Daniel Alves egyre közelebb a Juventushoz

alves_daniel_barcelona_1.jpgSky Sport Italia újságírója, Gianluca Di Marzio azt állítja, hogy a Juventus pénteken ismét egyeztetett a Barcelona szélső védőjátékosával, Daniel Alves-zel, aki az elmúlt napok során napvilágra kerülő pletykák szerint hamarosan a zebracsíkos mezben folytathatja pályafutását.

Di Marzio arról számolt be, hogy a Juventus sportigazgatója, Fabio Paratici ezúttal telefonon vette fel a kapcsolatot a brazil játékos képviselőjével.

Daniel Alves mellett, a Juventus a katalánok egy másik kulcsemberét, Javier Mascheranót is szeretnék Torinóba költöztetni.

A Barcelona ugyan folyamatosan cáfolja az egyre erősödő sajtóhíreket, úgy tűnik, a Juventus határozott támadást indított az ügyben, s a gránátvörös-kékek veteránjainak segítségével kíván Európa trónjára törni.

Az olasz és a spanyol sajtó értesülései szerint Daniel Alves szerződése ugyan 2017-ig érvényes Barcelonában, abban szerepel egy záradék, melynek értelmében június 5-ig szabadon távozhat a spanyol bajnokcsapattól.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr468753282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Barolo4 2016.05.28. 11:38:32

Mascheranonak örülnék.....de vele kapcsolatba vegyesek az érzéseim....
Forza Juventus!

m.martin91 2016.05.28. 11:48:00

Mindketten jöjjenek.

Paris Hamilton 2016.05.28. 11:53:17

Csak akkor jöjjön mindkettő, ha még éhesek a sikerre. Ha ez nincs meg bennük, akkor inkább ne jöjjenek.

GiuseppeMarotta 2016.05.28. 12:00:49

@Paris Hamilton: Szerintem ezzel nem lesz baj. Nem a Juvéba mennének , ha pénzt akarnának keresni...Kína még kiaknázatlan :)

Mitya11 2016.05.28. 12:12:14

Hátha a mercato velük kezdődne azért az erős lenne xD

Cannavaro 2016.05.28. 12:32:42

Mascerano, nekem nem a megoldás valamiért, nem örülök neki, oda tényleg fiatalabbat, egy nagyobb vételt várnék(Nem Andre Gomes-t) De valami nagyobb dobást, és nagyon remélem ha jön is, nem Pjanic lesz az áldozata, én Őt nagyon szeretném!!!!
Alvest várom, szerintem jó vétel, még ennyi idősen is

frenky441 2016.05.28. 13:04:20

Szerintem nem kéne 33 éves mit akarunk, viszont Mascherano jöhet.
Helyette meg jöjjön Darmian vagy Vrasajko.

juve28adam 2016.05.28. 13:17:28

Kétes érzéseim vannak vele kapcsolatban, én inkább egy fiatalabb játékost hoznék ,de amennyiben Ő jön se fogok a kardomba dőlni.

Kukszi 2016.05.28. 15:57:20

Én nem tartom egyiket se "emberi hulladéknak".
Kiállnak a csapattársaikért és agresszívek. (Nekem ez tetszik). Lehet benne vannak a kötözködésekbe meccseken.
De nekem annó Davids 'pitbull' játéka is tetszett.
(Egyéni izlések).
Ha valóban motíváltak akkor erősítést fognak jelenteni mindenképp.

The king of alibis 2016.05.28. 16:25:20

Úgy látom, a "fiatalítás" megkezdődött.

Watakuki 2016.05.28. 16:48:17

@norbi9107: igen, megkezdődött. Viszont csak fiatalokból álló csapat mit sem ér tapasztaltak nélkül, olyanokkal, akiknek nemzetközi kupában is sokkal nagyobb a tapasztalatuk. Jelen pillanatban Alves helyettesíteni tudná Cuadrado-t, ha nem is mindenben, de például védekezésben klasszisokkal jobb nála.

Simán belenyúlhatunk vele a tutiba, ugyanúgy, mint Evránál. Én szívesen látnám.

Rivendell 2016.05.28. 16:58:15

mondjuk ha ők ketten jönnének olcsón,akkor tuti lesz 1 nagy fogás a kp-ra Berardin kívül + ha Morata tényleg megy,akkor szerintem még oda is elképzelhető a minőségi váltás

molnaratti10 2016.05.28. 17:11:52

@norbi9107: kell az egészséges keveredés rutin és fiatalság jözött.Alves Ingyen lesz és 2 év benne van.
Pirlo?,Tevez?Barza?Soroljam még?

Dante01 2016.05.28. 17:36:38

Aki azt mondja mért nem fiatalt veszünk meg ott van Darmian meg Vrasajko attól az a tiszteletbeli kérésem nézzen utána, hogy mennyi beadásuk ment jó helyre és mennyiből született gól. Gyanítom, hogy még ha ide veszem Lichsteinert is a hármuk mutatója se közelíti meg Alvesét.

Ráadásul nincs a piacon olyan játékos akinek van bl tapasztalata jól tud védekezi, támadásokat tudja segíteni, jól ad be és az ára nem az egekben van.

molnaratti10 2016.05.28. 17:58:24

@Watakuki: Evrát meg sem említettem+1

ToTTy-Juve 2016.05.29. 19:16:41

Csak Ő ne kerüljön ide, na meg a pajtija se. Ki nem állhatom, alattomos alak, aki tönkre vágja a csapat morálját. Utolsó pillanatig reménykedem benne, hogy egy angol csapat megment tőle minket.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9899) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4144) mercato (4134) nyilatkozat (7425) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása