Marotta: "Bizakodó vagyok Matuidi ügyében"

marotta_beppe_mosolyog.jpgA Juventusnak már csak kevesebb mint egy hete maradt arra, hogy az utolsó simításokat is elvégezze a nyáron ismét jelentősen átalakuló zebramezes kereten, s Paul Pogba távozását követően, a legfontosabb teendő maradt, hogy a klub igazgatói egy megfelelő minőséget biztosító belső középpályást igazoljanak.

A Premium Sport állítása szerint az üzlet lényegében megköttetett a felek között, s a Paris Saint-Germain 29 esztendős francia válogatott középpályása, Blaise Matuidi várhatóan 22 millió euro, valamint további 2-3 millió euro prémium fejében költözik majd Torinóba.

A két klub igazgatói ma Monacóban, a Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolásán is találkoztak egymással, s a Juventus részéről Giuseppe Marotta nyilatkozott az ügyben.

"Mindenki jól tudja, hogy egy középpályást keresünk." - kommentálta Marotta a Matuidi érkezésével kapcsolatos, egyre erősödő pletykákat.

"Matuidi rendelkezik a leginkább megfelelő profillal, azonban ő a PSG játékosa. Kapcsolatba léptünk velük, s reménykedünk abban, hogy az elkövetkező napok során lezárjuk a dolgokat. Bizakodó vagyok."

A Juventusnak még más játékosok ügyét is rendeznie kell, Simone Zaza minden bizonnyal távozik a bajnoki címvédőtől, míg a Chelsea kolumbiai szélsője talán visszatérhet Torinóba.

"Zaza a West Hamhez? A tárgyalások folyamatban vannak, s e-maileket váltunk. Úgy gondolom, hogy a körülmények adottak ahhoz, hogy az elkövetkező napokban lezárjuk a dolgokat.

Cuadrado? Szeretnénk megszerezni erre a szezonra is, mert megmutatta a minőségét, mi pedig szeretnénk, ha visszatérne hozzánk. Pillanatnyilag a Chelsea játékosa, ők pedig nem teljesen nyitottak az átigazolásra. Meglátjuk."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7411652308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grinta 2016.08.25. 22:44:59

Annyiért ajándék.

Rivendell 2016.08.25. 22:48:22

szerintem Cuad középen bitang jó lenne,tkp sebesség és kreativitás + vkp védekezés,mert ha csak annyira lenne harcos,mint a jobboson,akkor talán a legjobb lasztiszerzőnk is lehetne a kp-n

mrdel 2016.08.25. 23:07:39

Matuidi + Cuad = tetszene
Ez egyben azt jelentené, hogy Zazának, Hernanesnek és Lichtinek távoznia kellene, mert csak így jön ki a 25 fős keret. 21+4 (Marcsi, 3. számú kiskapus + két fiatal saját nevelés: Nem a 29 éves De Ceglie és a 26 éves Marrone- na ne már)

Drughi Di Bianconeri 2016.08.25. 23:40:20

Ebben minden benne van:
Zaza - out
Matuidi,Cuadrado - in

Lehet,hogy tévedek,de mintha az utóbbi időben konkrétabb lenne Don Kancsal,mint valaha.
Ez miért lehet ?

Vagy az idei transferektől már ilyen nagypályás,gizda,kanyhalló lett,hogy nem sunyiskodik,nem kertel ? :D

Ja, ez a kép meg zseniális :D

@Rivendell:
"Felecsd el", Cuadrado teljesen haszontalan a pálya közepén,úgy rémlik,mintha nálunk is játszott volna - kényszerből- egyszer ott.
Ő szélre való,ott viszont univerzális,a teljes jobboldalt bejátssza,de én azt is kinézem belőle,hogy lehetne inwerted winger, a balszélen (a válogatottban,mintha játszott volna már ott).

MDaniel98 2016.08.26. 12:19:44

Hát, ha Zazából megtudnánk venni Matuidit, akkor az az év egyik legjobb üzlete szerintem.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása