Lemina: „BL-t akarok nyerni a Juventusszal”

lemina_mario.jpgA Juventus nemrégiben bejelentette, hogy megvásárolta a Marseille csapatától Mario Lemina játékjogát, élt a kölcsönszerződésben meghatározott opciós jogával, a gaboni középpályás pedig készen áll arra, hogy szintet lépjen csapatánál.

Ugyan csak kilenc bajnokin játszott a futballista, a huszonkét éves játékos a kevés játéklehetőség ellenére meggyőzte a vezetőket arról, hogy érdemes kifizetni érte közel félmillió híján tízmillió eurót, most pedig sikerre éhesen várja a folytatást.

„Az álmom az, hogy a Bajnokok Ligáját megnyerjem a Juventus csapatával.” - mondta a fiatal francia a Sky Sport Italia számára adott riportban.

„Tavaly közel járt a Juventus hozzá, idén pedig a legjobb csapatok egyikével mérkőztünk meg a Bayern München révén. Csupán egy kis szerencse hiányzik, amelyre minden csapatnak szüksége van a BL-meccsek során.”

A sérülések ellenére Mario Lemina elégedett azzal, hogy folytathatja karrierjét a torinói Öreg Hölgy keretében.

„Örülök, hogy a csapat bizalmat tanúsított irányomban. Voltak egyes fizikai problémák, azonban a Juventus segítségével sikerült leküzdenem ezeket.

Keményen dolgozunk. A Juventus nagyon alapos klub, és nagy hangsúlyt fordítunk az egyes mérkőzésekre való felkészülésre.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr598687432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

keshudioo 2016.05.05. 13:00:10

BL-t akarok nyerni Leminával.

ovaentat besök 2016.05.05. 13:01:31

BL-t akarok ünnepelni a Juventus-nál.

pedronegroo 2016.05.05. 13:18:01

Ha már leigazoltuk akkor használjuk is. Marci felépüléséig bebizonyíthatná mit is tud valójában. Amit eddig láttunk tőle szerintem biztató de a padon nem tud fejlődni.

biancineri101 2016.05.05. 13:22:48

@pedronegroo: A padon senki nem fejlődik, de a legerősebbb középpályánkra nem férne be, főleg hogy folyton sérült volt. Jövőre több lehetősége lesz bizonyítani.

És azt se feledjük hogy ez a Juve és a SerieA, ahol pár éve még egy 24 éves srácra is azt mondták túl fiatal...

pedronegroo 2016.05.05. 13:26:16

@biancineri101: Persze, de most hogy Marci nincs nem azt a tompa Hernanest kellene erőltetni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3372) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9897) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4140) mercato (4134) nyilatkozat (7423) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása