Közel a megegyezés Pogba ügyében?

pogba_paul_10_hatulnezet.jpgPaul Pogba átigazolása a Juventustól a Manchester United csapatához, amennyiben sor kerül rá, új világrekordot fog beállítani.

Az angol klub már egy ideje figyelemmel követi a futballista helyzetét, és állítólag már egy 101 millió eurós ajánlatot továbbítottak is a manchesteriek, azonban az Öreg Hölgy vezetősége ezt az ajánlatot elutasította.

A La Stampa mai kiadása szerint, amely napilap az Agnelli család által irányított Fiat Chrysler Automobiles vállalat tulajdonát képezi, a felek nem állnak messze a megállapodástól, és ez minden bizonnyal világrekordot jelentő összeg lesz.

A napilap értesülései szerint ez körülbelül 120 millió euró lehet, ami azonban nem tartalmazza Mino Raiola „sikerdíját”.

Így Paul Pogba átigazolási díja meghaladná Gareth Bale árát, aki 2013-ban 100,8 millió euróért váltott klubot, és cserélte le a Tottenham Hotspur mezét.

A La Gazzetta dello Sport értesülése szerint most már a vezetőség is hajlik az értékesítésre a megfelelő áron, mivel Paul Pogba tájékoztatta a torinói klubot távozási szándékáról.

A napilap szerint a francia futballista fizetése egy ötéves szerződés értelmében 12 millió euróra nőne, amelyet csak tovább tetéznének a teljesítménybónuszok. A Tuttosport viszont egyenesen 20 millió eurós fizetésről számol be.

Bármely ajánlat is legyen igaz, a Juventus egyikkel sem tudja felvenni a versenyt, hiszen Paul Pogba jelenleg évi 4,5 millió eurót keres, bónuszokkal együtt akár évi 6 millióra emelkedhet ez az összeg, és a bér évről évre nő.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr568902956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juvegaspy 2016.07.20. 13:44:09

A fizetesi sapkankat emelni kell nincs mese.
Uristeen mennyi pletyka lesz meg h kivel helyettesitjuk Pogbat. Azert bizom benne h 2 ismert nev lesz..1csatar meg egy kozeppalyas.

Juventino86 2016.07.20. 13:45:38

Szeretjük Pogbát, de azért reálisan nézve ennyi pénzt nem ér. Mint ahogy senki más sem, Bale sem ért ennyit annak idején. Csak akkor szabad Pogbát elengedni, ha megfelelően tudjuk pótolni. Remek játékos, de igazán jól csak a legutóbbi szezon sikerült neki, annak is inkább a második fele. Akkor valóban húzóemberré tudott válni. De emlékezzünk csak vissza! Amikor BL-döntőbe jutottunk, messze nem ő húzta a csapat szekerét a középpályán, hanem sokkal inkább a Marchisio-Vidal-Pirlo nagy hármas. Ebből csak azt akarom kihozni, hogy Pogba szerintem pótolható, csak nagyon nehezen. Ha tényleg eligazol, akkor kellene egy rutinos, támadásokhoz jól értő kp. a csapatba, mert védekező típusú középpályásokból már nagyon sok van. A gond csak az, hogy kevés mozdítható játékos van a piacon, akit érdemes is lenne elhozni. Egy másik fontos dolog, amin azért el kell gondolkodni. Nem lenne érdemes esetleg a vezetőknek bekeményíteni, és azt mondani, hogy függetlenül a játékos szándékától nem eladó, és kész? Nem lehet mindig választási lehetőséget hagyni a sztárjainknak. Persze, ha nem akar nálunk játszani, az megint más kérdés. Meglátjuk, mi lesz.

Hiribi27 2016.07.20. 13:46:59

Menjen a p@csába Pogba. Hálátlan barom! Visszamegy abba a csapatba, ahonnan kvázi elküldték, mert nem hittek benne. A Juve bízott benne, érett, nemzetközileg elismert játékost nevelt belőle, most meg lelép és cserben hagyja a "családját" (ő nyilatkozta ezt a minap) Erre szokták azt mondani, h : f@ck you Pogba!!!

Pavel1988 2016.07.20. 13:53:37

Pogbában nagyon sok ember feletti képesség megvan, viszont látni kell a hiányosságait is. Ő nem egy helyettesíthetetlen játékos, én egy gólerősebb csatárt vennék aki évi 10-15 gólt ráver Moratara ezzel behozva Pogba találatait.
Sanos ez elég nehéz lesz, már Cavani sincs a piacon és Higany sem elérhető számunkra.

Középpályán a Marchisio-Pjanic-Khedira hármas jónak tűnik, remélhetőleg Asamoah is többször lesz elérhető a következő idényben. Bazoert vagy Kovacicot hoznám még, belőlük sztár válhatna ebben a csapatban.

biancineri101 2016.07.20. 13:56:51

@Juventino86: A játékosok elengedéséről:
Lorente: azért mehetett el így, mert hozzánk is ingyen jött, sőt padozott miattunk 1 évet.
Vidal: Ő is beérte velünk amikor a Bayern hívta, és a leverkusen nekünk adta el olcsóbban
Coman: ingyen jött, kerestünk rajta.
Pogba: ingyen jött ő, most rekordért adnánk el.
Ezekből az látszik, hogy akikért nem nagy lóvét adtunk és mégis minket választottak, azokkal a vezetőség valószínűleg megegyezett előre, hogy ha menni akarnak és keresünk is rajtuk, akkor mehetnek.
Amíg nem úgy szerzünk meg egy játékost,hogy egy rakat lóvét adunk érte, addig nem is izmózhatunk nagyon, mert hire megy és mások nem jönnek hozzánk ingyen.

steven.h 2016.07.20. 13:57:08

Egyetlen egy bajom van, hogy nincs kivel pótolni jelenleg, írom én itt Kondogbiát hogy menekítsük ki a sinterből, de egyáltalán nem biztos, hogy beválna, Verrattiért kellene elmenni Párizsba mondjuk egy 95 millióval, hátha, más egyszerűen nincs (Witsel, Sissoko, A.Gomes stb nem az a szint) ráadásul a franc se tudja hogy Marchisio hogy tér vissza, Leminával mi lesz stb...

TYUKI 2016.07.20. 13:59:59

Menjen! Hálátlan pénzéhes kis ..! Ő nem egy sztár mint anno Nedved vagy Zizu! Kell 1jó csatár meg 1jó kp azt ennyi! Csak Bonu nehogy elmenjen!

DegerFaCan 2016.07.20. 14:01:13

@Hiribi27: veled mivan? normális vagy? újságírói cikk, bzzeg saját futballistánk és e kvaanyázod? és ha visszamondja akkor jössz és kitörölgeted minden idekvaanyázott hozzászólásodat?

DegerFaCan 2016.07.20. 14:03:07

@TYUKI: így van bezzeg Facchetti, meg Napóleon meg Cézár. meg az ősember, azok voltak a szép idők... bezzeg régenezéstől agyf@szt kapok bocsánat...

biancineri101 2016.07.20. 14:04:55

Számomra már csak az a kérdés, hogy ki jön helyette?
Félek, Hiauain lesz a nagy név amit kapunk, de ez csak pánikmegoldás lenne szerintem.
A piacon nincs senki jelenleg. Ha griezman megy a PSG-be akkor Onnan Cavani lehet mozdítható. Esetleg Gomest újra elővesszük. De az sem kizárt, hogy Morata jön vissza 50-60 milláért.

Hiribi27 2016.07.20. 14:09:28

@DegerFaCan: igazad van, kissé elragadtattam magam. De egyrészt úgy néz ki, h már nem sokáig a klub játékosa. Másrészt bevallom, van egy nagy hibám: nem bírom a hálátlanságot és a hűtlenségét. Én a régi vágású játékosokat szeretem. A kommentem csak a csalódottságról szól, na meg arról h ha elmegy a szeretett csapatomból ahhoz a csapathoz, aki anno kikukázta, akkor megszűnik minden tiszteletem iránta. Köszönöm, h itt volt, sokszor ügyes volt, de holnap màr nem fogok emlékezni rá.

Forza Juve 2016.07.20. 14:23:42

Moggi segített azért herrera es pipita ennyi! Kozeppalyara candreva is elég melle higu es megvolnánk!

ToTTy-Juve 2016.07.20. 14:24:35

Várható volt, ha már a tavalyi herce-hurcát is figyelembe vesszük. Talán érdemes lett volna várnia még egy évet a BL-esélyek miatt, de az is igaz, hogy fiatal még és lesz rá lehetősége a jövőben is. Én sok sikert kívánok neki és méltányolom amit eddig tett a Juveért. Köszönjük és sok sikert Paul, nem feledünk és szurkolunk, hogy olyan karriert fuss be, amilyet megálmodtál.
Pótlására én szívesen látnám Verattit vagy Bernardescit mint olaszokat, esetleg Cissokhot, Kantét, Kovacicot vagy Fekipe Andersont. De bízom benne, hogy Sturaro javuló formája folytatódik és remek kis játékos lesz a következő szezonban.

szabo2323 2016.07.20. 14:25:14

@Juventino86: Szerintem meg pont,hogy nincs egy épkézláb védekező kp a csapatban.

Forza Juve !!! 2016.07.20. 14:26:21

én még mindig biztos vagyok benne, hogy idén nem távozik Pogba.

steven.h 2016.07.20. 14:26:22

@ToTTy-Juve: Kanté már elkelt, Anderson tavalyi éve alapján nem kell. Egyébként én inkább tenném le a voksom Lemina mellett, mintsem Sturaro...

patrik1112 2016.07.20. 14:33:01

Mi biztunk benne, felepitettuk amikor senkinek nem kellett, megadtuk neki a lehetoseget hogy fejlodjon es beverekedje magat a vilag egyik legerosebb kp soraba(MVP) erre a sok penzert szembekopi magat es visszamegy oda ahol semmibe vettek? Hat ha igy lesz nagyon remelem hogy az olasz kupa volt palyafutasa utolso trofeaja!

Spider81 2016.07.20. 14:34:52

Matic-ot es a francia Sissoko-t a Newcastle-bol irjak mint lehetseges erkezok a Pogba penzbol, de kepben van William Carvalho es Witsel is (aki mar minde olasz klubbal megegyezett,de megsem jott ossze az uzlet :D )
Csatarposztra Morata/Benzema a kepben.

ovaentat besök 2016.07.20. 14:40:12

Ha igaz a hír, akkor nekem egyből ez ugrott be:
juventuz.blog.hu/2016/07/12/desailly_miert_hagyna_el_pogba_a_juventust

De nagyon kíváncsi leszek a nyilatkozatára, hogy mit fog mondani. Mi az ok, amit le mer írni,nyilatkozni (a pénzügyi részét szerintem mindenki érti)?
Próbáljuk meg objektívan nézni a dolgot és ebből az összegből ha minőségi játékosokat (nem tudhatjuk mi mehet a háttérben) hoznak, akkor erősebb lesz a keret az eddiginél.
Megmondom őszintén jelen pillanatban abszolút nem tudok negatívan nyilatkozni ezzel kapcsolatban. Fel sem merül/t bennem, hogy Pogba hálátlan,szemét,köcsög...stb.
Nem.
Szerintem azt mindenki tudta, hogy eljön egyszer ez a nap is.

Ravanelli 2016.07.20. 14:47:33

@Spider81: Hát,Pogbával ellentétben a helyére érkező- jelöltek nem olyanok,akik miatt az emberek kimennek a meccsre...
Az összes nem ér annyit,mint ő egyedül.Pogba a következő 8 év egyik legnagyobb csillaga lesz,Carvalhoék meg erősen középszerűek.Tehát Pogba pótlása megoldatlan.
Csatárnak viszont remek lenne Morata vissza és Benzema!

Zsöné 2016.07.20. 14:50:16

@Hiribi27: Így van, lőjjük le. Mágjára az egész családjával... Ja NEM!
@DegerFaCan: +1

.Bulldeo 2016.07.20. 14:53:51

Ha Polpo csak magára gondol, akkor is meg kellene várnia, hogy mi fog kisülni Mourinho-projektből. Lehet, hogy nagy bukta lesz a vége, de hogy BL-ben nem mutathatja meg magát, az biztos. Ugyanakkor a Juve most nagyon zakatol; az új érkezőkkel van sansz a BL címre.
Ha meg az összejön a trófea, ki a legaranylabdakompetibilisebb játékosa a Juvénak?
Pogba aranylabdával még sokkal többet ér, Raiola dörzsöli a kezét, leül, befogja a száját.

frenky441 2016.07.20. 14:53:52

Én azt mondom 125-ért mehet. Ebből a pénzből bőven lehet igazolni egy világsztár támadót és középpályást.

Juventino86 2016.07.20. 14:54:36

@biancineri101: Szerintem meg pont hogy keménynek kéne lenni, és egyidejűleg a zsebünkbe nyúlni. Értve ez alatt azt, hogy fel kellene sajnos emelni a fizetési plafont. Pogba valóban ingyen jött, sztárt neveltünk belőle, de nem mehetünk rá arra hosszú távon, hogy ingyen szerzünk meg tehetségeket. Itt most 1-2 rutinos, már bizonyított játékost kell venni, akik sajnos sokba fognak kerülni. :(

Mixbetegállat 2016.07.20. 14:58:29

A Higuain ügy tényleg csak elterelés volt!Remélem wz az egész csak firkász-fikció, és nemsokára jön egy Pogba nyilatkozat miszerint innen szeretne nyugdíjba vonulni..
@biancineri101: Ebben lehet igazság amit írsz.

delpi0823 2016.07.20. 15:25:37

A vilag bohoca lesz mimd Pogba mind a mancsi ha letrejon ez az uzlet......

babo0410 2016.07.20. 15:32:51

@Forza Juve !!!: Legyen igazad, titkon én is ebben hiszek. Remélem Pogba nem hülye

Shyr Kahn 2016.07.20. 15:36:06

Ennyiert en sem gondolkodnek, hogy eladjam-e Pogba-t, vagy sem.

Nyilvan ertekeljuk amit tett es hogy kitartott +1 evet nalunk, de O sem most, sem par ev mulva nem lesz akkora jatekos, mint mondjuk Zizou volt. A mai arak mellett pedig a 29 eves Zizou kerulne kb ugyanennyibe.

Kovezzetek meg, de Pogba korant sem annyira meghatarozo jatekos, mint amennyit fizetne erte az MU. Totalisan jol jarnank az osszeggel.

Ha valaki nagyon nem ert egyet, akkor kerem nezze meg a statisztikainkat Pogba-val a palyan es nelkule. Nem fog talalni szignifikans kulonbseget.

Ahhoz kepest mennyit varnak tole, nem latom az utobbi evekben a jelentos fejlodest. Lehet erdemes lenne mar most bucsut inteni neki is normalias elkolteni az erte kapott penzt. No persze nem feltetlenul Higuain-ert, de komplett jatekosbol talalnank megfelelot a piacon... talan meg kettot is a 120 millabol.

giorgio007 2016.07.20. 15:41:16

@delpi0823: jól mondod. az angolok saját magukat köpik pofán ezzel az ügylettel, Pogbának meg inkább szintet lép visszafelé, csak lóvé legyen mert tuti nem a kurva nagy csillivilli szivárványos MU projekttól állt fel a fasza az is biztos

Watakuki 2016.07.20. 15:42:20

Érkezzen bárki (bárkik) Pogba árából, azonnali megoldást nem fognak nyújtani, idő oell, valószínű, hogy az év is rámenne. Ennyi ideje meg Buffonnak nem biztos hogy van :/

Szóval csak maradjon, nem szorulunk rá a pénzre olyan mértékben. Egy épkézláb csatárt kéne találni, azt illene kitudni fizetnünk. Kész is lenne a mercato.

Barolo4 2016.07.20. 15:48:33

Ha Pogba tényleg menni akar, akkor csak az a kérdés, hogy mennyit lehet kihozni az évszázad üzletéből (mert ez biztosan az lesz) és kikre lehet elkölteni. Számomra is elég vicces, hogy pont a man u-ba megy vissza, de hát ott most úgy tűnik, hogy a patkány arc mellett Raiola a kiskirály. Van benne bőven kockázat, bár azért jó eséllyel egy nagyon erős csapat lesz ott is. Én az árából Verrattit hoznám (akár egy 80-100M-es olasz rekordösszegért is), bár ha lehet top csatárt igazolni (nem higanyra gondolok), akkor akár Calhanogluval is kiegyeznék a kp-re. Lehet, hogy létszámilag megvagyunk a kp-n, de minőségben (ha Pogba megy) egyáltalán nem. Pogbát nagyon nagyon kedvelem, de az idei EB után éreztem azt először, hogy ennyi pénzért el kell engedni. Forza Juventus!

Juveboy92 2016.07.20. 15:56:59

@Barolo4: Verratti nem fog 80-100 ért jönni, Pogba nm a posztján játszott az EBn

Zsöné 2016.07.20. 16:02:10

@Barolo4: Pogbát ennyiért el kell engedni!
Leszarom, hogy MU vagy Real.
Az árából hoznám Verrattit, de ha nem sikerülne, akkor J. Rodrigezt mindenkép.
Tőle szabadulna a Real, így könnyebben hozható lenne akár 65 milla környékén is.

Shyr Kahn 2016.07.20. 16:06:45

@Watakuki: Sorolhatnank a jatekosokat (pl. Tevez, Dybala) akiknek nem kellett sok ido...

Hiribi27 2016.07.20. 16:06:58

OFF: közben Icardi ügynöke(felesége) az Arsenallal tárgyal Londonban.
Ki lesz Morata helyett?

Hiribi27 2016.07.20. 16:13:23

@steven.h: értem én, de szerinted nem kellene egy rutinos, nemzetközi tapasztalotakkal rendelkező gólvágó? Van egy Mandzsu, akinek van tapasztalata, míg Dybala egyelőre egy Bl-szezonos. zaza-t inkább hagyjuk.

Barolo4 2016.07.20. 16:18:10

Pjaca és Gabigol érkezik Morata és Cuadrado helyett.... ha még egy top csatár érkezne, akkor Zaza is megy. Forza Juventus!

juventino74 2016.07.20. 16:24:19

@Shyr Kahn: Maximálisan egyet értek veled!

2016.07.20. 16:46:15

Ezen az üzleten mi csak nyerhetünk. Pogba közel nem ér 125öt. Enyhén túl van értékelve. Az árán bőven erősödhetünk. Ő meg megérdemli, h visszakerüljön oda, ahol szarba sem vették. Van az a pénz, ugye kedves Pogba?
Ha meg kamu az egész nyilatkozat, meg h menni akar, akkor nem szóltam semmit.:D

JuveWinC 2016.07.20. 17:36:01

Egyet értek Shyr Kahn-nal és annyit tennék hozzá, h érkezett egy Pjanic. Szerintem ő tudja helyettesíteni a góljait (nézzétek meg a statjait), nagyon jól lövi a szabikat és az összjátékban is jó, most végre igazán nagycsapathoz került. Pogba árából kell mellé venni egy bitang kp-t meg egy gólfosó csatárt. Marotta pénz nélkül is megoldotta eddig, most pénze is lesz hozzá. Bár azért bizok még Pogba maradásában, de ennyi pénzért nem csodálom h elgondolkodtunk, senki nem ér ennyit.

.Bulldeo 2016.07.20. 17:58:40

@MGB75: nem tolonganak a Pogbához hasonló, komplex játékosok a piacon. Eladjuk egy zsák pénzért, és a középpályánk alappillére esik ki. És kit szerzünk meg helyette? 60ért André Gomest?
Olyan árak röpködnek, hogy egyrészt szépen hangzik a Pogbáért ígért "rekordösszeg", másrészt folyathatjuk vissza más "túlértékelt játékosokba".
Pogbáért Gomes + Sissoko? Nálam Pogba ennél többet ér.

(Egyébként is, feltölt egy vacak képet magáról, és a fél internet róla beszél. Ezt Herrera nem tudja abszolválni)

MDaniel98 2016.07.20. 19:28:09

@Watakuki: A MU-nál annyi pénz van mint a pelyva. Nem az a kérdés, hogy visszatérnek-e a legnagyobb klubok közé, hanem az, hogy milyen hamar. Egy évig nem lesz jó Pogbának se, ha megy, de utána nem nagyon tudsz olyat mondani, amiben mi előrébb járnánk a Man.U-nál, hacsak nem BL-rutinban és összeszokottságban.

babo0410 2016.07.20. 19:48:23

@MDaniel98: És honnan tudjuk, hogy jövőre visszatérnek? Mou a Chelsea-t is kiejtette volna, ha nem vágják ki. Pedig pénz ott is van. És a verseny jövőre is nagy lesz. Ott a Leicester, akiknek szintén nem csóró a tulaja, ott az Arsenal, a Tottenham, a Chelsea, a Pool, ki tudja mi lesz a Uniteddel? Nagy verseny lesz a BL-ért jövőre is. És nem hiszem, hogy a Leicester gyengülne. Pláne, hogy a bajnokságban Ranieri nagyon jó taktikája vitte őket a bajnoki címig. Szerintem nem olyan biztos, hogy a United jövőre BL helyen fog végezni. Pláne, ha a sztároknak nem fog ízleni Mou néhány szigorítása.

molnaratti10 2016.07.20. 20:42:30

Nem szabad hagyni,hogy Railola diktáljon.
125m€ a klubbnak,ami felette van azt viheti.
100 meg az övé 25 nem nem.
125☝️

molnaratti10 2016.07.20. 20:44:47

Ja és a világ legnagyobb lúzere a ManU.
Igyen jött majd 120 ért visszaveszik.
Bohòcok...

Rivendell 2016.07.20. 20:49:21

@molnaratti10: nekik ez nem nagy összeg bőven megfelel nekik kinevelési díjnak is:)

2016.07.20. 20:54:06

Állítólag mostmár fix,Pogba megy a Mu-ba,120 millióért...nyugodtan kezdheti magát mindenki szoktatni a gondolathoz,hogy újabb fontos láncszemet kell pótolni!

devil-z 2016.07.20. 20:55:01

Én is kedvelem Pogbát mert piszok jó játékos, de ugyanakkor túlértékeltnek is tartom és gondolkodás nélkül elengedném ennyiért. Előbb-utóbb úgy is megy, ezzel gondolom mindenki tisztában van, szóval akkor menjen most mikor ilyen durva összeget kapnánk érte (elvileg)

A többi meg marotta dolga, ha nem tudná ennyi pénzből erősíteni a csapatot akkor mehetne ő is

molnaratti10 2016.07.20. 20:55:08

Ez olyan mint nekünk,jobb a pénz,munkahelyet váltunk.
Azért majdcsak a 4xesét fogja kapni és ez milliò €,felfoghatatlan összeg.
Négyszeres fizuért ki ne váltana.
Ami gáz lehet az a PL,az nem fekszik mindenkinek,ott buktak meg már páran...

venember83 2016.07.20. 20:59:30

A MU-t lassan átkeresztelhetik Raiola Unitedre. Zlatan, Polpo, Henrikh...

molnaratti10 2016.07.20. 21:01:59

@venember83: És az milyen lesz mikor 2 havonta majd emelteti a fizukat mert kell a juti

Zsöné 2016.07.20. 21:12:34

@venember83: Csak nehogy odavigye Donnarummát is :(

Zsöné 2016.07.20. 21:25:24

Pogba eljött ingyen, visszamegy 125 milláért. Csak nehogy SAF öngyi legyen :)

Watakuki 2016.07.20. 23:02:35

Egyébként gazdaságilag megnézve 0-ból 100-125 millió, plusz négy évig a tulajdonunkban volt egy őstehetség, egyszerűen nem tudunk veszíteni ebből, ha pár évvel korábbanról nézzük XD

Piettro85 2016.07.21. 12:05:26

100-120 milkáért simán mehet...nem ér ennyit, sőt szerintem a felét sem, reklámértéke CSAK amiatt volt, hogy 10-es mezben majomkodott, semmi túlmutatót nem láttunk tőle,hatalmas hype, meg néhány szép csel,és béna frizurák...

Ha nem akarna menni, akkor 4x fizetésért se menne ( a játékos szava dönt),ott ahol egy Pjanic 32M és Pogbán keresünk 120-at nem szabad gondolkodni! Komplett középpályát lehet építeni ebből a pénzből,nem beszélve arról,hogy Hernya,Khedi,Asamoah is simán kuka lenne az előző szezon alapján...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása