Allegri: „A Torino az első hat között végezhet”

allegri_massimiliano_sajtotajekoztato_oltonyben.jpgMassimiliano Allegri szerint a Torino akár az első hat között is végezhet a bajnoki versenyfutásban, és egyúttal egyértelműsítette, hogy a Juventus elsődleges célkitűzése a hetedik bajnoki cím megszerzése.

„A szurkolók segítettek minket szerdán, ahogyan mindig teszik, de mindenki számára egyértelművé kell tennünk, hogy a győzelem nem szokványos dolog.

Minden esetben rendkívüli eredmény, és minden egyes évvel, amely eltelik, egyre nehezebb elérni a sikert.” - mondta a mester a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatóan azoknak a szurkolóknak, akiknek már természetes, hogy a Juventus mindig nyer.

„Mindegyik év különbözik az előző évtől, és a sorozatban hetedik bajnoki cím megszerzésének elsődleges célkitűzésnek kell lennie, mivel erre senki nem volt képes a Lyon csapatán kívül. Lelkesedésre van szükségünk a klubon belül, illetve a keret és a szurkolók szintjén, mert ez így helyes. Ennek így kell lennie.

A Derby della Mole mindig különleges mérkőzés a város és a szurkolók számára. Számunkra kétszeres jelentősséggel bír, mivel ez egy városi rangadó, illetve három pont a tét, tehát kötelező nyernünk.

A Torino sokkal komolyabb játékerőt képvisel, mint a múltban, azonban a Juve jó védőkkel rendelkezik, akik képesek a bikák támadóinak a képességeit ellensúlyozni. Ebben az évben a városi riválisunk meghatározó játékosokkal gazdagodott a védősorban és a középpályások tekintetében is.

A Torino már az elmúlt szezonban is erős volt, most nyáron pedig kiegészítették a keretet a csapat jellemzőinek megfelelől játékosokkal, így érkezett Tomás Rincón, Cristian Ansaldi és M’Baye Niang, így a csapatuk célba veheti az első hat helyet.”

Gonzalo Higuaín az elmúlt hetekben sokat kínlódott a pályán, és ezért a kritikusok sem kímélték, de a mester kiáll a csatár mellett.

„A legfontosabb dolog, hogy Gonzalo Higuaín teljes bizalmat élvez a csapattársai, az edzője, a klub és a szurkolók részéről. Ezek az időszakok minden csatár esetében előfordulnak, amikor a labda egyszerűen nem akar áthaladni a gólvonalon két vagy három meccsen, de Pipita meg fogja törni a jeget.

Számos meccset kell játszanunk, ezért valamilyen formában folyamatosan érzékelhető lesz a keret rotálása, mivel csak így biztosíthatjuk, hogy márciusban jó formában legyünk.

Amit elmondhatok, az annyi, hogy Benedikt Höwedes sérült, azonban a sérülésének a súlyossága még kiértékelésre vár, izomproblémával küzd. Sami Khedira visszatért, és szerdán már bevethető lesz, Mattia De Sciglio kapcsán megerősítést nyert a négyhetes kényszerpihenő, és majd meglátjuk, hogy esetleg ezt le tudjuk-e rövidíteni.

Claudio Marchisio ügyében kivizsgálásra kerül sor a jövő héten, míg Marko Pjaca rehabilitációs gyakorlatokat végez, és hamarosan visszatérhet a keretbe.

Azt elmondhatom, hogy Andrea Barzagli nem fog szombaton játszani. Szerdán pályára lépett, és szeretném, ha frissebb lenne a BL-meccsen. Mivel a keretben nagy verseny folyik a helyekért, így változtathatom a játékosokat, de a végső eredmény ugyanaz marad. Így mindenki képes fejlődni, és növelni tudja a koncentrációs szintjét. Ez nagyszerű dolog.

Blaise Matuidi körülbelül négy szót szólt, mióta Torinóba érkezett, de keményen dolgozik, okosan fut, és az emberekben nem tudatosodik, hogy a futballhoz egy adott szintű intelligencia szükséges. Szerintem Blaise Matuidi kezdeni fog holnap.

Federico Bernardeschi és Douglas Costa jó formában van, és a mai nap későbbi részében kiértékelem a szombati játéklehetőségüket. Juan Cuadrado kiváló formát mutat a jobb oldalon, de Federico Bernardeschi egyre közelebb és közelebb kerül az első kezdőcsapatbeli jelöléséhez.

Daniele Rugani fejlődött, de még gyakorlatiasabbnak kell lennie a szereléseknél, illetve meg kell nyugodnia, és természetesen egyre több tapasztalatra tesz szert, ahogy egyre több meccsen vesz részt.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4212885968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jeneiPALI 2017.09.22. 14:58:36

Khedira akkor áljon be hamár vezetünk vagy 3 góllal 20 percre kb kinek hiányzott???

JuventusFanatikus 2017.09.22. 15:04:22

"Federico Bernardeschi egyre közelebb és közelebb kerül az első kezdőcsapatbeli jelöléséhez."

Ezt akartam hallani!Csak legyen már kezdő, mert a Mester már az őrületbe kerget ezekkel az 5 percekkel.

"Marko Pjaca rehabilitációs gyakorlatokat végez, és hamarosan visszatérhet a keretbe."

Csak térjen már vissza!Kíváncsi vagyok mi lehet belőle.

Knob 2017.09.22. 15:05:00

Mondjuk kíváncsi lennék, hogy mi a baj Berna-val? Amikor játszott eddig pár percet semmi problémát nem láttam a mozgásán. Persze taktikailag a támadásoknál nagyon hiányzik az összeszokottság, de ezt a tapasztalatot elég nehéz a padról begyűjteni. Viszont Matuidi...hát...nálam egyre nagyobb kérdőjel. Nem emlékszem már kik voltak azok akik valamiért azt gondolták, hogy Ő lesz az új Vidal (stílusban), de még Pogba szintje sincs meg neki, pedig lássuk be, azzal azért nem tettem olyan magasra a lécet. Ettől függetlenül idővel javulhat, ahogyan mindenki más is és remélem, mert szükségünk lenne már egy Khedira 1.5-re, de eddig csak egy Khedira 0.9-et kaptunk. Ruganival kapcsolatban, pedig örülnék ha valóban minél többet játszana, mert a szerintem megvan benne a potenciál és ahogyan pár napja olvastam itt valakitől a hozzászólásoknál, Bonu sem volt jobb ilyen idős korában, sőt.

steven.h 2017.09.22. 15:16:03

@Knob: Hát a Matuidis résszel egyáltalán nem értek egyet. A Sas ellen ő szerelte a legtöbbet, de szerintem a Fio ellen is ott volt a szeren a 90+%-os passzolással és szerintem szerelésben is az élmezőnyben van, Khedira egész évben nem szerel ennyit...emellett Bentancur is egyre jobb, szóval remélhetőleg Khedirát egyre kevesebbszer látjuk majd.

Hétvégén pedig nyerni kell, nincs mese.

.Bulldeo 2017.09.22. 15:17:57

@Knob: "szükségünk lenne már egy Khedira 1.5-re, de eddig csak egy Khedira 0.9-et kaptunk"
Ezt hogy tetszik érteni? Alapvetően nem értem, amit írsz, mert Matuidi jól játszik, de ezzel a Khedira hasonlattal elveszítettem a fonalat.

.Bulldeo 2017.09.22. 15:23:27

@steven.h: +1 két vadiúj játékos játszott a Fior ellen a középpályán, jól megoldották a meccset, miközben a jelenlegi Juve Pjanic (vagy Marchisio) vezérelte középpályára épül. Nem lesz gond a középpályával, csak egy sorral feljebb Bernardeschi meg Costa (és a visszatérő Pjaca) kapják el rendesen a fonalat.
(A center kérdést most hagyjuk)

Rikoo 2017.09.22. 15:45:03

@Knob: Érdekes én úgy látom, hogy fényévekkel jobb a középpálya Matuidivel, mint Khedirával. Óriási fejlődés.
Remélhetőleg Khedira a helyére kerül a rangsorban az utolsó előtti helyre.

Knob 2017.09.22. 16:10:08

@Rikoo: @.Bulldeo: @steven.h: Jogos. Elmagyarázom. Jöhetünk a statisztikával és persze, nem azt mondom, hogy ez a Matuidi szar lenne, de nem biztos, hogy az a játékos lesz nálunk, mint amire sokan vártak. És persze ez még fejlődhet, és gondolom fog is, de jelenleg ez a helyzet. Szóval statisztika:

Idei bajnokikon Matuidi:
-Meccsenkénti közbeavatkozásai 0,8 db!
-Meccsenkénti szerelések: 1,4 db!
-Meccsenkénti tisztázások: 1,0 db!
-Sikeres cselek: 0,6 db!
-Megnyert párharcok 50 %!
-Labdavesztések: 0,8 db!
A passzolási pontosságnál az a baj, mint Pirlonál volt. Nagyon jól mutat a 90+%-os adat, de ennek minimum a 60-65 %-a hátra megy a védőknek. Szóval nem mérvadó, mert erre sokan képesek lennének szerintem még közölünk is.

Emellett persze itt van Khedira, akinek eddig csak tavalyi statisztikája van, így abból kell táplálkozni:
-Meccsenkénti közbeavatkozás: 0,9 db!
-Meccsenkénti szerelés: 1,4 db!
-Meccsenkénti tisztázás: 0,8 db!
-Sikeres cselek: 0,5 db!
-Megnyert párharcok: 58%!
-Labdavesztések: 0,6 db!

Szóval ezért illettem Őt az 1.5 és 0.9-es jelzőkkel.

Juventino86 2017.09.22. 16:23:51

@Rikoo: +1. Össze se lehet hasonlítani Khedirát Matuidivel. Nincs bajom a némettel, de Matu fényévekkel jobban játszik. Sőt, a szerdai meccsen még Bentancur is sokkal jobb volt mint a német. Így most sokkal jobb a közáppályánk. Ha esetleg a jövőben 4-3-3-ra állnánk át néhány meccsen, akkor szerintem egyértelműen a Pjanics-Matuidi-Benta hármas a legjobb. Persze ha Marci felépül, akkor neki is gyakran játszania kell.

Evoken 2017.09.22. 16:27:23

@Knob: Huh ez azért elég merész összehasonlítás, egy teljes szezont 3-4 meccsel szemben. Ne menj statisztikusnak. A szerdai meccsen Matuidinek 98%os passzpontossága (56ból 55 emberhez ment) +1 kulcspassza volt.

steven.h 2017.09.22. 16:28:38

@Knob: Hát ez a Khedira statisztika nekem eléggé sántának tűnik, meccsenkénti közbeavatkozás alatt értik azt is ha lefülel egy passzt? Mert abban Khedira jó, viszont ha ütközni kell, na az nem megy, ellenben Matuidi ebben jó, Pjanic meg lesheti le a labdákat, ezért is jobb ez a páros.

A másik meg, hogy értem a Pirlos hasonlatod, de pl a Sassuolo ellen szintén volt egy statisztika mely szerint a legtöbb támadás indító passza Matuidinek volt, sajnos nem találtam meg a linket, így nem tudom csatolni.

Egyébként meg Khediratól olyan megindulást mint Matuidié amivel a piros lapot harcolta ki képtelenség elképzelni, mert egyszerűen elnyomják, Matuidit meg nem lehet olyan egyszerűen.

.Bulldeo 2017.09.22. 16:30:06

@Knob: ezt az "xy 2.0" kifejezést általában akkor használják, ha valaki egy az egyben viszi tovább egy régebbi játékos stílusát. Matuidi semmilyen Khedira verzió nem tud lenni, mert sokkal aktívabb játékos, aki a gyors mozgásával állandóan nyitja meg a passzsávokat saját maga meg a labdát birtokló játékos között, és ott van, ahol történik valami, szóval a játéka sokkal nagyobb hatással van az egész csapat játékára. Khedira a saját 60%os erőbedobásával, és az alibi passzaival olyan messze van Matuiditól, mint Makó Jeruzsálemtől. Az amúgy lehet, hogy a tavalyi gépezetben jó statisztikái voltak Khedirának, és főként jobbak, mint a frissen érkezett Matuidi statisztikái, de a futballt nem statisztikára játsszák, még ha ki is lehet ezekből olvasni ezt-azt.

Jamal Jamal 2017.09.22. 18:35:24

"A szurkolók szerdán segítettek minket szerdán," itt van egy kis baki..

Jamal Jamal 2017.09.22. 18:40:05

"mivel csak ____ biztosíthatjuk," így ... Bocs de fura úgy olvasni hogy nincs ott.
Üdv, Grétsy László

Jamal Jamal 2017.09.22. 18:47:00

Ez alapján a kezdő:
Szcsesny
Lichtsteiner Benatia Chiellini Sandro
Pjanic Matuidi Bentancur
Bernardeschi Dybala
Higuain

Cserék (szvsz)
Cuadrado Mandzukic Asamoah

The king of alibis 2017.09.22. 19:31:07

Toro ellen rotálás és 4-3-3 kell a stabilabb középpálya miatt.

Szczeczny - Lichti, Benatia, Chiellini, Sandro - Sturaro, Pjanic, Matuidi - Bernardeschi, Mandzukic, Costa

S a meccs után Higanyért cserébe itthagyhatnák Belottit.

GGábr81 2017.09.22. 23:18:31

@steven.h: Na az miért nem tök mind1, hogy hogy szerzi meg a labdát, hol van előírva, hogy ütközni kell. Ha labdát szerez és ütközik érte akkor attól több pontunk lesz? Jönnek a Matyi statisztikáival, erre valaki benyomja Khedi statisztikáit, mire lehurrogják, hogy a statisztika tök mind1 mit mond. Hát én is azt mondom igen tök mind 1 mit mond a statisztika, Matyival nem látom sokkal jobbnak a középpályát. Kicsit talán feltünőbb a játéka, lehet látványosabb is, de nem sokkal hasznosabb. Fene tudja mondjuk tény, hogy magyaroknál divat fikázni Khedirát, én meg nem vagyok az ügyvédje. De értem mit mond Knob. A 0.9-el nem értek egyet mert lehet eléri 1.1-et. Nekünk viszont minimum Vidal 0.9 kéne. Ami Khedira mértékben 3.5.

GGábr81 2017.09.22. 23:30:24

@Sas Jóska: Ez így jó is lenne kezdőnek, küld el a Misternek. Higanyban meg reménykedjünk, hogy van benne még egy jó fél év, hátha elviszik Kínába jópénzért, de annak is örülnék, ha magára találna. Ne írjuk még le veszteségnek. Bízunk, mást nem tehetünk.

Rikoo 2017.09.22. 23:32:44

@GGábr81: Khedira fikázása az olaszoknál 1000x jobban megy. Főleg, mert Marchisio helyett játszatta folyamatosan Allegri, ezért is a nagy ellenszenv az olasz Juventus szurkolóknál.
Remélhetőleg a helyére kerül a tuniszi az utolsó helyre a rangsorban.

steven.h 2017.09.24. 17:30:07

@GGábr81: Hát szerintem a mostani Torino elleni meccs pont jól megmutatta, hogy mennyivel jobb a középpályánk Matuidivel, mivel nagyon jó hatással van Pjanic játékára hogy ott van mellette egy robotoló ütközni merő ember....

Én egy olyan statisztikát néznék majd meg év végén, hogy Pjanic védekező statisztikái hogy alakulnak ha Khedira van mellette és mikor Matuidi van mellette és itt tipikusan az ütközéses és passz lefülelésre összpontosítva és akkor mellé tenni, hogy olyankor mi a statisztikája Matuidinek és Khedirának.

.Bulldeo 2017.09.24. 17:55:51

@steven.h: @GGábr81: szerintem nem is így kell feltétlenül összevetni Khedirát Matuidivel. A francia alapjaiban változtatja a lehetőségeinket, mert a gyors mozgásával mindig felkínál egy plusz passz lehetőséget a labdát birtokló játékosoknak, amivel egyrészt az ellenfelet arra készteti hogy kilépjen rá (ez az ilyen alap statisztikákban egy meg nem jelenő számadat, hiszen már akkor változtatja a játékot, amikor még hozzá sem ér a labdához), vagy ha nem lépnek ki rá, gyakorlatilag kikényszeríti a passzt. Ehhez nem elég az izommunka, de hihetetlen jól kell tudni olvasni a játékot. Nekem az az érzésem, hogy a passzív Khedirával valóban igaz volt, hogy egy emberrel kevesebben voltunk a pályán, mert nem tudott eleget hozzátenni a játékunkhoz, inkább csak megakasztotta azt. Míg Matuidivel egyel többen vagyunk, ami az alapja lehet egy gyorsabb, labdabiztosabb játéknak.

Az meg egyértelmű, hogy ha van egy hatékonyabb játéka a csapatnak, kevesebb teret hagyunk arra, hogy az ellenfél támadjon, tehát számszerint nem kell annyit védekezni. Ezért becsapós így összevetni a játékosok statisztikát. Szerintem ránézésre abszolút látszik a Pjanic-Matuidi és a Pjanic-Khedria duó közötti hatalmas különbség.

steven.h 2017.09.24. 18:06:24

@steven.h: Jah meg még amit akartam, hogy egy Khedira 3.5 se lesz soha Vidal, mert nem az a típusú játékos és soha nem is volt, és lehet hogy Matuidi 1.1 Khedira, de az is csak azért mert más típusú játékos, olyan játékos akire nagyobb szüksége van a csapatnak mint egy Khedira típusúra...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása