A Manchester City Alex Sandrót akarja

alex_sandro_golorom.jpgNem először hallani olyan híreket, hogy a Manchester City szívesen erősítené meg a védelmét Juventus játékosokkal, ám úgy tűnik, Bonucci után most egy másik alapembert is kiszemelt Guardiola.

Alex Sandrót jelenleg 2020-ig köti szerződése a Juventushoz, viszont szigetországi információk szerint a jelenlegi kivásárlási ára angol mércével nézve nem éppen magas, egészen pontosan 25,6 millió font. 

A The Mirror tudni véli, hogy hamarosan tárgyalóasztalhoz ül a játékos és képviselete a Juventusszal, hogy egy új szerződésről beszéljenek, aminek értelmében minimum duplájára növekedne a játékos kivásárlási értéke is. 

Amennyiben sikerülne megegyezni, a brazil szélső védő értéke már minimum 50 millió font fölé rúgna, ezt pedig Guardiola és csapata szeretné elkerülni, ezért már januárban meg fogják próbálni leigazolni őt. 

Valószínűleg egyik angol csapatnak sem lesz könnyű feladata Sandro megszerzését illetően, ugyanis talán az idei szezon leginkább megbízható teljesítményét teszi le a pályára hétről-hétre, arról nem beszélve, hogy a bekk többször hangsúlyozta, hosszú évekig Torinóban szeretne még futballozni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1711977360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The king of alibis 2016.11.20. 17:28:38

LEhet koccolni gyökerek....

juve28adam 2016.11.20. 17:46:59

Felejtsék el! Itt a helye!

baggio72 2016.11.20. 17:56:37

Tudtommal a Juvénál nincs kivásárlási ár.Vagy tévedek?

Rikoo 2016.11.20. 17:56:56

Milyen 25,6 millió fontos kivásárlási árról beszélnek? Komolyan az angol sajtó egyre lejjebb adja...
Az lehetséges, hogy a City akarja Alex Sandrot, de ezzel nincsenek egyedül. Igazi topjátékos a posztján.
Jó lenne, ha végre 4 védős rendszerben fixen lehetne játszatni, mert az komoly előrelépés lenne a csapatnak is.
Dani Alves pedig jobbon.

Leram7 2016.11.20. 19:29:31

Szerintem eddig ő a szezon játékosa, utána meg Barza, majd Cuad.

Rocky80 2016.11.20. 19:44:19

Nagyon jó játékos, top 3 a posztján. Magunkhoz kell láncolni.

Rocky80 2016.11.20. 19:47:15

Ez a jövő: Cuad-Dybala-Rugani-Alex-Pjanic-Bonu-Lemina

Csak ez a Sturaro lenne egy kicsit ügyesebb. Az utóbbi meccsein bűn rossz.

Montero 2016.11.20. 19:48:03

Lemina-t meg a Valencia akarja. Megint nyaron eladjuk a legjobbjaink? Marotta egy beepitett ugynok????

ToTTy-Juve 2016.11.20. 19:54:18

no-no! Nem nyulka-piszka!

Lisandro 2016.11.20. 20:06:32

@Rocky80: Igen!!
Aztán a nyáron érkezik az Arturo James kettős,és szerintem készen is vagyunk!
Mi leszünk jövőre az elsők akik megvédik a Bl címüket!!:-)

2016.11.20. 21:13:50

The Mirror...eddig érdemes olvasni.

Rikoo 2016.11.20. 21:29:05

@Lisandro: Igen, ez biztos így lesz.:DD

Andras74 2016.11.20. 21:45:34

@Lisandro: CR7-et szándékosan hagytad ki? Túl öreg már ide? :))

Lisandro 2016.11.20. 22:21:33

@Andras74: Vele nem számoltam....!
De most hogy mondod,olyan 80milliókörül mozdítható lehet!
Mindenképp megérné leigazolni!
Csak a mezekből kb 2 hét alatt visszajönne az ára.
Én szívesen megnézném Juve mezben!
Pár szezon még biztos van a lábában.:-)

Grinta 2016.11.20. 22:25:15

@Lisandro: Nem veheti fel a Juventus mezt.Nem méltó rá.

Watakuki 2016.11.21. 08:23:48

Ez a kivásárlási ár most vagy vicc vagy kataszrófa.

GabeTR 2016.11.21. 08:28:44

Azért jó lenne egy hivatalos cáfolat/álláspont/információ a kivásárlási árral kapcsolatban, mert ha van ilyen, akkor még gáz lehet a helyzet

MdewC 2016.11.21. 08:42:40

@GabeTR: nemsokkal kevesebbért vettük...

Mixbetegállat 2016.11.21. 08:59:13

Hogy lenne már ilyen?Megveszem a jövő reménységét nem kis pénzért, és berakok egy kivásárlási árat ami csak egy picivel több.Ennek aztán sok értelme lenne :)

Rikoo 2016.11.21. 09:00:54

Természetesen nincs semmilyen kivásárlási ár. Nem mellesleg a City bármikor kipengetné az 50+ millió fontos árat is.
Ha ő nem akar elmenni akkor mi biztosan nem engedjük el. Ha jól emlékszem amikor vettük volt vmi tőkeinjekció azért jött ő és nem Siqueira. Vagyis biztosan hosszú távon tervezünk vele.

Andras74 2016.11.21. 09:02:05

@Lisandro: Félek, hogy az a 80 millió még arra sem lenne elég, hogy közöljék Vele (és a klubbal) az ajánlatot!

Lisandro 2016.11.21. 09:29:47

@Andras74: 32 éves ám!Azt ne felejtsd el!De igazából kár erről hosszasan beszélgetni.....

GabeTR 2016.11.21. 09:35:33

@MdewC: Ez igaz, de a szerződésbe nem látunk bele, mindenestre valóban nem tűnik életszerűnek
Mindenesetre lehet, hogy az a kavarás oka, hogy a Portoval kötött szerződés valóban tartalmazott egy 50m eurós kivásárlási záradékot.
Mondjuk a 25.6m font cirka 30m euró, úgyhogy így is sántít a matek...

pedronegroo 2016.11.21. 10:18:12

Egy páran befognak még próbálkozni érte, ha így folytatja. A brazil és Dybala megtartására komolyabban oda kell figyelni bár a játékos hozzá állásán sok múlik de ha nem vesszük fel továbbra se a versenyt a BL-ben akkor sokáig biztos nem maradnak majd velünk.

Tothtihamer 2016.11.21. 10:42:29

@Lisandro: 2 hét alatt eladnánk 100000 mezt egyenként 15 euró részesedéssel az 1.5 milló. Nehezen hozná vissza az árát! Egyetlen játékosnak sem térül meg az ára mezeladásokból még 20 év alatt sem.

Zombijuve 2016.11.21. 16:00:18

CR7 csíkosban csak azt ne! Óriási játékos de nagyon unszinpatikus !Nem ide való!!!!

Rikoo 2016.11.21. 17:06:56

@Zombijuve: Azért lehet más véleménnyel lennél róla, ha 2003-ban nem b@sszuk el az üzletet és hozzánk jött volna és nem Manchesterbe.

Tothtihamer 2016.11.21. 17:26:24

@Rikoo: Nem elbasztuk hanem Salas meggondolta magát és mégsem lépett le. A helyére jött volna Cr7

Rikoo 2016.11.21. 17:34:14

Ettől függetlenül simán meglehetett volna oldani az üzletet. Az MU potompénzért igazolta le.

Nathas 2016.11.21. 18:02:39

Már egyszer visszautasították a City 40-50 milliós ajánlatát, nem? Akkor hogy lehetne kivásárlási ár?

Zombijuve 2016.11.21. 19:41:42

@Rikoo: Lehet hogyha nálunk válik sztárrá máshogy alakul az egyénisége. Bár?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása