Bonucci: „Ez nem lehet az igazi Juve”

bonucci_leonardo_adidas_mezben.jpgLeonardo Bonucci véleménye szerint a szombat este látott csapat nem lehet elégedett a Palermo elleni egygólos győzelmet követően, ugyanakkor a védő gratulált az ellenfélnek a jó védekezésért és játékért.

„Ez arra tanít minket, hogy egyik meccsről a másikra fejlődnünk kell, mert az nem elég, hogy a Cagliari elleni egyetlen meccsen letámadunk és jól teljesítünk.” - nyilatkozta a védő a Sky Sport Italia számára a hármas sípszó után.

„Elismerésemet szeretném kifejezni a Palermo csapatának és a trénerüknek, Roberto De Zerbinek, mivel jól játszottak, illetve jól is védekeztek.

Meg kell elégednünk a pontokkal és azzal, hogy sikerült két meccsen nulla gólt kapnunk, de nem hihetjük azt, hogy ez az igazi Juventus.”

Paulo Dybala a mai meccsen pihent, és Massimiliano Allegri inkább két középcsatárt küldött pályára Gonzalo Higuaín és Mario Mandžukić személyében, talán ez befolyásolta ennyire negatívan a csapat teljesítményét?

„Amikor ennyi passzt elrontunk, akkor nem számít, ki van a pályán, mi vagyunk a Juventus, és ezt egyszerűen nem tehetjük meg. Most ideje a következő, Zágráb elleni meccsel foglalkoznunk, amelyet meg kell nyernünk.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5911740589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2016.09.24. 21:50:02

Bonu! Inkább örüljél, hogy nyertünk egy ilyen hentes csapat ellen. Nem gálázhatunk mindig. Lesz ez jobb is. Még csiszolódni kell. össze fog állni a csapat. De az jó, ha sose elégedettek, még ennél is jobban akarnak játszani, azaz keményen fognak dolgozni, és a hibákat kijavítják.
Azt meg nem értem miért jegyzi meg, hogy sok labdát szórtunk el, mikor 86%-osan passzoltak. Szerintem nem volt ez annyira rossz. De örülök, hogy nem elégedett, mert ezek szerint keményen fognak edzeni, hogy a hibákat javítsák. A mai körülmények között meg ennyit tudtunk. Lesz ez jobb is!

Flachs 2016.09.24. 21:50:38

Ez van... Jàtékosok is làtjàk hogy valami nem jo... Egyáltalàn nem szépen jàtszik a juve. Ez nagyon gyenge ezen a szinten...

venember83 2016.09.24. 22:04:08

@babo0410: úgy bizony, mondjad csak meg neki, hogy rosszul látja a dolgokat! :)

babo0410 2016.09.24. 22:39:16

@venember83: Mert nem értek egyet vele. Lehet, hogy szeretne támadóbb felfogású Juventust látni, én is örülnék sok gólos meccseknek, de sajna ma ezt lehetett, ilyen esőben, ilyen hentes csapat ellen Allegri nem kockáztatott. Én se tettem volna a helyében ma. Amit a labdaeladásról mond, azt meg szimplán nem értem, mert 84%-osan passzoltunk, az ilyen esőben egészen tűrhető stat. Majd a jövőhéten reméljük jobb meccset látunk.

Rikoo 2016.09.24. 22:42:39

@babo0410: Előbb még 86 volt. De fog az még lejjebb is menni. Kb. 70 a reális. A belsővédők közti passzolgatás viszi fel csak. Kurva gyenge teljesítmény volt ez egy olyan csapat ellen akik fényévekkel le vannak maradva tőlünk képességekben.
+ ritka gyenge egyéni teljesítmények voltak ma is.

venember83 2016.09.24. 22:59:16

@babo0410: a következő idézettel kívánok szép álmokat:

„Obviously we need to improve, as we made too many mistakes on a technical level with misplaced passes...”

Mitya10 2016.09.24. 23:49:29

@babo0410: nálatok sosincs áramszünet? Próbálj már meg 2 lábbal a földön maradni értékelem az optimizmusodat de az már túlzás amit csinálsz komolyan... mit eső meg Palermo meg vagdalkozás? Ember 1 szerencsés öngól utàn mi védekeztünk úgy mint a Palermo és nem a ziccereknél csúsztunk el a vizes fű miatt... szégyen szar amit Bonu is sugall csak szebben... Allegri hetek óta olyan kezdőket + cseréket talál ki h sirni támad kedvem és változás halvány jelét nem látom. Nem csodálom h senki nem néz juve meccset én se birnám ha nem nekik szurkolnék. Nem mondom 1 hónap után h a céljaink elérése nem lesz meg de ami most zajlik a pályán az 1 trágyadomb. Na de respect jó 7végét

babo0410 2016.09.25. 01:09:24

@Rikoo: Igazad van, a Palermo passzolt 84%-osan, mi 86. ;)

TYUKI 2016.09.25. 06:50:48

@babo0410: egyetértek veled! Lesz jobb is! Nem érdemes a csapatott nyírni! A lényeg a 3pont, meg hogy a tabela tetején tanyázúnk!

mrdel 2016.09.25. 08:07:57

Lenyeg a 3 pont. Mindig az nyer, aki a vegen nyer tavasszal juniusban. Addig kell minden szinteren versenyben maradni. Sajnos Dybala Mandzukic es Pjaca se lott meg golt. 4-bol egy csatrnak megy. Kp-n Pjanicnak ido kell es visszater majd Sturaro es Marci is. No problemo.

Drughi Di Bianconeri 2016.09.25. 09:16:15

Na a helyi vélemény-kommandó remélem elolvassa a -potenciális- Futuro Capitano-nk nyilatkozatát a meccsről !!!

"nem hihetjük azt, hogy ez az igazi Juventus." - Ennyi, erről van szó !

Látom,hogy egyesek már Bonucci és nem csak a mi véleményünkbe is belekötnek, hát hadd' "gratuláljak" hozzá...

4Evorg 2016.09.25. 11:26:33

@babo0410: Tudom, hogy a negyven felé közelítesz lassan, de a hozzászólásaid egy maximum 12 éves gyerek értelmi színvonalát tükrözik. Ezt most nem b@sztatásból írom, ezek a szilárd tények.

Egyszerűen hihetetlen az ámokfutásod.

Tony. 2016.09.25. 12:34:14

Mindjárt jön Grinta és megaszondja, hogy Bonucci nem igazi juventino, sőt még csak nem is igazi Juventus szurkoló.

alexGicamo 2016.09.25. 13:38:09

Sürgősen változtatni kell, de durván ám!

Tegnap már az első félidőn beszundikáltam ,de nem egészen a meccs gyér színvonala okán, sokkal inkább az én " készülékemben " volt a hiba ... Lényeg : mivel nem láttam a meccset, így elvileg nincs jogom véleményt formálni róla .Az általatok leírtak alapján viszont mégis teszek egy pici megjegyzést .
Úgy vélem, mérsékelten van okunk aggodalomra. Én általában védem Maxit és bízom benne, ezúttal azonban én sem értem a felállással és a cseréinkkel kapcsolatos döntéseit . De ő nyilván jobban ért hozzá ,mint én ...

Summa summárom :

No para ! Lesz ez még így se ! Megtaláljuk a helyes utat ! Emlékeztek ? Valamelyik évben ez a mondat volt a mottója a csapatunknak . Minden 2. meccs után ezzel a dumával jöttek .

FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

sleepy8 2016.09.25. 13:49:50

@Drughi Di Bianconeri: @Tony.: Ti valahol nagyon eltévedtetek út közben:D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása