A Sevilla nem zárkózik el a tárgyalásoktól

steven-n-zonzi.jpgA Juventus tegnapi hírek szerint el akart állni a Steven N’Zonzi ügyében zajló tárgyalások folytatásától, ám a fejlemények szerint ez kissé megijesztette a Sevillát, mivel a klubelnök a legfrissebb nyilatkozatában arról beszélt, hogy a Sevilla nem kívánja becsukni az ajtót a Juventus előtt.

A középpályás az Öreg Hölgy fontos célpontjának tűnik, ám az olaszok nem kívánnak eleget tenni a francia középpályás szerződésében meghatározott negyvenmillió eurós kivásárlási árnak.

Miután a Juventus felől olyan hírek érkeztek, hogy inkább elkezdenek másfelé nézelődni olcsóbb opciók ügyében, a Sevilla elnöke szinte azonnal nyilatkozott az ügyben.

„Nem beszéltünk a kivásárlási záradékról Steven N'Zonzival.” - mondta José Castro a spanyol médiának.

„Nem kívánjuk bezárni az ajtót a Juventus előtt. Egyszerűen az a célunk, hogy az egész helyzet után valami plusszal maradjunk.”

Természetesen a nyilatkozat után egyes források azonnal tudni vélték, hogy mennyit is hajlandó áldozni az Öreg Hölgy a középpályásra, a Sportitalia beszámolója szerint ez 32 millió euró lehet, amihez 5-6 millió euró csatlakozhat bónuszok formájában.

Egy másik opció Mario Lemina játékjoga plusz egy kisebb összeg lehet, mivel így a Sevilla számára meg is lenne oldva Steven N'Zonzi pótlása.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4312612487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pavel1988 2017.06.22. 09:06:13

Szerintem 2-3 éven belül Lemina eléri n'zonzi szintjét ha adunk neki lehetőséget, nem lenne túl jó üzlet.

delpi0823 2017.06.22. 09:07:19

Hat persze hogy nem akarnak elzarkozni hogy rohadjanak meg mert tudjak ok is hogy 30at se er nzonzi nem hogy 40et,ez nagyon rossz hir,remelem marrotta hagyja a francba ezt az uzletet.

delpi0823 2017.06.22. 09:12:48

@Pavel1988: Nem tartom sokra leminat se,de mar most van nzonzi szintjen ami valljuk be nem tul magas,ha megvesszuk nzonzit ennyi penzert az hatalmas nagy hulyeseg lesz.Gondolj mar bele mi anno vidalert kaptunk 37 milliot,most meg egy nzonziert akarunk kb ennyit kiadni meg viccbek is rossz,eg es fold a ket jatekos,nzonzi ugy mozog mint egy mozgasserult....

delpi0823 2017.06.22. 09:14:27

@delpi0823: Teljesen hulyenek akar nezni minket a sevilla,tudjak nagyon jol hogy 20milliot se er ez a falabu

Hiribi27 2017.06.22. 09:26:52

De, zárkózzanak csak el nyugodtan. Inkább menjen kosarazni, abban még jó lehet.

Leram7 2017.06.22. 09:36:34

15M + Lemina = jó üzlet lehet.

The king of alibis 2017.06.22. 10:05:03

Lemina + 10 milla. Fizetése pledig plafon 4-4,5 milla.

jeneiPALI 2017.06.22. 10:07:11

Lemina plusz 5m fizuja 3,5 akkor jöhet a luccfenyö.:D

Alex8610 2017.06.22. 11:51:20

Plusszal akartok kijonni az uzletbol mi? Azt gondoltam.Bekaphatjatok.Huzzatok le mast csak ugye masnak nem kell.Leminat en nem adnam fiatal es annyival nem jobb eza langaleta hogy kiadjunk ra ennyi penzt meg meg ugye a 7millas fizetés.Akkor inkabb maradjon a gaboni csak kapjon tobb lehetoseget.Rem Marotta becsukta azt az ajtot.

TYUKI 2017.06.22. 12:30:57

William Carvalho kell a kp-ra!

Drughi Di Bianconeri 2017.06.22. 12:37:35

Édes Istenem xD

Egyik nap ilyen "hírek" jönnek, másik nap teljesen mások.

Olasz mercato, én így "szeretlek" :D

Mi ez a duma ettől az embertől,hogy pluszban akarnak kiszállni ?

8 M-ért vették ezt a falábút, most meg 40et kérnek érte ?

Bár mi tudnánk ilyen haszonnal eladni...

Persze érthető az álláspontjuk,kell a zsozsó,hogy vitézkedhessenek az EL-ben és a verőnéger mégiscsak kulcsjátékos náluk,40 millióból meg vesznek 3 ilyet csak fiatalban.

MdewC 2017.06.22. 12:40:18

Leminát azonnal cserélném a franciára. Lemina nudli, kevés játékkal amúgy se fejlődik, ha meg beáll, akkor semmit nem tesz hozzá. Nulla. Zozi legalább instant bontana, 2-3 évig rendben lenne, aztán valahova menne tovább free. Ennyi.

a Zamboni nem egy tészta 2017.06.22. 16:05:01

tökmindegy mennyit kér a Sevilla, a bérigénye miatt ab ovo gáz a csávó

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása