Allegri: "Szeretnénk azonnal gólt szerezni a Napoli ellen"

allegri_massimiliano_sajtotajekoztato_8.jpgNehéz hét áll a Juventus mögött, de nincs idő pihenőre, hiszen a zebramezes csapat kedd este már az Olasz Kupa elődöntőjében lép pályára, mikor a Napoli látogat a Juventus Stadiumba. A bajnoki versenyfutásban az AS Roma egyelőre tartja a hét pontos távolságot, hiszen a fővárosiak tegnap este győzelmet arattak az Inter fölött.

"Ami a tegnap esti mérkőzést illeti, nem az eredmény a fontos, mert el kell érnünk egy bizonyos számú győzelmet." - nyilatkozta a Juventus mestere, Massimiliano Allegri a Napoli elleni mérkőzést megelőző sajtótájékoztató alkalmával.

"A Roma komoly és nehéz ellenféllé vált, ezt bizonyítják az eredményeik. Nem az a feladatunk, hogy azt reméljük, az ellenfelek veszítenek, éppen ellenkezőleg. A saját utunkat kell járnunk, s ez meglehetősen jól megy. Holnap azonban az Olasz Kupa következik, s a megfelelő helyzetet kell elérnünk ahhoz, hogy bejussunk a  döntőbe. Ez lenne zsinórban a harmadik döntőnk, s azután megpróbálhatnánk meg is nyerni.

A Napolival nézünk majd szembe, s nagyon dühösek lesznek az Atalanta elleni, szombati vereség miatt. Ez természetesen nem jelenti, hogy három nap leforgása alatt mindent elveszítettek volna, amit az elmúlt két év során tettek, ezért nehéz mérkőzés vár ránk.

Mindenekelőtt ez egy Olasz Kupa-elődöntő lesz, ahol a legfontosabb, hogy ne kapjunk gólt, különösképpen, mert az első mérkőzést hazai pályán játsszuk. Öt védőnk van, akiket ma felmérek majd. Van, aki szükségszerűen pihenni fog, s majd eldöntöm, hogy ki játszik. 

Fel kell mérnem az egész csapatot. Tegnap jó edzésmunkát végeztek azok, akik nem játszottak, így lesz néhány változás, ma pedig eldöntöm, hogy mik lesznek ezek. 

Mindig elmondom, hogy egy szezon során lehetetlen minden meccset megnyerni már a legelején. A végére lesznek olyan meccsek, amelyeket az első félidőben, s lesznek olyanok, melyeket a második félidőben nyerünk meg. A legfontosabb, hogy a csapat úgy lépett pályára az új formációban, hogy szerette volna már az elején eldönteni a meccseket. Fennáll a veszélye, hogy egy mérkőzésen esetleg túl könnyedén betalálunk, majd kicsit elveszítjük a türelmünket és idegessé válunk, mert talán még nem szereztünk elég gólt.

Ez olyasvalami, ami még nem történt meg és nem is szabad megtörténjen, mert mikor a csapat tudatában van az erősségeinek, mentálisan is jól kézben tartja a mérkőzést. A srácok megmutatták ezt a Crotone ellen, amikor 0:0 volt az állás, s csak a második félidőben találtunk be. Ugyanez történt az Empoli ellen, s még később is történni fog ilyen.

Holnap szeretnénk azonnal gólt szerezni, mert ugyan kilencvenöt perc van arra, hogy megnyerjük a mérkőzést, a csapat idegessé és hitehagyottá válhat, ha ez nem sikerül azonnal.  

Természetes dolog, hogy mikor Dybala pályára lépett, kapcsolatot teremtett a két középpályás és a támadók között. Így nagyobb lett az összeköttetés, több passzlehetőség adódott, nőtt a technikai minőség, s ez az, ami végtére is számít. A legfontosabb, hogy nehogy elveszítsük a csapat erejét és egységét.

Vagyis Sturaro más minőséggel és jellemzőkkel rendelkezik, mint Mandžukić, amikor a szélen játszik. Mandžukić nem rendelkezik Dybala jellemzőivel, amikor Higuaín mellett játszik. Normális dolog, hogy középen kicsit kevesebbet szerepelnek együtt. A legfontosabb, hogy a csapat mindig rendben legyen, s ne veszítse el az erősségét."

A Juventus holnap a Napoli ellen lép majd pályára, de ki őrzi majd a zebramezesek kapuját?

"Holnap ismét Neto játszik majd. Vasárnap is játszott, s eddig mindig jó meccsei voltak. Kiváló kapus, s csupán azért áll második helyen a Juventusnál, mert Buffon itt van, de könnyedén lehetne első számú kapus. 

Ami Pjacát illeti, ma még átgondolom, hogy már kezdőként számoljak-e vele. A holnapi olyan mérkőzés lesz, amelyen a cserék döntőek lesznek. Két nappal ezelőtt is játszottunk, s  szerda-szombat-kedd a menetrendünk, így a friss, bizonyos jellemzőkkel rendelkező játékosok fontosak lesznek."

Allegri vajon gondol-e már a triplázásra?

"Nem, beszéljünk inkább komoly dolgokról. Az Olasz Kupa elődöntőjében vagyunk, de még két mérkőzés áll előttünk. Ugyanakkor, hogy kitöltsük a naptárunkat, jó lenne a legvégéig jutni minden sorozatban, így több mérkőzés várna ránk.

Jelenleg tizenkét bajnoki mérkőzésünk van még, kettő az Olasz Kupában, s próbálunk továbbjutni a Bajnokok Ligájában, aztán majd meglátjuk. Megpróbáljuk majd növelni a meccsek számát, hogy kitöltsük a naptárt, máskülönben unatkoznánk, ha heteket kellene mérkőzések nélkül töltenünk. 

El kell jutni márciusig, s márciusban nem léphetünk áprilisba, az csak később következik. A jelen pillanatban hét pont az előnyünk, 2:0-ra megnyertük az első mérkőzést az FC Porto ellen és az Olasz Kupa elődöntőjében játszunk, ezek pedig komoly eredmények. 

Természetes dolog, hogy a Juventus számára elsődleges célpont, hogy márciusban még mindhárom sorozatban versenyben legyen, most pedig le kell játszanunk a mérkőzéseket. A csapat megváltozott, fejlődött mind egyénileg, mind csapatként, növekedett a lelkesedés, s a játékosok tisztában vannak a saját képességeikkel. Ráadásul gondtalanabbak, s ez fontos.

Egyszerre csak egy lépést szabad tenni, anélkül, hogy azon gondolkodnánk, mi történik majd márciusban és áprilisban, így most ott van nekünk a Napoli, s csak azt követően gondolunk majd az Udinesére. 

Semmi sem változott, adott egy formáció, amely pillanatnyilag jól működik, de ez nem jelenti, hogy a szezon végéig már nem fogunk újra változtatni. Firenze után úgy gondoltam, hogy eljött az idő a változtatásra. Lichtsteiner és Asamoah játszani fognak holnap."

Gonzalo Higuaín ellenfélként tér majd vissza Nápolyba, ahol aligha fogadják majd szeretettel.

"Megtört a jég, hiszen már játszott a Napoli ellen. Higuaínnak többet és többet kell játszania, mert egy fontos játékos, jó teljesítményt nyújt, mi pedig nagyon elégedettek vagyunk."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5712298087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Knob 2017.02.27. 16:18:06

Sziasztok!

Én nem tudom, hogy jól gondolom (és látom) e, de Sturaro elég ramaty lett a sérülését követően. Viszont azt hiszem, hogy előtte sem teljesített volna jól ebben a szerepkörben. Őt a stílusa alapján romboló középpályásként tudom elképzelni, hiszen sem irányítani, sem pontosan passzolni, sem lőni nem igazán tud. Jelenleg ezt a felállást én így tudnám a legerősebben elképzelni:

1 (Buffon) - 4 (Sandro, Rugani, Bonucci, Alves) - 2 (Marci, Khedira) - 3 (Dybala, Pjanic, Cuadrado) - 1 (Higany)

És így a pad is "biztosítva" lenne, hiszen mind a védelembe, mind mindenhova minőség szállhatna be. Persze nem hiába Allegri az edző és én egy senki vagyok, de szerintem pár meccset megérne ez a felállás is.

Juve82 2017.02.27. 17:00:56

Köszönjük ezt a hosszú fordítást!

MdewC 2017.02.27. 17:26:20

Apu, ez este megérdemel 1 sört, annyira hosszú cikk. :D

Apuleius 2017.02.27. 17:40:59

@Juve82: @MdewC: Köszi srácok! A sör nem is rossz ötlet :-)

Juve82 2017.02.27. 17:53:19

@Apuleius: Okés hnap...hatha megint szerencsét hoz a meccsre:)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása