A Juventus ajánlatot tehet az FC Porto középpályásáért
A Juventus ajánlatot tehet az FC Porto középpályásáért

A Fichajes.com állítása szerint a Juventus az FC Porto mexikói középpályását, Héctor Herrerát tette meg legfőbb jelöltjévé, s akár már a januári átigazolási időszakban ajánlatot tehet a játékosért. A 26 esztendős mexikói játékost már többszörösen hírbe hozták…

Az Inter komolyan érdeklődik Verratti iránt
Az Inter komolyan érdeklődik Verratti iránt

Az Inter is csatlakozott a Juventus és a városbéli AC Milan együtteséhez a PSG középpályásáért, Marco Verrattiért zajló versenyben, és állítólag a kínai tőkét felmutató nerazzurro csapat már most télen meg szeretné kaparintani a középpályást. A La Gazzetta dello Sport szerint a triplázás óta…

Conte: „Nem akartam vesztes lenni”
Conte: „Nem akartam vesztes lenni”

Antonio Conte a Sky Sport Italia Mister Condo műsorában hosszas interjúban beszélt gyerekkoráról, futball iránti szeretetéről, a Juventusnál eltöltött évekről, illetve természetesen szóba kerültek az edzőként aratott sikerek, amelyek közül a szakember a Juventusszal elnyert első bajnoki címet emelte…

Maradona: "Az én Napolim négyet rúgott volna a Juventusnak"
Maradona: "Az én Napolim négyet rúgott volna a Juventusnak"

A Napoli legendája, Diego Maradona, aki ma töltötte be 56. életévét, egykori csapata vereségével ünnepelhette a jeles alkalmat, s a keserűség dacára, a fantázia birodalmában mégis lelki vigaszt talált magának.  "Ez az ötvenhatodik születésnapom, de szomorú vagyok, mert…

Buffon: "Ez a színvonal nem lesz elegendő a Bajnokok Ligájában"
Buffon: "Ez a színvonal nem lesz elegendő a Bajnokok Ligájában"

A Juventus Napoli elleni győzelmének különös pikantériát adott, hogy a zebramezesek győztes találatát az a Gonzalo Higuaín szerezte, aki nyáron ligarekordot jelentő összeg fejében érkezett Nápolyból, s ezzel kivívta a déliek azóta is hevesen fortyogó gyűlöletét. Az argentin…

Bonucci: „A családomnak ajánlottam a gólom”
Bonucci: „A családomnak ajánlottam a gólom”

Leonardo Bonucci a Napoli elleni 2-1-es győzelmet követően magyarázattal szolgált gólörömére, illetve gratulált Gonzalo Higuaínnak. „Ez a három pont rendkívül sokat jelentett, mivel a Napoli így már hét pontra van leszakadva, míg a Romával szemben az előny változatlan.” -…

A Napoli elleni keret
A Napoli elleni keret

A Juventusra nehéz mérkőzések várnak, hiszen ma este a Napoli, jövő szerdán az Olympque Lyon látogat Torinóba. A zebramezesekhez hasonlóan a Bajnokok Ligájában is érdekelt nápolyiak pillanatnyilag a tabella harmadik helyén állnak, s kedden Isztambulban kellene visszavágniuk a…

Bazoer nyomában a Juventus
Bazoer nyomában a Juventus

A Calciomercato értesülései szerint a Juventus ismét érdeklődik az Ajax 20 esztendős középpályása, Riechedly Bazoer iránt, akit jelenlegi szerződése 2020-ig köt az amszterdami klubhoz. A torinóiak igazgatói, Beppe Marotta és Fabio Paratici szeretnék újra lehengerlővé tenni a zebramezes…

Zaza: "El sem tudom képzelni, hogy a Juventus vereséget szenvedjen"
Zaza: "El sem tudom képzelni, hogy a Juventus vereséget szenvedjen"

A Juventusnak kellemes emlékei lehetnek a Napoli vendégjátékáról, hiszen a bajnoki címvédő februárban éppen a déliek legyőzésével állt a mezőny élére, s a győztes találatot Simone Zaza jegyezte, aki nyáron a West Ham United kötelékébe lépett. A rangadóra hangolódva, az olasz sajtó megszólaltatta az…

De Rossi visszautasította a Juventus ajánlatát
De Rossi visszautasította a Juventus ajánlatát

Az olasz válogatott középpályás évente 7 millió eurót biztosító szerződése lejár a szezon végén az AS Románál, a Juventus pedig úgy tűnik, egy 2 éves szerződéssel kínálta meg ugyanekkora fizetésért. Daniele De Rossi a nyár folyamán ezt az ajánlatot visszautasította,…

Raiola: „Nem csak a Juventus birtokolta Pogba jogait”
Raiola: „Nem csak a Juventus birtokolta Pogba jogait”

Paul Pogba ügynöke újabb részleteket árult el a francia középpályás nyári csodaszerződéséről, és meglepő módon arról beszélt, hogy nem csupán a Juventus birtokolta Paul Pogba jogait. „Nem beszélhetek a szerződésről.” - kezdte a szerződéssel is kapcsolatos nyilatkozatát Mino Raiola a The Financial…

Allegri: "A Napoli elleni mérkőzés nem lesz sorsdöntő"
Allegri: "A Napoli elleni mérkőzés nem lesz sorsdöntő"

A Juventusra holnap rendkívül fontos mérkőzés, a Napoli elleni rangadó vár, azonban a zebracsíkosok mestere, Massimiliano Allegri igyekezett levenni a nyomást játékosai válláról. "A holnapi mérkőzés csak a bajnokság tizenegyedik fordulója lesz, így nem dönt majd a bajnoki cím sorsáról." - mondta…

Higuaín boldog Torinóban
Higuaín boldog Torinóban

Gonzalo Higuaín édesapja nemrégiben arról beszélt, hogy a Juventus jelenleg egyenértékűnek a Real Madrid azon csapatával, amikor a fia még a királyi gárdánál futballozott. A sztárcsatár édesapja a Napoli elleni fontos mérkőzés előtt beszélt a médiának, amely kapcsán a támadó egykori csapatával fog…

Chiellini: „Egyértelmű jelet kívántunk adni a vereség után”
Chiellini: „Egyértelmű jelet kívántunk adni a vereség után”

Giorgio Chiellini a Sampdoria elleni győzelmet követően arról beszélt, hogy válasszal kívántak szolgálni mindenkinek az AC Milan elleni meglepetésszerű vereség után. Szombaton a címvédő kikapott a San Siro gyepén, ám szerdán győzelmet szerzett a Sampdoria ellen, így kétpontos előnnyel áll a tabella…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása