Buffon véleménye az új logóról

juventus_logo_2017.jpgTegnap leleplezésre került a klub új logója, mely megosztja a szurkolókat. Most a csapat kapitánya osztotta meg nézeteit az új jelvény kapcsán, de emellett még számos témát is érintett.

"Ez most más, változott a logó, de az teljesen világos, hogy a Juventus ugyanaz marad mint előtte, nem riad vissza a változtatásoktól, még mielőtt mások megtennék. Még egyszer, ez a jelvény nem változtatja meg a történelmet, de úgy gondolom, hogy jól megy majd az új mezhez. A legfontosabb dolog, hogy ez a projekt folytatódjon és tovább erősítse a brandet, ami remélhetőleg kifizetődő lesz."

A legnagyobb álom talán az lesz, hogy az új logóval is felemelje a csapat a bajnoknak járó serleget.

"Bizonyára, ez legalább olyan fontos. A jelenlegi szezonban vannak hullámhegyeink és sajnos néhány hullámvölgy is, megpróbáljuk kiszűrni a rosszat és bevonzani még több jót. Képesek vagyunk még több erőt meríteni és megnyerni az idei Scudettót."

A Juventus a Fiorentina elleni vereséget követően találkozik a Lazioval, valószínűleg egy válaszüzenetet küldenek majd az előző botlás után.

Egy olyan csapat ellen fogunk pályára lépni, akik nagyon jól teljesítenek ebben a szezonban, és akiket nagyon tisztelünk. Egy rossz eredmény van a hátunk mögött, és ilyenkor a Juve általában újra rátalál a jó útra, reméljük, most is így lesz."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1812132229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

4Evorg 2017.01.17. 08:22:54

Nem tetszik, nem akarom. Illetve a címer helyett nem akarom. :'( :'( :(

Grinta 2017.01.17. 08:28:40

Innováció.Egy szóval.Egyben új dolog is..jövőbelátás,mert ezután bármelyik nagy csapat ehhez irányulna,egyből mindenkinek mi jutunk az eszébe..annak aki követi a labdarúgást biztosan.De szokni kell még,Nekem is,ezt bevallom.

4Evorg 2017.01.17. 08:31:25

@Grinta: Ez nem innováció, ez egy szar. Nem lehet egy címert amit nem jó pár évtizede használunk ilyen mértékben megváltoztatni.

Nekem senki ne mondja az ellenkezőjét.

Trieszt120506 2017.01.17. 08:34:50

Mindig csodálkozom, hogy pl. Japánban egy -átlag- autó milyen ormótlannak néz ki európai szemmel. Kíváncsi lennék, egy ázsiai szavazásra a logóval kapcsolatban..

Amúgy nem olyan vészes ez, ha mondjuk csak a logó háttere lenne fekete pajzs formában, a környezete pedig fehér, egész jól nézne ki.

4Evorg 2017.01.17. 08:37:24

@4Evorg: *amit jó pár évtizede használunk

Hoods. 2017.01.17. 08:40:06

Aztakurva.. a macskam karmol hasonlot, pedig o nem egy Juventust vezet.

pedronegroo 2017.01.17. 08:41:41

Nekem tetszik! :) Semmi csicsa, szeretem az egyszerű dolgokat. :)

pedronegroo 2017.01.17. 08:44:13

Amúgy miért ilyen lett? Valaki tudja?

Hiribi27 2017.01.17. 08:45:20

@4Evorg: az elmúlt 120 évben kb 10-szer változott a címer. Az utolsó kb 2004-től van. Ennek ellenére nekem se tetszik, de majd megszokom. :)

Apuleius 2017.01.17. 08:46:33

Az új logó szerintem önmagában egyáltalán nem rossz, de nagyon nem tartom jó ötletnek, hogy egy ilyen patinás klub így lecserélje a tradicionális címerét. A Juventus egyik nagy értéke éppen a hagyomány, a tradíció, én egy ilyen szimbólumhoz biztosan nem nyúltam volna hozzá az innováció jegyében. Abszolúte el tudnám képzelni, hogy ez az új logó valamilyen formában megjelenjen a klub életében, de semmi esetre sem a régi HELYETT.

Bbenj 2017.01.17. 08:53:12

Nem olyan rossz ez a logó,modern.de èn inkàbb eltudnàm kèpzelni a Juvestore-ban àrult termèkeken mint a hivatalos mezen!címernek furcsa les,inkàbb utcai ruhàkra,ajàndèktàrgyakra valò.

Hiribi27 2017.01.17. 08:53:33

@Hiribi27: Volt amikor csak egy zebra volt a címer, akkor sem változott a klub image-e, most sem fog. Ettől még gondolkodhattak volna egy ideig. (Agnelli nyilatkozta, h ez egy éves munkájuk eredménye. Persze nemcsak a logo)

MeGmOnDtaM 2017.01.17. 08:53:48

Szerintem a változás lényege, hogy egy sokkal átfogóbb brandet akarnak építeni, amely globális lesz. A lényeg, hogy bármilyen szóról, amely "J" betűvel kezdődik, a Juventusra asszociáljanak, ami elég klassz :) Másodsorban ez Gianni Agnelli gondolata volt, tehát egyfajta tisztelgés a Nagy Öreg előtt!

"It is an iconic, simple design centred around sharp lines and will surely steal the spotlight no matter where it is used. The design brings to mind a famous line from Gianni Agnelli: “I get excited every time I see a word beginning with J in the papers.”

4Evorg 2017.01.17. 08:54:33

@Hiribi27: Igen,tudom. A legnagyobb változás amikor csak a bika volt a címer, de egyik sem volt ilyen radikális.

@Apuleius: Ezzel értek egyet. Jó lehet, pár mercsendájzing termékre, dokumentumokra, J Village-nek, stb, stb. De a címert ne cseréljük már le, az olyan szép.

Remélem ezt a hülyeséget eltölri a népharag.

venember83 2017.01.17. 09:00:13

Érdekes, mert az új logót bemutató képen Gigin nem az új logóval díszített mez található...

www.juventus.com/media/images/galleries/2017/gennaio/fearless-concept/Gallery_BWM%20(2).variant1400x787.jpg

Plusz még ott az oldal alján a régi címer.

www.juventus.com/en/black-and-white-and-more.php

Nem tudom, mennyire megvalósítható, hogy párhuzamosan mindkét logó fent maradjon, de reménykedek.

pedronegroo 2017.01.17. 09:16:14

@venember83: Tudtommal nyártól lesz csak hivatalos az új logó.

venember83 2017.01.17. 09:24:59

@pedronegroo: akkor nem tegnaptól kezdődött az új korszak? Pedig arról volt szó... Mindegy.

Amúgy nagyon megy az új logó az adidashoz, gondolom, hogy hosszabb távon összefonódik a sportszergyártó és a Juventus kapcsolata, ezért is lépték meg ezt.

NagyonJuve 2017.01.17. 09:44:57

Megszokás kérdése. Szerintem nem lesz ez olyan rossz. A blogon mikor lesz lecserélve? :)

mpite 2017.01.17. 09:47:04

@venember83: A honlapra éjszaka felkerült hivatalos kommunikáció szerint júliustól kezdik majd bevezetni, a közösségi médiában is visszakerült mindenhova a régi logó.

mpite 2017.01.17. 09:48:32

@mpite: Illetve bocs, csak rákeresve még a régit adta ki, de rákattintva az oldalakra, már az újat. Mindegy, a mezeken valszeg csak jövőre lesz rajta, addig gondolom próbálják lenyomni a torkunkon ezt a dolgot.

2017.01.17. 10:07:56

Mondhat bárki bármit,ez akkoris egy szar,semmi...ha belegondolok,hogy valaki ezért még pénzt is kapott,elfog a hányinger...

MdewC 2017.01.17. 10:20:54

A logó pedig most aktuális / trendi.

De nekem is furi.

Ha nyerünk alatta 2-3 BL-t, akkor viszont rendben.

Juvegaspy 2017.01.17. 10:26:20

@Apuleius: Tuti h lesz balhe belole ahogy a mediaban latni a nep nemigazan kultivalja.
Az eredeti cimerben a a varosi jelkep(a bika) helyett el tudnam kepzelni

4Evorg 2017.01.17. 10:26:51

@fire06: +1000

Meg lehet itt mondani, hogy nyitni kell az ázsiai piac felé is, de a többi csapatnak ez sikerült radikáléis címerváltoztatás nélkül is.

Gabuero9 2017.01.17. 10:29:06

Eloszor azthittem 2 J van kozbe az elso az a scudetto pajzsnak a fele.
Na most ha innovaciorol beszelunk akkor minden olyan dolog fura/hulyeseg ami meg nincs/nemvolt ez is egy ilyen.
Ha esetleg a kozeljovoben mas klup probalkozna ilyennel akkor egyertelmuen hozzank vezetne vissza, ami jo dolog.

Gabuero9 2017.01.17. 10:32:42

Illetve az tetszik meg benne hogy nincs az a tipikus logo formaja "shape"-je mint minden csapatnak. Kor alaku v pajzs v tojasalaku ( ami egyebkent olaszban igen sok csapatnak van ) mienk egyedi letisztult titokzatos belevan preselve h juve es scudetto ez a tortenelmunk. Szerintem ha fole lesz irva a mezen h juventus meg jol is fog mutatni. Ezek utan mezre is kivancsi leszek milyen lesz

Kukszi 2017.01.17. 10:36:04

És hol a 3 csillag? Amit kitehetnénk büszkén?
Ez egy 10 eves gyerek rajza kb.
Es aztan belehet beszélni itt mindent hogy igy jövőkép úgy J-betű! Mit kell látni benne...
Ez kritikán aluli!

Grinta 2017.01.17. 22:22:13

@4Evorg: Akkor nem mondom.Én azt hittem leírhatom amit gondolok a témáról.

niccolo 2017.01.18. 08:50:17

Gianni Agnelli a logotervekkel együtt Andreát is kivágta volna az ablakon! Nekem a zebrás címer az etalon 35éve,legalább ennyi kell, hogy elfogadjam az újat!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása