Agnelli: "A Juventus leszakadhat a legnagyobbaktól"

agnelli_andrea_beszed.jpgA Juventus elnöke, Andrea Agnelli a klub pénzügyi helyzetéről, az európai labdarúgásban elfoglalt pozíciójáról, valamint a Bajnokok Ligája megreformálásáról beszélt.

"Büszkék vagyunk arra, amit az elmúlt öt év során elértünk." - kezdte beszédét Agnelli a részvényesek gyűlésén tartott sajtótájékoztató alkalmával.

"Külön meg kell említenünk azokat a játékosokat, akik mind az öt bajnoki cím elhódításához hozzájárultak. Buffon, Barzagli, Bonucci, Chiellini, Marchisio, Padoin, Cáceres és Lichtsteiner nevét kell megemlítenem. Nyolc olyan játékos, aki a szezonok mindegyikében a kerethez tartozott. És természetesen köszönet illeti Beppe Marotta igazgatót, Pavel Nedvěd alelnököt és Fabio Paratici sportigazgatót.

A Juventus a sikerekért él, nem csak azokért, amelyeket már elért, hanem a következőkért is. A legnagyobb európai klubok elszakadtak a bevételek tekintetében, mi középen vagyunk, s a Juventus azt kockáztatja, hogy középen is ragad. Az olyan klubok, mint a Barcelona és a Real Madrid például egymilliárd eurós fejlesztéseket jelentettek be a stadionjukat illetően. Jelentős növekedésünk volt az évek során. Az elmúlt öt évben a bevételünk 172 millióról 388 millió euróra nőtt, s 26 millió eurós veszteség helyett most 52 milliós hasznunk van.

Az én elképzelésem egy sportklub irányítását illetően három pilléren nyugszik, s ezek közül a sport az első és legfontosabb. Tavaly bejutottunk a Bajnokok Ligája döntőjébe, s a Bayern München elleni két mérkőzést annyian nézték meg Kínában, mint a finálét.

A Premier League, a Bundesliga és a La Liga klubjai jelentik számunkra a viszonyítási alapot. Példaként gondolok a Bayern Münchenre és Bajorországra, egy olyan régióra, amely nagyszerű a befektetések tekintetében. Olaszországban olyan nagy szervezetek vannak, mint az Enkel és az Eni, amelyek nem fektetnek a labdarúgásba. Azután vannak olyan klubok, amelyek gyors fejlődést tapasztalhattak meg, mint a Paris Saint-Germain és a Manchester City, két kiválóan irányított klub mind sport, mind üzleti szempontból.

A vezetőség tervei a következő négy évre önbizalommal töltenek el, s kijelenthetem, hogy a Juventust olyan helyzetben tartják, amely révén hazai és nemzetközi szinten is versenyképes marad.

A gazdasági növekedés huszonöt százalékos, vagyis ez egy fejlődő szektor, s  nincsen válság. Amikor a televíziós piacról beszélünk, a Premier League 71 százalékos, a La Liga 50 százalékos, a Bundesliga 83 százalékos növekedést produkált. A Serie A-val kapcsolatos jogok húsz százalékkal nőttek, ami jelentős ugyan, de kétségkívül nincs egy szinten a top európai bajnokságokkal. Azután, ha a mezekhez fűződő jogok megújítását nézzük, az a nagy európai csapatok esetében 75 százalékos növekedést mutat. Ez jelzi, hogy a labdarúgás még mindig fejlődik.

Nem hagyhatunk figyelmen kívül olyan külföldi piacokat, mint Kína, amely jelentős beruházásokat tesz. Ugyanakkor még nyugaton is olyan számok vannak, amelyek gondolkodóba ejtenek, mint a Major League Soccer, amely évi 600 millió eurós bevételt termel, ez pedig az európai ligákhoz hasonlítható.

Ezért keletre és nyugatra is figyelnünk kell. Ennek folyamatos és állandó módját valósítottuk meg Kínában a szuperkupával. Kereskedelmi egyezményeket írtunk alá, s elküldtük oda játszani a legendáinkat. Mindannak a gyümölcse, amit Kínában tettünk, megmutatkozik a mérlegünkön is. 2017-ben megvitatjuk majd az amerikai piacot is. 

Az UEFA legrangosabb sorozata, a Bajnokok Ligája jelentős átalakulások elé néz, s ennek révén bizonyossá vált, hogy a top négy bajnokság, köztük a Serie A, a jövőben négy csapattal képviseltetheti majd magát.

"Ez mindenkinek az érdekeit képviseli, megegyezés született a klubok és az UEFA között, amely pozitív fejlődést hoz, miközben nyitva hagyja a kaput a jövőbeli elképzelések előtt. A sportnak kétmilliárd szurkolója van a világszerte, s ebből 1,6 milliárdan futballszurkolók. A két legjelentősebb esemény a Bajnokok Ligája-döntő és a Super Bowl, s a Bajnokok Ligája a közelmúltban lekörözte a Super Bowl-t.

A Bajnokok Ligája ma 2,4 milliárdot hoz, míg az NFL kétszer ennyit, egy olyan esemény, amely kisebb közönséget vonz, s amely iránt tized akkora a nemzetközi érdeklődés, mint a labdarúgás iránt. A Bajnokok Ligája megtestesíti azt, hogy a jogok miként oszlanak el, tekintve, hogy 75 százalék Európából érkezik.

A 20:45-ös kezdési időpont azt jelenti, hogy olyankor játsszunk, amikor Ázsiában már alszanak, míg Amerikában éppen dolgoznak. Ezért úgy döntöttünk, hogy két időpontban játsszunk, s elsőbbséget élvez a UEFA rangsor első négy nemzete. Történtek változások, de további észrevételek is elképzelhetőek.

Ez egy olyan megállapodás, amely előnyt jelent a klubok számára, most pedig megállapodhatunk az UEFA-partnereinkkel. A párbeszéd Čeferin UEFA-elnökkel nyitott. Az a célunk, hogy a Bajnokok Ligáját a világ legnagyobb sorozatává tegyük, mind a nézettség, mind a végső győztes viszonylagos kiszámíthatatlansága tekintetében.

További cél, hogy bebiztosítsuk, a gyerekek még többet fociznak, s azzal a szándékkal kell hozzáfognunk, hogy a gyerekeket kapcsolatba hozzuk a labdával, ami az elmúlt évek során hanyatlóban volt. A magam részéről számos ötletem volt a labdarúgás fejlesztésére: sportlétesítmények, második csapatok, a bajnokságok reformja. Szívesen olvasok interjúkat olyan kollégákkal, akik ezekre az ügyekre helyezik a hangsúlyt. A klubok közötti párbeszédnek javulnia kell, hogy a labdarúgást segíthessük. Nem szabad félnünk változtatni, ha az labdarúgás érdekeit szolgálja."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4111837019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hiribi27 2016.10.25. 15:19:00

Köszönjük ezt a hosszú fordítást!

Drotkoszoru 2016.10.25. 15:20:33

Mindig öröm olvasni ennek a palinak a nyilatkozatait, beszédeit. 1-2 dologgal nem értettem vele egyet a múltban (pl. a Del Pierós eset), ezeket leszámítva viszont kijelenthető, hogy vérprofi ez az ember és kifejezetten intelligens, racionális, kiváló üzletember és vezető. Emellett szenvedélyes és elkötelezett a klub mellett, szívén viseli a sorsát. Remek kezekben van szeretett csapatunk, méltó utódja a nagyapjának.

Forza Juve !!! 2016.10.25. 15:22:39

Még szerencse, hogy az olaszok komolyan vették az EL szereplést és így sikerült visszaszerezni a 4. BL induló helyet :D

The king of alibis 2016.10.25. 15:53:27

Nagy öröm, hogy az európai fodballnak már nem az európai emberek a lényegesek...

The king of alibis 2016.10.25. 15:57:06

@Drotkoszoru: jah, Marrotta helyett is hozhatna egy ilyen komoly szakembert a maga szakmájában

cd1 2016.10.25. 16:03:33

K jo lesz hajnal 3kor meccset nezni. :)

The king of alibis 2016.10.25. 16:09:44

Az európai ember már magasról le van carva, a lényeg, hogy a dagadt amcsiknak meg a csíkszeműeknek jó legyen.

Chiellini 2016.10.25. 16:12:14

Amerikában több időzóna is van, de nekem az kicsit érdekes, hogy ha a saját közönségéhez igazítva esti órákban játszanak, akkor, ha már megelőztük őket, akkor minek ezen változtatni? Aki NFL szurkoló az fent marad megnézni a meccset, akkor nálunk ez miért nem jó?

a Zamboni nem egy tészta 2016.10.25. 16:18:33

Ez az európai ember és időpont vs amerikai ember és időpont nem összehasonlítási alap. Globális piac és globális trendek vannak. Ha versenyképességet nézzük egy globális piacon bizony a major sportok konkurenciánk. Lehet hímezni hámozni de így van. Mi több azok az egyesületek, akik ezt felfogják, azoknak komolyabb lehetőségeik lesznek középtávon.

Lehet ezen hőzöngeni, de NHL, NFL és NBA meccs van Európában, míg BL meccs nincs az USÁban. Szóval, nem hogy "kelljenek fel a köcsögög, nehogymár én nézzem a meccset hajnalban", hanem épp ellenkezőleg, ők ebben is elöttünk járnak.

"Az európai ember már magasról le van carva, a lényeg, hogy a dagadt amcsiknak meg a csíkszeműeknek jó legyen" hát pont hogy ők előbb felismerték , hogy mi a teendő.

Money Talks... lehet ezen morfondírozni, de hát minek

Shyr Kahn 2016.10.25. 17:22:03

@a Zamboni nem egy tészta: Money talks, csak eppen a Juvenal emlegetjuk a kulbhuseget, a csaladot es a csaladias ejlleget, amit (nyakamat tennem ra) nagyon sokan itt szimpatikus dolgoknak tartanak. Ezek a penzen felul allnak azt hiszem ebben nincs vita. Az a celkozonseg, ami bar kevesebb embert jelent, de az egesz alappileret tette le a BL-nek sztem ennel tobbet erdemel. Osszehasonlitaskent, az ertekeink alapjan es mar csak az alapjan, hogy egy tradicionalis elveket vallo futballklubnak szoritunk (es nem a legpenzesebb klubbnak) a penz mindent visz mentalitas nagyon nem szimpatikus. Csak nekem nem illik a kepbe? Tenyleg ugy gondoljuk, hogy a penz mindent visz? Nagyot csalodnek, ha igy lenne. Lehet ezen morfondirozni... es kell is, mert a penz nem mindenek felett all.

a Zamboni nem egy tészta 2016.10.25. 17:39:27

@Shyr Kahn: nem akar senki csak az amerikai es a ázsiai piacra koncentrálni. De ez most meg gyerekcipőben jár. Agnelli nem esik at a lo túloldalára de ennél többet tart ideálisnak. Es en egyet értek

ToTTy-Juve 2016.10.25. 17:46:02

Sajnos kezdünk nagyon a pénzről szólni és nem vesszük észre, hogy közben oda a "család". A vezetőség kezd úgy gondolkodni, hogy pénzért van bárki helyett más, pedig a "más"ban nincs ott a spirito.

Grinta 2016.10.25. 18:48:31

Az az igazság,hogy ez egy borzalom.Itt mindenről van szó,csak a futballról nincs.

Tothtihamer 2016.10.25. 18:57:48

@Shyr Kahn: Hatalmas nagy +1

"mezekhez fűződő jogok megújítását nézzük, az a nagy európai csapatok esetében 75 százalékos növekedést mutat"

Nálunk ez menyi? Erről miért nem beszél?

A szponzorok a nagy nevekhez ragaszkodnak - Tévez, Vidal, Pogba - nem a gazdas
ági mérleghez.
Lehetünk mi az új Arsenal ha ez a cél de akkor ne papoljanak klubhűségről.

alexGicamo 2016.10.25. 19:25:16

@Drotkoszoru: Szépen összefoglaltad ! Én is így gondolom .
Andrea igazi forradalmár . Tetszik a szemléletmódja ,amely bátor és előremutató .
Csak így tovább !

FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

2016.10.25. 21:35:28

Őszintén szólva kezdem azt hinni h a Serie A összes elnöke közül Agnelli tudja csak mire volna szüksége hosszú távon az olasz bajnokságnak pénzügyi és egyéb téren.

Grinta 2016.10.25. 21:37:38

@hellan: Szerintem ez már nem most fogalmazódott meg Benned..hanem egy folyamat eredménye.Ebbe benne van a többiek lukra futása is.

2016.10.25. 21:41:40

@Grinta: Nyilván benne, de tökéletesen látjuk h a Juventus terén bizonyította h hogyan kell 4-5 év alatt egy klubot felépíteni 2 db 7. hely után kevés szponzorral és kihozni minél több bevételt kevesebb forrásból, mint más topbajnokságnál.
Nyilván ehhez kellett a korai bajnoki cím és elengedhetetlen alapja a jó BL szereplés is.
Bár megmondom őszintén h sokat segítene ha az utánpótlásunk élő fogalmat mutatna, mert nem kellene annyit kiperkálni állandóan.

Grinta 2016.10.25. 21:45:02

@hellan: Az utánpótlás(unk)visszatérő probléma,de azért nem könnyű olyan játékost "kitermelni" aki ebben a csapatban megtudja vetni a lábát,és nem csak kiegészítő emberként.

2016.10.25. 21:46:11

@Grinta: Nekem elég lenne ha 7-8 évenként 1-2 ilyen játékos lenne, de nem sok esély mutatkozik rá.

Grinta 2016.10.25. 21:50:32

@hellan: A srác aki a Sassuoloban szerepel,talán Lirola a neve,na ő ilyen lehet jövőre.

.Bulldeo 2016.10.25. 22:03:28

@Grinta: Lirola nem a nevelőegyesület érdeme, hanem a játékosmegfigyelőé, aki bő 1 éve elhozta őt a Primaverába.

babo0410 2016.10.26. 00:14:21

Nagyon szimpatikus nyilatkozat. Azért arra kíváncsi leszek, ha beindul a Continassa (remélem jól írtam) projekt, akkor az mekkora + bevételt fog termelni a klubnak, és ezzel együtt az utánpótlás nevelés hogyan változik, javul-e.

Grinta 2016.10.26. 08:14:32

@.Bulldeo: Köszönöm,ezt nem tudtam.

GabeTR 2016.10.26. 12:30:40

@a Zamboni nem egy tészta: Osztom a véleményed. Annyi kiegészítés, hogy leginkább az NFL egy olyan szinten profin menedzselt vállalkozás, aminek a FIFA, UEFA, FIGC a közelében sincs. Irdatlan mennyiségű pénzzel gazdálkodó nemzetközi labdarúgó szövetségek semmilyen fejlődést nem tudnak felmutatni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása