Nedvěd: „Higuaín a legjobb a világon”

Nedved Pavel_1.jpgPavel Nedvěd, a Juventus legendás középpályása, és jelenleg igazgatóságának tagja megszólalt Gonzalo Higuaín ügyében, aki véleménye szerint a jelenlegi legjobb a világon. 

A 90 millióért szerződtetett csatár eddig 7 találatot jegyez 12 mérkőzésen, ám az elmúlt 3 találkozón egyaránt nem szerzett egyet sem, ami rögtön felerősítette azokat a hangokat, miszerint nem szabadott volna ekkora összeget szánni az argentin szerződtetésére. 

Azt hiszem, hogy jó úton haladunk, a legfőbb feladatunk pedig most az, hogy csapatként is elkezdjünk fejlődni.” - mondta Nedvěd a részvényeseknek rendezett találkozót megelőző sajtójátékoztatón. 

„Higuaín? A múltban is több játékosunk volt már, akiknek gondjai akadtak a beilleszkedéssel, nagyon örülünk, hogy velünk van, minden erőfeszítéssel együtt, amit jelenleg tesz.”

„Szerintem ő a legjobb befejezőcsatár jelenleg a világon.”

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7811837911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rikoo 2016.10.25. 19:03:16

Már csak játékosok kellenének akik kiszolgálják. Egyedül van 2-3- védővel egész meccsen. Helyzetbe kerülni sincs esélye így.

The king of alibis 2016.10.25. 19:29:17

Legjobb befejezőcsatár? Muhahahaha. Majdnem a torkomon akadt a vacsora.

alexGicamo 2016.10.25. 19:47:07

Nem tudom, Gonzalónak mennyire van szüksége arra , hogy önbizalmat öntsenek belé, mindenesetre PAVEL nagyon ért hozzá ! :D

FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

Juvegaspy 2016.10.25. 19:48:29

@norbi9107: tudom h reg ota vagy itt de most mitortent menstrualsz...minden cikk ala egy karogo bofoges??
Vagy Kysbe-Zsone rekordjara hajtasz. Vagy azert csinalod h bar embert felhuzz itt a blogon? Mert akkor sikeres es szanalmas vagy egyszerre

Montero 2016.10.25. 20:05:40

Valaki koveti a holland bajnoksagot? Hogy jatszik ez a gyerek az Ajaxban?-Nemanja Gudelj
Szerb kozepalyas 24 eves lattam videot a youtubeon (nem mervado tudom) de erdekelne mit gondoltok rolla ha valaki figyelemel kiseri a bajnoksagban.

sleepy8 2016.10.25. 20:09:51

Ha az igazán fontos meccseken nem lenne kuka, tényleg a legjobb lenne. Bár akkor már Madridból se engedték volna el.

delpi0823 2016.10.25. 20:13:17

@Juvegaspy: Ha reagalsz ra o csak annal boldogabb lesz,az ilyen embereket figyelmen kivul kell hagyni az a legfajobb nekik.Nem is erdemes arra hogy a Juventusnak szrkoljon,szanalom ez az ember,vagy a csapatot szidja mint a lovat,vagy bohoc Marrottazik,vagy kokler Allegrizik nevetseges,de olyankat mint Montella meg mar istenit akinek semmi eredmenye nincs......

Hoods. 2016.10.25. 20:14:53

Higuain nem sokat er, ha nincs aki labdat adjon neki. Ilyen kozeppalyaval meg nem fog nalunk semmire menni.

Juvegaspy 2016.10.25. 20:32:04

@delpi0823: nem szojasom reagalni ra fe gondoltam egye fene ennyi orome legyen meg neki is ;)

The king of alibis 2016.10.25. 20:39:32

@delpi0823: köszönöm megtisztelő hozzászólásodat. A többiekre mit mondanál, akik szerint sem Higany a világ legjobb csatára?

Juveboy92 2016.10.25. 20:45:04

Nedved már csak tudja milyen nehezen beilleszkedni, 1. fél éve neki se volt zökkenőmentes még mondta is Raiola hogy anno felhívta őt Moggi hogy mi lehet a baj ügyfelével...
egyébként Higuain ahhoz képest hogy nem kapja meg a megfelelő támogatást egész szépen termel, alig 2-3 gólra van lemaradva azoktól a centerektől akik sokkal jobban kivannak szolgálva (Lewa,Suarez)
egyébként ha feltolodna mellé a kp és őkis veszélyesebbek lennének kapura akkor nem fognák őt egyedül 4en hanem az ellenfél figyelme is megosztódna

Grinta 2016.10.25. 20:49:33

@delpi0823: Íme a bizonyíték arra,amit a tudósok már jó ideje kutatnak..Agy nélkül is van élet :D

Grinta 2016.10.25. 20:57:12

Most írhatnám,hogy a legtöbb sületlenséget összehordó komment versenyében,már így is utcahossznyi előnnyel vezetsz..de tartok tőle,hogy előnyödet még növelni szeretnéd,és sajnos tudod is :(

Watakuki 2016.10.25. 21:08:21

Higuain valami eszméletlen lövőtechnikával rendelkezik, szinte elképesztő, hogy majdnem minden meccsen van egy kapásból rácsavart lövése, elemi erővel. Ez tény, ezzel a tulajdonságával tényleg elitbe tartozik, ahogy befejezőcsatárként az utolsó lövésekkel/bepasszokkal sem áll hadilábon.

De egy olyan középpályától, ami a sima, egyszerű passzokból is minden másodikat elrontja, nem lehet várni normális kiszolgálást, így teljesen értelmetlen értékelni Higany munkáját. (Isteni érzés Mandzu helyett a pályán látni)

btw, nem Higu a hibás a szenvedésért.

Tony. 2016.10.25. 22:47:17

Az a gond a Juventusnál, hogy bár nagyon szeretnék elérni a végső célt, BL esélyesnek mondani magukat, de sajnos valami mindig hiányzik, és amit a hiányt sikerül pótolni, keletkezik egy újabb. Ezért lenne fontos, hogy meg tudjuk tartani a sztárjainkat, ami jelenleg nem megy.
Higuain tényleg kva jó, egy klasszis befejező, akire sokáig vártunk. Csak sajnos mire megjött addigra eltűnt a klasszis középpályánk. Mire az újjá épül nem lesz védelmünk, majd Higany nyugdíjba megy és így tovább...
Félelmetes belegondolni, hogy mi lett volna, ha a Pirlo-Vidal-Pogba-Tévez négyes mellé kerül be... Vajon hány gólt lőne meccsenként, ha ők lennének mögötte?

Rikoo 2016.10.25. 23:19:23

@Tony.: Sajnos ez így van. Reméljük, hogy a jövőben elkerüljük ezt, mert igen nagy esély van rá. Legalábbis a múlt erre utal.

delpi0823 2016.10.25. 23:30:37

@norbi9107: Tudod nagyon jol hogy nem errol van szo leirtam gaspynak is a bohoc marrottazas,kokler allegrizes stb,mindenki szar alkalmatlan a feladatra kb ilyen jellegu az osszes hozzaszolasod

babo0410 2016.10.25. 23:36:23

@Juveboy92: Egyetértek. Szerintem az a baj, hogy mostanában nem vagyunk elől elég hatékonyak, mert szerintem simán lőne most is 30 gól körül. Már a Madridban is 20+ gólokat lőtt szezononként. A Realban először 2 és 9 gólt lőtt, majd a 3. szezonjától kezdve 44/24, 40/29, 25/13, 54/26 és 44/18 gólt lőtt úgy, hogy mindig is Ronaldo volt az első számú gólfelelős. De a Napoliban is már 24, 29, 38 gólt lőtt. Szerintem nálunk is be fog indulni, amint a csapat is feljavul. Nem lesz vele gond.

Kukszi 2016.10.26. 09:17:11

@Tony.: Nagy +1
Ehhez annyit hogy januárban kène cselekedni és egy értelmes középpályást kéne hozni.

Nathas 2016.10.26. 09:28:44

@sleepy8: @babo0410: Higuain már a Real-ban sem volt rosszabb Benzema-nál, osztoztak a játékperceken és a gólokon is, de bejött érte egy jó ajánlat, amiért el kellett adni. Itt is jönnek majd a góljai, ha lesz támadójátékunk :)

GabeTR 2016.10.26. 12:08:01

@Tony.: Ez most telitalálat volt

Drotkoszoru 2016.10.26. 17:19:13

Minden tiszteletem Nedvedé, de Higuaín nem a világ legjobb befejező/középcsatára. Szubjektív, de szerintem Suárez, Lewandowski, Agüero, Ibra (bár ő már idős) és Benzema is jobb játékos nála, Cavani és Aubameyang pedig kb. egy szinten van vele; Lacazette és Icardi pedig szintén elérheti, akár túl is szárnyalhatja az ő szintjét 2-3 éven belül (most az ilyen Messi, CR, Neymar, Griezmann féle nevekbe ne menjünk bele, mert ők nem klasszikus centerek). Ettől függetlenül az argentin kétség kívül topcsatár a mai piaci viszonyokat nézve (persze arról lehet morfondírozni, hogy megér-e 90 millió €-t -szerintem nem-, de ez most mellékes). Ami miatt nem nevezhető a legjobbnak, vagy top 3-asnak (az én olvasatomban), az az, hogy épp a legfontosabb momentumokban, sorsdöntő meccseken mondott eddig csődöt pályafutása során (persze remélem, hogy ez nálunk megváltozik és itt fog teljesen kibontakozni ezen a téren is). Nem tartozik a kedvenc játékosaim közé, de eddig maximálisan elégedett vagyok a nálunk nyújtott teljesítményével, hozzáállásával (talán egyetlen "hibájának" a Sevilla elleni meccset tudnám felhozni, ott be kellett volna vernie az egyik helyzetét és akkor most nyugodtabbak lehetnénk a BL terén is, de nem kukacoskodok). Lövi a gólokat (annak ellenére, hogy a középpályáról finoman szólva sem mindig kap megfelelő támogatást), részt vesz az összjátékban is, visszalép labdákért, letámad néha, védekezni is többet jár vissza, mint Nápolyban. Nálunk az állandó mutogatásáról, csapattársai leordításáról, "terrorizálásáról" is leszokott (bár gondolom, itt keményen tudatosították vele, hogy nem megengedett). Úgy látom rajta, hogy kevésbé öncélú, kezdi a csapat érdekét a sajátjai elé helyezni (gondolom felmérte, hogy ez lehet az utolsó nagy dobása élete során trófeák nyerése terén). Szóval a mentalitása sokat változott, ami engem azért meglepett. Nagyon gyorsan adaptálódott/integrálódott a csapathoz, csak így tovább! Ha így folytatja még én is meg fogom kedvelni. Persze a végső ítélettel várnék legalább tavaszig, mert számomra az igazi fokmérő vele kapcsolatban az lesz, ha a sorsdöntő BL meccseken felül tud emelkedni az eddigi gátjain/korlátain és nem görcsöl be a legfontosabb pillanatokban.

Drotkoszoru 2016.10.26. 17:58:10

@Tony.: Nagyon jól levezetted a dolgokat, talán egy dologgal nem értek egyet a mondandódból "Mire az újjá épül nem lesz védelmünk, majd Higany nyugdíjba megy és így tovább..." Benatia, Bonucci 29-29 évesek, Rugani 22, Alex Sandro 25, Lirola 19 éves. Ha Lichti, Barzagli, Dani Alves, Evra, Chiellini mindannyian ki is öregednek egyszerre, teszem azt: 2 éven belül (ami szintén nem biztos), még akkor sincs tragédia, a felsorolt 5 játékos pótolni tudja (vagy már most is pótolja) még évekig. Emellett én hiszem, hogy most már nem kell majd minden évben új csapatot építeni, lyukakat tömködni, kulcsjátékosoknak távoznia és akkor elérhető lesz minden célunk. Ez nem kincstári optimizmus a részemről, csak látszik a növekedési ütemünkből is, hogy a jövőben már jóval kevesebb eséllyel fog távozni egy nyár alatt egy Vidal, Pirlo, Tevez kaliberű hármas, esetleg Pogba. Egyrészt a bevételeink folyamatosan nőnek (388 millió € volt már az előző szezonban), ami lehetővé teszi, hogy megvegyük akár a riválisok kulcsjátékosait is "kilóra" (lásd: Higany, Pjanic), emellett pedig a bérkeretet is folyamatosan lehet feljebb tornászni (lásd: Higany 7,5 milliós éves fizetése. Nem tartom kizártnak, hogy 2 éven belül simán tudunk adni 1-1 klasszis játékosnak akár 10 milliót is, amivel azért szintén könnyebb megtartani 1-1 kulcsjátékost, esetleg leigazolni további minőségi, prémium kategóriás játékosokat). Gazdasági téren is közelítünk a legszűkebb elithez, eredményekben már most is ott vagyunk, nyilván kevésbé fog elvágyódni teszem azt egy Dybala, ha látja, hogy rendre sokáig jutunk a BL-ben, reális esélyünk van akár a végső sikerre, minőségi játékosok csatlakoznak évről-évre a keretbe, ha kell "tekintélyt parancsoló" módon "kilóra" meg tudjuk venni a riválisok játékosait, a fizetések terén is egyre inkább felvesszük a versenyt az európai elittel, stb. Miért vágyódna el egy játékos, ha lassan ugyanazt megkapja itt is, mint egy spanyol, vagy angol topcsapatnál? A harmadik dolog: a játékosok személyisége is fontos. Tevezről tudtuk milyen, azt is, hogy kap egy képet és haza akarhat menni bármelyik pillanatban. Pogbáról szintén lehetett sejteni, hogy nem fog élete végéig itt maradni, sőt: már 2015-ben is biztosra vették, hogy a 2016-os Eb után távozik. Pirlo már öreg volt, a lehető legjobb pillanatban távozott (még ha nyilván akkor fájt is mindenkinek), de az sem volt meglepő. Egyedül talán Vidal esete lepett meg, azt éltem meg a legnagyobb csalódásként. A jelenlegi keretben viszont teljesen más karakterisztikájú játékosok vannak, mint pl. Pogba. Nem vagyok jós, de pl. Dybalában szinte biztos vagyok, hogy még hosszú évekig nálunk lesz (elég csak megnézni minden gesztusát, él-hal ezért a csapatért). A felsorolt dolgok alapján hiszem, hogy a jövőben nem kell minden nyáron lyukakat tömködni és hamarosan megléphetjük azt a bizonyos utolsó lépést/szintet (ez pedig legalább egy, de inkább két minőségi középpályás megvételét jelenti -ha kell, akár bankot is robbantva vele-, illetve a kulcsjátékosok megtartását).

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása