Allegri: „Elismerés illeti a csapatot”

allegri_massimiliano_sajtotajekoztato_1.jpgMassimiliano Allegri a Manchester City elleni torinói diadalt követően arról beszélt, hogy már két napja tudta, milyen taktikával fog pályára lépni a tőkeerős angol klub ellen.

Az utolsó előtti csoportmérkőzésen Mario Mandžukić megszerezte a vezetést a hazai pályán játszó olasz csapatnak, és bár rengeteg rendkívül ígéretes helyzet adódott mindkét csapat előtt, több gól nem született, így a Juventus továbbjutása biztos, valamint a Sevilla elleni döntetlennel a csoportelsőség is elérhető.

„Nagyon elégedett vagyok a teljesítménnyel, a srácok nagyon jól játszottak, és nem egyszerű ilyen kemény csoportból egy meccsel a vége előtt bebiztosítani a továbbjutást.” - értékelt Massimiliano Allegri a Mediaset Premium stábjának.

„Fontos része volt a sikernek, hogy nem kaptunk gólt. A csapatot illeti az elismerés, mivel jól játszottak egy minőségi ellenféllel szemben.

Azonban ennél is jobban kell teljesítenünk, folyamatosan fejlődnünk kell, és meg kell tanulnunk irányítani a meccs egyes pillanatait, és ez nem mindig sikerül, mivel sok fiatal és tapasztalatlan játékos van a csapatban. A győzelemnek ismét megszokássá kell válnia.”

A tréner meglepetésre padoztatta Álvaro Moratát és Juan Cuadradót a csapat horvát csatárának és svájci védőjének játszatása érdekében, míg a másik oldalon Alex Sandro futballozott a 3-5-2 alapú rendszerben.

„A döntés, miszerint Mario Mandžukić játszik Álvaro Morata helyett két napja született. Nagyobb szükség volt Álvaro Morata erősségeire a második félidőben, amikor a City már kezdett fáradni.

Alex Sandro nagyon jól teljesített ma este, kiváló igazolás volt. A hozzá hasonló játékosoknak időt kell adni a beilleszkedésre, mivel senki nem képes egy új környezetben azonnal a legjobbját nyújtani. Úgy támadásban, mint védekezésben jól teljesített, míg Patrice Evra tapasztalatával segítette a csapatot a mérkőzés kényes szakaszában.

Paulo Dybala egyre jobban megtanulja, hogyan működjön együtt a középpályával, és hogyan váljon előkészítő csatárrá. Álvaro Morata pedig egyre jobb középcsatárrá válik.” - zárta a tréner az értékelést a fiatal csatárok kiemelésével.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr868115700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MdewC 2015.11.26. 09:23:27

Jó volt látni a meccset, jó volt hallgatni a meccs utáni dícséreteket!

Így tovább!

Hajrá!

venember83 2015.11.26. 09:23:58

Azt nem értem, miért nem emeli ki Pogbát is. Tegnap jól játszott, és az utóbbi két győzelemben bőven benne van, mivel mindkét góllal végződő támadás alapvetően tőle indult.

Juveboy92 2015.11.26. 09:25:56

már kezdünk végre összeállni... Morata végén elég önző volt ha passzol többel is mehettünk volna egyénieskedés helyett... de most a győzelem megbocsájtatta ezt...a másik hogy Pogbának azért még van hova fejlődnie abban hogy mikor hova passzoljon mert sokszor kitette oldalra Sandronak mikor Lichti mar befutóra várta vagy Dybala, illetve többet cipeli a labdát a kelleténél, ezeket Pirlo tavaly rendre bejátszotta volna ziccerbe! Viszont félreértés ne essék nem negatív vagyok mert tetszik hogy végre fejlődik a csapat...csak ezek még hiányoznak hogy tökéletesen működjön a gépezet
csak így tovább
FORZA JUVE!!

consminor 2015.11.26. 09:29:30

jár az elismerés a csapatnak és a Misternek is, ez férfi munka volt tegnap. pár alkalomtól eltekintve (Marci "gólpassza" Agüerónak, Sterling ziccer) csapatként működtünk, leradírozva a pályáról a világklasszis Agüerót és De Bruyne-nek sem lehetett sok sikerélménye tegnap.

Mandžukić végre csatárnak tűnt, ha nincs Hart bravúrja, fél óra után duplázhatott volna. Dupla Sándor pedig ha így folytatja, még a végén azon kapjuk magunkat, hogy van egy világklasszis baloldali mindenesünk. A beadásai kezdenek működni, szétszopatta a baloldalt, valamint védekezésben is megbízható volt. Moratáért aggódok egy kicsit, kezd görcsös, ebből adódóan pedig önző lenni. Tegnap két ziccerrel is lezárhatta volna a meccset. Az elsőnél gólt érdemelt volna, nagyon szépen csinálta (Barza passza zseniális volt) az gólt érdemelt volna, de a második ziccernél passzolni kellett volna Dybalának, aki üresen állt a kapuba. Nem mellesleg ebből az akcióból lett a kontra, amiből Sterling majdnem egyenlített.

Mindenesetre csapjuk meg a Sevillát és legyen meg a csoportelsőség. A sorsoláskor sokan kiesést vizionáltak, meg hogy ez lesz a halálcsoport (nem is ok nélkül), de a Gladbach elleni két meccstől eltekintve jár az elismerés a BL-ben a srácoknak. Még van egy forduló vissza, és már továbbjutottunk. Furcsa érzés ez :D

sleepy8 2015.11.26. 09:37:01

Mandzu egesz jo az elmult meccseken, Morata meg tegnap tett erte hogy ne keruljon vissza a kezdobe. Az onzosegen meg annyira nem is basztam fel magam, de hogy egy az egybe melle emeli...elguritja a rovidbe es 2-0.

@Juveboy92: Szerintem ahhoz kepest hogy eddig kozel sem az iranyitas volt Pogba feladata, egyre jobban kezd belejonni. Csinal biztato dolgokat, meg tegnap (is) volt 1-2 Pirlora hajazo inditasa.

Juve82 2015.11.26. 09:55:39

@venember83: Maximálisan egyet értek! Végre igazán jól játszott,
és öröm volt nézni a labdáit, cseleit! Én személy szerint nagyon csípem a srácot és szörnyű volt látni mikor semmi nem jött össze neki!

Apuleius 2015.11.26. 10:36:06

@consminor: Morata kapcsán én nem igazán aggódom, ennyi önzőség normális minden csatárnál. Tegnap nekem is elszállt a fejem a kihagyott ziccerei miatt, de nem az dühített fel, hogy nem passzolta tovább a másik, szintén ziccerben álló társnak, hanem, hogy nem lőtte be a tetves kapuba. Nyilván okosabb döntés lehetett volna továbbadni, de olyan helyzet volt, amit bőven el is lehetett vállalni, viszont ebben az esetben illett volna belőnie.

Roli984 2015.11.26. 10:58:06

A Pogba Sandro bal oldal azért egészen komolynak tűnik. Sandro tegnap megmutatta, hogy nem egydimenziós játékos a támadások építéséhez és a védekezéshez egyformán ért. A másik tegnapi meglepetés az Sturaro játéka volt. Bár az első félidőben sok labdát adott el, de a második félidőben már ebben is fejlődött, sőt a támadásokhoz is felért. Cuadradonak adott egy kulcspasszot és volt egy kapufája is, védekezésben pedig igazi Gattuso.
Csatárok jók voltak, kivétel Morata, neki nem tetszett a játéka, önző volt és sok labda pattant el tőle átvételkor. A védelem hozta a szokásos jó teljesítményt, azt gondolom a csoport elsőség megvan.
csak így tovább
FORZA JUVE!!

Cannavaro 2015.11.26. 11:18:41

Így van dícséret illeti a csapatot!
Én műár Mandzut leírtam, nem gondoltam hogy ilyen hasznosan is tud még nálunk játszani, remélem lesz jobb is!
Morata, tényleg túlságosan akar, ha kicsit okosabban nyomná hamar klasszisként beszélne róla mindenki!
Pogba meg végre POGBA!! :)
Sandro val még van félelmem szerintem, továbbra is Evra az első számú, és félek hogy fog még azon elmenni bajnokink, hogy Evrával nem lesz elég átütő a baloldalunk, de ha Sandro nyomta volna....
Dybala meg nem lehet minden meccsen húzóember, most nem az ő napja volt de oda tette magát, lesz az bőven jobb is! :)
FORZA JUVE!

Drughi Di Bianconeri 2015.11.26. 13:29:01

@venember83: Lehet,hogy pont azt nem akarja,hogy elszálljon magától - megint-.
Úgyis dicséri Őt mindenki,lépten-nyomon, néha túlzóan is.

Néhány meccs óta valóban magát hozza, tegnap számomra a mezőny egyik legjobbja volt,főleg az 1. félidőben.
Pogba - Yaya 2:0, ha mindkét City elleni meccset figyelembe vesszük.

Talán azért nem emeli ki,mert Pogbatól ezt is várjuk,hogy legyen Vezér, diktálja a tempot, és,ha van egy látványos,tetszetős megoldása,azt ne saját magáért,hanem a csapat jobb helyzetbe kerüléséért tegye.
Tegnap ilyen volt, számos cselével területek nyíltak meg, kiválóan játszott,a gól is az Ő kulcspasszából született, még védekezett is !

De a mezőny legjobbja díját nálam egyértelműen A. Sandro kapja meg, aki 3 assistnál jár.
A Capitano-ra mindig lehet számítani, még mindig a világ legjobb kapusa,aki ebben a csoportkörben is káprázatos bravúrokkal mentett meg minket olykor.
A védelem is jó volt,főleg Tanárúr és Bonucci.

Így tovább, a Sevilla ellen elég egy X is a csoportelsőséghez,de ha lehet,inkább verjük meg őket is !

Forza Juve, szép volt !

JuventusFanatikus 2015.11.26. 13:37:28

Nagyon megérdemli a csapat a dicséretet!
Számomra ez egy izgalmas, jó meccs volt.Alex Sandro gyönyörű gólpasszt adott Mandžukićnak.Szerintem az probléma, hogy Mandžukić nem kap magas labdákat, pedig ő a levegőben az egyik legjobb, és én BLben játszatnám.Buffon ismét megmutatta miért ő még mindig a világ legjobb kapusa.Pogba mintha szabadabb lett volna és látszott rajta a fejlődés.Dybala sajnos sokat volt a földön.Agüerót meg szinte nem is lehetett látni a pályán csak mikor volt az az egy eladott labda.Szép kontrák voltak.Ez egy izgalmas, jó meccs volt,remélem még sok ilyet fogunk látni!
FORZA JUVE!!!!

vizi8 2015.11.26. 14:00:28

Gratula a csapatnak, mert ez így egy csapatjáték volt. Morata nem biztos hogy tudott volna passzolni Dybalának, mert elképzelhető hogy lesen volt?

consminor 2015.11.26. 14:31:48

@Apuleius: ebben van igazad van, én az utóbbi időkben való működésére is értettem. a Sevilla elleni gólja (válogatottban szerzett sérülése?) óta nem igazán találja a helyét, ideges, csapkod, durcázik, stb. rendet kéne rakni a fejében neki, mert szükségünk van egy jó Moratára BL-ben és a bajnokságban is

MDaniel98 2015.11.28. 18:47:03

Remélem legalább egy X lesz a Sevilla-ellen, sokkal jobb lenne csoportelsőként továbbjutni, azért a legnagyobbakat még illene elkerülni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása