Rugani: „Agresszivitást vár tőlem az edző”

rugani_daniele_1.jpgDaniele Rugani a legutóbbi interjúban arról beszélt, hogy Massimiliano Allegri nagyobb agresszivitást vár el tőle a pályán, illetve biztosította a szurkolókat arról, hogy a lehető legtovább a csapatnál kíván maradni.

Az Empolitól érkezett középhátvéd idén tizenhat bajnokin szerepelhetett a csapatban.

„Ahhoz, hogy a Juventus keretében maradjon az ember, mindig nagyobb határozottságot kell mutatnia, időnként kockázatot kell vállalni szerelési kísérletekkel, amelyek sárga lapot eredményeznek.” - idézi a huszonegy éves védő szavait a Tuttosport.

„A tréner sokszor mondta nekem, hogy legyen agresszívebb, de ne durva.

Nekem csak a munkával kell foglalkozni, Massimiliano Allegri pedig dönt. Én a csapat rendelkezésére állok, ahogyan bármelyik másik játékos is, és mindig tiszteletben tartom a mester döntését.

Érdekelt a szintlépés a Juventus csapatával, és olyan keretbe akartam tartozni, amelyet nagyszerű bajnokok alkotnak.

Nem akarom felbontani a jelenlétemmel a Barzagli-Bonucci-Chiellini egységet, azonban én is hozzá akarok járulni az eredményekhez, és szükség szerint a csapat rendelkezésére akarok állni. Elégedett vagyok a lehetőségekkel, amelyeket kaptam a kicsit nehézkes kezdés után.

A bajnoki cím megnyerése után a csapat azt kérte tőlem, hogy táncoljak mindenki előtt az asztalokon, miközben a háttérben a Pereyra és Dybala által alkotott zenekar választotta ki a dél-amerikai zenét. Megnyertük a scudettót, és nem tudtam visszatartani magam, ezért tartottam egy bemutatót.

A scudetto megszerzésével valóra vált az álmom, és ez különleges érzéssel tölt el, mert rajtunk kívül senki nem hitt a címvédésben.

Remélem, hogy sok évig maradhatok, és mindent megteszek azért, hogy megérdemeljem a maradás kiváltságát. Amennyiben elég jó vagyok…

Az olasz válogatott? A szövetségi kapitány nem hívott engem, és szöveges üzenetet sem kaptam. Reménykedek a meghívóban, és hiszek benne, megdolgozok ezért.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr338682306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grinta 2016.05.03. 15:11:11

Nagyon fegyelmezetlen játékos,ötvenvalahány meccsenként összeszed egy sárgát...El kellene gondolkozni a továbbiakon.Allegri+még agresszvitásra is buzdítja...nem lesz ennek jó vége...Új Montero születik :DDDD

Pekáry 2016.05.03. 15:16:24

@Grinta: tavaly szinte az összes meccset végigjátszotta, azokalatt egy sárgát gyűjtött össze!

Grinta 2016.05.03. 15:19:39

@Pekáry: Az irónia nem az erősséged!

pedronegroo 2016.05.03. 15:56:04

Hát nem egy pitbull mégis remekül végzi a dolgát. Nekem ez csak egyet jelent hogy fejben nagyon ott van a srác és egy gondolattal mindig a támadók előtt jár ezért neki nincs szüksége szabálytalanságokra. Jó gyerek ez a Rugani, majd idővel megemberesedik de biztos hogy megmarad egy fair és elegáns védőnek.

mpite 2016.05.03. 16:12:53

@Pekáry: csak a tartalomra reagálva egy kis helyesbítés:

Tavaly az összes meccset végigjátszotta és azok alatt nem szerzett egy sárgát se.

ToTTy-Juve 2016.05.03. 19:00:23

Mert Barza papa olyan sokat szabálytalankodik? Szerintem sokat tanulhat a Professzor Úrtól és nem kell hozzá favágóvá válnia. Fiatal még, tapasztalatlan és túlságosan tiszteli még az idősebb játékosokat (mármint az ellenfeleknél), de idővel oda érik Ő, a tudása már meg van hozzá. nekem nagyon tetszik. A Juve sosem játszott durva focit, sőt az utolsó vérrengző őrült szerintem Felipe Melo volt, akitől alig vártuk, hogy bármiylen nehézségek árrán is, de megszabaduljunk. Szóval Ő ide illik.
És én már nagyon kiváncsi vagyok erre a Mandragora gyerekre is.

Pekáry 2016.05.03. 20:15:28

@ToTTy-Juve: Én is, Madragora egy igazi zsákbamacska, szerintem.

Kukszi 2016.05.03. 21:09:19

Alázatosnak tűnik! Ami fontos szerintem. Tanuljon csak amíg lehet Professzortól.
Lehetne azert picit néha 'gonoszabb' a csatárokkal !
Féljenek csak tőle majd :)

JuventusFanatikus 2016.05.04. 09:07:51

Jól nevelt, tisztelet tudó srácnak tűnik.Nagy jövő áll még előtte.Megvan rá az esélye, hogy a legjobb védőktől tanuljon és remélem ki is használja.Remélem olyan játékstílussal fog játszani, mint Barzagli, csak még a magabiztosság hiányzik és minden rendben lesz.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása