A Milan kölcsönvenné Zazát

zaza_simone_golorom_bl.jpgA Juventus támadósora jelentős átalakuláson megy keresztül, Álvaro Morata visszatért nevelőegyesületéhez, a Real Madridhoz, míg a klub szédületes összegért szerződtette a tavalyi gólkirályt, Gonzalo Higuaínt, s az ügy ezzel még nem zárult le, a pillanatnyilag a brazil nemzeti csapattal az olimpiára készülő Gabigol is Torinóba költözhet.

Az új szereposztás sem ígér lényegesen több játéklehetőséget Simone Zaza számára, aki tavaly, főként csereként beállva, fontos gólokkal vette ki részét a csapat meneteléséből, s így helyet szerzett magának az Európa-bajnokságra utazó olasz válogatott keretében is.

A több játékpercre vágyó támadó az új szezon kezdetéig minden bizonnyal más csapat szolgálatába szegődve keres magának több játékpercet, s a Vincenzo Montella irányítása alá kerülő AC Milan szívesen látná keretében a játékost, azonban a milánói klub csupán kölcsönben szerződtetné.

A La Gazzetta dello Sport úgy tudja, hogy a játékos édesapja és ügynöke lázasan dolgozik azon, hogy új csapatot találjon fiának, aki mindenképpen maradni kíván Olaszországban. A Roma mellett, a Milan is érdeklődik Zaza iránt, azonban csak kölcsönben vinné Milánóba a Juventus játékosát.

A hírforrás szerint a Juventusnak nincsen ínyére ez a megoldás, s inkább más érdeklődőt keresne, hogy véglegesen túladhasson Zazán.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr988921424

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The king of alibis 2016.07.29. 11:09:36

Nincs kölcsön. Rakjanak le érte 30 millió eurót és vihetik.

Trieszt120506 2016.07.29. 11:10:28

Ezért felesleges matekozni, hogy a 'feleslegből' mennyi pénzt lehetne összehozni...

2016.07.29. 11:11:22

Jövőre 25M kötelező opció és mehet kölcsönbe.

Nathas 2016.07.29. 11:56:55

@venember83: Bacca-t 30-ért esélyes, hogy eladják, azt nyugodtan átutalhatják. (persze hülyék lennének, de akkor is :))

Hiribi27 2016.07.29. 12:10:31

Ha Gabigol jön, ő teljesen felesleges. Felőlem mehet kölcsön+kötelező opcióval. De jobb lenne ha nem olasz csapatba menne.

2016.07.29. 12:11:18

@Nathas: Volt egyszer egy Matri nálunk és tudjuk hova igazolt. :D

SzDöme 2016.07.29. 12:11:49

csórók, mint a templom egerei. a Bacca-féle 30 guriga majd arra lesz elég, hogy az idei lyukakat tömködjék.

m.martin91 2016.07.29. 12:14:52

@Hiribi27: Szerintem jobb lenne, ha olasz csapatba menne, az ő és a válogatott szempontjából is. Persze, ha egy olasz nem tudja kifizetni azt az összeget, amit a külföldi, akkor nekünk az úgy nem éri meg. De nyilván Zaza is törekszik otthon maradni.

Juveboy92 2016.07.29. 12:18:15

@m.martin91: Roma is érdeklődik iránta és sztem az ő taktikájukba elöl El Shaarawyval és Salahval kiis teljesedhetne :)

Nathas 2016.07.29. 12:28:14

@hellan: mondjuk ha 11-ért vitték matricát, akkor Zaza is inkább 40 :)

Hiribi27 2016.07.29. 12:31:45

@m.martin91: ez jogos, bár az Eb-t nézve a válogatottba simán befér egy külföldi közélcsapat, közepes játékosa is. Szóval ebből a szempontból mindegy. :)

2016.07.29. 12:31:54

@Nathas: Jó a 25 is, Zaza-ért már az is marha sok, cserénél többre úgysem vissza sosem. ;)

Ravanelli 2016.07.29. 12:44:57

Nem biztos,hogy el kéne adni.Rászorulva nem vagyunk a pénzre,csereként pedig lendületesebb,mint Mandzukic.Aki amúgy sem valószínű,hogy maradni akar.Gabigol pedig sötét ló,mi van,ha nem fekszik neki az olasz foci?Dybala és Higuaín világszínvonal,de mi van,ha valamelyik megsérül?
Pjacát meg életemben nem láttam még focizni.

Drughi Di Bianconeri 2016.07.29. 12:55:15

Semmi kölcsön, minek tegyünk szívességet bárkinek is ?

Vagy végleg viszik, vagy sehogy.

Ennyire ne legyünk már nagyvonalúak, igenis: kell a pénz,mert van a keretben pár felesleges játékos,ha jön Gabigol is, akkor Zaza is az.

Egyébként természetesen én is előbb adnám el a horvát tankot,mint a "terroristát".

Nathas 2016.07.29. 12:55:27

@Ravanelli: Gabigol-ból szerintem nem lesz semmi, max ha 2 csatár megy, egyébként a lóvé most a középpályára kell. Ettől függetlenül még mindig távoznia kell valakinek, mert 4 csatár elég. Remélem Mandzukic megy, bár az az érzésem Zaza int búcsút a klubnak.

.Bulldeo 2016.07.29. 13:26:08

Én hajlanék erre, ha az egy éves kölcsönt Calabria teljes játékjogával fizetnék ki.
Úgy látom, piaci értéke még nem is több 1 misinél, miközben hihetetlen tehetséges a srác, De Scigliót simán le fogja körözni.

DegerFaCan 2016.07.29. 13:32:35

jaja jobb bekknek én is elnézném bár nagyon vékonydongájú :/

Il Principino 2016.07.29. 15:56:31

Most aztán mindenki el van ájulva Gabigoltól,mert ide akar szerződni..Menjen Mandzu és Zaza is...tinikkel meg nekivágunk az új szezonnak :)

MdewC 2016.07.29. 17:25:01

@Il Principino: nem is rossz az ötlet. :)

Juveboy92 2016.07.29. 17:30:18

@Il Principino: most azt írják hogy a Barcát preferálja és nem jönne ... mondjuk ezt a spanyol "Sport" nevű újság hozta le nemrég , az ügynök meg nemrég egyértelmű volt hova jönne ami kicsit hitelesebb :))

Il Principino 2016.07.29. 19:18:58

@MdewC: Amúgy a Juve mindig is inkább a tapasztalatra épített,mint sem lutri fiatalokra...1-2 embert szépen be lehet építeni,de ahhoz is idő kell..Dybala is sokáig "jegelve"volt!Jöttek neves emberek,akik minőséget képviselnek,de én leginkább Pjacára vagyok kiváncsi,valamint,hogy képes-e Hernyó-Asamoah megújulni és persze amit nagyon remélek,hogy Marchisio ismét erőssége lesz a csapatnak:)
Én még a 10-est is neki adnám,igazi vezér,juventino,rászolgált!!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása