A Barcelona figyeli Lichsteinert

Lichtsteiner Stephan golorom.jpgStephan Lichsteiner a téli átigazolási szezonban elhagyhatja a Juventus együttesét az FC Barcelona kedvéért, véli a Mundo Deportivo.

A svájci válogatott szerződése 2017 júniusában jár le, korábban a csapat Bajnokok Ligája keretéből is kikerült, a szerződéshosszabbításával kapcsolatos tárgyalások pedig ennek következtében elakadtak. 

Lichsteiner Dani Alves érkezése óta a bajnoki párharcok során is leginkább a cserejátékosok között szerepel, az említett spanyol forrás szerint pedig ezáltal teljességgel elképzelhető a szezonközi klubváltása, főleg azért, mert előkelő helyen szerepel a Barca szélső védőket érintő kívánságlistáján. 

A még élő szerződés rövid időtartama és a játékos kora miatt a Juventus akár kisebb összegért is elengedheti a 33 éves védőt, az viszont szinte biztos, hogy a katalán városban is csak csereként számítanának rá, hiszen Aleix Vidal esetleges távozása miatt keres védőt a spanyol címvédő. 

Amennyiben az üzlet létrejönne, érdekes módon az is elképzelhető, hogy többek között Lichsteiner fogja pótolni azt az űrt a Barcelonánál, amit pont a Juventushoz szerződő Daniel Alves hagyott maga után. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9411841227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tothtihamer 2016.10.26. 20:03:18

Lichti tett már annyit a Juventusért hogy ingyen elengedjük a télen.

Watakuki 2016.10.26. 22:37:26

Mert a katalánoknal biztos egy beteges, koros svájci kell oda.(A legkevesebb sértés nélkül.)

GabeTR 2016.10.27. 08:31:35

@Watakuki: A koros svájci szerintem még mindig a világ egyik legjobb jobbhátvédje. 4 védős rendszerben inkább rá szavaznék, mint Alvesre

biancineri101 2016.10.27. 10:11:36

@GabeTR: Nem egy rossz játékos, de pont a Barca fifikáns, labdatartós pontos passzos játékában nehezen tudom elképzelni.

GabeTR 2016.10.27. 12:12:19

@biancineri101: Oda alkalmatlan, ez nem vitás. A svájci jobbhátvéd és nem egy Alves féle szélsővédő

2016.10.27. 13:43:08

Nem értem a címet,mi a lófaszt figyelnek rajta,mikor nem is játszik szinte semmit?! Én még mindig azt mondom,hogy óriási gyökérség beáldozni őt egy Alves-féle parasztért,aki ráadásul szarul is játszik,Cuadrado,mikor a pályán van,fényévekkel jobban játszik.

venember83 2016.10.27. 13:47:27

@fire06: a tegnapi után, illetve idén több jó meccse után elég meglepő azt olvasni, hogy Alves szarul játszik. Sokszor ő megy fel középpályára osztogatni, mert annyira nincs ki irányítson, emellett kiveszi a részét a védekezésből is, plusz a jobb szélt mozgatja, szóval elég furcsállom a kritikát a játékos iránt. Hogy az ember nem szimpatikus neked az már más kérdés, szíved joga kritizálni, de játékosként nem látom, miért érdemelné a negatív megítélést.

2016.10.27. 13:52:18

@venember83: Egyáltalán nem látom,hogy ő osztogatna,nem is az ő dolga,én semmi olyat nem látok tőle,amit a svájci ne csinált volna meg,ezért zavar,hogy őt meg egyik pillanatról a másikra elfelejtettük. Az,hogy emberileg ki szimpatikus,nem mérvadó,ugyanis Lichti legalább ugyanolyan utálatos,színészkedős,kötekedő,buta tuskó,mint Alves,hogy Chiellinit például ne is említsem...

venember83 2016.10.27. 14:24:26

@fire06: pedig határozottan emlékszem, hogy a Lyon ellen sokszor húzódott középre, s próbálta segíteni a csapat támadójátékát. Lényegében mindegy, nem akarlak én semmiről sem meggyőzni, csak meglepett a kritika.

Juvegaspy 2016.10.27. 14:40:09

@fire06: Alvest gondolom utaltad 10evig a Barcaban ez ertheto de mar nalunk jatszik es azt azert latni kene h minimum 1 szintel jobb mint a svajci..pl ha beadasra kerul a sor a kulonbseg elegge szembetuno

2016.10.27. 14:55:32

@Juvegaspy: Nem is azt mondtam,hogy a svájcinak kellene kezdenie,szerintem jelenleg arra a posztra Cuadrado a legjobb opció. Amire én utalni akartam,hogy Alvesre semmi szükségünk nem volt,itt van Lichtsteiner,itt volt Lirola,jött Cuadrado,és már sokan is vagyunk,azt meg csak a legelvakultabbak gondolhatják,hogy a brazil akkora különbséget fog jelenteni mondjuk a Bayern vagy a Barca ellen,hogy annyira ragaszkodni kelljen hozzá. Ő is 33 éves,lefutotta már a magáét,mehetett volna a faszba levezetni a jóistentudjahova,de nem,mert ugye...kor,lejárt szerződés,neve jól cseng,Marottáéknak egyből könnyezett a kígyó,nyilván muszáj volt idehozni,nehogy egy fiatal tehetségnek legyen helye,vagy mondjuk Lichti ne ilyen méltatlanul búcsúzzon,mert akármennyire is utálatos,beadni nem tudó futóbolond,de rengeteget tett a csapatért,többet,mint Alves valaha fog. Emellett tartom magam ahhoz,hogy amit a brazil tud,azt a svájci is bármikor megcsinálja,Alvesnek sincs egynél több jó beadása meccsenként,soha nem is volt.

Rikoo 2016.10.27. 15:07:04

@fire06: Sztem vmit nagyon máshogy látsz, mint mi utt a blogon. Többen nem szeretik, de amit a pályán nyújtott eddig azt össze sem lehet hasonlítani a svájcival. Óriási előrelépés. Talán a hátsóharmadban kicsit túl kockázatos dolgokat választ amit Barcelonában megengedhetett magának itt, viszont nem szokás.
De a statisztikák, osztályzatok alapján is mindenhol a legjobbak között van feltűntetve:
www.whoscored.com/Teams/87

Juveboy92 2016.10.27. 16:33:11

@Rikoo: azokon a hatso harmados cselein sokszor énis elgondolkodom a meccs elötti rivotrill feliratására, de akkora tanár hogy 10/8 szor megcsinálja amit akar :)))...na de a maradék2 az életveszély , kb ziccert tálal az ellenfél elé:)

Rikoo 2016.10.27. 18:59:18

@Juveboy92: Még szerencse, hogy eddig nem kaptunk gólt belőle. Allegri igazán szólhatna neki, hogy ez itt nem a Joga Bonito. Szerintem mi nem vagyunk olyan finnyásak, hogy nyavalyogjunk, ha felb@ssza vki a 2. karéjra a labdát. A Barca szurkolók olyankor már mondják, hogy ez nem bőrszalonna szint.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása