Tacchinardi: "Khedira a gerincét adja a Juventusnak"

khedira_sami_golorom.jpgA Juventus egykori középpályása, Alessio Tacchinardi a nyáron jelentős átalakuláson átesett csapat új igazolásairól mondta el véleményét és egy tízes skálán elhelyezve értékelte az érkezőket.

"Cuadrado kilencest kap. Lázba hoz engem. Allegri időnként megfeddi, mert önző tud lenni, de tetszik, hogy kockázatot vállal. Nem egy Tévez, azonban  egyéniség, aki segítette a Juvét kilábalni a sötét időszakból. 

Dybala nyolcast kap. Őt az évekkel ezelőtti Marchisióhoz lehetne hasonlítani: egy ifjú herceg, akiből király válhat. Minden megvan benne ahhoz, hogy így legyen. Annak ellenére, hogy alacsony, elég erős ahhoz, hogy ezen a szinten játsszon, s az egyénisége és a hozzáállása is adott hozzá. Egyszerűen csak időre van szüksége."

Tacchinardi elismeréssel szólt a torinói pályafutását nyomban sérüléssel indító Sami Khediráról, aki a német válogatottal és a Real Madriddal számos trófeát gyűjthetett.

"Khedira kilences. Ő a gerincét adja a csapatnak. Olyan, mint egy Zidane vagy egy Tévez, egy csendes vezér, aki még a szurkolókat is meglepte. Ő volt a legjobb igazolás."

A csapat egykori játékosa úgy látja, hogy a komoly anyagi ráfordítás segítségével Torinóba költöztetett Alex Sandro távlatilag nagy erőssége lehet a Juventusnak.

"Még nem illeszkedett be. Amint ez sikerül neki, szárnyalni fog." - szólt Tacchinardi a brazil védőjátékosról, aki mintegy 26 millió euro fejében igazolt a Juventushoz az FC Porto együttesétől.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr557965420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky80 2015.10.13. 18:21:26

Tudatos egyébként a megosztó cikkek fordítása? :D

venember83 2015.10.13. 20:02:33

@Rocky80: írhatnám, hogy igen, de nem kifejezetten. Csak túl sok cikk jelenleg nincs ugye uborkaszezon miatt, ez is hozzátartozik.

venember83 2015.10.13. 20:04:58

Amúgy ebben az esetben egyetértek Tacchinardival, Khedira visszatérésével megváltozott a játéka a csapatnak, így tényleg a gerince lehet, még ha ez nagyon meglepő is.

Rocky80 2015.10.13. 20:09:55

Kicsit elhamarkodott kijelentés talán, de bízzunk benne és várjuk a legjobbakat.

Én a csendes vezért furcsállom, nem gondolnám ezt róla, habár nem látok az öltözőbe, de ettől függetlenül lehet, hogy nagy a respektje.

Viszont azt gondolom, Tacchinardi biztos többet tud a csapatról mint mi, szurkolók.

KysBé 2015.10.13. 20:11:16

Tacsi a másik IQ vitéz....

delpi0823 2015.10.13. 20:35:35

@KysBé: Miert IQ vitez mert mashogy latja a dolgokat mint te?

Hogrin 2015.10.13. 20:52:29

@KysBé:
Hát nem tudom mit tol de elég ütős lehet :)
Én egyáltalán nem vagyok Khedira ellenes de Zidane-nal egy lapon emlegetni ugyan már, na meg csendes vezér frissen érkezve két meccs után? Nyilván rögtön vezér lett.
A másik meg milyen sötét időszakról beszél? Duplázás+ BL döntő utáni szezon eleji hullámvölgy. Ez az a sötét időszak?

Leram7 2015.10.13. 21:03:14

Alex Sandro első meccsén iszonyat tólta, aztán amikor játszott már nem volt olyan jó.

Én Dybalának egy 6,5-7-est adnék, mert az érte kifizett pénzhez képest ez nem volt csúcs. Ha 15m lett volna, akkor 9-est megkapná.

Cuadrado oké, azonban Khedira 2 meccs alatt még... de tény, hogy bíztató.

Rikoo 2015.10.13. 21:46:37

Akárki akármit mond, egy világbajnok játékos igenis tiszteletet érdemel. Ráadásul a Real Madridból érkezett ahol minden meccsen világszinten kell játszaniuk a hülye rajongóik miatt. Még mindig tartom, ha nem sérül meg és a pályán van, igenis erősítés, bár a magas fizetésével nem értek egyet.

KysBé 2015.10.13. 22:44:39

@Hogrin:
"csendes vezér"

Gondolom túl messze van a gyengélkedő :)

Drughi Di Bianconeri 2015.10.13. 23:51:50

Ale-Ale...
azért ne kezdjük már el "szopkodni egymás fäszát", jelen esetben Khedira-ét, 2 db Juve-mezben lejátszott meccs után/miatt ! :D

Való igaz: pozitív csalódást nyújtott, stabil volt Ő és vele együtt a középpálya is,előre-hátra jól játszott, talán ilyen sokat számít a nyugodtság,higgadtság.

De azért várjunk már 1 szezont legalább,hogy "vezér" legyen, meg drága JóIstenem: hogy lehet Zidane-nal,minden idők egyik legnagyobb focistájával egy mondatba említeni ? xD :D :D

Én egyelőre annyit kívánok a tuniszinak,hogy ne sérüljön le és hozza minden meccsen a múltkori formáját.
Akkor talán egalizálja az évi 4 M-s fizuját :D

vizi8 2015.10.14. 08:34:56

Úgy látom megint sokan keverik a szírt a szarral. Taki nem a tudására értette a vezért hanem az öltözőben és a pályán mint vezető, de aki mindenáron sárdobálással intézi el Khedirát, annak teljesen mindegy ki mit mond vagy ír.

ToTTy-Juve 2015.10.14. 20:22:57

@vizi8: +1 @venember83: +1
Nekem általában tetszenek a nyilatkozatai. Amit mondott, azt sokféle képpen lehet érteni. Kicsit elfogult, de ez meg érthető (én is az vagyok). Remélem, hogy megint igaza van/lesz :)

MDaniel98 2015.10.17. 10:32:39

Legyen igaza Tacchinardinak én azt kívánom, de Khedirának 9-est adni azért eléggé meredek.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása