Sturaro ügynöke szerint senki sem érinthetetlen a Juventusnál

sturaro_stefano_csikosban_1.jpgStefano Sturaro ügynöke, Carlo Volpi a Calciomercato munkatársának nyilatkozva beszélt ügyfele beilleszkedéséről, jelenlegi helyzetéről és az érte érkező ajánlatokról.

"Tavaly Stefano újonc volt, ezért mindent megbocsátottak neki." - szólt a fiatal középpályásról Volpi. "Világos, hogy a jelenlegi helyzete egészen más, mint amilyen a Genoánál volt, amely ugyan egy tekintélyes klub, azonban ott kisebb a nyomás. 

Crystal Palace? Igen, ez igaz, valós érdeklődés volt a londoni klub részéről. Stefano többször is nagyon jó teljesítményt nyújtott a Bajnokok Ligájában, különösképpen idegenben, Angliában, s ez az oka, hogy célponttá vált számos klubjuk számára.

A Leicester is érdeklődött iránta, ahogyan néhány orosz klub és olasz közép- és élcsapat is. Amikor egy fiatal játékos jól teljesít a Juventusnál, érkeznek az ajánlatok, amelyek több játékidőt kínálnak. Abban az időszakban rendszeresen játszott a Juventusban, így az ajánlatok elutasításra kerültek.

Ismerve a Juventus politikáját, senki sem érinthetetlen. Ez a helyzet Pogba és Dybala esetében is, s így van Stefanóval is. Nagyra értékelik, s a részünkről sincsen erős késztetés arra, hogy klubot váltsunk. Stefano boldog Torinóban.

Vajon Sturaro helyzete megváltozhat a nyári mercato során, további középpályások érkezésével?

"Marchisio sérülése arra késztette a klubot, hogy különböző lehetőségeket fontolóra vegyenek. Ő az igazán pótolhatatlan játékos a Juventusnál, s a hiánya erősen érződik majd, különösképpen, hogy a felépülési idő ilyen hosszú. 

A Juventus bő kerettel rendelkezik, benne tehetséges fiatalokkal, mint Sturaro, Lemina, vagy az érkező Mandragora."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr298690514

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juvegaspy 2016.05.06. 11:14:54

A nagyok dolgaba nem kene aze beleszolni! Dybala Pogba nevet neheem kene emlegetni

Zsöné 2016.05.06. 11:51:25

Sturarot egy esetben engedném el: Sturaro + Zaza = Kante

.Bulldeo 2016.05.06. 12:33:23

@Zsöné: annyit nem ér a francia.

Rikoo 2016.05.06. 12:35:41

@.Buldeo: bizony az kicsit sok. Mindkét olaszért 30-at el lehet kérni az angoloktól.

Roli984 2016.05.06. 12:55:51

Azért megnézném, hogy Sturaroért ki ad 30 millát. Ennyire még nem szálltak el az árak. Még azt sem gondolom, hogy Zazaért valaki 30at kifizet. Én simán adnám őket Kanteért.

RuidaRobert 2016.05.06. 13:34:15

@Zsöné: Mivel két fiatal olasz játékosról van szó, egyiket se kellene elengedni.

Egyre nehezebb lesz fenntartani az olasz magot, pláne ha el is adjuk őket. Jövőre nagyobb szerepet kell, hogy kapjanak (ha máshol nem, legalább a bajnokságban).

A Buffon-Chiellini-Barzagli hármasnál ketyeg az óra (Bonucci és Marchisio is max 4 év)

Berardit is épp ezért kell a számos (jogos) ellenérv mellett is megszerezni és beépíteni.

Zsöné 2016.05.06. 15:03:05

@RuidaRobert: Sturarot én is megtartanám. Tökéletes csere, de ha ezen múlna Kanté.
Amúgy, ha Zaza megy és Berardi jön akkor marad az arány.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása