Közel a megállapodás a West Hammel

zaza_simone_golorom_1.jpgA West Ham United megegyezésre jutott a Juventusszal Simone Zaza ügyében, kölcsönvétel és opciós vételi jog üzlet keretében állítja a Sky Italia újságírója, Gianluca Di Marzio.

Köztudomású, hogy az angol csapat régóta szemez a torinói klub kevés lehetőséghez jutó támadójával és egy szezon erejéig szívesen kölcsönvenné a játékos, az idény végeztével pedig meg is vásárolná őt 24 millió fontért.

A forrás megemlíti, hogy a londoni klub képviselői tegnap este találkoztak a játékos édesapjával, aki egyben fia ügynöke is, annak érdekében, hogy megbeszéljék Zaza szerződésének részleteit.

A Kalapácsosok azután kezdtek élénkebben érdeklődni a játékos iránt, hogy az olasz támadó Wolfsburgba szerződése a múlt hét folyamán meghiúsult.

Zaza helyzete valószínűleg Torinóban sem válhatna könnyebbé, hiszen a Juventus ezen a nyáron szerződtette csatárai közé az előző idény gólkirályát, Gonzalo Higuaínt.

A 25 éves olasz játékos az előző idényben duplázni tudott csapatával, elhódítva a Scudettót és az olasz kupát is. Minden sorozatot figyelembe véve 24 mérkőzésen - többnyire csereként beállva - 8 góllal segítette ki csapatát, köztünk olyan fontos találatokat szerezve mint a Napoli ellen lőt, bajnokság alakulását meghatározó gólja.

Mindeközben Londonban szükség van egy csatárra, hiszen a 20.5 millió fontért érkező új igazolás Andre Ayew sérülés miatt négy hónapra az oldalvonal kívülre szorult, s Andy Carroll is sérüléssel küszködik.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4311652162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nathas 2016.08.26. 09:40:42

Most a szívemre hallgatok, de én még mindig Mandzu-tól válnék meg inkább.

rockitbaby 2016.08.26. 10:20:02

@Nathas: Ha a jövőt nézzük, akkor tényleg neki kellene mennie. De ha azt, hogy maximum 2 éven belül BL-t kell nyernünk, akkor a horvát tapasztalata aranyat érhet. Szó szerint. Rövidtávú céljaink miatt megy Zaza. Ha pedig jól alakul a dolog, Pjaca és Dybala a hosszú távú célokra is elég lehet, sőt.

Kisajtolun kegy 10 milliós nyereséget belőle, amit ha kell, dobhatunk is Matuidi-re. Ő most ezerszer égetőbb. De ha úgy nézed, akkor a franciára szánt pénzt kiegészítve ezzel még akár 2 középáplyás is érkezhet, nem csak Blaise.

2016.08.26. 11:36:03

Tény hogy idősebb Mandzu, de valahogy tavaly is a hajunkra kenhettük a tapasztalatát. A Bayern ellen borzasztó volt csereként beállva és összességében sem remekelt, míg Zaza ahányszor beállt úgy küzdött mintha az élete múlna a meccs kimenetelén. Egyedül az áll az eladása mellett hogy sajnos fejben nincs rendben az olasz, ami miatt komoly szerep nem juthat neki, ő pedig lehet arra vágyik. A "favágó" angol bajnokság pedig talán feküdne is neki, de én marasztalnám és csereként többször számítanék rá Allegri helyében, mert hihetetlenül hatékonyan kapcsolódik be bármilyen mérkőzésbe.

kozagaha 2016.08.26. 12:07:35

Én úgy gondolom hogy Zaza-nak a PL jobban állna. Azt azért ne felejtsük el hogy Manzdu elképesztő védőmunkát produkált, valamint a mostani középpályával akár jelentősen javulhat támadásban is. És azért jobb egy Mandzu Higany versengés a kezdőért mindketten küzdeni fognak hogy jobbá váljanak.

MDaniel98 2016.08.26. 12:22:01

Hát én még mindig tartom a véleményem, hogy ennyiért meg kell szabadulni tőle.

mpite 2016.08.26. 12:36:01

Bilic elmondása szerint akár már ma lezárulhat az ügy, Di Marzio 28 millió eurós üzletről ír. Szerintem nem rossz üzlet egy perememberért, bár én szeretem Zazát, képes mindig lendületet adni a csapatnak csereként beállva, de megértem, hogy ez kevés neki.

devil-z 2016.08.26. 20:30:00

Ennyi pénzért el kell engedni

epaska 2016.08.26. 20:37:05

Egyre jobban fáj, hogy elmegy.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása