, kicsit önbizalom hiányos csapat lennénk egy-egy nagy pofon után, aminek jó volna végett vetni.A lejtő kezdete, a Barca meccsre tehető mindenképp.
Engem nem zavar, hogy rotál a miszter, és teszteli a játékosokat/felállásokat, simán beleférnek még ezek jelenleg.

A héten sztem a napoli megkapja azt az első törést amit várok. A City szerintem bekajálja őket, én legutoljára a Chelsea elleni meccsüket láttam(idegenbe), ott valóban fantasztikusan játszottak. K*baszott gyors a játékuk, és nem csak hogy gyors, de pontos is. Nagyon jó ez a City, és kedvemre való játékot játszanak. Veréssel jönnek haza ez biztos, a mértéke lesz a fontos.

Istenem, megy a malacos inter a hétvégén hozzájuk...bízom benne, hogy kitart az inter szerencséje a hétvégéig, és nyerni tudnak, az x is jó.
Ezen a héten meg kell őket törni, nem nekünk persze, de ennek a kettőnek mindenképpen.

Az inter mákja magától kifog fogyni hamarosan.

Nathas 2017.10.16. 13:02:09

@venember83: tavaly is mindenki a rövid keretre és a fáradtságra panaszkodott, pedig a Barcelona mikor 15-ben triplázott (a mi kárunkra), volt 11 bevethető embere, cserepad meg 0. Persze ez nyilván az a kivétel, ami erősíti a szabályt, de akkor is. Októberben ne legyen már fáradt a csapat.

Rikoo 2017.10.16. 13:14:33

@Trefe: A City elemzése a Napolira is igaz.
Pontosan ugyanígy játszanak ők is, a különbség "csak" annyi, hogy jobb kvalitású játékosok vannak az angoloknál.

Shankin 2017.10.16. 13:52:28

@Trefe: Túl van misztifikálva ez a City. Tavaly is pontosan ugyanígy kezdtek, aztán tavasszal hulla volt a csapat. A BL-ben az első értelmes csapat kiüti őket.

En7ex 2017.10.16. 14:23:12

Ha tovabbra is igy jatszunk akkor minket is meg a sporting legyozeseben sem vagyok biztos

epaska 2017.10.16. 14:25:04

@venember83: Egyet értek veled, de arról a vezetőség tehet, hogy minden évben új kezdőcsapatot kell felépíteni.

2017.10.16. 16:14:56

@En7ex: jelenleg most az a biztos, hogy semmi sem biztos. Ez az "Allegris" október. Ez is történhet, amit említettél. Vagy Pjanic visszatér, Matuidivel ott folytatják, ahol abbahagyták 3 meccsel ezelőtt, 4-2-3-1 és Cudradoval + Dybalával kiegészülve hengerelünk. Bármi lehet.
@epaska: @venember83: van ebben igazság, ez biztos, kellett volna egy jobb oldali védőt hozni. Talán az volt már túl sok (a problémák mellett), hogy bonuccci belefosott a ventilátorba, ilyeneket nem lehet belekalkulálni.

2017.10.16. 16:17:56

@En7ex: ja és persze Alex Sandroval.

nutellás marhapörkölt tejjel 2017.10.16. 19:54:04

amíg a segge alatt volt egy minden szinten kiemelkedő csapat addig ment a szekér, most hogy már vannak gyengébb csapatrészek már akadozik a gépezet

mondjuk nem az ő nyakába varrnám elsősorban a kudarcokat hanem barmottájéba, kíváncsi vagyok mit szólnak a csapathoz azok akik 8 pontokkal dobálóztak a botrányosan szar mercato után

2017.10.16. 20:07:48

@nutellás marhapörkölt tejjel: Sose volt minden szinten kiemelkedő a csapat mióta itt van Allegri. Ebből látszik, hogy jól végzi a dolgát, mert vannak ilyen vélemények. :-)

A 6-1-1-es rajtot meg én nem mondanám kudarcnak. Főleg úgy, hogy az Atalanta elleni meccset 100-ból 99-szer megnyertük volna 0-2-ről és az első bekapott gólig kb. tökéletesen játszott a csapat.

2017.10.16. 20:43:41

@nutellás marhapörkölt tejjel: akire Te gondolsz, az Marcello Lippi volt. Mármint a minden szinten kiemelkedő csapat vezetőedzője. Bocs. :-P

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása