A Lazio Berardit kérné Bigliáért a Juventustól

biglia_lucas_lazio.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint a Lazio a pillanatnyilag még a Sassuolo együttesénél szereplő Domenico Berradit kéri a Juventustól, amennyiben a torinóiak valóban szeretnék leigazolni Lucas Bigliát.

A Lazio 30 esztendős argentin középpályását az elmúlt hetek során több klubbal, köztük a Juventusszal és az Interrel is hírbe hozták. A Sky Sport Italia úgy tudja, hogy a Juventus készen áll arra, hogy határozott lépést tegyen az ügyben, azonban a Lazio elnöke, Claudio Lotito 20 millió euróra tartja játékosát.

A hírforrás szerint ugyanakkor a Lazio hajlandónak mutatkozik a magas vételár mérséklésére, amennyiben két évre szóló kölcsönszerződéssel megszerezhetné Berardit, aki szinte borítékolhatóan utolsó szezonját tölti a Sassuolónál.

Az olasz U21-es támadóját sokan a Juventus biztos nyári érkezői között tartották számon, azonban elképzelhető, hogy Berardi előbb a Lazio mezében bontogatja majd tovább szárnyait, ahol a távozóban levő Antonio Candreva pótlása lenne a feladata.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr788688676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SzDöme 2016.05.05. 18:01:21

muhahahahaaaaaa :DDDDD

Drughi Di Bianconeri 2016.05.05. 18:03:18

XD XD XD XD FET FET LOL LEL ahahahahahaahahhaha :D D: :D :D :D

Ez az év legnagyobb vicce ! :D

Juventino86 2016.05.05. 18:57:09

Üdvözlök mindenkit! Régóta követem a blogot, de csak most regisztráltam, s szeretettel üdvözlök minden Juventinót :) Biglia nyilván egy vicckategória, de szerintem Berardit sem kellene feltétlen erőlteni. Nem úgy néz ki, mint aki nagyon nálunk akarna játszani, ráadásul nem is biztos, hogy egy 4-3-1-2-es felállásnál - ami Allegri ideálja és jogosan - lenne egyáltalán posztja nálunk. Trequartistaként annyira nem lehet jól használni, az ő igazi posztja jobboldali inverz szélső, de az a poszt nálunk nem igazán játszik. :(

babo0410 2016.05.05. 19:02:59

@babo0410: Berardit el kell hozni. Nem 25-27 éves koráig kis és középcsapatoknak kölcsöndobálgatni. Miért jó, hogy a tehetségesebb olaszokat nem próbáljuk ki, ellenben külföldieket meg igen? Mivel lenne Berardi nagyobb kockázat, mint Lemina, Dybala, Sandro, Coman vagy teszem azt Pogba voltak? Egyiküknél sem tudtuk előre, h mennyire válnak majd be.

babo0410 2016.05.05. 19:04:13

Ja és persze remélem a hír csak pletyka, vagy legalább is mi nem megyünk bele.

Rivendell 2016.05.05. 19:05:54

ha 1talán elhozzák 20m körül ezt a gyereket,akkor az év lehúzása lenne olaszban

Juvegaspy 2016.05.05. 20:01:28

Egy az egybe el kell cserelni Hernanessel es csokolom :)

Juveboy92 2016.05.05. 20:35:14

@Juvegaspy: Hernanes nem ér annyit, mint amennyiben Lotito meghatározta Biglia árát...és igen Biglia max annyit ér papíron mint Hernanes...de nincs mit csinálni az ilyen agyhalott sportigazgatókkal, megis tarthatja ennyiért magának Bigliát :)

2016.05.05. 21:24:45

Butaaaa...az egész Lazio nem ér annyit,hogy odaadjuk nekik Berardit,max akkor,ha itt se tanul meg viselkedni,viszont Biglia akkor se kéne.

2016.05.05. 23:00:51

30 éves, kösz nem, plusz én nem tartom annyira nagy számnak h pl. Berardit elpazaroljuk rá.

JuventusFanatikus 2016.05.06. 09:14:02

Ez jó vicc volt!:)
Ilyen biztos, hogy nem lesz, hogy egy fiatal olasz csatárt, aki a jövő sztárja lehet, elcseréli egy 30 éves argentin középpályásra.Azért a vezetőség nem hülye.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása