Verón: „Mascherano klasszis és hasznos igazolás lenne”

veron_juan_sebastian.jpgJuan Sebastián Verón véleménye szerint Javier Mascherano értékes tapasztalattal gazdagítaná a Juventus keretét, azonban a Barcelona 20 millió eurót kér a futballistáért.

A nemrégiben napvilágot látott pletykák nem akarnak elülni, és továbbra is úgy tűnik, hogy a Juventus próbálkozik a védekező középpályás megszerzése érdekében.

„A Juventusnál jó eredményeket érhetne el.” - mondta a katalánok középpályásáról Juan Sebastian Veron a Corriere dello Sport munkatársának.

„Javier Mascherano első osztályú igazolás lenne a csapat számára. Fontos futballista, aki értékes tapasztalatot biztosítana a Juventus számára.

Jelenleg nehéz kiemelkedő csapatokat építeni az olasz ligában a gazdasági helyzet miatt. A bajnokság aurája érintetlen, azonban a további fejlődéshez komoly neveket kell Olaszországba csábítani.”

Mindeközben a SportItalia úgy értesült, hogy a Juventus próbálja rávenni Javier Mascheranót, hogy érzéseit ossza meg a nagyérdeművel, így pedig hozza lépéskényszerbe a Barcelona csapatát.

A La Gazzetta dello Sport úgy tudja, hogy a Barcelona nem kívánja eladni a játékost, hacsak nem kap 20 millió eurót meghaladó összeget a játékjogért.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr58755726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Trieszt120506 2016.05.29. 13:35:22

32 éves lesz mire nálunk játszik tétmeccsen de a mai világban noname csődtömegekért fizetnek 20-30 milliókat. Szóval, izé, nem tudom.. 15-re alkudjuk le, annyit talán megérne 2-3 jó év.

Rivendell 2016.05.29. 13:52:59

20m-t nem ér az tuti..Ibra volt anno 35-40 körül 30-31 évesen talán

Rivendell 2016.05.29. 13:53:34

most csak tippelek,de szerintem a Poll-tól sem vehették sokkal 20 felett

sleepy8 2016.05.29. 14:13:31

@Trieszt120506: 15ért korrekt igazolás lenne.

patrik1112 2016.05.29. 14:43:36

@Rivendell: eleg jol tippelsz :D kerek 20 millioert vettek. Ha az alatt eltudnank hozni komoly lenne.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása