Dybala a Juvéhoz csábítaná Vázquezt

vazquez_franco_palermo.jpgA Juventus újdonsült támadója, a nyáron nagy összegért Torinóba költöző Paulo Dybala azt reméli, hogy sikerül a piemonti fővárosba csábítani volt palermói csapattársát, a jelenleg is Szicíliában futballozó Franco Vázquezt.

A két csapat ma este 20.45-től néz egymással farkasszemet a Stadio Barbera gyepén, így az argentin tehetség visszatér egykori sikerei helyszínére, ahonnan pár hónappal ezelőtt 32 millió euróért a Zebrákhoz szerződött.

A Tuttosport értesülései szerint ennek kapcsán Dybala megragadhatja a lehetőséget, hogy a Juventushoz csábítsa azt a játékost, akivel anno nagyszerű kettőst alkotott.

A Palermo előljárói nemrégiben már kijelentették, hogy a játékos a jövő nyáron valószínűleg távozik a klubtól és jelenleg az AC Milan csapata tűnik befutónak az érte folytatott versenyben.

A Juventus azonban lázasan keres egy megfelelő trequartistát, ugyanis Hernanes és Pereyra nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket a csatárok mögötti poszton, így Vázquez is lehetséges opcióként szerepel a torinóiak listáján.

Az argentin születésű olasz válogatott mellett szól az az érv is, hogy valószínűleg olcsóbb megoldást jelentene, mint a Borussia Dortmundban játszó Ilkay Gundogan vagy a sampdoriás Roberto Soriano, valamit jól kiismeri magát Paulo Dybalával is, így az összeszokottság nem jelentene problémát.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr658124542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cannavaro 2015.11.29. 15:08:29

Hatalmasat fognánk vele, talán még Dybala-nál is nagyobbat, de hogy drágább is lesz abban Zamparini-t ismerve biztos vagyok....
Szerintem nem hogy olcsóbb, de drágább lesz mint gündogan!

MDaniel98 2015.11.29. 15:13:43

Azért Soriano-t és Gündogant nem hasonlítanám Vázquezhez, egyikük sem a kimondott treq, míg Vazquez egyértelműen az. Ezt a hírt szerintem nem kell komolyan venni, és elsősorban nem azért, mert Tuttosport, hanem azért, mert az kicsit érdekes koncepció lenne, ha 2 idén vet treqet már dobnánk is jövőre, és elsősorban Hernanes esetében lepődnék meg ezen. A másik meg az, hogy az újságok szeretik összeboronálni szeretett csapatunkat az éppen aktuális ellenfelünk valamelyik játékosával. Az viszont érdekes lesz jövő nyáron, hogy hol köt ki Franco, mert szerintem az a csapat nagyot szakít vele, ügyes játékos.

MDaniel98 2015.11.29. 15:14:17

@juve1986: Zampa tavaly nyáron még 20-ért reklámozta.

KennethJames 2015.11.29. 15:38:10

Én olyan cikket olvastam amiben Zampa 30misire árazta ha jól emlékszem.
Megnéztem 9.5 a TM irányára, hihetetlenül alulértékelt játékos sztem. Például Lamela 22 :D. 25 Millióért az év üzlete lenne :) Szép álom

pedronegroo 2015.11.29. 16:02:46

Az érdekes lenne ha jönne. Először is az ő posztján jelenleg pont Dybala játszik, továbbá meg Zamparinit ismerve nem lenne olcsó, olyan 25-30 milla, akkor meg ezerszer inkább Gündogan-ra kéne rámenni aki nemzetközileg is elismert és bizonyított játékos. Szerintem a Vazquez-Dybala párosból az utóbbi volt a tehetség (klasszis jelölt) és csak ő húzta fel a másik argentin teljesítményét. Dybala-t szerencsére megszereztük, Vazquez-re szerintem nincs szükségünk.

Cannavaro 2015.11.29. 16:08:23

@pedronegroo: Szerintem mi nem ugyanazt a Vazquez-t néztük, akit én láttam Dybala nélkül is klasszis jelölt bőven!
@Juventus FC 15: Csak azóta 40 misit adtunk Dybala-ért, most meg Vazquez az "új Messi" :D

KysBé 2015.11.29. 16:13:35

Zampa újra mélytorkoztatná Barmottát....

pedronegroo 2015.11.29. 17:50:41

@juve1986: Dehogynem! Vazquez egy klasszis, de csak egy Palermoba vagy esetleg egy másik kis csapatban is az lenne. Februárban lesz 27 éves, most van a csúcson ami annyit jelent hogy egy sereghajtó csapat kulcsjátékosa és ennél több nem is lesz. Zamparini biztos rá fogja sózni valakire, reménykedjünk hogy ne Marotta legyen az a balek!

babo0410 2015.11.29. 18:19:01

@Juventus FC 15: Szerintem egyedül Hernanes menne a kukába, és egyelőre ez érthető is lenne. Nem vált be. Sajnos nem talált magára. És el tudom képzelni, hogy ha nagyon kell, akkor őt is olyan gyorsan hozzuk el, mint Dybala-t. Csak akkor Cuadradonak hol lesz helye? Max, ha nem mindig 4-3-1-2-t akarunk játszani.
@pedronegroo: Dybala nem Vázquez posztján játszik, hanem Tévez tavalyi posztján, ami nem irányító, csak kissé visszább volnt támadó. Ha érkezne Vázquez, akkor nagy az esélye, hogy 4-3-1-2-ben játszanánk.

Roli984 2015.11.29. 18:19:58

@pedronegroo: vannak azok azok a játékosok akik 18 évesen sztárok és 25 éves korukra kiégtek, és vannak azok akik 25 után érnek be és 31-32 évesen még bőven a csúcson vannak. Ettől még nem kéne lenézni. Kockázatosabb külföldi bajnokságból igazolni, mint olasz középcsapapatból.

pedronegroo 2015.11.29. 18:38:54

@babo0410: Tavaly a Palermoban a Vazquez-Dybala páros ugyanaz volt mint nálunk a Tevez-Morata páros, ami most ugye Dybala-Mandzu. Tehát Dybala most ugyanúgy előkészítő mint Vazquez. De ha nem hiszel nekem nézd meg a Palermo tavalyi felállásait és taktikáját, bőven játszottak két csatáros rendszerben ékben Dybala és mögötte vissza vontan Vazquez.

babo0410 2015.11.29. 19:01:00

@pedronegroo: De nálunk Vázquez irányító lenne.

Juveboy92 2015.11.29. 19:22:17

@babo0410: www.transfermarkt.co.uk/franco-vazquez/profil/spieler/76163

habár Vazquez valóban hátravont ék mint Dybala, tud irányítót is játszani sőt szerintemis Palermoba inkább irányítói szerepet tölt be mert elég sűrűn megy átrajta központilag a Palermo támadása...:)

Piettro85 2015.11.29. 19:26:53

@KysBé: Igazából már ezért megérné.. :D

sleepy8 2015.11.29. 19:28:38

Tul szep lenne ha leigazolnank. Mar nyaron is mondtam hogy csomagban kellettek volna Dybala-val.

Tony. 2015.11.29. 19:35:42

Persze, feltétlenül igazoljuk le. Jön még Berardi meg Éder, és miután felvásároltuk az összes kiscsapat összes "sztárját", már akár az EL helyekért is versenyben lehetünk...

pedronegroo 2015.11.29. 21:48:45

@babo0410: Aham, beszéltél Allegrivel???

babo0410 2015.11.30. 02:07:06

@pedronegroo: @Juveboy92: Whoscoreden meg is néztem, és jól rémlett, hogy leginkább irányítót játszik. 14 meccsből 10x játsztt irányítót. És a neve velünk kapcsolatban mindig akkor merül fel, ha éppen az irányító posztról van szó. De ha érkezik egy irányító, akkor nem tudom, hogy Cuadradot meg kell-e venni 25 millióért. Habár az nem baj, ha 3-5-2-ben és 4-3-1-2-ben is tudunk játszani, esetleg néha 4-2-3-1-ben ha éppen az kell. Nem tudom nekünk mennyire állna jól egyébként a 4-2-3-1. Megnézném egy jó irányítóval.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása