A Sevilla elleni keret
A Sevilla elleni keret

Az olasz bajnokságban csak botladozó, azonban a Bajnokok Ligája csoportkörében fényes idegenbeli győzelemmel rajtoló Juventus az Európa Liga-győztes Sevillát fogadja. A sorsolás pillanatában úgy tűnt, hogy a hazai szín téren rakétarajtot vevő Manchester City, az előző szezonban…

Zanetti: „A Juve továbbra is favorit”
Zanetti: „A Juve továbbra is favorit”

A Juventus és az Inter egykori középpályása, Cristiano Zanetti még nem írná le a Juventust annak ellenére, hogy a torinói rekordbajnok borzasztó szezonkezdetet produkál a bajnokságban eddig. A harmincnyolcéves futballista 2005-ben Olasz Kupát nyert az Internazionale csapatával, majd…

Buffon: "A Juventusnak bizonyítania kell"
Buffon: "A Juventusnak bizonyítania kell"

A Juventus csapatkapitánya, Gigi Buffon kiegyensúlyozott és kiváló teljesítményt vár csapatától a Sevilla elleni fontos Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen. "Ha az ember elég szerencsés ahhoz, hogy egy olyan erős csapatban szerepeljen, amilyen a miénk, csak egyetlen probléma van:…

Allegri: "Khedira kezdeni fog a Sevilla ellen"
Allegri: "Khedira kezdeni fog a Sevilla ellen"

A Juventus mestere, Massimiliano Allegri lényegében kihirdette kezdőcsapatát a Sevilla elleni hazai Bajnokok Ligája csoportmérkőzés előtt. "Szomorú, hogy Lichtsteiner nem áll rendelkezésre, azonban az orvosi stáb további vizsgálatokat kíván végezni." - nyilatkozta Allegri a…

Lichtsteiner mégis kihagyja a Sevilla elleni meccset
Lichtsteiner mégis kihagyja a Sevilla elleni meccset

Bár tegnap már teljes értékű edzésmunkát végzett, Stephan Lichtsteiner, a Juventus svájci válogatott játékosa kihagyja a csapat holnapi, Sevilla elleni Bajnokok Ligája-találkozóját. A szélső hátvéd légzési nehézségekkel küszködött, viszont a tünetei az előzetes hírek…

HIVATALOS: A Juventus száműzte Cácerest az első csapattól
HIVATALOS: A Juventus száműzte Cácerest az első csapattól

A Juventus uruguayi védőjátékosa, Martín Cáceres ismét a pályán kívüli teljesítménye okán került a címlapokra, hiszen tegnap éjjel közlekedési balesetet okozott Torinóban. A válogatott játékos a Ferrarijával parkoló autóknak ütközött, majd egy buszmegállóban landolt, s…

Rugani nem zárkózik el az angol ajánlatok elől
Rugani nem zárkózik el az angol ajánlatok elől

A számos szakértő által Európa egyik legkiemelkedőbb védőreménységének tartott Daniele Rugani kapcsán több hír látott napvilágot a nyáron, mivel több csapat is szívesen megvásárolta volna a védőt a Juventustól. Olasz értesülések szerint az Arsenal egyike volt az…

Lichtsteiner ott lehet a Sevilla elleni meccsen
Lichtsteiner ott lehet a Sevilla elleni meccsen

Stephan Lichtsteiner, a Juventus szélső hátvédje újra edzésbe állt. Mint azt mi is megírtuk, a játékosnak a Frosinone elleni bajnoki mérkőzés során támadtak légzési nehézségei, kórházba is szállították, ahol éjszakára benntartották megfigyelésre. A svájci válogatott…

Llorente kihagyja a BL-meccset
Llorente kihagyja a BL-meccset

Friss spanyol értesülések szerint Fernando Llorente nem tart a Sevilla keretével a holnap esedékes Bajnokok Ligája-mérkőzés helyszínére, amelyen a Juventus lesz az ellenfél. Fernando Llorente izomhúzódást szenvedett nemrégiben, és úgy tűnik, hogy nem sikerült felépülnie a…

Rövidhír: Khedira hamarosan visszatérhet
Rövidhír: Khedira hamarosan visszatérhet

Sami Khedira, a Juventus nyáron érkezett középpályása hamarosan újra edzésbe állhat. A német játékos combsérüléssel bajlódik, melyet rögtön leigazolása után szerzett, így első pályára lépése zebracsíkos mezben még várat magára. A Real Madridtól érkezett német…

Emery: "Nagyszerű lehetőség"
Emery: "Nagyszerű lehetőség"

Unai Emery, a spanyol bajnokságban szereplő Sevilla vezetőedzője szerint a Juventus elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés remek lehetőség csapatának arra, hogy megmutathassa, hogy mit tud. Az andalúz klub ugyanis eléggé szenved a Primera Divisiónban, csakúgy, mint a torinóiak a Serie…

Tévez: „Fáj így látni a Juventust”
Tévez: „Fáj így látni a Juventust”

Carlos Tévez legutóbbi interjújában örömét fejezte ki, amiért visszatérhetett a Bocához, azonban azt is elmondta, hogy fáj számára ilyen állapotban látni a Juventust. Az argentin válogatott a nyáron hagyta el a Juventust gyermekkori kedvenc csapata, a Boca Juniors kedvéért,…

Allegri állása betonbiztos
Allegri állása betonbiztos

Friss hírek szerint a Juventus vezetősége nem tervezi Massimiliano Allegri eltávolítását, bár a rendkívül visszafogott szezonkezdetet követően tegnap egy 2-1-es vereséggel tetőzte a csapat a Napoli ellen, és így már három vereséget gyűjtött az együttes hat mérkőzés alatt. A…

Allegri: „A csapat jól játszott, de pontatlanul”
Allegri: „A csapat jól játszott, de pontatlanul”

Massimiliano Allegri véleménye szerint a Juventus azt tette, amit tennie kellett, és csupán a passzok pontatlansága miatt kapott ki a Napoli együttesétől. A tavalyi évhez képest a Juventusnak tizenhárommal kevesebb pontja van, miközben héttel kevesebb gólt lőtt a csapat, és öttel…

Marotta: „A Juventus bízik Allegriben”
Marotta: „A Juventus bízik Allegriben”

A Juventus igazgatója közvetlenül a Napoli elleni mérkőzés előtt arról beszélt, hogy a klub rendkívül bízik az edzőben és az összeállított keretben. „Véleményem szerint egy csapat valós értékei idővel válnak kitapinthatóvá, és a bajnokságot a legjobb csapat fogja…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása