De Zerbi: "Szeretnénk megnehezíteni a Juve dolgát"

de_zerbi_palermo.jpgRoberto De Zerbi szerint csapata a Juventus elleni ma esti mérkőzésen keményen védekezni fog, annak érdekében, hogy megvalósítsák álmukat.

A sziciliai csapat győzelemmel hangolt az Öreg Hölgy elleni meccsre, hiszen az Atalanta 1-0-ás legyőzésével bezsebelték idénybeli első győzelmüket. Mindezek ellenére De Zerbi rgaszkodik hozzá, hogy a soron következő lesz csapata legkomolyabb ellenfele.

"A Palermo már eddig is jól teljesített, de van egy álmunk." - kezdte a tréner a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatót.

"A meccsen fegyelmezett védekezésre lesz szükségünk. Minden tekintetben messze a legerősebb ellenféllel nézünk szembe a ligában.

Ugyanazzal a komolysággal és elkötelzettséggel állok a mérkőzésekhez mint tavaly, próbálom a legjobbamat nyújtani.

Ők a bajnokság első számú esélyesei és a nyáron még további erősíteseket is eszközöltek. Ami pedig minket illet, elégedett vagyok azzal, ahogy a játékosok elsajátították a módszereimet. Este tökéletes játékra lesz szükségünk, megfelelő hozáállással.

Örülök annak, hogy a srácok 100%-ig a rendelkezésemre állnak, s ezzel garantálják a csapat minőségét. Azt szeretném, hogy mindenki érezze, hogy fontos része, akár főszereplője is a csapatnak. Ha valaki a padon kap csak helyet, onnan is támogassa a csapattársait. Azt szeretném, ha ez lenne az a szellemiség, amit mindenki elsajátít, hiszen a többségük új érkező.

Olyan sztárokkal a pályán mint Higuaín, nincs győztes formula a megállításukra. Csak annyit tehetünk, hogy egységesek maradunk, s megküzdünk minden labdáért. A pályán a saját játékunkat szeretnénk játszani, azzal a hittel, hogy borsot törehetünk ellenfelünk orra alá. Sikerült ez már a Palermonak korábban is, és hisszük, hogy sikerülhet újra."

 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1111739399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rikoo 2016.09.24. 13:24:41

Rettentő gyenge csapat az idei Palermo. Teljesen kilátástalan játékkal. Nem is igazán értem, hogy kapartak össze öt pontot.
Erről a De Zerbiről pedig életemben nem hallottam még. Kiváncsi vagyok hány meccset kap a nagyfőnöktől. Szvsz 10 meccset nem fog megélni akármilyen edző is.

The king of alibis 2016.09.24. 13:38:36

3-4 góllal, simán verni kell ezt a bohóc brigádot...

The king of alibis 2016.09.24. 13:39:45

@Rikoo: a Wikipédia szerint még a Cluj középpályása XD

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása